Siker határokon túl: Lipták Fanny angol tanítónő

2020. március 15. |

Újabb epizódjához érkezett a külföldön is sikereket elért magyar nőket bemutató interjúsorozatunk. A soron következő beszélgetést Lipták Fannyval folytattuk, aki Hongkongban él, és angolt tanít egy óvodában. Fanny beavatott minket a munkájával kapcsolatos részletekbe, a divathoz való viszonyába, illetve a pezsgő ázsiai metropoliszban töltött mindennapjaiba – azok pozitívumait és esetleges negatívumait is árnyalva.

Mondhatjuk, hogy megtaláltad a számításaid Hongkongban, hiszen angol szakosként végeztél, és most angolt tanítasz kint. Kérlek, mesélj egy kicsit a munkádról, a kinti iskola- és óvodarendszerről, a mindennapjaidról!

Egyértelműen megtaláltam a számításaimat, sőt, egy egészen új világ nyílt ki előttem, amiért csak hálás lehetek, hiszen a gyerekek, akiket tanítok, páratlanok. Hongkong előtt inkább a felnőtt korosztállyal foglalkoztam, de itt hamar szembesültem azzal, hogy a legkisebbeket tekintik a legjobb jövőbeli „befektetésnek”, ezért nagyon komoly iparág is épül a kinevelésükre és az oktatásukra.

Itt minden nagyon hamar, és igen intenzíven kezdődik. Már az óvodákba való bekerüléshez is interjú szükséges. Kétéves kortól indul a tréning házi feladatok tömkelegével azért, hogy a legfelsőbb szintre jussanak, illetve a lehető legjobb intézményekben tanulhassanak majd tovább. Én egy magánóvodában dolgozom, ahol az oktatás három nyelven folyik szinkronban, a mandarin és kantoni kollégáim mellett én tanítom az angol nyelvet. A gyerekek csupán napi három órát töltenek velünk, aztán már jön is értük a Fülöp-szigeteki helper, akivel együtt robognak tovább kalligráfia-, zongora- vagy éppenséggel legóórára.

Hongkongban a mindennapjaim nagyon dinamikusak, rengeteg impulzus ér, hiszen majdnem hatvan gyerekkel foglalkozom napi szinten. Itt sosincs megállás – miután végeztem az iskolában, vár rám a pezsgés a városban.

Mielőtt megismertelek, stylistként is kipróbáltad magad, majd közös divatblogolásba kezdtünk. Milyen most a kapcsolatod a divattal? 

A közös blogolásra nagyon szívesen emlékszem vissza. A kis debreceni szobámból, alkotás közben úgy éreztem, hogy miénk a nagyvilág. A divat tagadhatatlanul közrejátszott abban, hogy ideköltözzek, hiszen az az igazi szerelem számomra. Benne van a véremben, ez a lételemem. Hongkongban nem lehet nem beszelni a divatról, hiszen ez a hely maga a divat! Itt mindenki trendi, mert minden márka megtalálható, ami a világon létezik, és minden divatcég itt hozza ki először az újdonságait. Ezeket a momentumokat @kingkonghongkong nevű Insta-oldalamon próbálom megörökíteni.

A divat mindig biztos pont volt nekem a bizonytalanságban. Amikor megérkeztem Hongkongba, egy modell barátnőm indíttatására elkezdtem divatfotózásokat szervezni, és imádtam stylingolni. Tisztában voltam vele, hogy ez sajnos nem lesz elég ahhoz, hogy megéljek a világ legdrágább városában, viszont most már, hogy állandó lakos lettem Hongkongban (tehát már nem kell vízum az itt-tartózkodásomhoz), úgy érzem, itt az ideje, hogy ismét elkezdjek kreatív dolgokkal foglalkozni. Mostanában egyre több projekt talál meg, és izgatottan várom, mit hoz a jövő ezekkel kapcsolatban.

 

Miért döntöttél úgy végül, hogy elhagyod Magyarországot? Mi az, ami vonzott Hongkongban?

