Miről is szól a nők szőrös januárja?

2019. január 13.
A movember után itt a januhairy, ami ezúttal a nőket biztatja rá, hogy tegyék félre a borotvát. De mi az üzenet a frissen indult mozgalom mögött?
Fotó: Unsplash.com

A movember olyan erős mozgalommá nőtte ki magát, hogy a kezdeményezés mára teljesen beépült a köztudatba: ilyenkor (vagyis novemberben) a férfiak hagyják megnőni arcszőrzetüket, hogy ezzel hívják fel a figyelmet a prosztata-szűrővizsgálatok fontosságára. A januhairy egy új kihívás, ami ezúttal nőknek szól ugyanazzal a feladattal – nem szőrteleníteni egész januárban.

Míg a férfiaknál semmi jelentőssége magának a szőrnek, ami csupán egy választott szimbólum lett, a nőknél már jóval súlyosabb vállalás, ha – akár rövid időre is – hagyják természetesen nőni a szőrüket. Épp ezért a januhairy-nek nem egészségügyi küldetése van, hanem a pozitív testképre szeretné felhívni a figyelmet, többek között például arra, hogy teljesen rendben van, ha egy nő szőrös lábakkal, karokkal, hónaljjal szeretne élni.

Az elmúlt időszakban ugyan láthattunk néhány erős kiállást hírességektől és instagram-feministáktól, azért a rózsaszín borotvákat hirdető reklámokban még mindig csak eleve csupasz lábakon siklik végig a borotva, hiszen továbbra sem „illik” megmutatni egy szőrös női lábat. A januhairy célja a figyelemfelhívás mellett, hogy a kampánnyal pénzt gyűjtsön a pozitív testképet hirdető Body Gossip projektnek, egyáltalán nem a szőr promótálása tehát a lényeg, hanem pusztán annyi, hogy a női test megszabaduljon a társadalom által kreált és a média által presszionált testkép korlátaitól.

Ez lehet, hogy elsőre valamivel banálisabbnak tűnik, mint a prosztatarák ügyét felkaroló movember, de talán épp ez mutatja meg, hogy a „nők ügyei” még mindig nem tudtak túllépni a testüket érintő kérdéseken, leginkább azért, mert a nők társadalmi elnyomása és testük „korlátozása” nem igazán szétválaszthatóak egymástól. Amíg szabályok vonatkoznak arra, hogy egy nő hogyan öltözzön (szexin, de ne közönségesen), milyen alakja legyen (darázsderék, kerek fenék, lapos has), és amíg a nők minden saját testükre vonatkozó döntése mellé társadalmi értékítélet társul (a rövidhajú fiús, a túl erős sminket viselő ostoba), addig egy nő sosem lehet igazán szabad – legfeljebb vállalva azt, hogy a testére vonatkozó nyomások okozta stressz helyett a megbélyegzés stresszét kell elviselnie.

Most ugyan már január közepe van, de még nem késő csatlakozni a kihíváshoz, – ezt itt lehet hivatalosan is megtenni – de simán, szőrös lábak nélkül is lehet támogatni a Body Gossipot, ha gondoljuk.