A munkám a szenvedélyem: Zolnay Judit, vezérigazgató

2018. május 07. |

Ebben a rovatunkban minden héten olyan szerencsés embereket mutatunk be, akik számára a munkájuk az életük egyik értelme, a szenvedélyük. Ismerkedjetek meg Zolnay Judittal, a MetLife Magyarország vezérigazgatójával

Vonzó, elegáns nő, aki finom stílusával, kedves viselkedésével azonnal bizalmat kelt az emberekben. Mondhatnánk, hogy munkaköri elvárás ez egy nagy nemzetközi életbiztosító magyarországi vezérigazgatójától, de Zolnay Judit személyiségéből adódóan is nagyon kellemes jelenség. Saját bevallása szerint szeret hatni az emberekre, úgy is, mint tiszteletet kiváltó cégvezető és úgy is, mint csinos, háromgyerekes anyuka, feleség. Karriertörténete jó példa azon nők számára, akik úgy szeretnének gyerekeket vállalni, hogy nem szakadnak el  a munka világától. A női energiák tökéletesen érezhetők vezetési stílusában: keményen hajtja a kollégáit, hogy megfeleljenek az elvárásoknak, de ügyel arra is, hogy olyan körülményeket biztosítson a számukra, ahol kellemes dolgozni.

Mióta töltöd be a MetLife Magyarország vezérigazgatói posztját?

  1. május 6-a óta.

Ennyire pontosan emlékszel a kinevezésed dátumára?

Igen. Nagyon emlékezetes nap a számomra. Nyolc évig voltam vezérigazgató-helyettes, igazgatósági tag. Éreztem, bennem van, hogy még egyet lépjek előre, de nem hittem el magamról, hogy sikerülni fog. A kinevezési folyamatban számomra az egyik legnagyobb tanulság az volt, hogy az önbizalomnak óriási szerepe van abban, ha az ember igazán nagyot akar előre lépni vagy nem szokványos eredményt akar elérni. Hiába gondolták rólam mások, hogy alkalmas vagyok vezérigazgatói posztra, én sokkal később hittem el magamról, hogy ez nekem sikerülhet. Ez egy tanulságos üzenet másoknak is.

Kislánykorodban önbizalomhiányos voltál, vagy inkább átlagos önbizalommal megáldott gyerek?

Szerintem nem is tudtam, mi az az önbizalom. Arra emlékszem, hogy megvolt a saját világom, megvoltak a barátaim. Szegeden születtem, ott nőttem föl egy meghatározott keretrendszerben, ami az akkori korra jellemző volt. Már a szocializmus végét, a rendszerváltás elejét éltük. Mindig azt éreztem, hogy valami olyasmivel szeretnék foglalkozni, ami különleges. Hogyan tudnám még jobban csinálni, amit éppen csinálok. De ez arra vonatkozott, amit szerettem. Amit nem szerettem, abban volt, hogy igyekeztem megúszni dolgokat.

Miket szerettél csinálni?

Gyerekkoromban sokat sportoltam, a sport az életem része a mai napig. Szerettem hatással lenni a társaimra, de nem úgy, hogy én vagyok a legjobb tanuló, hanem inkább úgy, hogy bizonyos dolgokban állást foglalok vagy hogy bizonyos dolgokat megszervezek. Van véleményem, amit el merek mondani. Nagyon sokáig divattervező, jelmeztervező szerettem volna lenni. Sokat rajzoltam és magam varrtam a ruháimat. Abban az időben nem nagyon lehetett olyan ruhákat kapni, amelyek tetszettek, ezért lelkes Burda-előfizető lettem, és az összes zsebpénzemet anyagokra költöttem. Valamilyen szinten az önkifejezés eszköze volt ez is, a ruháimmal is hatást akartam  gyakorolni a környezetemre.

Fel sem merült benned, hogy ebbe az irányba tanulj tovább?

