A 34 éves Kata második gyerekével van otthon. El tudja képzelni, sőt kifejezetten szeretné, hogy harmadik is legyen, de még egy gyerek vállalása már rengeteg problémát felvet. Nem is annyira anyagi természetűeket, – Katáék olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy megengedhetnék maguknak egy harmadik gyerek felnevelését –, inkább a már két gyerek mellett is nehézkes logisztikai feladatok megoldását. Mivel a nagyszülők vidéken élnek, az ő segítségük nem igazán opció, Katának pedig vannak fenntartásai a gyerekeket gondozó intézményekkel szemben. „Az egyéves gyerekemet már csak azért sem adnám szívesen bölcsődébe, mert a legtöbb állami intézményben elég alacsony az étkeztetés színvonala. Nem szeretném, ha a három év alatti gyerekem mindennap főtt húst és lisztet ebédelne.”
Katának azzal is szembesülnie kellett, hogy a munkaerőpiac kiveti magából a gyereket vállaló nőket: magát családbarátnak tartó munkahelyére például csak nyolcórás munkába tudott volna visszamenni első gyermeke születése után. Most szívesen dolgozna, de tudja, hogy egy harmadik gyerekkel csak még inkább kitolja majd az otthon töltött időt. Valódi biztonságérzetet pedig az anyaságért járó nagyobb összegek sem nyújtanának neki.
A pénz nem tud minden problémát megoldani. Ha elhagyna a férjem, és magamra maradnék a három gyerekkel, nincs az a támogatás, ami kisegítene minket
– magyarázza Kata. – Rengeteg anyuka kényszerül arra, hogy a város különböző pontjaira hordja a gyerekeit, mert kevés a jó intézmény, és mire vége a reggeli körnek, szinte máris lehet indulni a délutáni menetre, hiszen sok helyről már 1-kor el kell hozni őket. Szerintem egy megtartó, segítő hálózatra lenne szüksége az anyukáknak, és olyan intézményekre, amikre nyugodt szívvel rá merik bízni a gyerekeket.”
Az új családvédelmi akcióterv olyan intézkedésekkel támogatná a gyerekvállalást, mint a házaspároknak járó (3 gyerek után vissza nem térítendő) 10 millió forintos hitel, vagy a 4 gyerek utáni SZJA-mentesség, de ezek a szakértők szerint, és a megkérdezett édesanyák véleménye alapján sem azok az intézkedések, amelyekre valóban szükségük lenne a gyereket nevelő és tervező magyar nőknek.
Mi kell a nőnek?
Pedig az jól látszik, hogy a nőknek, és kiváltképp az édesanyáknak nagyon is elkélne a segítség. A Friedrich Ebert Stiftung (FES) alapítvány kutatóinak tavaly megjelent tanulmánykötetéből, a Nőügyek 2018-ból világosan kirajzolódott, melyek a legkritikusabb és leginkább orvoslásra szoruló pontok a magyar nők életében: belerokkannak a rengeteg munkába (amit viszont gazdasági helyzetük miatt muszáj vállalniuk) miközben egyszerre szakad a nyakukba a gyerekekről, az idős szülőkről és sok esetben a férjeikről való gondoskodás terhe. A gyerekeikkel és idős szüleikkel egyszerre bajlódó, „szendvicsgenerációnak” is nevezett réteg számára a legnehezebb, de már „csupán egyféle” gondoskodási feladat ellátása sem könnyű – pláne, hogy a megkérdezett nők 44 százaléka úgy gondolta, a férfiaknak jobban ki kellene venniük a részüket a gyereknevelésből.
