Közel harminc év együttlét, három helyes, okos fiúgyermek és boldog, kiegyensúlyozott családi élet. Mindez úgy, hogy a házaspár mindkét tagja a munka területén is jelentős sikereket ért el. Judit a legjobb példa arra: úgy is lehet gyerekeket vállalni, hogy az anya nem szakad el a munka világától, sőt komoly karriert futhat be. Péter pedig az orvosi pálya, a vállalkozói lét nehézségei mellett mindig komolyan vette felesége ambícióit, támogatta őt vágyai megvalósításában. Házasságuk igazi szövetség, középpontjában a gyerekek boldogsága, fejlődése áll, miközben arról sem feledkeznek meg, hogy időnként kettesben maradjanak.
Ha visszaemlékszel az első találkozásotokra Judittal, milyen emlékek jutnak az eszedbe róla?
Egészen furcsán alakult, ahogy mi először találkoztunk. Én húszéves orvosi egyetemista voltam, Judit tizennégy éves gimnazista. Mind a ketten szegediek vagyunk, először a szegedi sportuszodában láttam meg őt. Emlékszem, sportújságot olvastam a medence partján, és elsuhant mellettem egy nagyon csinos, fiatal lány. Követtem a tekintettemmel, láttam, ahogy beugrik a vízbe, úszik néhány hosszt, majd kijön a medencéből. Nagyon kellemes élmény volt a szememnek, a férfiasságomnak ez a jelenet, oly annyira, hogy nem is felejtettem el soha. Legközelebb három év múlva futottunk össze egy házibuliban. Amikor észrevettem őt, azonnal tudtam, most jött el az én időm.
A három év alatt semmit sem tudtál meg róla?
Szeged egy diákváros, mindenki mindenkit ismer. Az egyik osztálytársam öccse Judittal járt egy osztályba, vele üzengettem Juditnak, ő is nekem, de nem találkoztunk. Később Judit elmesélte, hogy neki is megmaradt az emlékezetében az uszodás jelenet, ami szerinte arra szolgált, hogy a tinilány megmutassa magát az orvostanhallgatónak. Az első közös, szép évünk után én befejeztem az egyetemet és felkerültem Pestre, mivel reumatológus szerettem volna lenni, és az országban csak Budapesten volt ilyen tanszék. Bekerültem az ORFI-ba és elkezdtem az orvosi pályát. Nehéz időszak következett. Egyik albérletből költöztem a másikba, pénzt nem igen kerestem, viszont rengeteget ügyeltem és tanultam. Juditot közben felvették a Szegedi Tanárképző Főiskolára, hétvégéken találkoztunk csak. Aztán engem elvittek katonának, Judit pedig jött meglátogatni a laktanyába. Elég feltűnő jelenség volt a kis piros ruhájában, tűsarkú cipőjében. Nem volt látogatási idő, de ő elintézte, hogy találkozhassunk. Már akkor megvolt benne az a képesség, amire én egy kicsit irigykedem, hogy amit a fejébe vesz, akár a hagyományos, addig bevált utat megkerülve eljut oda, megszerzi azt. Persze a tisztesség határait megtartva teszi mindezt.
Mikor volt az esküvő?
Hat év múlva, az első fiúnk születése előtt. Miközben a szakvizsgámra készültem, kaptam egy egyéves ösztöndíjat Párizsba, ahová Judit is elkísért. Ez volt az első tartós együttlétünk, amikor együtt is laktunk. Ekkor ismertük meg egymást igazán, a másik szokásait, ízlését, legbelső tulajdonságait. Itt tapasztaltam meg például, hogy Juditnak milyen jó nyelvérzéke van: egy év alatt tökéletesen megtanult franciául. Ez a párizsi közös lét még jobban megerősített engem abban, hogy vele szeretném leélni az életemet. Mikor hazajöttünk Párizsból, akkor házasodtunk össze. Azóta jóban, rosszban együtt vagyunk és három fiunkat együtt terelgetjük.