A szüleim lebeszéltek róla. Valami rendes polgári pályát képzeltek el nekem. Először a jogi egyetemet végeztem el, ami időt adott ahhoz, hogy rájöjjek, mi is érdekel igazán. Az egyetem után jogászként kezdtem el dolgozni, de néhány év múlva kiderült számomra, hogy az üzlet és az emberek érdekelnek a legjobban, velük szeretnék foglalkozni. Adódott egy lehetőség, hogy üzleti területre váltsak. Elvégeztem a közgazdasági egyetemet is, megcsináltam az MBA-t. A jogi diplomám  nagyon jó alapokat adott, és a mai napig egyfajta biztonságot jelent az ott elsajátított analitikus gondolkodás. De éreztem, ha jogászként dolgozom, csak követem az eseményeket. Azt láttam, hogy akik az üzleti döntéseket hozzák, ők alakítják az eseményeket, ők vannak igazán hatással az emberekre. Az építkezés, az üzleti alkotás ugyanabból a kreatív energiából táplálkozik, mint ami annak idején az öltözködéshez, a széphez való vonzódásomat is jellemezte.

Az üzleti világ férfiak uralta terület. Mennyire volt nehéz a kezdetekben elfogadtatni magadat? Hogy ne csak a csinos nőt lássák benned, hanem a gondolataidat, a személyiségedet is?

Soha nem játszottam rá a külső megjelenésemre. Arra ügyeltem, hogy kedves, de tiszteletet kiváltó legyen a viselkedésem. Arra törekedtem, hogy a tudásom, az eredményeim alapján ítéljenek meg. És nemcsak így viselkedtem, de nagyon erőteljesen igyekeztem a saját narratívámat is eszerint alakítani. Valószínűleg a sport is segített abban, hogy a teljesítmény legyen a mérce, és semmi más szubjektív faktor. Az egyik leglényegesebb döntés a szakmai karrieremben az volt, hogy elég sok időt értékesítési poszton töltöttem el. Ott aztán nincs mellébeszélés. Van egy üzleti terv, amit hozni kell. Teljesen mindegy, hogy az ember mit visel, milyen a haja színe, ott csak a számok számítanak.

Hány embernek vagy most a főnöke?

Jelen pillanatban 115 ember dolgozik a központban, és országosan még 400 munkatársunk van. Összességében 500–550 kollégánk és 110 000 ügyfelünk van.

Szerinted a munkatársaid mit gondolnak rólad?

Az első visszajelzést  régebben kaptam, de jól emlékszem rá. Azt hallottam vissza, hogy egy rakkolós úrinő vagyok. Először nem igazán értettem, hogy ez mit jelent. Aztán lefordítottam magamnak.. Dolgos, eredmény-orientált munkatárs, aki igyekszik maga körül kellemes, egyben tiszteletre méltó légkört teremteni. A legutóbbi visszajelzést néhány hónappal ezelőtt kaptam, azt is egy kicsit értelmeznem kellett. Azt mondták rólam, hogy egy üzleti díva vagyok. Éves konferenciánkon felmentem a színpadra és beleütköztem egy dobba, amit nem vettem észre. Kicsúszott a számon egy csúnya szó, én is ember vagyok, akkor így vezettem le a feszültséget. A közönség nevetéssel reagált, de ezután odajött hozzám az egyik kollégám és azt mondta: „Judit, ezt máskor ne csináld, mert téged  az üzleti dívának tartanak, és egy díva nem káromkodik”. Volt még egy másik visszajelzés is: a Zolnay mindig kastélyt  épít.. Mert amikor építkezem, nemcsak az eredmény a fontos, hanem az is, hogy abban a kollégáim jól érezzék magukat, oda az ügyfelek szívesen betérjenek és másnak is jó szívvel ajánljanak. Az életemet is így szeretem élni. Szeretem az embereket, a szépet, és a kellemes dolgokat.

Az irodádon is meglátszik ez. Finom, letisztult stílus, kellemes lehet benne dolgozni.

Ez igaz. De az is igaz, hogy keményen tudom hajtani a kollégáimat. Óriási pénzekről, befektetésekről van szó, a tulajdonos részéről magasak az elvárások. Nem követhetünk el hibákat. A pénzügyi iparágban a hosszú távú bizalom a legfontosabb. Ez a mi tőkénk, az ügyfelek, a partnereink bíznak bennünk. Ha elveszítenénk a bizalmukat, nagyon nehéz lenne ezt újra felépíteni. Az ügyfeleink a nehezen megkeresett pénzüket bízzák ránk, ahhoz, hogy a jövőbeli álmaikat megvalósítsák. De mivel keményen dolgozunk, időnként meg kell tudni állni, ünnepelni kell az elért eredményeket. Erre is fordítunk időt és figyelmet.

