„158 cm magas vagyok, ez szerintem egyáltalán nem alacsony. Miért kellene mindenkinek 175 cm-nek lennie? Előfordult már olyan, hogy valakivel online beszélgettem, majd amikor élőben találkoztunk, meglepődött, hogy milyen alacsony vagyok. – Arányos vagyok, emiatt automatikusan “magasnak” képzelnek az emberek. Őszintén, egyáltalán nem zavar, hogy hány centi vagyok, soha nem is zavart, nem is tudnék rajta változtatni. Sőt, előnye is van a magasságomnak: például az iskolában egyből megtaláltam a helyemet a tornasorban, és igazából szerintem a férfiak is bírják az alacsonyabb lányokat. Plusz, az én méretemben sosem viszik el a legjobb cipőket…
Inkább a koromra való reflexiók zavarnak. Amikor valakinek élesen megváltozik a beszédstílusa, miután megtudja, hány éves vagyok. Általában harminc pluszosnak szoktak gondolni az emberek. Többször előfordult már, hogy rögtön más hangnemet vettek fel és érezhetően máshogy álltak hozzám a beszélgetőpartnereim, miután megtudták, hogy 27 éves vagyok.
Örülök, hogy nem a social média korában kellett kialakítanom a saját identitásomat. Emlékszem, hogy középiskolában még sokkal kevésbé volt rajtunk egy olyan megfelelési- és teljesítménykényszer a külsőnkre vonatkozólag, mint amilyen ma keményen uniformizálja a lányokat. Ma a közösségi média, a filterek, a Photoshop, az influencerek által festett, valósnak tűnő, de valójában kamu testkép hihetetlenül rá tudja nyomni a bélyegét önértékelésre. Szerencsére nekem ezzel sosem voltak nehézségeim.
Annál több problémám volt a göndör hajammal. Akinek göndör haja van, egyeneset szeretne, és akinek egyenes van, az persze göndört. Nem mindig értettem, hogy miért áhítoznak mások a kezelhetetlen oroszlánsörényemre. Amióta rövid a hajam, ezzel is megbarátkoztam. Van elöl egy pigmenthiányos rész, ahol csak ősz hajszálaim nőnek. Régebben kiszedegettem őket, vagy úgy fésültem a hajam, hogy ne látszódjanak, de ma már kifejezetten büszkén viselem, mert ha valamiről, erről biztosan megjegyeznek az emberek! Általában ez az első dolog, amire rákérdez valaki, ha találkozunk.
Ma már sokkal bátrabban ki merem fejezni magamat az öltözködés terén is, még akkor is, ha az nem feltétlenül illeszkedik a mostani trendekhez és a konfekcióméretekhez. Sokszor nem találom meg a kortárs divatban, az üzletek uniformizált kínálatában azt, ami igazán tetszik, és amiről úgy érzem, hogy igazán jól állna, ezért előszeretettel vadászom vintage kincsekre.
Na jó, a divat az a terület, ahol azért szokott pillanatnyi bosszúságokat okozni a magasságom. Sok darabról le kell mondanom azért, mert egyszerűen nem gyártják a méretemben, és nem akarok a gyerekosztályokon keresgélni, hiszen felnőtt nő vagyok. Nem mindig lehet beszűkíteni, felhajtani egy-egy tetsző darabot és nem is feltétlenül szeretnék időt áldozni erre. Összességében nincs könnyű helyzetben az, aki akár egy kicsit is eltér a konfekcióméretektől: legyen ez akár egy szélesebb csípő, hosszabb felsőtest, egy plus size alkat vagy éppen egy XXS-es nő.”
Modell: Dobos Emese
Ruha: zakó és nadrág – Tóth Lala
Haj: Lencsés Dóra – New School of Make-up
Smink: Páll Adrienn – New School of Make-up
Stylist: Molnár Anikó
Fotó: Bodnár Zsófi
Szöveg: Bobák Szilvia
Mi a Perfect Imperfection?
Egy testpozitív kampány, mely azt hirdeti, hogy minden nő teste megérdemli az a figyelmet, amiben a szupermodellek részesülnek. Kövess minket az Instagramon!