Büszke vagyok a magyarságomra, sosem fogom elfejteni, hogy ki is vagyok, és azt sem, hogy honnan származom. Úgy érzem, hogy pont itt, külföldön tudtam igazán értékelni a gyökereimet.

Valójában soha nem éreztem hozzám közel állónak az otthoni légkört és eszmeiséget. Mindig is volt bennem egyfajta elvágyódás. Szerencsés voltam, mert kiskorom óta volt lehetőségem utazni, felfedezni a világot. Tetszett, amit láttam, és ez tagadhatatlanul befolyásolta a jövőmet. Éltem egy kicsit Budapesten is, szerencsét próbáltam ott is, végül Hongkongot választottam; ez az a hely, ami megtestesíti számomra azt a mesevilágot, amire titkon mindig is vágytam. A Kelet és a Nyugat speciális keveredése egy nagyon különleges légkört eredményez itt. A város maga szerelem volt első látásra, soha életemben nem láttam még ehhez foghatót. Magával ragadott, és azóta sem enged el.

Amikor először voltam Ázsiában, óriási kultúrsokkban volt részem, de aztán elég hamar hozzászoktam és megszerettem, sőt azt is el tudtam volna képzelni, hogy odaköltözöm. Nyilván egészen más, ha valaki csak kiutazik néhány napra, hétre, vagy életvitelszerűen tartózkodik valahol, és persze az egyes országok közt is nagy különbségek vannak. Az érdekelne, hogy neked milyenek voltak az első hetek, hónapok Hongkongban? Mennyire volt könnyű vagy nehéz a beilleszkedés?

Hongkong előtt egy évet éltem Kínában, valójában az volt maga a beavatási szertartás. Fiatal európai lányként belecsöppenni az ázsiai mindennapokba nem volt egyszerű. Ha nem ismered a hiedelemvilágukat és a filozófiájukat, akkor igazán sosem fogod tudni megérteni őket.

Talán az életvitelhez kapcsolódó szokások jelentették számomra a legnagyobb kihívást. Aztán egy igazán kemény, Kínában töltött év után Hongkong megváltásnak bizonyult. Persze itt sem volt egyszerű, de megmondom őszintén, már alig emlékszem a kezdetekre. Csupán egy bőrönddel érkeztem, és most már valami sokkal nagyobb eszközre lenne szükség ahhoz, hogy nemcsak a fizikai dolgokat, de a megélt élményeimet és az érzelmi kötődésemet innen egyszer elvigyem. Ha valamit megtanultam itt, az az, hogy nem szabad rágódni a múlton, sokkal inkább a jelen megélésére érdemes fókuszálni, illetve a jövőbe kell tekinteni.

Kik vagy mik hiányoznak neked leginkább Magyarországról?

A legtöbb ember számára az elköltözés és a kezdeti időszak az, ami a leginkább nehézséget okoz, én viszont úgy élem meg, hogy csak most, mikor már elértem mindazt, amire itt valójában vágytam, kezdenek el bennem a gyökerek igazán mocorogni. Hogy ki hiányzik? Természetesen a családom és a barátaim. A magyar virtus, a magyar szó, a magyar zene, és persze a jó túrós csusza, amit az én drága séf testvérem készít el a legjobban a világon.

Egy kicsit komolyabb vizekre evezve: ha jól tudom, a 2019-es hongkongi tüntetéssorozat nyáron kezdődött, majd folyamatosan eszkalálódott, és egyre erőszakosabbá vált. Hogyan élted/éled meg ezt te és a hétköznapi emberek, akik nem vettek/vesznek részt benne?