Elég nagy teher hárul rád a munkád kapcsán. Van olyan időszak, amikor nehezen alszol, mert nyomasztanak a feladatok?

Hála istennek, nagyon jó alszom. De az is igaz, hogy nagyon fáradt vagyok, mire ágyba kerülök. Az alváson kívül viszont soha nem vagyok kikapcsolva. Amikor felkelek, már a zuhany alatt vagy a reggeli sportolás közben is jár az agyam. A munkám következménye, hogy nem tudok kikapcsolni. Vagy az üzleti dolgokon, vagy az önkéntes munkáimon gondolkodom. De a személyiségem is ilyen, valószínűleg nem tudnék egy ücsörgős, nyugodt pozíciót ellátni.

 

Említetted az önkéntes munkát. Miért fontos számodra az önkénteskedés, és mikkel foglalkozol?

Az életem során azt tapasztaltam,, hogy először adnunk kell, és utána bőséggel kapunk vissza. Nagyon sokszor nem onnan kapunk vissza, ahová adunk.Olyan témákkal tudok azonosulni, amelyekben én is hiteles vagyok. Nagyon sokat kaptam az előttem lévő generáció női vezetőitől. Vidékről jöttem, a szüleim nem mozogtak a pénzügyi szektor világában, nem voltak vezető beosztású emberek, a karrieremben a fogódzókat ezek a női vezetők adták. Megosztották velem a tapasztalataikat, inspiráltak. Kutya kötelességemnek tartom, hogy én is ugyanezt megcsináljam. Ezért is van folyamatosan fiatal mentoráltam, ezért is szervezem az Önbizalom Kört, amely aktív vezető és vállalkozó nők közössége. Segítjük, ajánljuk egymást az üzleti életben, megosztjuk egymással a tudásunkat, egymást inspiráljuk. A másik terület a munkám kapcsán jött be, ez pedig a pénzügyi tudatosságra való nevelés. A cégemnek köszönhetően már harmadik éve vidéki és budapesti iskolákba megyünk a Life Changer programunkkal. Játékos formában oktatjuk a gyerekeket a tudatos pénzügyi döntésekre.. Rengeteget kapok vissza ezektől a gyerekektől, nyitottságuk, csillogó tekintetük inspirál.

Mindemellett három gyereked van. Azt látom a környezetemben, hogy a harmincas ismerőseim nem mernek gyereket vállalni, mert félnek, utána nem tudnak visszatérni a munka világába. Nem bíznak magukban, hogy képesek lesznek az anyaságot és a karriert összeegyeztetni. Nálad ez hogyan alakult? Megvolt az ideális időpont a gyerekvállalásra, vagy így hozta a sors?

Van egy rossz hírem: a karrierépítés szempontjából egy gyerek soha sem jön igazán jókor, de ez nem lehet akadálya annak, hogy gyereket vállaljunk. A nagyfiam az egyetem utolsó évében született, már benne voltam az államvizsga időszakában. Az első három vizsgán még a pocakomban volt, a szülés után tettem le a többi vizsgát. Utána otthon is maradtam. Ennek az volt az óriási előnye, hogy nem volt min izgulnom, hiszen még minden előttem állt, lubickoltam az anyaságban. Az is el kell mondanom, hogy ha nem megyek viszonylag korán férjhez, és nem vállalunk a férjemmel fiatalon gyereket, lehet, hogy nem lesz három gyerekem. Azt veszem észre, hogy ha eltoljuk az első gyerek vállalását, a második baba még megszületik, de már a harmadik gyerekre nem marad idő és energia. A második fiam hat év múlva született, akkor voltunk abban a helyzetben, hogy nagyobbra tudtuk a lakást cserélni, összeszedtük magunkat anyagilag. Csakhogy akkor éppen benne voltam egy kinevezésben, fontos volt, hogy ne veszítsem el a főnököm bizalmát. Készültem neki egy üzleti tervvel, felajánlottam, hogy hat hónapot szeretnék otthon tölteni a gyerekkel, úgy, hogy vállalom, otthonról e-mailen keresztül ellátom a legszükségesebb feladatokat, és hetente egy nap bejövök az irodába. Annyit kértem, hogy felállíthassak egy mobil kiságyat az irodában. Meggyőztem arról, hogy miért jó ez neki: nem kell felvenni és betanítani helyettem mást, valamint a példám inspiráló lesz másoknak is. Rögtön belecsapott a kezembe. A harmadik terhességemnél már ő biztatott engem arról, hogy menni fog ez a felállás. Be kell vallanom, nagyon nehéz időszak volt, de ez a befektetés megtérült később. Nem vágtam el teljesen magam a munka világától, viszonylag rövid időre távolodtam el, de akkor is benne maradtam az információáradatban. Nem mondom, hogy ez a követendő példa mindenkinek, de akik úgy érzik, hogy a munkát és a gyereknevelést együtt akarják csinálni, nekik üzenem, hogy mindez lehetséges. Ahogy a munkámból kifolyólag járom a világot, azt látom, hogy mi ebben nagyon a végleteket képviseljük. Amerikában minimális szülési szabadság van, Nyugat-Európában is az a jellemző, hogy vagy feladja a nő a munkáját, és csak a gyerekeknek szenteli az életét, vagy ugyanezt csinálja, mint én. Nagyon sok múlik a szervezésen, és persze jól kell párt választani.

