Miért pont a feminizmus témáját választottátok, amikor elindítottátok a Vénusz Projektet?
Rutai Lili: Észrevettem, hogy Magyarországon akkor még nem volt olyan podcast, ami ilyen témával foglalkozott volna. Úgy gondolom, hogy itthon is vannak olyan nők és férfiak, akiket érdekel ez a téma és láttam egy piaci rést. Mindig is rengeteget beszéltem a feminizmusról. Egy viszonylag könnyebb, „mindennapi” feminizmust képviselek – van is egy blogom, aminek ez a neve – és azt akartam, hogy ez minél több emberhez eljusson. Amikor megkerestem az ötlettel Hannát, még nem tudtuk konkrétan, hogy kivel és miről szeretnénk beszélgetni. Együtt találtuk ki, hogy milyen legyen.
Solti Hanna: Európában élünk, felvilágosult, közegekből érkező liberális, huszonéves nők vagyunk, ezért valamilyen szinten magától értetődően indultunk el ezen a vonalon. Szerintem kevés olyan ember van a korosztályunkban, aki hasonló élethelyzetben van és nem feminista értékeket vall magáénak. Fontos kérdés, hogy miért pont ebben a témában indítottunk podcastet, de egy ideális világban ez nem lenne kérdés. Sokszor felmerül bennem, hogy már hogy ne lenne feminista egy huszonéves, dolgozó, egyedül élő, tulajdonnal rendelkező nő, aki jogilag szabadon vezethet autót, iskolába járhat és tanulhat.
Lili: A korosztályunk feministái nem szeretik, ha fütyülnek utánuk az utcán, ha megszólják őket, mert kavartak valakivel egy buliban és nem gondolják azt, hogy kevesebbet érnek az iskolában vagy a munkahelyükön, mint egy férfi. Ezeknek evidensnek kellene lenniük, mégis kevesen mondják ki magukról azt, hogy feministák. A férfiak sokszor azt szeretnék, hogy egy nő erős, független és okos legyen, mégsem hajlandóak azt mondani, hogy egyetértenek ezzel az eszmével.
Mi volt a célotok akkor, amikor elkezdtétek a Vénusz Projektet és ez mennyiben változott azóta?
Lili: Olyan nőket, eszméket és gondolkodásmódokat akartam bemutatni az embereknek, amilyenek nem feltétlenül jönnek velünk szembe a mainstream médiában. Beszélgettünk például Seres Lili Hannával és Balsai Mónival. Szó volt környezetvédelemről és hajléktalanságról is. Olyanokat hívunk meg, akik nem feltétlenül rendelkeznek hatalmas követői táborral, de van véleményük, akik minket inspirálnak. Szerintem a fiatalabb korosztálynak különösen fontos, hogy halljanak olyan nőkről, akik motiválhatják őket.
Hanna: Sok nő azért alulreprezentált a különböző szakmákban, mert a szocializációjuk során nem találkoznak jó női példákkal, “role model”-ekkel. A célunk volt bemutatni, hogy nagyon sok érdekes, okos nő van minden szektorban, akik csinálnak valami újszerűt, vagy nagyon jók valamiben és fontos értékeket képviselnek.
Inkább az előnyeit vagy a hátrányait érzitek annak, hogy azok között voltatok, akik elsőként honosították meg a podcast műfaját?
Lili: Én az előnyeit. Szeretek az elsők között lenni és nagyjából két éve podcast-függő vagyok. Nagyon örülök annak, hogy újítók voltunk, még akkor is, ha több tucat embernek el kell magyarázni, hogy mit csinálunk. Részt vettem egy workshopon a Független Médiaközpont szervezésében mielőtt elkezdtük a projektet. A képzésen a Meti Heteor podcastere elmondta, hogy milyen eszközöket, programokat és stúdiót használjunk – nem mi voltunk az éllovasok, előttünk többen kiismerték ezt a médiumot, külföldön és itthon is. Inkább abban vagyunk az elsők, hogy ezt a korosztályt szólítjuk meg. Nagy kihívás úgy kezelni az Instagramunkat, hogy ne egy képmegosztó legyen, hanem látszódjon rajta, hogy ez egy podcast. Az elején direkt arc nélküli borítóképpel publikáltuk az epizódokat, de az első posztok között bemutattuk magunkat arccal is, mert nem akartunk anonimak lenni.
Hanna: Ez csak itthon újszerűnek ható dolog, külföldön már vagy húsz évre tekint vissza a podcast műfaj. Lehet mondani, hogy első nagy hazai hullámban vettünk részt, de velünk együtt több másik feminista hangot megütő podcast is indult. Egy nagyon bejáratott műfaj esetében sok szempontból biztos könnyebb elindulni, de én nem érzem ennek a hátrányát.
A korábbi epizódokban beszélgettetek már hulladékmentességről, a bronzplafonról, endometriózisról, örökbefogadásról és volt már szó arról is, hogy milyen nőnek lenni a zeneiparban és a borászatban. Milyen témák vannak még terítéken?
Lili: Mindenképp szeretnénk foglalkozni még irodalommal, mert ez egy olyan téma, ami mindkettőnkhöz közel áll és még nem veséztük ki eléggé. Terítéken van a hagyományos és modern nőkép, például a mezőgazdaságban dolgozó nők, vagy a vidéki és a városi nőkép viszonya. Szeretnénk egy olyan epizódot, amiben a magyarsággal és azzal fogunk foglalkozni, hogy mit jelent számunkra magyarnak lenni és ebben az országban élni.
Hanna: Ez úgy tűnhet, mint ami kilóg a koncepcióból, ugyanakkor valójában mégsem. Tervben van még a környezetvédelem, amivel már szintén foglalkoztunk, de egy kicsit más aspektusból tervezünk hozzányúlni és valószínűleg szó lesz fogyatékossággal élőkről is.
Mit szoktatok mondani, amikor halljátok vagy látjátok, hogy valaki kritizálja a feminizmust és a feministákat?
Hanna: Mi a podcasttel kapcsolatban kevés erre vonatkozó kritikát kaptunk. Ennek valószínűleg az az oka, hogy akinek ilyen szemléletformálásra lenne szüksége, az valójában el sem jut addig, hogy meghallgasson minket. A hazai retorikában a feminizmus szitokszóként szerepel, de ahány ember, annyi féle módon kell értelmezni. Ez kicsit olyan, mint a vallás: mindenkinél egyéni módon nyilvánul meg. Nem minden feminista erőszakos és gyűlöli a férfiakat.
Lili: Instagramon voltak olyan trolljaink, akik obszcén dolgokat kérdeztek vagy irreleváns érveket hoznak fel a feminizmus ellen, de ezek nagyon komolytalanok voltak név, illetve arc nélkül. Az, aki ellene van ennek, nem is igazán talál meg minket, de örülünk, ha meg tudjuk változtatni valakinek a véleményét.
Hogyan definiálnátok azt a feminizmust, amit képviseltek?
Hanna: Szerintem mindketten azt gondoljuk, hogy mindenkinek legyenek egyenlő lehetőségei és jogai nemtől, vallástól, származástól, nemi identitástól és sok más faktortól függetlenül.
Lili: Illetve ugyanazért a teljesítményért ugyanazt a jutalmazást kapja mindenki. Fontos hozzátenni azt is, hogy a mi feminizmusunk interszekcionális. Az nem feminizmus, ha valaki azt gondolja, hogy ő nőként egyenrangú a férfiakkal, de egy meleg férfi vagy transznemű ember nem.
Hanna: A mi életünkben szerencsére ez természetes, ilyen környezetben nőttünk fel. Mi annak akarunk hangot adni, hogy sok olyan közeg van még a világon, ahol ez nem magától értetődő. Nem feltétlenül szeretnék megváltoztatni bárki gondolkozását, csak ismertetni akarjuk a saját világnézetünket.
Mit gondoltok a szélsőséges feminizmusról?
Lili: Ez egy teljesen valid elgondolás, aminek megvan az alapja. Azt viszont nem értékelem, ha összemossák a mainstream és a szélsőséges feminizmust. Az egyetlen, ami szerintem problémás, a trans-exclusionary feminizmus, ami a transz embereket nem foglalja magába. Úgy gondolom, hogy minden másik ágának megvan a valóságtartalma és létjogosultsága, de fontos kommunikálni, hogy ezek nem egyformák.
Hanna: Én nem tudok azonosulni semmilyen szélsőséges irányzattal, mert kirekesztőnek tartom őket, és társul hozzájuk egy felsőbbrendűségi érzet, amivel szintén nem szimpatizálok.
Szerintetek egy feministának feladata az, hogy megtörje a feminizmussal kapcsolatos sztereotípiákat?
Lili: Ezen sokat szoktam gondolkozni és arra jutottam, hogy nem a feladatom, de ha van energiám és hangom, amivel megtehetem, akkor jó, ha így cselekszem.
Hanna: Szerintem ez minden olyan embernek a dilemmája, aki felvállalja a véleményét és kérdéseket vet fel a munkája során. Úgy gondolom, hogy sok kicsi sokra megy.
„Érdekes nőkkel, nem csak nőknek érdekes témákról” – az, hogy csak nőket hívtok és nincsenek feminista férfi vendégeitek, nem ugyanaz a kirekesztés, mint ami ellen küzdötök?
Lili: Annyi férfi podcast van, hogy igenis megérdemlünk egy nőit. Egy férfi podcastertől nem kérdezné meg senki, hogy miért nem hív meg nőket is. A podcast-szférában világszinten nincsenek kirekesztve a férfiak és ha van egy ilyen kis szegmense, ahol csak nők vannak, akkor azt egyenlítésnek is felfoghatjuk. Egyébként nem zárkózunk el tőle, már majdnem volt egy olyan alkalom, amikor férfi vendéget hívtunk. Valahogy elkezdtünk nőkben gondolkozni, de ez nem egy kőbe vésett dolog. Legyen akár férfi, transznemű, vagy bármilyen gender kategóriába tartozó ember, ha érdekes dolgokról beszélgetne velünk, akkor egy mozdulattal átírnánk a mottónkat.
