A filmek általában túlzóak, és sokszor csak a helyszínelők munkájára vannak kihegyezve. Itthon a főváros kerületeiben high-tech eszközök és plazmaképernyős szobák nélkül igyekeznek végére járni az ügyeknek – nagyjából így foglalhatók össze az általunk megkérdezett rendőrnők tapasztalatai. Ficsor Karolinának, az V. kerület bűnügyi osztályának vezetőjének tágas irodájában ülünk le beszélgetni a filmek mellett a hivatástudatról és a karrierekről két másik rendőrnő, a VI. kerületben dolgozó dr. Bányász-Szatmári Krisztina vizsgáló és Pais-Patikás Krisztina XI. kerületi körzeti megbízott társaságában. Az iroda falán plafonig érnek a kitűzött cikkek, amelyek a kollégák sikereiről szólnak.
A vizsgálóként dolgozó Krisztina a nyomozós szériákat nézi szívesen, amelyekben izgalmas a gyanúsítottak metakommunikációja is. Nevetve meséli, hogy a filmekben sokszor percekig tartó érveket sorakoztat a kihallgató rendőr, hogy miért a gyanúsított az elkövető, majd az látványosan megtörik bűnei súlya alatt… ezzel szemben a valóság sokkal egyszerűbb, mert többnyire csak annyit mondanak, hogy „nem én voltam”. Azon is jókat nevetnek, amikor bemegy a rendőr a gyanúsítotthoz, és egy nagy volumenű ügynél levág az asztalra egy néhány lapból álló aktát. Krisztina szerint neki egy zsúrkocsit kéne rádobnia arra az asztalra, annyira sok dokumentum gyűlik össze mindig. Pais-Patikás Krisztina, vagy ahogyan mindenki szólítja, Nyunyuka és férje minden héten megnézik a Kékfényt, de odavannak a helyszínelős-nyomozós dokumentumsorozatokért is. „Puffogunk, persze!” – mondja nevetve, mert szerinte sokszor életszerűtlenek és túlmisztifikáltak a szakmai folyamatok a filmekben.
„A filmek többnyire a csak a sikereket mutatják, ezért is jók a döglött aktákról szóló sorozatok – jegyzi meg Karolina –, amiben mindig elővesznek egy régi, sikertelenül lezárt ügyet, és azt felderítik, így a bűnös mégsem marad büntetlenül.” Gyakran feltűnik neki az is, hogy az összes női szereplőnek hibátlan a frizurája, holott ő a valóságban egy ilyen feszes munkabeosztásban örül, ha havonta egyszer eljut fodrászhoz.
Sorsszerű történetek
A 42 éves vagány Karolinát, vagyis Kerolt – ahogy mindenki ismeri őt –, már kislányként is fűtötte a csapatszellem. Gyerekként rendszeresen rótta barátaival az orosházi utcákat és környékét, míg egy téli napon holttestet találtak egy befagyott kanálisban. Ez volt az első alkalom, hogy a halállal és bűnnel közelebbről megismerkedett, annak ellenére, hogy nagybátyja is rendőrként dolgozott. A második – ahogy ő nevezi – sorsszerű, pár évvel későbbi történet szintén szülővárosához köti. Lovaglásról megismert barátnőinek édesanyját ölte meg a később tényleges életfogytiglanra ítélt szerb sorozatgyilkos, Magda Marinkó. Ekkor fogalmazódott meg benne a még ismeretlen szakma iránti elköteleződés: rendőr lesz. „Nem mindenki születik úgy rendőrnek, hogy az életének érzi, és nem csak a hivatásának” – mondja.
Kerol 17 évig ment felfelé a ranglétrán, és 2015-re érkezett meg a tetejére. Rendészként kezdte, majd tiszthelyettesként, nyomozó-vizsgálóként, alosztályvezetőként folytatta, megjárt kisvárost, nagyvárost, fővárost. A ma már egy egész bűnügyi osztályt vezető, hirtelen haragú, de belátó, nagy érzelmi amplitúdón működő rendőr alezredes öt éve vezeti sikerrel a belvárosi csapatát.
„Az elfogás és annak koordinálása a dolgom, ez mindig nagy felelősség, hiszen egy érzékeny kerület vagyunk, tele minisztériumokkal, cégekkel, szállodákkal, szórakozónegyedekkel. Fontos számomra, hogy azt érezzem, tudok tenni valamit az emberekért, és hogy a nagy hajtásban, présben mégis önmagam tudjak maradni. Beszélgetek a kollégákkal, kötődöm hozzájuk, sokat dolgozom azért, hogy kialakuljon a csapatszellem a bűnügyi állományon belül.”
Akták felett gondolkodni
Dr. Bányász-Szatmári Krisztina hét éve rendőr, és valószínűleg már születésétől fogva erős az igazságérzete. „A kapitány úr szokta mondani, hogy a rendőrség szolgáltató ipar is, biztonságra és rendre törekszünk. Amikor van egy ügyem, és az elkövetőre rá tudjuk bizonyítani, hogy tényleg ő volt a bűnös, az nagyon jó érzés” – mondja a 31 éves, fiatal anyuka. A VI. kerületi vizsgáló feladata, hogy a nyomozóktól átvett nyomokat, bizonyítékokat kiértékelje.
„Azt hamar beláttam, hogy nem vagyok egy kommandós alkat, viszont jó eszű vagyok, maximalista és könnyen kommunikálok, ami a kihallgatásoknál mindig jól jön. Érzelmileg közelítek és taktikákkal próbálok hatni a gyanúsítottra. Fontos, hogy megértse, az igazság a célom.” Ahogy a filmekben, itt sem mindegy milyen technikákat alkalmaz, és ritka, amikor nem enyhül meg a jelenlétében valaki. Mert a kihallgatások sem úgy zajlanak, mint a tévéképernyőn azt megszokhattuk. A vizsgálónak folyamatosan gépelnie kell a gyanúsított tanúvallomását, ráadásul fel kell jegyeznie plusz információkat a gyanúsított nonverbális mozdulatairól is. Amikor Krisztinek egyszer ki kellett menni a börtönbe egy kihallgatásra, nem volt sem számítógép, sem laptop, így kézzel körmölte a gyanúsított minden szavát, és közben figyelnie kellett egy-egy fejvakarásra vagy szemöldökráncolásra is.
„Ez egy szellemi munka, amely bizonyos pontokon összefolyik a helyszíni munkával, de én többnyire az akták felett gondolkodom.” Olykor azért ő is autóba pattan többedmagával, és helyszínre megy, mint a filmekben, hiszen a legtöbb részletet ő ismeri egy üggyel kapcsolatban. Ilyenkor olyan férfi kollégákat kér maga mellé, akikben 100 százalékig megbízik, mert mint mondja, soha nem lehet, tudni, hogy egy ajtó mögött mi várja az embert.
Könnyek nélkül
A 36 éves Pais-Patikás Krisztina, Nyunyuka körzeti megbízott a XI. kerületben. Kilenc év járőri szolgálat után, most végrehajtási eljárásokkal, bűnügyi felügyeletekkel foglalkozik. Már fiatal záhonyi lányként az volt az álma, hogy rendőr legyen, apukája vasutas, édesanyja vámügyintézők közötti munkája miatt korán beleszeretett az egyenruhákba. „Szeretem az embereket, szeretek segíteni rajtuk, másrészről vonz a veszély is” – mondja a feltűnően nőies, élénk rúzsokat és színes tincseket kedvelő, életvidám főtörzs. Elmondása szerint eddig soha nem félt, de mióta szült, már óvatosabb, és egyes helyzetekben férfi kollégái is jobban védik.
„Amikor fölkapcsolod a kék lámpát, és egy késsel támadó férfi felé közelítesz, akkor megindul az adrenalin, és csak egy dologra koncentrálunk a járőrtárssal együtt: egymásra, és hogy sikerüljön leszerelni az elkövetőt.” A 16 éve rendőrként dolgozó, szorgalmas és motivált Nyunyuka szerint nemcsak a filmekben, de az életben is sokat segít, ha jelen van egy határozott rendőrnő is az éles helyzetekben, mert sokan vannak, akik velük hajlamosabbak szóba állni. „Évente egyszer intézkedés-taktikai órára járunk, amikor szituációs házba megyünk, majd pszichológusokkal elemezzük ki az eredményeinket. Én alapvetően mindig arra törekszem, hogy testi kontaktusra ne kerüljön sor, és inkább élek a verbális kommunikációs képességeimmel.”
„Anyukám azt mondta, amikor rendőr lettem, hogy érzéketlenné váltam. Ez a filmekben és az életben sincs másképp, sajnos az ember lát rossz dolgokat is, haláleseteket, igazi tragédiákat, ahol egy légtérben vagyunk órákat egy holttesttel, zokogó emberekkel. A vér látványa, a szagok mind megmaradnak, hazudik, aki azt mondja, nem irtózik ezektől. De meg kell tanulnunk kezelni az indulatainkat, a félelmeinket és visszafogni az érzéseinket. A segítő szándékunk mindenek felett áll.”
Szerző: Szakácsi Eszter
Olvass tovább!
