Példaértékű karriertörténet az övé. A ranglétra minden fokát végigjárta, a legáltalánosabb feladatoktól kezdve a bonyolultabb, több országon átívelő projektekig. A HR szakma szinte minden területét kipróbálhatta, mígnem 40 évesen ő lett Magyarország legnagyobb telekommunikációs vállalatának HR vezetője. Csapatával több mint 7000 munkatárs számára teremti meg a feltételeket, hogy élményként tekinthessenek a munkájukra. Friedl Zsuzsanna a magyar felsővezető nők azon klubjába tartozik, akiknek a karrierépítés mellett a családépítésre is marad ideje, energiája. Családja – a szintén HR vezető férj és két kislányuk – mindenben támogatja őt, és büszkék eddig elért sikereire.
Chief People Officer. Miért használod az angol nevét a titulusodnak?
Még nem találtuk meg a megfelelő magyar fordítást. A HR szó is egy angol kifejezés rövidítése, human resources, azaz emberi erőforrás. A HR-es az, aki ezen a területen dolgozik, ma már a köznyelvben ez egy elfogadott kifejezés. A Chief People Officer régen nálunk a humán erőforrás vezérigazgató-helyettes volt, de átalakítottuk a területeket, és ezzel együtt megváltoztattuk a pozíciók elnevezését is. Minden olyan tevékenység hozzám tartozik a Magyar Telekom Csoportban, ami ahhoz kapcsolódik, hogy a vállalatnál a legtehetségesebb emberek dolgozzanak a legjobb szervezeti struktúrában és módszerekkel – ami klasszikus HR tevékenység –, a vállalat transzformációs és kommunikációs tevékenysége is. Ez már nem klasszikus HR feladat. Az új elnevezéssel arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy már nem úgy tekintünk a sok ezer kollégára, mint emberi erőforrás. Mi egy olyan szervezeti egység vagyunk, akik azért tevékenykednek, hogy a nálunk dolgozóknak élmény legyen a munka.
Amikor iskolába jártál, gondolom nem arról álmodtál, hogy HR-es légy, hiszen azt sem tudhattad, mit jelent ez a kifejezés. Mi érdekelt a gimnázium alatt, mi szerettél volna lenni?
Mohácson születtem, ott jártam iskolába. Gyerekként tanári pályáról álmodtam, és ki tudja, talán a jövőben egyszer visszatérek majd ehhez az álomhoz. A gimnáziumban lehetőségem nyílt beiratkozni egy külkereskedelmi tanfolyamra, itt tudtam meg, hogy létezik olyan foglalkozás, hogy külkereskedő és közgazdász. Innen vitt az utam a budapesti Külkereskedelmi Főiskolára, ami a közgazdasági pálya felé terelt. A főiskolán találkoztam a HR-es szakmával, ami ugyan emberekkel foglalkozik, de mégsem tanár. A főiskolai évek alatt az AIESEC nevű nemzetközi diákszervezetben dolgoztam, ott volt először testközeli élményem a HR-rel: új tagokat toboroztunk a szervezetbe, képeztük őket, tréningeket tartottunk, amit nagyon izgalmas feladatnak találtam. Mire végeztem, megszületett bennem a döntés: HR-es leszek.
Befolyásolta az ambícióidat, hogy vidékről érkeztél a fővárosba? Volt-e benned valaha bizonyítási vágy, hogy megmutasd, vidéki lányként jobb vagy, mint a pestiek?
Tudat alatt biztosan, tudatosan nem hiszem. Arra emlékszem, hogy 16 éves koromban Budapestre jöttünk osztálykirándulásra, és nagyon szépnek találtam az esti fényekben fürdő fővárost, talán akkor fogalmazódott meg bennem először, hogy Budapesten szeretnék élni. De azt már akkor is tudtam, hogy szeretnék önálló lenni, továbbtanulni. Szerintem minden vidékiben tudat alatt van egyfajta bizonyítási vágy, mint ahogy a külföldre kikerült magyarokban is. Egyébként az egész eddigi szakmai pályafutásomra jellemző, hogy mindig kicsit többet akartam az átlagnál. Többet akartam tanulni, dolgozni, nagyobb feladatokat kapni, nagyobb felelősséggel. Ez hajtott előre a pályán, és ezt szeretném a gyerekeimnek is továbbadni.
Ez veled született tulajdonság, vagy a szüleid neveltek így?
A családom mindig arra bátorított, hogy nyitott szemmel járjak és biztosítottak mindent, ami a tanuláshoz kellett, legyen az különóra, német nyelven. Nem volt számukra kérdés, hogy a kötelező orosz mellett második nyelvet is tanuljak.
Amikor megkaptad a diplomádat, milyen érzés volt kikerülni a nagybetűs életbe? Hol volt az első munkahelyed?
A General Electricnél kezdtem el dolgozni. Akkoriban a GE-be bekerülni óriási dolog volt, a HR szakma csúcsiskolájának számított. Viszont számomra a nagybetűs életbe való kikerülés rögtön kudarccal kezdődött, mert nem abba a pozícióba vettek fel, ahová pályáztam. Egészen addig hozzá voltam szokva, hogy mindig minden sikerül, ezért nagyon nehezen tudtam feldolgozni, hogy nem oda vettek fel, ahová vágytam, egy pályakezdőknek szóló management-tréningre. Két hónap múlva viszont felhívtak a GE-től, hogy van egy HR-es álláslehetőség náluk, ha van kedvem, nézzem meg. Ez az állás a fényforrásgyárban volt a külső Váci úton, ma Tungsram a neve. Egyáltalán nem számított menő dolognak egy gyárban dolgozni, ezért az akkori főnököm felajánlotta, hogy nézzek körül náluk, mielőtt igent mondok. Végig kellett mennem a teljes soron, bevittek az üveggyárba is, ahol nagy melegben, nehéz munkakörülmények között dolgoznak a szakemberek. Mindenképpen be akartam kerüli a GE-be, érdekelt a kihívás, ezért igent mondtam. És óriási szerencsém volt, mert a közeg, ahová bekerültem, ugyanazt a szemléletet vallotta, amit én. Mindig egy picivel többet akartunk tenni, nem volt elég az, amivel megbíztak. A főnökeim az első pillanattól kezdve szabad kezet adtak nekem, rengeteget tanultam tőlük.
Bár a külső Váci úton dolgoztál egy gyárban, a vállalat maga egy klasszikus multinacionális cég. Hogy bírtad a szabályokat? Mennyire illettél bele a rendszerbe?
Abszolút szabálykövető személyiség vagyok, jól tudok alkalmazkodni minden körülményhez, és bármilyen nehéz helyzetbe kerülök, könnyen tudok újratervezni. Mindig keresem a megoldást, a dolgok jó oldalát. Persze sok árnyoldala lehet egy multinacionális vállalatnak, egy mátrixszervezetben rengeteg irányba kell riportolni, rengeteg emberrel kell egyeztetni. A jó alkalmazkodóképességemnek köszönhetően könnyen rájövök arra, kinek mi az érték egy adott helyzetben, ezzel tudtam mindig előre haladni. A GE-ben nagyon érdekes volt a kettősség: egy fényforrásgyárban nehezen fedezed fel a multinacionális világot, ugyanakkor mégis csak egy regionális központban dolgozol, ahol az első pillanattól kezdve konferenciahívásokban, videokonferenciákon kellett részt venni. Két teljesen különböző világ találkozott egymással.
Hogyan lépkedtél előre a ranglétrán? Melyek voltak a fontosabb állomások a karrieredben?
A GE közel kilenc évig tartó időszak volt, az egyszerű HR generalista feladatoktól kezdve a bonyolultabb, több országon átívelő projektekig, a HR szakma szinte minden területét kipróbálhattam. A kilencedik évben érkezett meg az első kislányunk, akivel nyolc hónapig otthon tudtam maradni. Amikor visszamentem, úgy éreztem, a GE már nem az én világom. Ekkor fogadtam el a UPC által kínált HR igazgatói pozíciót; és itt kezdődött a telekommunikáció iránti vonzalmam. Szakmai szempontból itt váltam igazán felnőtté, a nagy nemzetközi GE körből hirtelen átkerültem egy olyan multinacionális vállalatba, ami sokkal közelebb állt a magyar valósághoz.
Pont ezért választhattak téged, a multis háttér miatt.
Életem egyik legjobb lehetősége volt ez a munka. A UPC HR struktúrájának felépítésében arra támaszkodhattam, amit kilenc évig tanultam és gyakoroltam. Gyönyörű, élményekben dús hét évet töltöttem itt. Közben megszületett a második kislányunk, akivel csak 4 hónapig maradtam szülési szabadságon, addig a kollegáim helyettesítettek. Utána fokozatosan tértem vissza a munkába, ami nagyon jól működött nekem. A hetedik évben kezdtem el unatkozni, amikor láttam, hogy rendben mennek a dolgok, kialakítottam egy viszonylag jól működő rendszert. Elmentem nyáron két hét szabadságra, és azt vettem észre, a szabadságom alatt senki sem hív fel a munkahelyemről. Úgy éreztem, ez azt jelenti, a nagy dolgokkal készen vagyok. Átmentem a Microsofthoz, szintén HR vezetőnek, ami megint egy kicsit a GE-s időszakba repített vissza, megint egy építkezős, tanulós időszak következett. HR szakma szempontjából a Microsoft is az élen jár, itt is sokat tanultam, igazi otthonomra azonban a Telekomban találtam.