Hongkongban folyamatosan zajlik az élet, nincs megállás. Ez fokozottan igaz volt akkor, amikor a lázongások megkezdődtek tavaly. Pokoli érzés és látvány volt, amikor a világ egyik legbiztonságosabb városa felismerhetetlenné formálódott. Egy nyugalmas hely hirtelen háborús zónává vált. Felfoghatatlan és feldolgozhatatlan. Mivel a tüntetők által közkedvelt részen élek és dolgozom, ezért többször ért atrocitás, és volt, hogy nagyon rosszkor voltam nagyon rossz helyen, így könnygázt is kaptam. A szüleim mindig azt mondják, hogy benne élek a történelemben, és hát igen, ezt akkor és ott nagyon is igaznak gondoltam. Voltak napok, amikor felettébb megviseltek a történések, és azt hittem, hogy ennek már sosem lesz vége. Jelenleg a koronavírus az egyetlen „vezető”, aminek elég ereje van ahhoz, hogy megálljt parancsoljon ennek.

Miket tapasztaltál az intézkedésekkel, a médiareprezentációval és az emberek hozzáállásával kapcsolatban a koronavírus esetében, amely először éppen abban a térségben ütötte fel a fejét, ahol te élsz?

Igen nehéz időszakon megyünk keresztül most világszerte. Hongkongban már több mint egy hónapja tart az úgynevezett emergency állapot. Krízis van, de hihetetlen profin és gyorsan jártak el, ezzel megállítva a vírus drasztikus terjedését egy ilyen kis területen, mint Hongkong. Itt a betegséget nagyon komolyan veszik, ez nem is csoda, hiszen 2003-ban a SARS igen jelentős pusztítást végzett. Igazából nekem most állt össze a kép, hogy itt miért járnak annyian maszkban, miért fertőtlenítik annyiszor a kezüket, és miért figyelmeztetik a gyerekeket állandóan, hogy ne nyúljanak bizonyos dolgokhoz, mert azok piszkosak. Jelenleg a tanítás szünetel határozatlan ideig, mi az internet segítségével lépünk kapcsolatba a gyerekekkel. A tandíjakat persze ugyanúgy fizetni kell, a szülőknek dolgozni kell menni, a gyerekeknek pedig nem kevés házi feladattal kell megbirkózniuk – ez igazán sok frusztrációt eredményez. A helyi emberek pánikszerű reakciói érzékelhetőek mindenhol.

A csúcs eddig az volt, amikor heteken keresztül nem lehetett vécépapírhoz jutni. A médiában folyamatos a hírzápor, így ha az ember nem tudatos, akkor könnyen elsodorhatja az áradat. Mégis ez az időszak nagyon is különleges egy olyan hihetetlen sebességgel bíró városban, mint Hongkong, hiszen minden jóval csendesebb és nyugalmasabb. Talán ez egy soha vissza nem térő állapot, amiben megfigyelhetjük az online világ elképesztő erejét, hatását.

Összességében hogyan tudnád összefoglalni az elmúlt nyolc év élményanyagát szakmailag és emberileg? Mit adott neked Hongkong?

Hongkong egy kalandregény, amiben én lehetek a hősnő, aki számos izgalmas élményen megy keresztül a mindennapjai során. Minden pillanatot maximálisan megélve, és minden csatát megküzdve én itt nőttem fel igazán, és találtam rá a tudatosságra. Ez a város volt az, ami befogadott és lehetőséget adott a kezembe. Az már csak rajtam múlt, hogy mit is kezdek vele. A sok élmény, tapasztalat és kihívás egyaránt formáltak, és segítettek azzá válni, aki ma vagyok. Valójában úgy érzem, hogy még csak most érkeztem meg igazán, és hogy még csak most kezdődik minden.

Szerző: Zahorján Ivett

Olvass tovább!

Siker határokon túl is: Marcela Krzemień, egy divat startup marketingvezetője

Siker határokon túl is: Marcela Krzemień, egy divat startup marketingvezetője

Negyedik fejezetéhez érkezett interjúsorozatunk, amelyben külföldön is sikereket elért nőkkel beszélgetünk. Soron következő alanyunk Marcela Krzemień, aki egy innovatív, csehországi bázissal rendelkező divat startup marketingvezetőjeként dolgozik. A vállalatról, a nemzetközi munkáról és az e-commerce új lehetőségeiről kérdeztük.

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter