Öt nő, akik nagy hatással voltak az Egyesült Államok politikai életére

Barbara Jordan

Már a középiskolában kiderült róla, hogy kivételes tehetségű előadó, amikor 1952-ben nemzetközi vitaversenyt nyert. A Bostoni Egyetem jogi karára járt, ahol rajta kívül csak egy másik nő tanult. Az 1960-as elnökválasztáson aktívan tevékenykedett a Demokrata Párt színeiben, ezzel pedig kivívta helyét a politikai szférában. 1966-ban beválasztották a texasi szenátusba, így ő lett az első nő, aki helyet kapott a jogalkotó testületben. Jordan híres volt arról, hogy alaposan ismeri a politikai szabályokat, melyeket szigorúan be is tart. 1972-ben ő lett az első délről származó afroamerikai nő, akit beválasztották a Képviselőházba, ahol a kisebbségek és a szegények életének javítását tűzte ki célul, valamint a délnyugati mexikói-amerikaiak szavazati jogáért és a dolgozók támogatásáért küzdött. Noha Barbara Jordan mindig keményen harcolt, akkor szerzett magának igazi hírnevet, amikor 1974-ben nyitóbeszédet mondott a Képviselőházban, Nixon elnök igazságügyi bizottsági meghallgatásán. A Demokrata Nemzeti Konvención első afroamerikai nőként tartott vitaindító beszéde után az Egyesült Államok politikájának egyik legtehetségesebb szónokaként híresült el. 1979-ben visszavonult politikai pályafutásából és haláláig a Texasi Egyetem tanáraként dolgozott. Annak ellenére, hogy távol maradt Washingtontól, a texasi kormányzó, Ann Richards etikai tanácsadójaként és az Egyesült Államok Bevándorlási Bizottságának elnökeként tevékenykedett tovább.

„Attól vagyunk emberek, hogy hajlandóak vagyunk elfogadni azokat, akik különböznek tőlünk.”

Madeleine Albright

Albright diplomájának megszerzése után Edmund Muskie szenátor 1972-es sikertelen elnökválasztási kampányában segédkezett, majd 1976-ban megszerezte a doktori fokozatot és Jimmy Carter Elnök nemzetbiztonsági tanácsadójaként dolgozott. Reagan és Bush elnöksége alatt különféle nonprofit szervezeteknek dolgozott és washingtoni otthona befolyásos demokrata politikusok találkozóhelye lett. Bill Clinton elnök 1993-ban kinevezte Albright-ot az Egyesült Államok ENSZ-nagykövetének, ahol jelentős sokat dolgozott azért, hogy az USA-nak minél nagyobb befolyása legyen a szervezetben. 1997-ben ő lett az első nő, aki betöltötte az USA külügyminiszteri pozícióját. Hivatali ideje alatt Albright a demokrácia és az emberi jogok szószólójává vált. 1999-ben küzdött a szerb és jugoszláv erők által elkövetett etnikai tisztogatások ellen. A koszovói konfliktus végül tizenegy hetes bombázás után ért véget, amikor Jugoszlávia elfogadta a NATO feltételeit – a délszláv válság ekkori eseményeit sokan „Madeleine háborújának” nevezik. Albright erőfeszítéseket tett az észak-koreai atomprogram megfékezésére is, és 2000-ben ő volt az a legmagasabb tisztségű amerikai, aki látogatást tehetett az ázsiai országban. Külügyminiszteri hivatalából való lemondása után tanácsadócéget alapított, majd Hillary Clinton elnökjelöltségét támogatta. A 2018-as elnökválasztási kampány során nagy visszhangot keltett kritikája, amikor azt mondta, hogy „létezik a pokolban egy hely azoknak a nőknek, akik nem támogatják egymást”.

„Sok időbe telt, mire kivívtam, hogy figyeljenek a szavaimra és most, hogy sikerült, nem fogok hallgatni.”

Nancy Pelosi

A Demokrata Párt tagja, valamint az Egyesült Államok Képviselőházának első női elnöke. Ő az egyik legjobb példa arra, hogy az anyaság és a karrier – ráadásul egy felelősségteljes pozíció betöltése – nem zárja ki egymást, hiszen Nancy öt gyermeknek adott életet. Kezdetben a demokraták önkénteseként tevékenykedett és a gyermeknevelési politika fejlesztéséért küzdött mint rendezvényszervező, majd szorgalmas munkája meghozta gyümölcsét és a Kaliforniai Demokrata Párt vezetőjévé választották. A Kongresszusba történő bejutása után, 2002-ben a kisebbségben lévő demokrata frakció vezetője, 2007-ben pedig a Kongresszus elnöke lett. Pelosi hitt abban, hogy az abortuszhoz való jog minden nőt megillet és hevesen bírálta, valamint „inkompetens vezetőnek” nevezte az Egyesült Államok korábbi elnökét, George W. Bush-t: szót emelt a fegyvertartás szigorításáért és ellenezte az iraki háborút. 2008-ban, Barack Obama győzelme után az egyik fő támogatója volt az USA első színesbőrű elnökének.

„Az országunkat erős nők építették, mi pedig folytatni fogjuk a falak lebontását és továbbra is harcolunk a sztereotípiák ellen.”

Carol Moseley Braun

Moseley 1993 és 1990 között illinois-i demokrata szenátor volt és egyben az első afroamerikai nő, akit beválasztottak a Szenátusba. A Chicagói Egyetemen szerezte meg jogi diplomáját 1972-ben, és az Illinois-i Képviselőházba való beválasztásáig ügyvédasszisztensként dolgozott. Küzdött az egészségügyi ellátás és az oktatás megreformálásáért, a fegyvertartási engedély szigorításáért. Támogatta a háziasszonyok egyéni nyugdíjalapját, harcolt az abortusztilalom és a halálbüntetés ellen. 1992-ben elindult a demokrata előválasztáson Alan Dixon szenátor ellen és hatalmas győzelmet aratott, annak ellenére, hogy kampányára kevés pénzt fordítottak. A Szenátusban 1993-ig a nőknek tilos volt a nadrág viselése, de Barbara Mikulski szenátorral együtt szembementek ezzel a szabállyal és nadrágot viselve kivívták, hogy még ebben az évben töröljék el ezt az előírást. 1998-ban republikánus ellenfele győzött, így a következő évtől az Egyesült Államok új-zélandi nagykövete lett.

„Ideje levenni a „Belépés csak férfiaknak” feliratot a Fehér Ház ajtajáról.”

Victoria Woodhull

A Victoria Caflin néven született Woodhull kitartóan küzdött a konvenciók ellen a nők választójogáért és a szabad szerelemért, ráadásul ő volt az első nő, aki indult az amerikai elnökválasztáson 1872-ben. Tizenöt évesen férjhez ment Channing Woodhullhoz, majd 1864-es válásuk után ismét megházasodott. Hozzáment James H. Blood ezredeshez, aki bevezette őt a 19. századi reformmozgalmakba. 1868-ban testvérével New York-ba utaztak és találkoztak Cornelius Vanderbilttel, majd közösen megalapították a Woodhull, Caflin & Company brókercéget, ami Victoriának és húgának köszönhetően nagy sikert aratott. Nyereségüket felhasználva a nővérek 1870-ben megalapították a Woodhull and Caflin’s Weekly-t, a nők jogait előtérbe helyező magazint, melyben olyan témákat boncolgattak, mint a férfiak és nők azonos erkölcsi normákkal való megítélése, illetve az öltözékreform és a prostitúció legalizálása. Victoria Woodhull 1871-ben beszédet mondott a nők választójogáért az Egyesült Államok Képviselőházának Igazságügyi Bizottsága előtt, kivívva ezzel azok elismerését, akik addig a magazin miatt elutasították őt. Meghívták az amerikai Nemzeti Női Választójogi Egyesületbe, ezzel pedig hivatalosan is a kormány riválisává vált és 1872-ben az Egyenlő Jogok Pártjának színeiben indult az elnökválasztáson.