Milyen nálatok a családban a szerepek leosztása? Klasszikus női és férfiszerepek, vagy teljes az egyenlőség, mindenki mindent csinál?
Nálunk nincs kifejezetten női munka vagy férfimunka. Nyilván vannak preferált területek, de mindenki besegít a másiknak, ha kell. Én például nem szeretek vasalni vagy mosni, nem is értek hozzá, ezt Judit megcsinálja, vagy a gyerekek. De van segítségünk is, mert mind a ketten sokat dolgozunk. A kert hozzám tartozik, és ha valamit meg kell szerelni a ház körül, általában azt is én csinálom. Büszke vagyok arra, hogy a főzés terén gyakorlatilag mindent el tudok készíteni, a bevásárlást is rám lehet bízni, tudom, hogy mi hiányzik a háztartásból és szívesen beszerzem azt. Ennek Judit nagyon örül. Mivel a munkája miatt sokat utazik, ilyenkor én látom el a gyerekeket, akik ugyan már önjáróak, de azért oda kell figyelni rájuk.
Ki kelt fel az éjszaka a gyerekekhez, ha sírtak?
A legnagyobb fiunk rengeteget sírt éjszaka, bevallom, voltak vitáink, hogy ki keljen fel hozzá. De mindig megoldottuk valahogy. Mindig az aludt tovább, aki éppen fáradtabb volt. Amikor az előző napokban ügyeltem, vagy fontos volt, hogy reggel kipihenten menjek dolgozni, Judit békén hagyott. Viszont, amikor láttam rajta, hogy nagyon kimerült, természetes volt, hogy én keljek fel. Nagyon fárasztó időszak volt ez.
Szerinted miben értitek meg egymást leginkább?
Abban, hogy számunkra a gyerekek a legfontosabbak. Nagyon büszkék vagyunk rájuk, mindent megteszünk azért, hogy őket a háttérből támogassuk. Amikor Judittal róluk beszélgetünk, mind a három gyereket egyenként végigvesszük, átgondoljuk, kinek miben tudunk segíteni.
Vannak apró rituálék a hétköznapjaitokban, amelyekkel meg tudjátok őrizni a szerelmet a kapcsolatotokban?
Szóba került nálunk, mi lenne, ha közös vállalkozást indítanánk. Én rögtön az elején éreztem, hogy nem működne, hogy mi egy közös térben, 24 órán keresztül együtt legyünk. Nekünk kell a távolság, a szabadság, hogy mind a ketten ki tudjuk élvezni a saját munkánk örömeit. Nekem is van egy saját, jól menő vállalkozásom, Judit is prosperál az ő területén. Nekünk arra van szükségünk, hogy este, amikor hazaérünk az otthonunkba, mindent megbeszéljünk, örüljünk a másik sikereinek. Arra törekszünk, hogy a hétvégék közösek legyenek, lehetőség szerint a gyerekekkel együtt. Fontos az is, hogy havonta egyszer ketten maradjunk a hétvégén, ilyenkor elutazunk néhány napra. Nagyon szeretjük a balatoni régiót, Balatongyörökön töltjük a nyarakat.
Közel harminc éve vagytok együtt. Mi a jól működő házasságotok titka?
Ahhoz, hogy két ember együtt maradjon hosszú távon, a közös érdeklődésen kívül olyan dolgoknak is passzolni kell, ami a kapcsolat elején nagyon nehezen megjósolható. Rengeteg mindenben különbözünk, más a véleményünk sok dologról, de mindent meg tudunk beszélni, és végül közös nevezőre tudunk jutni. Meg persze nagyon szeretjük egymást.
Sikeres nő a feleségem: Tóth Péter fotóművész
Minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő, tartja a mondás. Vajon ez fordítva is igaz? Új rovatunkban szakmájukban elismert magyar nők párját kérdeztük meg arról, hogyan zajlanak a hétköznapok egy sikeres nő mellett. Most Tóth Péter fotóművész mesél nekünk Szalai Nóra nyelvészről, akivel közösen indították el, és vezetik közel húsz éve az 5 Perc Angol nyelvtanulási programot.Mi az, amit a legjobban szeretsz Juditban?
A mosolyát, a kacaját, a kedvességét. Harsányan tud nevetni, ami a legrosszabb hangulatomban is felvidít. Imádom a zöld szemét, a szépen ívelő szemöldökét, a csodálatos alakját. Ma is olyannak látom őt, mint a kapcsolatunk elején.
Mit szeretsz a legkevésbé Juditban? Van, ami idegesít benne?
Nincs az a helyzet, amikor nyugodtan le tudna ülni és élvezné a pillanatot. Folyamatosan mozgásban van. A Balatonon például olyan jól esne leheveredni egy nyugágyba és egy pohár pezsgő mellett együtt csodálni a gyönyörű tájat, a buja természetet. Judit öt percig bírja, utána felpattan és indul tovább.
Mire vagy a legbüszkébb Judit szakmai életében?
Arra, hogy ő lett a vezérigazgató a vállaltnál, és már két országért is felel. Sokáig nem volt ilyen jellegű ambíciója, benne volt a vezetőségben mint sales- és marketingvezető, szerette a munkáját. Egy beszélgetésünk során kérdeztem rá nála, hogy nem gondolt-e arra: ő legyen a vezérigazgató. Ez a pozíció lenne a csúcs a szakmai karrierjében. Egy év múlva úgy alakult, hogy az előző vezérigazgató elment, és Judit is pályázott az állására. Őt választották. Később bevallotta, hogy félt a kihívástól, de azzal, hogy érezte a támogatásomat, könnyebb volt meghozni a döntést. Judit az iskolában nem volt egy kifejezetten jó tanuló diák, nagyon jó képességei voltak, de nem tanult jól. Ezért nem vették fel elsőre az egyetemre, csak a főiskolára. Az én unszolásomra, lépett tovább. A főiskolán már nagyon jó eredményeket ért el, átkerült a szegedi jogi egyetemre először levelező szakra, majd a nappalira, onnan Budapestre az ELTE Jogi Karára. Később Judittal együtt elvégeztük el az MBA egyetemi képzést, párhuzamosan készültünk a vizsgákra, ott tapasztaltam meg, hogy milyen jó esze van a tanuláshoz is. Ügyesen vette az akadályokat.
Mi volt a legnagyobb dicséret, amit mondtál neki, és amit ő mondott neked?
Tudom, fontos, hogy dicsérjük egymást, de nálunk a dicséret kimerül abban, hogy kölcsönösen elismerjük egymást. Néha, ha nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy szerettük volna, a másik vigasztalása nagyon jól esik mind a kettőnknek. Ha bármilyen problémám van, ha valami miatt elkeseredek, az első dolgom, hogy felhívom őt telefonon. De ez fordítva is igaz. Judit a munkahelyi problémáit is megosztja velem, kikéri a véleményemet a fontos döntések előtt. Én a szakmai részbe nem tudok beleszólni, mert nem értek hozzá, de jólesik átbeszélni együtt a problémát.
Szerinted húsz év múlva milyen pár lesztek? Hol szeretnéd elképzelni magatokat, és Judit vajon mit csinál majd ott?
Judit egy rendkívül ambiciózus ember, nem tudom azt elképzelni, hogy valaha is megpihenjen a babérjain. Egyben biztos vagyok, nem a jelenlegi munkahelyéről fog nyugdíjba menni. Folyamatosan új tervei vannak, érdekli a politika, a diplomácia, néha kacérkodik további külföldi projekt gondolatával. Én megelégednék azzal, ha húsz év múlva Balatongyörökön együtt élveznénk az életet, az unokáink és a családunk körében. Húsz év még nagyon sok idő, majd meglátjuk, rá tudom-e venni őt erre.
Fotó: Bodnár Zsófia