Mi az, ami a munkádban a leginkább a nehezedre esik?

Az adminisztráció. Most már abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nagyon sok feladatot delegálni tudok. De még mindig akad jó néhány adminisztrációs kötelezettség. Amikor az ember nemzetközi vállaltnál dolgozik, sok olyan megbeszélésen kell részt venni, sok olyan jelentést kell elkészíteni, amelynek nem biztos, hogy azonnal érzi a hatását, értékét. Azt szoktam mondani, ha ez az én cégem lenne, másképpen csinálnám, de mivel nem az én cégem, és a szabályokat be kell tartanom nekem is, meg kell csinálnom.

Rengeteg tudásra és tapasztalatra tettél szert az eddigi munkád során. Soha nem gondoltál arra, hogy mindezeket egy saját vállalkozásban kamatoztasd?

Ismerek nagyon sikeres vállalkozásokat, amelyek például szolgálhatnának, de alapvetően úgy érzem, akkor tudnék egy saját vállalkozást elindítani, ha találnék egy olyan társat, aki a végrehajtói részt vinné és elfogadná, hogy az ötletet én hozom. Én kitalálni, alkotni szeretek, kellenek mellém azok a kollégák, akik utána végig is viszik a folyamatokat. Ezért szerencsés számomra a nagyvállalati világ, itt elvárás, hogy a feladatokat leosszuk. De nem kizárt a saját cég sem.

Most fenn vagy a csúcson, lehet innen továbblépni?

Szoktam ezen gondolkozni, és több forgatókönyv is van a fejemben. Érzem, hogy mire lennék nyitott, nyilván majd az élet alakítja. Legjobban az adná magát, ha a vállalatcsoporton belül nemzetközi feladatokat kapnék. Ha egy ilyen feladattal megszólítanának, szívesen elfogadnám. Más országban ugyanezt megcsinálni, mint itthon, egy kicsit nagyobb kabát lenne. Szeretek belenőni egy nagyobb kabátba. Ha Magyarországon folytatom a karrieremet, szívesen kipróbálnám magamat egy másik iparágban. Miért vagyok ebben ennyire bátor, holott Magyarországon erre nincsenek nagyon jó példák? Mert külföldön működik. Azt veszem észre, hogy a cégvezetésben új trend kezd kirajzolódni: a mai és jövőbeli cégvezető olyan, mint Yoda mester a Star Warsból, folyamatosan jelen van, támogatja a hőseit,  és  törzsfőnök is a környezetében. Véleményformáló és vizionárius, látja, hogy hová kell eljutni és odavezeti a kollégáit. Ezek olyan kompetenciák, amelyek nem kötődnek iparágakhoz. A humán erőforrás folyamatosan szűkül, itt Magyarországon különösképpen, ezért fontos, hogy megszólítsuk a munkatársakat, vonzóvá tegyük számukra a céget, mint munkahelyet. Egy biztos, amíg bírom egészséggel, szeretnék tevékeny maradni és hatással lenni. Én tényleg imádok dolgozni!

Fotó: Bodnár Zsófia

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter