Milyen célból jött létre a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Mazsihisz krízismenedzsment csoportja?
A biztonsági szolgálat hozta létre 2016-ban, hogy a zsidó egyházakat és a zsidókat érintő támadásokra felkészítsen. Nem kapkodni kell, amikor már megtörtént egy probléma, hanem felkészültek legyünk helyzetekre, és azokra rögtön tudjunk reagálni. A sok mikrocsoportból álló krízismenedzsment – amelyben egyaránt szerepet kapnak önkéntesek, orvosok, jogászok, pszichológusok, szociális munkások, rabbik – országos szinten kapcsolatban áll a katasztrófavédelemmel, a mentőkkel, a rendőrséggel. Bár a pandémiás helyzetre konkrétan nem gyakorlatoztunk, de arra készülünk, hogy katasztrófa helyzetben tudjunk reagálni, segíteni, közvetlenül a hitközség berkein belül.
Március 18-án indult el a telefonos vonal, ahol önkénteseitek segítséget nyújtottak a koronavírus fertőzés okozta helyzet leküzdésében.
Mivel a Mazsihisz szinte teljesen leállt, ezért mindenféle kérdéssel minket hívtak. Telefonos elérhetőségekkel segítettünk, illetve nálunk lehetett bejelentkezni, ha valakinek bevásárlásban, gyógyszer-kiváltásban, kutyasétáltatásban volt segítségre szüksége. Nagyon vigyáztunk arra, hogy kontaktus ne legyen, vagy ha van, azt minimálisra redukáljuk.
Kik kerültek a fókuszotokba?
A 75 év feletti holokauszt túlélők, illetve általában a 70 év felettiek. A fiatalabb telefonálóknál igyekeztünk kideríteni, hogy nincs-e ismerős, rokon, aki segíteni tud, mivel az önkénteseink kapacitása is véges. Azért az nagyon furcsa lenne, hogy ha az önkéntesünk bevásárlást követően felviszi a csomagot, és egy tőle fiatalabb, fitt személy állna az ajtóban átvenni. Nagyon sok idős ember csak amiatt telefonált, hogy beszélgessen. Elmondták az igényüket, de sokszor megkérdezték, mi hogy vagyunk, vagy elmesélték, ők hogy vannak, és nekik ez is nagyon fontos volt. Működött egy pszichológusvonal is, hogy ha valakinek komolyabb segítségre volt szüksége, akkor szakembert is el tudott érni. A telefonos csapatban nincs pszichológus, viszont ketten vagyunk, akik szociális területen dolgozunk, mi próbáltunk azoknak a kollégáknak segíteni, akik nem ezen a területen dolgoznak. Azt gondolom, hogy mindenki szociálisan eléggé érzékeny.
Hogyan tudtok segíteni?
A mi munkánkban nagyon fontos a bizalom. Annak, aki segítséget kér tőlünk, bizalma van a szervezetünk felé. A segélyvonal picit más volt, mint amire eddig készültünk – főleg az idősebb emberek részére sokkal fontosabb volt, hogy felhívják a Mazsihiszt, és tőlünk kérjenek segítséget, mint az, hogy felhívják az önkormányzatot, akik ugyancsak kimentek és segítettek, mégsem őket keresték meg.
Te felelsz a segélyhívó vonal koordinálásáért. Hogyan kerültél ide?
A magyarországi krízismenedzsment csoport nemzetközi mintára alakult. Többen Izraelben vettünk részt képzésen, nagyon komolyan vettük azt a munkát, hogy esetlegesen bekövetkező krízishelyzetekre készüljünk. Külön teamben vannak a szociális munkások, a pszichológusok és az orvosok. Az orvosok tartják a kapcsolatot a mentőszolgálattal, mentésirányítással, katasztrófavédelemmel. A pszichológusok pedig helyben tudnak segíteni, ha történik egy terrorcselekmény. Azért tudok ilyenekről beszélni, mert a képzéseken leginkább ilyen helyzeteket gyakoroltunk. A szociális csapat itt kettévált. Az egyik csoportban szerepet kaptak azok a segítők, akik egy krízishelyzetben – ami egy pár napig tart – a helyszínre vonulnak és ott helyben próbálnak segítséget, információt és támogatást nyújtani. Én a másik csoportba kerültem, ahol telefonon próbáltunk infót gyűjteni és ugyanígy segíteni.
Olvastad már?
Hétköznapi hősök: Tápai Mónika, a Hulladékkommandó társalapítója és elnöke
Munkájában is környezetvédelemmel foglalkozik, szabadidejében – a százhalombattai Hulladékkommandó társalapítója és elnökeként – pedig járőrözik, hulladékot illegálisan lerakók ellen küzd, programokat szervez, pályázatokat ír – és ahol tud, közösséget épít és segít. Munkásságát és csapatával végzett elkötelezett tevékenységét számos, az elmúlt években elnyert környezetvédelmi díj fémjelzi. Tápai Mónikával beszélgettünk.Akkor tulajdonképpen felkértek?
Igen, amit szívesen fogadtam. Februárban már egyre többet lehetett hallani arról, hogy lehet, hazánkig is eljut a koronavírus, és erre fel kell készülnünk. A Mazsihisz ekkor elkezdett készülni kézfertőtlenítő-, szájmaszkvásárlással, -tervezéssel. Abba a dilemmába kerültünk, hogy mit tehetünk akkor, ha az idős emberek – lezárás esetén – nem mehetnek ki, hogyan fogunk tudni segíteni. Egyre sűrűbben beszélgettünk erről, míg március 13-án arról döntöttek a krízismenedzsment döntéshozói, hogy bezárják a zsinagógákat. Ekkor mondták, hogy Ági, akkor ezt el kell indítani! 1-2 hete már tartottam a kapcsolatot azokkal az emberekkel, akikről tudtam, hogy a csapatban a helyük.
Honnan ismerted őket?
A telefonos csapat nagy része kapcsolódik a Mazsihiszhez, és korábban képzésen vettünk részt. Van olyan kollégám ebben a csapatban, aki a Mazsihisz munkatársa, egy teljesen más területen, de a krízismenedzsmentben önkéntes. A gyakorlatok alatt koordinátorként könnyen meg tudtam figyelni, hogy ki hogyan kezeli a szituációkat, és kik azok, akik megbirkóznak a feladattal. Így viszonylag szabad kezet kaptam abban, hogy kiválasszam, kikkel dolgozhatom együtt ebben a feladatban.
Milyen tulajdonságok szükségesek ehhez a feladathoz?
Az, hogy a hívóval mindenféleképpen empatikus legyen. De az is fontos, hogy felkészült legyen, és betartsa a szolgálati utat. Mivel a biztonsági szolgálathoz kapcsolódunk, szigorú protokoll szerint működünk. Személyesen már mindenkit ismertem, és fontos volt, hogy elkötelezett legyen, és fontosnak érezze a segítést, az énhatárokat is be tudja tartani. Mindenkinek elmondtam, hogy ha valakit lelkileg megterhel egy hívás, akkor hívjon fel, és ha én tudok azzal segíteni, hogy beszélgetünk, akkor oké. Ha viszont arra van szüksége, hogy a pszichológusaink támogassák, akkor azt jelezze felém, hogy összekössem őket.
Előfordult, hogy erre szükség volt?
Ez a háttér mindenkinek adott volt, de nem volt rá szükség. Annyira összeszokott a csapat, hogy megbíztunk egymásban, és mindenki mindent meg mert osztani. Olyanokat is, hogy ha valamiről azt érezte, hogy nem tudja. Miközben az csak egy blokkolás volt, mert egyébként tudom, hogy tudja. Nagyon összekovácsolt minket, és már nagyban készülünk a következő körre.
Az önkéntes segítés lényegében része a zsidó vallásnak, és hitbéli feladat is.
Tulajdonképpen igen, bár tény, hogy többféleképpen lehet segíteni. Van egy szó a zsidó vallásban, a micve, azaz parancsolat és vallásos jócselekedetet is jelent. Micvéket tenni, jót cselekedni az összes önkéntes kollégámban is megvan, különösen most, amikor kialakult a vírushelyzet. A zsidó vallás része az, hogy segítsünk, jót cselekedjünk és ez fontos.
Hány fővel indultatok?
Velem együtt kilencen kezeltük a hívásokat, beosztás szerint 9–19 között, éjszakára átirányítottuk a telefonszámot a biztonsági szolgálatra, de éjjel alig érkezett hívás. Ketten még a csapathoz tartoznak, egy orvos és egy mentőápoló, akik a vírussal kapcsolatos prompt kérdésekben igyekeztek válaszolni. Illetve a biztonsági szolgálatnál lévő két kolléga felé tartozunk még elszámolással, velük együtt 13-an vagyunk a csapatban. Nagyon megterhelő feladat akkor, amikor folyamatosan jönnek a hívások, de az is megterhelő, ha két órán keresztül nem jön hívás, csak készenlétben vagy, mert várod.
Mennyi ideig működtetek?
105 napig. Mivel mi voltunk a harmadik találat a Google-ben a koronavírus információkkal kapcsolatban, sokan külföldről is telefonáltak, hogy akkor ők most haza tudnak-e jönni vagy nem. Ha igen, akkor hol van a karantén, stb. És többen amiatt telefonáltak, hogy hogyan tudnak koronavírus-tesztet csináltatni, és melyik a jó. Mindig elmondtuk, hogy a háziorvos, az ügyelet, és a mentők ebben a kompetensek. Az utolsó egy hónapban már nagyon kevés célhívás érkezett, inkább a Mazsihisz működésével összefüggő ügyekben kerestek bennünket a telefonálók.
Hivatásszerűen mivel foglalkozol?
A Megálló Csoport Alapítvány operatív és pénzügyi vezetője vagyok. A Megálló szenvedélybeteg fiatalokkal foglalkozik, nemcsak egy alapítvány, hanem szakmailag ellenőrzött módon, intézményi szinten működik. Az összes olyan szociális ellátás, ami a szenvedélybetegségen belül lehet, az nálunk mind megtalálható. Közösségben dolgozunk, csoportterápiás foglalkozásokat tartunk, ahol hasonló helyzetben lévő fiatalok a résztvevők és saját élményű tapasztalati szakértők a csoportvezetők.
Hogyan tudtad a krízisidőszakot összeegyeztetni a munkáddal?
A Megállót bezártuk március 13-mal, a munkatársaink, az ellátottaink és azok környezete érdekében. Online munkavégzésre álltunk át, így tartottuk az ellátottainkkal a kapcsolatot. De emellett belefért, hogy segélyvonalhoz tartozó telefonszámot óránként állítottam át a beosztás szerint megjelölt önkéntes kollégámra. A férjem is nagyon sokat segített ebben.
Most hogyan tudtok készülni a sokat hangoztatott következő hullámra?
Ameddig tart a nyugalmi időszak, tartjuk egymással a kapcsolatot, belső miniképzéseket szervezünk. Van egy coach szociális munkás kollégánk, és ő vállalta, hogy tart nekünk minielőadásokat. Képeztük magunkat másodgenerációs támogatásban – a holokauszt túlélők leszármazottainak támogatásában, illetve az özvegyi támogatásban. De az asszertív kommunikáció terén is fejlesztjük magunkat. Volt azért egy-két olyan idős telefonáló, aki panaszkodott arra, hogy milyen az ebéd, de ezt kedvesen, tisztelettudóan kezeltük, és mondtuk, hogy jelezzük a konyhának. Szituációs gyakorlatokat beszélünk végig, és az orvos teamből is tartanak nekünk miniképzéseket. Egyikőjük hivatásában konkrétan mentőállomáson fogad hívásokat, tőle azért sokat lehet tanulni, illetve a mentésirányítás főorvosától is, aki veszélyhelyzetek élvonalában tesz sokat. A miniképzés sokkal jobban átmegy és megmarad, amikor pörögni kell.
Hogy lettél Sanyi néni?
Épp komoly ügyintézésben voltam, amikor lemaradtam a kollégáim csoportchateléséről. Úgy alakult, hogy próbáltuk definiálni magunkat, amikor már a Mazsihisz működése kezdett szépen visszaállni. Szerettük volna meghatározni, hogy mi kik vagyunk ebben a helyzetben, mert ami nem hozzánk tartozik, arra nem a mi dolgunk megtalálni a választ, hiába szeretnénk. Az egyik kollégám bedobta, hogy mi vagyunk Sanyi bácsi, a portás, mert tényleg mi voltunk azok, akik sokszor irányítottuk az embereket, hogy merre menjenek tovább, hiszen mi vettük fel a telefont, mivel a Mazsihisz épületében alig volt valaki, és home office-ban dolgoztak, akinek olyan volt a munkaköre. Mivel nagyrészt lányok vagyunk, akkor legyen a mi nevünk Sanyi néni. Ebbe a fiúk is beleegyeztek.
