7. nap: Nem a fizikai bezártság a legrosszabb, hanem az, hogy össze vagyunk zárva a saját gondolatainkkal
Sziasztok! Jó reggelt Szicíliából! A mai naptól már teljes elzártságban élünk a digitális oktatás cellájában. Olyannyira komolyan vesszük a távoktatást, hogy Beni megkérdezett engem óra közben: „Anya! Kimehetek pisilni?”
Szente Veres Adrienn és családja hét éve él már Szicíliában, a férjével, Gáborral mindketten a turizmusban dolgoznak, kisfiúk Benedek pedig már kint kezdte az iskolát. Az olaszországi koronavírus-járvány Adriennék életét is fenekestül felforgatta, a családnak házi karanténba kellett vonulnia, és be kell tartania a rájuk rótt szigorú szabályokat. Karanténnaplóját elsősorban saját maga szórakoztatására kezdte el Facebookon írni, pozitív hozzáállása és humoros bejegyzései azonban hamar felkeltették az emberek figyelmét.
Sajnos már futni sem szabad kimenni, pedig múltkor mennyire megörültem, hogy szembejött valaki! Végre élet! A környezetemben lassan egy Fellini-film színei bontakoznak ki. Olyan tiszta a levegő, hogy a lagúna újra megtelt flamingókkal, és az élővilág még gazdagabb, mint valaha volt. Reggelente arra ébredek, hogy madarak csapódnak az ablakomnak. Mondjuk ez inkább Hitchcock, mint Fellini, de így is elég izgalmas. A legutóbbi futásom közben annyira látszott a nap körvonala, mintha egy űrsétát tettem volna egy amerikai sci-fiben. Már csak az hiányzott, hogy leüljön mellém a stégre egy alloszaurusz. Igazából talán nem is lepődtem volna meg.
Szerencsére a kitisztult levegő nélkül is folyamatosan dinókat látok. A szájmaszkomat a gazdaboltban sikerült beszerezni. Feltehetően évekig a hígítós flakonok mellett tárolták őket. Vezetés közben gyakran felvonul előttem a fél Jurassic Park. Mondjuk, ahogy az olaszok vezetnek, ez a járványmentes időszakra is igaz. Az olasz KRESZ szerintem a legrövidebb könyv a világon: annak van elsőbbsége, aki előbb ér oda a kereszteződéshez. Mivel ezt itt mindenki betartja, mégis működik a rendszer. Egy kérdés viszont nem hagy nyugodni a közlekedéssel kapcsolatban: amennyiben egy hete nem járnak a helyi vonatok, miért ereszkedik le még mindig a sorompó? Mindegy. Türelmesen megvárom, és jókat nevetek magamban, a vásárlásból visszatérve, bedinózva a hígítós maszkomban. Tudom, hogy vezetés közben nem kéne felvenni, de hát olyan csúnyán néztek a többiek, akik szembe jöttek, hogy én is úgy csináltam, mint a sorompó.
Olvasd el a karanténnapló korábbi bejegyzését is!
Nem tudom, kiből mit hoz ki a bezártság, de a kisfiam ma elkezdett orosz akcentussal Britney Spears-dalokat énekelni. „My loneliness is killing me”. Az egyik osztálytársa készített magának kőből kutyát. Eriknek hívják, és háza is van. Ez idáig még rendben is lenne, de néha elviszi sétálni. Valószínűleg innen ered a nagykövet szó.
A bezártság nemcsak a természetet hívta újra életre, hanem az emberi lelkekben is felkavarodott az állóvíz. Most aztán minden a felszínre tör, és most derül ki csak igazán, hogy kinek a lelkében van bohóchal, és kinek tengeri uborka. Az egészben talán nem a fizikai bezártság a legrosszabb, hanem az, hogy össze vagyunk zárva a saját gondolatainkkal, amiket idáig szépen elnyomott a rohanó világ. A tudatalatti csendben dolgozik, és itt sajnos nem csak delfinek és flamingók kerülnek a felszínre. Jómagam is már két listát készítettem. Egyet azokról, akiktől még nem kértem bocsánatot, a másikat pedig azokról, akiket még mindig szívesen elásnék. Az utóbbin még dolgozni kell.
Ölelés: Adri
