Három kedvencünk a Highlights of Hungary idei jelöltjei közül

2019. január 15.
A Marie Claire idén is kiválaszt majd egyet a Highlights of Hungary jelöltjei közül, akit a győztesek mellett különdíjjal jutalmazunk majd. Már lehet szavazni Magyarország legizgalmasabb projektjeire, szóval kedvcsinálónak mi is bemutatunk három jelöltet, akik igazán közel állnak hozzánk.

Adománytaxi

A „nincs időm” nem a legjobb kifogás az adományozás ellen, de néha azért igenis valódi. Hány embernél áll halomban a jobb sorsra érdemes, feleslegessé vált holmi, arra várja, hogy majd elvigyük a megfelelő szervezetekhez, míg vannak, akiknél nem az időhiány, hanem az autós szállítás jelent gondot. Az Adománytaxi épp ezt a problémát hidalja át: házhoz mennek az adományozásra szánt értékekért és el is juttatják azokat a rászorulókhoz, egészen pontosan már 600 háztartás felajánlásait szálították el 36 település 7000 rászorulójának. 240 önkéntesükkel szeretnének egy empatikusabb, együttműködőbb társadalmat építeni, ahol a praktikus akadályok sem állhatnak a segítő szándék útjába.

Arany-Michels Tímea – református lelkész

2008-ban szerzett református teológus-lelkész diplomát, 2016-ban pedig a Cigánymisszióban való munkavállalás kapcsán Selyebre költözött, hogy egy helyi általános iskolában tanítson. Mindezeken túl mellékesen – de tényleg csak mellékesen – Tímea epilepsziával küzd, ami furcsa módon segítő szemléletmódját is rengeteget formálta: „Munkám és szolgálatom során nem a sajnálat vezérel, hiszen 10 éve epilepsziás vagyok, így nagyon jól tudom, hogy a sajnálat nem segít. Viszont az odafigyelés, a szeretet, egy ölelés, egy mosoly annál többre képes. Nem hangos szóval, hanem halk, szelíd hangon lehet eljutni a másik lelkéhez, a gyermek lelkéhez. Az iskolai munka mellet, vállalunk korrepetálást, szívesen elmegyünk a családokhoz, ha kérnek, vagy ha úgy érezzük jót tenne egy látogatás. Cigány gyermekek és családok között szolgálok, dolgozom, s arra jöttem rá, hogy minél többet adok magamból, annál több és nagyobb szeretetet kapok vissza. Nem sajnálok, hanem szeretek, s szeretettel próbálok másokat segíteni, felemelni, példát mutatni” – írja bemutatkozásában.

Hópárduc alapítvány

A falmászás nálunk is egyre népszerűbb hobbi, a Hópárduc alapítvány azonban többet kínál puszta szabadidős tevékenységnél: ők fejlesztő, hiperaktivitással és figyelemzavaros tünetekkel küszködő gyerekeket segítő foglalkozásként gondolnak a falmászásra. A fejlesztő falmászás segít, hogy a gyerekek jobban fókuszáljanak, hosszabb ideig tudjanak koncentrálni és koordináltabban mozoghassanak, ráadásul önmagukról (testükről, korlátaikról és erősségeikről) alkotott képük is fejlődik. Az már csak a ráadás, hogy közben valószínűleg elég jól is érezhetik magukat.

Kedvenc jelöltjeitekre a Highlights of Hungary oldalán tudtok szavazni!