Juhász Anna
A magyar irodalom történetében hat évtizeden át kiemelt igazodási pontnak számító Juhász Ferenc lányának mintha egész sorsa az apa személye köré szerveződne. „Az, hogy édesapám költő volt, nemcsak az ő ügye volt, hanem mindannyiunké a családunkban. Felismertük, hogy amiben élünk, az az irodalomtörténet, és segítenünk kell a pályáját – olyan szinten is, hogy gépeltük a verseit, csendben voltunk, ha dolgozott, felvettük a telefonjait, és így tovább. Sok elmesélésben láthatunk hasonlót: Gyarmati Fanni naplójából, Kosztolányiné könyveiből, Török Sophie visszaemlékezéséből is sokat megtudhatunk arról, hogy mit jelent támogatni, segíteni a másikat. Szerintem ezek fontos üzenetek a 21. században is.”
Péterfy Bori
„Nagyon sokáig úgy éreztem, hogy én nem örököltem semmiféle írói vénát – nagyon nem volt ebben önbizalmam. Aztán megjött a bátorságom, és amikor megéreztem annak a fajta alkotásnak az eufóriáját, amikor az ember szöveget ír, akkor már úgy láttam, hogy bennem is van ebből, csak nehezen hittem el magamról” – vázolja az énekes-színésznő, akinek két költőóriás, a dédapa Áprily Lajos és a nagyapa Jékely Zoltán árnyékában kellett a saját dalszövegekig eljutnia. A Péterfy-családban ezzel együtt inkább a báty, Gergely gombolyítja tovább az irodalmi szálat, Bori életében pedig mintha az anyai nagymama, Jancsó Adrienne színész-előadóművész mintája lenne a meghatározó – bár nem feltétlenül annyira kézenfekvő módokon, ahogy azt egy külső szemlélő gondolhatja. „Neki mindig az kellett, hogy közönség előtt gyakoroljon, ezért százezerszer felmondta nekünk az estjein szereplő verseket már akkor is, amikor mi még egyáltalán nem értettük ezeket: egész kiskorunkban hallgattuk az öregségről szóló verseket meg az Arany-balladákat. Lehet, hogy azért is fordultam a vadócabb, nagyon underground, formabontó dolgok felé már igen fiatalon, mert idegennek éreztem azt a kötött és behatárolt színpadi létezést, amelyet a nagymamánál láttam. Miközben emberileg nagyon sok a hasonlóság közöttünk.”
Szező: Greff András