Hogyan telnek mostanában a munkában a napjaid?
Attól függ, éppen milyen nap van. Az egész vállalat nagy átalakulásban, úgynevezett agilis transzformációbanvan, ami a felsővezetők munkájára is kihat. Kedden és csütörtökön a felsővezetői csapat a nap nagy részét együtt tölti, olyan feladatokon dolgozunk, amiket csak együtt tudunk megoldani. Nagyon intenzív napok ezek, hatan vagyunk, egy coachcsal dolgozunk együtt, így folyamatos reflexiót kapunk a működésünkről. Nagyon új irány ez mindannyiunknak, nem is tudok hazai példát hasonló működésre, de azt érezzük, jó úton haladunk, rengeteg a lehetőség. Egy olyan új együttműködési módot tanulunk, amit a teljes Telekomban szeretnénk megvalósítani, és első lépésként saját magunkon is kipróbáljuk.
Mi ennek a lényege?
Agilis módszertan a neve, ami eredetileg a szoftverfejlesztésből jön. A feladataink jól tervezhetők, transzparensen dolgozunk a közös ügyért. Folyamatosan újratervezünk, tanulunk abból, ha valamit elrontunk, arra építkezünk, amit jól csinálunk. Ceremóniáink vannak, például minden közös reggelt egy úgynevezett stand-uppal kezdünk. Ilyenkor nem ülünk a nagy tárgyalóasztal körül, hanem egy fal előtt állunk, amelyen vizuálisan ott van minden feladatunk. Együtt megyünk végig rajtuk, átbeszéljük, mi történt a találkozók között.
Ez két nap a hétből. És a többi napokon mit csinálsz?
Nagyon sokat vagyok a saját csapataimmal. 12 csapatom van, és törekszem arra is, hogy más területek hasonló ceremóniáin részt vegyek. Ha a múlt hetemen nézzük, sokat utaztam. Az évindító roadshow-nkat tartottuk, a menedzsmentcsapattal végigjártuk a nagyobb helyszíneinket az országban, a kollégákkal az idei év fókuszáról, feladatairól beszélgettünk.
A csapattagjaidon és a felsővezetésen kívül a dolgozókkal mennyire vagy napi kapcsolatban?
160 fős csapatom van, őket személy szerint ismerem, a teljes vállaltot ismerni képtelenség. Nagyon figyelek arra, hogy legyenek alkalmak a beszélgetésekre, találkozókat, kerekasztal-beszélgetéseket, tehetségkutató projekteket szervezünk, ahol 15-20 fős társaságban közvetlenül tudunk beszélgetni egymással. Itt van lehetőség a személyes kapcsolat kialakítására.
A sok tevékenységed közül melyik áll a legközelebb hozzád?
Kicsit visszakanyarodok a tanári ambícióimhoz, a képzésfejlesztések esetében érzem úgy, hogy elememben vagyok. Éppen most zajlik, hogy újraálmodjuk a vezetőfejlesztést, a tehetséggondozást. A másik terület a digitalizáció, nagyon jó látni, amikor egy eddig manuálisan végzett feladatot a technika segítségével automatizálunk, digitálissá teszünk, könnyítve ezzel kollégáink munkáját.
HR vezetőként pontosan érted is, hogy a a vállalatnál milyen technológiai folyamatok, műszaki fejlesztések történnek?
Az iparágban szerzett szakmai tapasztalataimra, tudásomra támaszkodhatok, így természetesen értem a folyamatokat, de nem én végzem ennek operatív részét. HR területen digitális téren a legújabb előrelépés, hogy automatizáltuk az új kollégák belépésének adminisztratív folyamatait. Így ma már nem ember indítja el a különböző jogosultságok igénylését az újonnan felvett kollegáknak, ezzel tudjuk biztosítani, hogy ne forduljon elő: valaki azért nem kapja meg a jogosultságokat, mert a főnöke éppen szabadságon van, és elfelejtette elindítani az igénylést. Senkinek nem hiányzik a manuális munka, egy pici robottal meg tudjuk oldani a hatékony működést. Azért is imádom ezt a sikeres projektet, mert más területeken fel tudom hozni jó példaként.
Mi az, ami a legnehezebb a munkádban?
A sok sikersztori mellett nehézség is van bőven. HR-esként szinte minden, amit csinálunk, hatással van az emberekre. Törekszünk arra, hogy ez legtöbbször jó legyen, de azért előfordulnak létszámleépítések, vagy olyan időszakok, amikor nehéz döntéseket kell meghozni, és a következményeit kommunikálni kell, méghozzá emberségesen. Ilyenkor fontos, hogy az ember megértse, hová fog elvinni az út, a döntéseknek mi a végső célja. Csak így tudsz tükörbe nézni.
