„Alkalmazkodóképes és lojális, nagyobb gyerekeket nevelő, tanulni vágyó, ugyanakkor a monotonitást jól tűrő negyvenest keresünk azonnali belépéssel, nagyon hosszú távra” – így szólna az az igazán őszinte álláshirdetés, amelyet a milleniálokkal, a kilencvenes évek környékén született generáció tagjaival küzdő cégek adnának fel az újfajta munkaerőválság közepén. Egy ilyen hirdetés talán nem is lenne sértő azon középkorú nők számára, akik maguk is a biztonságra törekszenek és értékként tekintenek a hűségükre. Szépen lassan megtalálják egymást a munkaerőpiacra visszaáramló negyvenes nők és a kiszámítható működésre vágyó cégek.
A lelkes negyvenes
„Szorongtam, amikor megírtam az önéletrajzomat, és még jobban, amikor az első helyre elküldtem. Úgy éreztem, hogy alulképzett vagyok, nem vagyok elég fiatal, nem kellek majd senkinek” – idézi fel álláskeresését Orsolya, aki húsz évet dolgozott élete első munkahelyén, egy ruha-nagykereskedésben. Onnan ment el szülni, de visszatérni már nem akart az egyre zsugorodó, megújulásra képtelen cégbe. Aztán pár hét alatt talált magának új munkát: egy jól menő építőcég office managere lett napi hat órában, a főnöke nagyon elégedett a munkájával. Orsolya a kismamalétből kiszakadva boldogan jár be az irodába, kedves az ügyfelekkel, precízen rendezi a cég nyilvántartásait. Win-win szituáció, mindenki jól járt. Főnöke nagy valószínűséggel már túlvan egy-két huszonéves titkárnő „elfogyasztásán”, akik egy-egy komolyabb buli után nem mentek be másnap dolgozni, vagy unalmasnak gondolták az adminisztrációt.
De máshol is hasonló a helyzet, az általunk megkérdezett vendéglátós, valamint egy szociális intézmény vezetője is ugyanarról számolt be: többször előfordult, hogy nyitáskor vagy műszakkezdéskor a frissen felvett, ifjú munkaerő egész egyszerűen nem jött be dolgozni, de még telefonon sem volt elérhető. Leegyszerűsítő lenne lustasággal megvádolni a kilencvenes évek környékén született Y generációt, és a szorgalmasnak ítélt idősebb, X generációval szembeállítani. Valójában azonban arról van szó, hogy egyszerűen mások: másfajta munkára, kihívásra vágynak, így máshogy is kell őket motiválni.
Elsők és utolsók
„A mostani negyvenes generáció tagjai a hetvenes években születtek és a kilencvenes években léptek be a munkaerőpiacra. A szocializmusban nőttek fel, de már a piacgazdaságban vállaltak munkát. Látták, megélték a kontrasztot a két rendszer között, értékelni tudják a szabad világot. A korábbi generációkhoz képest értik, élik a digitalizációt, nyelveket beszélnek és rugalmasak” – összegez Gombás Éva, az egyik neves személyzeti tanácsadó iroda vezetője. Nem csak az elsők, az utolsók is sok érték tekintetében. Ők az utolsó lojális generáció, és az életkoruk adta felelősségérzetük is nagyon erős, hiszen egyszerre kell gondolniuk idősödő szüleikre és felnövő gyerekeikre. „Nagy potenciál van ebben a korosztályban – folytatja Gombás Éva –, erős a szakmai tudásuk, a tapasztalatuk, az ismeretségi hálójuk, ugyanakkor még nincsenek elfáradva, sőt vágynak a kihívásokra, szívesen váltanak, tanulnak.” Mindemellett pedig jól tűrik a monotonitást, ami a milleniálokat gyorsan elűzi egy-egy munkahelyről.
Szerző: Kertész Anna
Fotó: Unsplash.com
