Önkéntesként csatlakoztál a Hősök Tere Kezdeményezéshez, az utóbbi egy évben pedig már saját, főállású pozíciód van a szervezetnél. A kezdetektől egyértelmű volt, hogy ez lesz a te utad?
Sok szervezettel dolgoztam együtt korábban, rengeteg jó cél van ma Magyarországon, de sehol nem láttam azt, hogy egy problémának abszolút a gyökerével foglalkoznak. Aztán véletlenül hallottam a Hősök Teréről és alapos utánajárás után jelentkeztem önkéntesnek. Ez több, mint három éve volt és azóta minden nap csinálom. Teljesen a mindennapjaim része lett. Viszonylag hamar tudtam, hogy nekem a Hősök Tere az, ahol minden szempontból megtaláltam azt, amit kerestem. Azt tapasztaltam, hogy itt tényleg az alapoknál szeretnék megoldani a problémákat és ez döntő jelentőségű volt, mivel nem hiszek a tűzoltásszerű tevékenységekben. Többször jelentkeztem munkatársnak is, de nem jött össze, amit nem volt könnyű megélni. Aztán amikor már nem is számítottam rá, akkor kaptam a lehetőséget Orosz Györgyitől, hogy csatlakozzak munkatársként a szervezethez. Az, hogy most már főállásban dolgozom itt, nekem nagyon nagy öröm és büszkeség, egy abszolút beteljesült álom. Az ügy miatt is, a szervezet miatt is, a csapat miatt is.
A munkaköröd megnevezése a legtöbbünk számára idegenül hangzó „fundraising”. Mit jelent ez pontosan?
Itthon ez a terület még viszonylag gyerekcipőben jár. Ez tulajdonképpen arról szól, hogy meg kell teremteni annak a forrásait, hogy a szervezetünk működni tudjon. A „fundraising”-et magyarul úgy szokták mondani, hogy adományszervezés vagy támogatásszervezés. Ha üzleti szavakkal akarnám leírni, akkor a sales-től elkezdve a marketing-ig minden van benne. Ide tartozik például a cégek megkeresése és adománygyűjtő kampányok szervezése. Kifejezetten a „fundraising”-et nem lehet Magyarországon tanulni, legalábbis egy pár éve, amikor ilyen tematikájú képzést képzést kerestem, még nem lehetett. Úgyhogy én végül egy angol nyelvű, online kurzust kezdtem el, amelyből sok hasznos ismeretet tudtam beépíteni a munkámba. Az eredeti végzettségem egyébként jogász, 9 évet dolgoztam ebben a szakmában. Innen hozom a strukturált gondolkodást. Én nagyon szeretek rendszerekben gondolkozni, átlátni a nagy képet, bármivel is foglalkozom, úgyhogy ennek nagy hasznát veszem a mostani munkám során is.
A Hősök Tere különlegességét talán az adja a többi, hasonló szervezethez képest, hogy nem csupán pénzzel vagy adományokkal igyekszik jobbítani a rászorulók sorsát, hanem egy komolyan felépített eszmei üzenetet kíván átadni. Melyik a nehezebb? Az adománygyűjtés vagy a szemléletmódosítás?
Ez egy nagyon fontos kérdés. Szükség van az adománygyűjtésre is, ugyanakkor fontos, hogy az egész mögött legyen egy küldetés. A kettő összefügg. Mi azt mondjuk, hogy ami körülvesz, ahhoz közöd van. És akkor is van hatásod, ha ezt nem tudatosítod magadban és ezzel nem vagy tisztában. De ha tisztában vagy vele, akkor van a kezedben egy eszköz. Mindenképpen tudsz hatni és tudsz tenni a másikért, azért a környezetért, azokért a kis közösségekért, amiben élsz. Ez ugyanúgy lefordítható az adománygyűjtés kérdésére: szinte mindenkinek van valamije, amit oda tud adni. És lehet, hogy ez valakinél egy csomag fénymásolópapír, lehet, hogy valaki havonta egyszer fel tud ajánlani egy termet, lehet, hogy valakinek van heti két szabad órája, vagy valakinek az fér bele, hogy ad havonta 1500 Ft-ot. Az a kulcs, hogy az emberben megszületik-e ez a döntés belül, és utána megtörténik-e ez a tett, hogy ezt odaadom. És ha ezt a kicsit mindenki odaadja, akkor az nagyon jó. Tehát van egy ilyen folyamatos áramlás, amitől ez működik. Úgyhogy mind a kettő nehéz, de szerintem ez egy oda-vissza ható dolog.
Hogy látod, sikerül felrázni az embereket az általános közönyből és nemtörődömségből?
Én úgy látom, hogy abszolút van remény. Egyébként elgondolkodtató, hogy vajon tényleg rossz példából van-e több, vagy csak erről hallunk többet. Mi például nagyon igyekszünk a saját felületeinken olyan történeteket bemutatni, amik hús-vér emberektől származnak és azt bizonyítják, hogy nagyon sokan vannak, akik nem mennek el helyzetek mellett, hanem beleállnak. És lehet ez csak egy apró gesztus, hogy például megkérdezem a boltban a pénztárosnőt, aki mellett mindennap elsétálok, hogy milyen napja van és lehet olyan is, amikor ténylegesen segítséget nyújtok valakinek. Sok ilyen történet van. Mostanában meg szoktam kérdezni az embereket, hogy szerintük mi ma a legnagyobb probléma itthon és mindig az a válasz, hogy milyen közönyösek vagyunk, hogy mennyire elmegyünk egymás mellett, hogy senki nem segít, hogy mindenki csak be van fordulva a saját világába. Szóval ezt észrevesszük, már csak a változtatásig kellene eljutni. Ebben próbálunk mi segíteni.
Milyen nehézségekkel kell megküzdenie ma Magyarországon egy önkéntesként, vagy önkéntes szervezetnek dolgozó embernek?
Egy önkéntesnek szerintem a legnagyobb nehézséget az jelenti, hogyan egyeztesse ezt össze az élete többi részével: a főállással, a magánélettel. Szóval, hogy hogy fér bele. Nálunk a Hősök Terénél egy szabály van, egy dolgot szoktunk kérni az önkéntesektől: hogyha valaki valamit elvállal, akkor azt teljesítse. Senki ne vállalja túl magát, nincsenek mennyiségi elvárások, csak hogy beszéljük meg, hogy mi fér bele, és ha azt megbeszéltük, akkor az úgy legyen.
Itthon az emberek többsége nagyon pozitívnak látja azt, hogy milyen jó szervezetek vannak és milyen jó ügyekért dolgoznak, de abba nem szoktak belegondolni, hogy ezek a szervezetek hogyan tudnak működni. Kifelé csak az látszik, hogy milyen jó ez a program, de egyébként a szervezet ugyanúgy működik, mint bármilyen cég, ugyanolyan napi működési kiadásai vannak, fenn kell tartania magát. És ehhez a mindennapi embereknek az apró hozzájárulásaira van szükség.
A rohanó hétköznapokban van-e energiád arra, hogy a saját életedben is megvalósítsd a Hősök Tere által hirdetett programokat?
A 30 napos kihívást már kétszer megcsináltam és elképesztő élmény volt. Ebben a résztvevők azt vállalják, hogy minden egyes nap tesznek valamit egy másik emberért. Két éve novemberben sokat jártam a Kálvin tér környékén, és tudtam, hogy ott sok hajléktalan van, akik behúzódnak ilyenkor az aluljáróba. Egyik nap azt a kihívást találtam ki magamnak, hogy sütök egy sütit és elviszem nekik. Többeknek adtam, és volt egy valaki, akinek semmije nem volt, csak annyi ruhája, amennyi rajta volt, és egy kartonon ült. Megkérdeztem, hogy adhatok-e neki egy kis sütit, amit most vettem ki a sütőből. Nem tudott megszólalni, de a tekintetét soha nem fogom elfelejteni. Könnybe lábadt a szeme, elvette a kezemből a süteményt és nekem is a földbe gyökerezett a lábam. Elképesztően örült neki, azt hiszem. A tekintete az, amit megmarad.
Szerintem a bátorságom korábban is meg lett volna ehhez, de nem gondoltam, hogy ez számít. Most viszont már tudom, hogy igen. Ugyan nem oldottam meg annak az embernek az életét, de én akkor ennyit tudtam tenni, és lehet, hogy őt ez lendíti túl egy holtponton. Ez a kihívás nekem is segített abban, hogy sokkal nyitottabb legyek, hogy kilépjek a komfortzónámból: megszólítsak embereket, merjek dicsérni. Nem volt még ebből rossz élményem.
Melyik volt a legfelemelőbb pillanat az eddigi önkéntes munkád során?
Igazából rengeteg ilyet fel tudnék idézni, de talán egy mégis kiemelkedik ezek közül. Majdnem minden évben van egy nemzetközi konferenciánk és az önkéntes csapat nagyon nagy része ott van olyankor, nagyon sokan vagyunk együtt. A kedvenc pillanatom az, amikor a rendezvény végén összejövünk egy csapatfotóra: az az energia, ami ott van, az elképesztő. Minden egyes rendezvényünkre úgy megyünk oda, hogy annak ellenére, hogy nagyon sokat szoktunk vitatkozni előtte, nincsen olyan, hogy valami nem lesz meg, hogy valamit nem fogunk megoldani. És ez az érzés mindig abban a pillanatban szokott összpontosulni, amikor lement a program és tudjuk, hogy ezt most megcsináltuk, és ez fantasztikus.
Mi az a legfontosabb tulajdonság, amire a Hősök Terénél szert tettél és amelyet mindenképpen meg akarsz őrizni magadban, akárhová is sodor a jövőben az élet?
A saját határaim kitágítása, hogy ki akarjak mászni a komfortzónámból. Sokkal nyitottabb lettem. Olyan kihívások elé állítottak, amiket korábban nem tapasztaltam meg és olyan motiválást és visszajelzéseket kaptam, amit előtte soha. Én itt jöttem rá, hogy mennyivel kockázatvállalóbb vagyok, mint hittem és mi mindent vagyok képes kihozni magamból.
Milyen programjaitok lesznek a közeljövőben?
Idén októberben is lesz 30 napos kihívás. Harcsa Veronika, aki az egyik jószolgálati nagykövetünk eddig mindet végig csinálta velünk és ha minden igaz, akkor idén is csatlakozik hozzánk. A korábbi évek során például Al Ghaoui Hesna, Palya Bea és Nyáry Krisztián segítettek népszerűsíteni ezt a projektet és idén is hasonlóan ismert és elismert személyek közreműködésére lehet számítani. A kihívással tavaly először adományokat is gyűjtöttünk és ezt közvetlenül arra fordítottuk, hogy pedagógusokat képezzünk belőle. Idén is ez a cél. A pedagógusok számára egyébként egész napos tréningeket tartunk Budapesten és vidéken, ahol igyekszünk nekik minél több segédanyagot, munkafüzetet, óravázlatot adni, amit aztán be tudnak építeni az iskolai foglalkozásokba.
Szeptember 3-án indul egy új kampányunk, aminek azt a nevet adtuk, hogy „Ébreszd fel a hőst!”. Ezzel arra szeretnénk az embereket biztatni, hogy mindenkiben él egy hétköznapi hős, amit már apró tettekkel is felébreszthetünk magunkban. Kávézókat és kis pékségeket kértünk fel arra, hogy válasszanak ki egy vagy több terméket és ha ebben az időszakban a vendégek ezeket vásárolják, akkor azzal minket is támogatnak. Ezt a bevételt is pedagógus képzésre szeretnénk fordítani. A kávézók és a vendégek is részt vehetnek annak eldöntésében, hogy mely iskolák, tanárok kapjanak támogatást. Budapesten elég sok helyen lehet majd ezzel a programmal találkozni, lesz erről egy térkép és a Facebook oldalunkon is szerepelni fog az érintett helyek listája.
További információ: hosoktere.org/programjaink/