Miben mérik a munkád sikerességét? Azt, hogy jól dolgozol vagy sem?
A legtöbb szempontból a munkámat ugyanabban mérik, mint a kereskedelmi vagy a pénzügyi terület vezetőjének a munkáját, illetve abban, hogy a munkatársak elégedettek legyenek, és ezt rendszeresen vissza is mérjük. Ugyanazokért a célokért dolgozunk mindannyian. Nekem az a feladatom, hogy a vállalat a legjobb szervezeti formában, a legtehetségesebb emberekkel működjön, és egy megüresedett pozícióra a legrövidebb időn belül a legalkalmasabb munkatársat találjuk meg.
Neked is olyan munkatársakra van szükséged, akik tökéletesen dolgoznak, hiszen ők végzik el a munka nagy részét.
Az elmúlt 20 év alatt talán a legnagyobbat az változott az életemben, hogy míg az első 10 évemben a munkám jórészt csak azon múlt, hogy én személyesen mit tettem le az asztalra, addig a második 10 évben leginkább attól függött, milyen csapattal dolgozom. Ez a legnagyobb és legnehezebb feladat. Pillanatok alatt megérzed, ha valahol erősíteni kell, ha valahol gond van. Két és fél éve vagyok itt a Telekomban, most jutottam el oda, hogy nyugodtan el merjek menni szabadságra. Nagyon erős csapatom van, maximálisan megbízom bennük, nagyon összetartó társaság.
Milyen főnőknek tartanak téged?
Kérdezzük meg őket! Szerencsére elég sok visszajelzést kapok, ami nagyon jó, mert ez azt jelenti, bíznak bennem annyira, hogy mernek rendszeresen visszajelezni, még akkor is, ha a visszajelzés nem mindig pozitív. Azt szoktam visszahallani, hogy közvetlen vagyok és nagyon emberi. Nem szeretem a hierarchikus rendszert, a klasszikus, régi főnök–beosztott viszony soha sem volt a világom. Nekem nagyon fontos a családom, szeretném a kollegáimnak is biztosítani, hogy a munkájuk mellett a családjukra is jusson idő és energia. Alapvetően sokkal többet dicsérek, mint elmarasztalok, bár biztos tudnának a kollegák egy-két olyan alkalmat felhozni, amikor nem voltam boldog valamitől. Viszont azt is rögtön elmondtam nekik. Tisztelem a munkatársaimat, az időt, az energiát, amit beletesznek a munkájukba. Én nagyon boldognak érzem magam a munkámban, célom, hogy a kollegáim is boldogok legyenek. Nem tudnék olyan csapattal dolgozni, akik nem érzik jól magukat munka közben, ez elvinné az energiáimat.
Munka és család. Te hogyan tudod ezt a két területet összeegyeztetni?
A férjem szintén HR vezetőként dolgozik, mint én. Pontosan tudja, milyen feladatokkal és felelősséggel jár ez a munkakör. Mindig volt segítségünk, akire támaszkodhattunk. Nekem nagyon fontos, hogy amikor bent vagyok a munkahelyemen, ne azon járjon az agyam, a gyerekkel mi van. Törekszem normális időben hazaérni, azt viszont tudják a gyerekek, hogy ha fontos hívásom van, felveszem a telefonomat, és elvonulok beszélni. Ez már az életük részévé vált, megszokták. Szoktam otthonról is dolgozni, akár úgy is, hogy ők otthon vannak. A spájzban van egy krétával írható, lemosható falunk, oda szoktuk a férjemmel két hónapra előre felírni a hivatalos programjainkat. Összehangoljuk az utazásokat, a céges vacsorákat, a nehezebb időszakokat. A gyerekek is követik a programokat, így mindig előre tudják, mi történik, mi a programunk.
A karriered csúcsán vagy. Innen hova tovább? 10 év múlva hol látod magad?
Az előző munkahelyeimen több olyan évem volt, amikor nemzetközi feladatkört láttam el, erre lehet számítani itt is, hiszen a Deutsche Telekom vállalat része vagyunk nagy nemzetközi jelenléttel, logikus lenne, ha nemzetközi feladatokkal is megbíznának. 10 év múlva nagy valószínűséggel a tanítás is valamilyen formában teret fog kapni az életemben. Nem tudom, hogy ilyen intenzitású munkát, ezt a felelősséget hány évig lehet csinálni. Nem véletlen, hogy nekem is van saját coachom, akivel rendszeresen azon dolgozunk, hogy a mindennapokat jól csináljam.
Fotó: Gábriel András
A sorozat korábbi cikkeit ITT találod!