Színes a csapatotok.
Hárman vagyunk benne szociális végzettségűek, a többieknek teljesen más irányú végzettsége van. Voltak olyan kollégáim, akik a működésünk 100. napján tartott bulin találkoztak egymással először. Érdekes szociológiai kísérlet volt, hogy hogy tudnak emberek úgy együtt dolgozni, hogy nem is ismerik egymást. Az a tapasztalatom, hogy jól sikerült!
Mi az, amit ebben az időszakban tanultál, tanultatok?
Napi 10 órában dolgoztam, 105 napon keresztül. Az első pár segélyvonal nélküli napon nagyon hiányzott a pörgés. Sikerült megélnem a jó részeit, bár volt egy-két kellemetlen élményem is, de ez is kell ahhoz, hogy a jó felerősödjön és jobb legyen. Azt megtanultam, hogy lehet jó együttműködés olyanok között is, akik még nem találkoztak egymással. Én személy szerint nagyon sokat merítettem ebből a helyzetből: alázatot és türelmet tanultam. A munkánk során azonnali információt vártak tőlünk, és nekünk is türelemmel kellett várni, míg megkapjuk az információkat. Nagyon fontos eleme a krízismenedzsmentnek, hogy csak ellenőrzött és csak biztos forrásból érkező információkat adhatunk mi is ki. És ez néha nagyon nehéz volt. Segíteni szerettünk volna, de inkább azt mondtuk, hogy telefonáljon vissza később, vagy most nem tudunk információval szolgálni. Azt nehezen éltem meg, hogy nem kaptam információt és nekem kellett utána járkálni, azt, hogy nem tudtam a kollégáimat informálni, hogy nem tudok nekik mit mondani. Kétféle tapasztalat volt az idős telefonálókkal. Egyrészt azok, akik jól reagáltak a vírusfenyegetésre, örültek, hogy most van mit enni és nem törnek az életére, van egy vírus, de nem emberek bántják őket, az internet révén pedig van kapcsolat és azt nem korlátozzák. A másik részük a betelefonálások alapján úgy élte meg a vírusfenyegetést, hogy teljesen ki volt borulva és fel volt háborodva, és csak mondta a magáét. Én ezt úgy éltem meg, hogy azt mondtam, hogy annak sokkal könnyebb ezt túlélnie, aki ebből a pozitívat próbálja meglátni.
Hogyan tovább?
A krízismenedzsment vezetése fogja eldönteni, hogy mikor van ránk ténylegesen szükség, de számítanak ránk, készenlétben vagyunk. Még azt is megbeszéltük, hogy ki mikor nyaral. Hiába önkéntes ez a munka, belehúztunk professzionális kereteket. A munkánk minőségén emberéletek múlhatnak. Egy néni telefonált például, hogy az egyik barátnőjét nem éri el. Együtt jártak egy Mazsihisz által működtetett idősklubba, és szokták egymást hívogatni. Akkor már egy-két hete nem lehetett kimenni, és a néni hívta a barátnőjét, akit akkor már két napja nem ért el. Ekkor a munkatársam szólt a felettesünknek a biztonsági szolgálatnál. Végül ők kimentek, és betörték az ajtót, ott találták elesve a nénit. Jó érzés, hogy hogy ez rajtunk keresztül oldódott meg. Ez normál esetben is megtörténhet, de a vírusos időszakban viszont nem mehetett át a néni barátnője megnézni őt, mert nem mehetett ki az utcára. Ezeket nagyon jól kezelték a kollégáim, már kollégáknak hívom őket.
Tényleg Sanyinak hívják a portást?
Igen, egyébként. Szeretetre méltó bácsi. A Dohány emblematikus figurája.
Fotó: Gyarmati Zsuzsi
Olvass tovább!