Számos kutatás bizonyította már, hogy a jó gazdasági körülmények, a megbízható és magas színvonalú oktatás és egészségügy együttesen szükségesek ahhoz, hogy egy ország lakói szívesen vállaljanak gyereket. Szikra Dorottya, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának főmunkatársa elsőként – akárcsak Kata – azokat az intézményeket emeli ki, melyek segíteni tudnak a dolgozó anyáknak, hogy ne szakadjanak szét a mindennapokban: „Egyrészt – és ez most megvalósulni is látszik – a bölcsődei ellátás megszervezése lenne nagyon fontos segítség. Ez azért is jó intézmény, mert az iskolákkal ellentétben nem csak reggel 8 és délután 4 között gondoskodik a gyerekekről: általában korábban nyitnak és később zárnak be.
Minden nemzetközi kutatás azt mutatja, hogy borzasztóan nagy szükség van a rugalmas kisgyerekellátásra: az például nem segít, hogy az óvodákból már 4-től elkezdik kirugdosni a gyerekeket, az az anya pedig, aki csak 5-re tud odaérni a gyerekért, érezze rosszul magát
– magyarázza a szakértő. Egy lépcsőfokkal feljebb, az óvodai ellátásban szintén rugalmas nyitvatartásra, az iskolában pedig jó napközire lenne szükség, ahol a gyerekek megkaphatnák a szükséges fejlesztéseket, különórákat is. Ennek hiányában az utóbbi biztosítása többnyire szintén az édesanyák terhe marad. „Szerintem ezeket a lehetőségeket minden magyar gyereknek meg kellene kapnia, és nem a piacon kellene megvásárolnia a szülőknek” – teszi hozzá Szikra Dorottya.
A szakértő szerint az is fontos lenne, hogy működjenek olyan idősekkel és fogyatékosokkal foglalkozó ellátási intézmények, amelyek alkalmazkodnak az adott család élethelyzetéhez, és akár otthon, akár részidőben, intézményben segítenek. Így a családoknak nem kellene választaniuk aközött, hogy teljes időre intézménybe adják az idős vagy fogyatékos családtagot, vagy – szinte kizárólag a női családtagok – teljes állásban maguk gondoskodnak róluk.
A másik út, hogy az állam anyagi támogatáson keresztül nyújtson segítséget az édesanyáknak, elsősorban azoknak a nőknek lehet hasznos, akik otthon szeretnének gondoskodni a gyerekeikről. Szikra Dorottya szerint a GYES rendszere Magyarországon még az 1960-as évekre nyúlik vissza, amikor progresszív, úttörő intézkedésnek számított, mostanra azonban a jó ideje stagnáló összeg miatt már nem igazán jelent valódi segítséget. „A GYES összege 2008 óta 28 500 forint, ami manapság nevetséges összegnek számít – mondja Szikra Dorottya. – A GYED összegét ugyan fokozatosan növelték, de ez csak akkor jár, ha az édesanyának korábban stabil munkaerőpiaci helyzete volt. Az is teljesen jogos igény, ha valaki szeretne sok gyereket vállalni és otthon maradni velük. Szerintem ennél nincs is nehezebb munka, így az is logikus, hogy ezt meg kell fizetnünk – erre adott egy lehetséges választ Benda Józsefék (a szingliadóról elhíresült KDNP-hez közeli szociológus – a szerk.) javaslata, ami azonban meglehetősen problémás feltételeket szabott, többek közt például azt, hogy felügyelő szervek ellenőrizhessék a „jó anyaságot”. Ennek megítélése azonban nyilvánvalóan igen szubjektív. Egyébként jelenleg is létezik a „főállású anyaság” intézménye, ez a GYET, azaz gyermeknevelési támogatás, ami a 3 vagy több gyereket nevelőknek jár 1993 óta a legkisebb gyerek nyolcéves koráig, viszont ez szintén csak 28 500 forint. Ezt az összeget sem emelték 2008 óta, amit nagyon problémásnak látok.”
Szelektív segélynyújtás
A friss családvédelmi akciótervvel az a legnagyobb gond, hogy a nyakatekert intézkedések egy nagyon konkrét társadalmi csoportot céloznak. Kerényi Szabina és Csányi Gergely a Gondoskodás és a ’jó anya’ mítosza című előadásán arról beszélt, hogy ez a rendszer a „kívánt gyermekek” vagyis a fehér, középosztálybeli csecsemők születését szorgalmazza, miközben támogatást von el a „nem kívánt” gyerekektől, azaz szegényebb rétegekben születő babáktól. Pedig sok országban – a józan észnek megfelelően – ezzel épp ellentétes logika mentén gondolkodnak.
Husz Ildikó 2011-es kutatása, az Alacsony végzettség – sok gyerek? A magas termékenység néhány területi és etnikai aspektusáról című szöveg is igazolja, hogy míg az ország demográfiai válságban szenved, addig az észak-magyarországi térségben található hátrányos helyzetű falvakban kifejezetten magas a termékenységi arányszám.
„Régóta igaz, hogy a szegényebb családokba több gyerek születik – magyarázza Szikra Dorottya. – Az, hogy inkább az iskolázatlan, szegényebb rétegeknél nőtt meg a gyerekvállalás, arra is bizonyíték, hogy a helyzet nem olyan egyszerű, hogy ha több pénzt adunk valahová, ott több gyerek születik majd.
Ugyanúgy hiába csökkentik a szegényebbek támogatását, attól nem lesz kevesebb gyerek.
Ezzel szemben a Szikra Dorottya által is kutatott Lengyelországban a családtámogatás alapelve, hogy a szegényeknek több jusson, mint a tehetősebb családoknak. De máshol is láthatunk pozitív példákat: az angol rendszerből például a Child Benefit intézményét emeli ki a kutató, de az adókedvezmények, adóvisszatérítések is lefelé céloznak. És persze az sem ártana, ha a mindenkori családpolitika nem csak a gyerekek születésére koncentrálna: „Az a szemlélet hiányzik, ami a már megszületett gyerekek sorsára gondol. Hogy megvalósulhasson minden gyerek méltó felnevelése.”
Erzsébet is két gyermeket nevel: a kisebbik óvodás, a nagyobb gyerek autista, ezért speciális iskolába kell járnia. Erzsébet a fia után emelt családi pótlékot kap, ami 21 000 forintot jelent, és ápolási díj is jár neki, ez 2018 végéig 28 000 forint volt (január 1-től bruttó 100 000 forintra emelkedett az összeg). Csakhogy az ápolás mellett legfeljebb 4 órában tudna dolgozni, így hiába is akarna több munkát vállalni, erre nincs lehetősége. Egyelőre nem talált olyan állást, ahova 4 órában is felvennék, így csupán ezekből az összegekből igyekszik megélni. „Ha összeadjuk ezeket, még a minimálbért sem éri el az összeg – világít rá Erzsébet. – Jó lenne, ha ezek a támogatások magasabbak lennének, vagy engednék, hogy az ápolási díj felvétele mellett 8 órában is lehessen dolgozni.” A munkavállalás kapcsán persze továbbra is problémát jelentene, hogy az iskolában gyakran már délután 2-re menni kell a gyerekért, autizmusa miatt pedig nem akarja napközibe adni a fiút.
Szerencsére Erzsébet azért kap némi segítséget innen-onnan: az óvodában például a család egy főre eső keresete alapján a kislánya ingyen ehet, és fia is féláron étkezik. A helyzet azonban így is borzasztóan nagy kiszolgáltatottságot jelent a kétgyerekes édesanyának.
Nem mindig választás
Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjában dolgozó Szalma Ivett és Takács Judit kutatásából az is kiderül, hogy a gyermektelenség oka csak a legritkább esetben a gyermekvállalást tudatosan elutasító döntés. Sokkal gyakoribb, hogy a megfelelő partner hiányában, a létbizonytalanság okán vagy az idős rokonok ápolásának kényszere miatt nem vállalnak gyereket a magyarok.
Annának is másképp alakult az élete, mint tervezte. Korábban azt gondolta, 28 évesen már legalább egy gyerek anyukája lesz, most viszont egyedül él a nagymamája után örökölt budapesti garzonban. „Szülnék én, ha lenne kinek… – csóválja a fejét Anna. – De még ha öt év után lenne is egy normális párkapcsolatom, akkor sem szívesen szülnék a 30 négyzetméteres lakásomba. Szóval nem akármilyen pasi kell, lehetőleg legyen milliomos!”
Szikra Dorottya is úgy látja, komoly gondok vannak a kapcsolatok megtartásával, és a társadalmi stabilitással, de az elmagányosodás és a kis közösségek széthullása egyébként is globális probléma. A szakértő szerint az is problémás, hogy Magyarországon nem megoldott a lelki problémák orvoslása, így a gondokkal küzdő párok és egyének többsége számára nem elérhető a pszichoterápiás segítség. Szintén sokaknak jelent gondot a lakhatás: a CSOK sem ad segítséget ahhoz, hogy az egekbe szökött ingatlanpiaci árak mellett a gyerekneveléshez is megfelelő ingatlant bérelhessenek a fiatal párok, hiszen az csak lakásvásárlásába forgatható.
Eszter és barátja szerencsére jó áron fogtak ki egy tágas, jó helyen lévő lakást. Külön gyerekszoba ugyan nincs, de a napfényes hálószobában ki lehetne alakítani egy gyereksarkot. Ők egyelőre azért nem vállalnak gyereket, mert szeretnének még tanulni, dolgozni, ráadásul már jelenlegi életszínvonaluk fenntartásához is több munkát kell vállalniuk. „Nem érzem úgy, hogy kifutottunk volna az időből – mondja a 30 éves Eszter. – Élvezem a mostani életünket, és nem zárkózom el a szüléstől sem, de úgy érzem, ahhoz nagyobb biztonságra lenne szükségünk. Jelenleg még az is benne van a pakliban, hogy külföldre költözünk néhány évre.”
A kivándorlás egyébként szintén komoly gondot jelent a népesedés szempontjából, bár az is megvilágító lehet, hogy az Angliába kiköltözött magyarok nagyobb kedvvel vállalnak gyereket, mint az itthon maradók – ez szintén a társadalmi biztonság fontos szerepét igazolja.
Eszter annak sem örül, ha bárki sürgeti a szüléssel, pláne, ha megfeledkeznek arról, hogy ez nem kizárólag az ő döntése.
A barátom még nem érzi úgy, hogy készen áll az apaságra, ezt nekem is el kell fogadnom. Ahhoz, hogy úgy neveljük fel a leendő gyerekünket, ahogy szeretnénk, rengeteg körülménynek kell összejönnie, olyan pici dolgok is számítanak, amire nem is gondol az ember.
Sok nő már a „legszemélyesebb közügy” kijelentésnél felháborodott, a neten rengeteg dühös kommentet olvashatunk arról, hogy a nők úgy érzik, szülőgépnek tekinti őket a fennálló rendszer. Szikra Dorottya szerint az a baj, hogy individualizáljuk a társadalmi problémákat, holott a demográfia egyértelműen nem egyéni felelősség. „Ez a két háború közötti retorikában is benne volt, de a szocializmus időszakában is parázs viták folytak arról, hogy a nők önzése és élvhajhászása az oka annak, hogy kevesebb gyerek születik Magyarországon. Én úgy látom, mintha most újraélednének ezek a diskurzusok. Ráadásul ehhez a feminizmust is hozzá szokták tenni, vagyis, hogy a női emancipáció, a nők munkavállalása és tanulása vezet oda, hogy kevesebb gyerek születik. Pedig nyilvánvaló, hogy itt egy társadalmi szövetbe mélyen beágyazott, komplex problémáról van szó.”
Fotók: Unsplash.com