Éreztétek már azt, hogy hátrányba kerültetek a szakmában azért, mert nők vagytok?
Hanna: Lili és én, annak ellenére, hogy mindketten újságírók vagyunk, elég más szegmensben dolgozunk. Én tapasztaltam már úgy, hogy bizonyos terepeken kétszer annyit kell tennünk azért, hogy be tudjunk illeszkedni a férfi kollégáink közé, mert eleve kevesebb nő van a szakmában. Ugyanakkor ennek előnyei is vannak; mint minden éremnek, ennek is két oldala van.
Lili: Én optimista feminista vagyok: nagyon élvezem, hogy egy nőnek ekkora platformja lehet és szeretem is kihasználni ezt. Ha valamihez az arcomat adom vagy megszólalok egy témával kapcsolatban, akkor nagyobb közönséget érhetek el, mint húsz évvel ezelőtt egy hozzám hasonló lány. Úgy érzem, hogy nagy előnyünk van az előző korok fiatal nőihez képest. Ez egy nehéz pozíció. Mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy kihasználhatjuk, hogy fiatal lányok vagyunk, de ez kimondva úgy hangzik, mintha bárokban ülve keresnénk a minket szponzoráló férfiakat. Pedig nem. Igenis vannak olyan előnyök, amikkel élhetünk és ez nem feltétlenül diszkriminatív, mert a férfiak is élnek a sajátjaikkal.
Hanna: Adott helyzetben az ember hajlamos megkérdőjelezni önmagát, és a munkáját, tehetségét. Ez egy nehéz morális helyzet, nagyon vékonyak a határok és folyamatos belső vizsgálatot igényel.
Említettétek, hogy mi sokkal nagyobb előnyt élvezünk, mint az előttünk élő generációk, sőt, a világ nőinek nagy részénél is jobb helyzetben vagyunk. Mit tartotok a legnagyobb nőkkel kapcsolatos problémának a világban?
Hanna: Szerintem a fejlődő- és az úgynevezett nyugati országokban élő nők közötti egyik legnagyobb különbség az oktatáshoz való hozzáférésben van.
Lili: Rengeteg probléma van, de szerintem ebből nagyon sok minden fakad. Mi itt Magyarországon, Budapesten vagy más nyugati országokban tudatában vagyunk az oktatáshoz való jogunknak, míg más nőkben ez fel sem merül.
Magyarországnak miben kéne felzárkóznia a Nyugathoz képest?
Lili: A magyar társadalom sok értelemben tradíciókra és hagyományokra épül. A nagyszüleink generációja például nehezen fogadja el, hogy ekkora társadalmi mobilitás van a nemek vagy társadalmi csoportok között. Ennek változnia kell. Én optimista vagyok, csak idő kell hozzá és olyan emberek, akik cselekszenek.
Hanna: Van egy nagy generációs szakadék. Amíg fiatal nők sorsát meghatározó kérdésekről idősebb férfiak döntenek, akik teljesen más rendszerekben és más társadalmi értékek mentén szocializálódtak, addig szerintem nem várhatunk túl nagy változást.
Lili: Egyszer a mi generációnk is felnő és döntéshozó pozícióba kerül, szerintem akkor fog elkezdődni a változás. Ez részben talán a globalizáció eredménye is. Itthon hiába nem ciki mások után fütyülni az utcán, a fiatalok már látják az interneten, hogy Amerikában viszont az. Az értékeink szerves részévé válhat az, amit külföldről tanulhatunk.
De mit tud tenni, hogyan tud segíteni az egyén?
Hanna: Ez azért nehéz kérdés, mert nehéz felismerni a hibát abban a szociális sémában, amiben benne vagyunk, aztán pedig nehéz kilépni belőle, mert nem tűnik jó stratégiának olyan dolgok ellen fellépni, ami nekünk is szerves részünk. Ha már pár embernek tudok segíteni abban, hogy felülvizsgálja a saját nézeteit, vagy egyáltalán csak gondolkodásra késztessem, már boldog vagyok.
Lili: Mi különleges helyzetben vagyunk, mert újságíróként sokakat elérhetünk és meg tudjuk változtatni egy-két ember véleményét. A menekültügy kapcsán fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy mit tudnék tenni az igazságtalanság ellen, ami az emberekkel történik a világban. Az, hogy egy cikkemmel hiteles információt tudok megosztani több száz vagy ezer emberrel, talán számít valamit.
Emlékeztek arra, hogy mikor voltatok tudatában először annak, hogy nők vagytok?
Hanna: Talán késő kamaszkorom környékén, de nem hiszek abban, hogy van ebben végleges, “kifejlett” állapot.
Lili: Én is tinédzserként, vagy talán gimnázium alatt. Akkor kezdtem el a feminizmussal foglalkozni történelmi és irodalmi szempontból, ehhez kapcsolódva kaptam egy közösséget, egy gondolkodásmódot is. Ezzel együtt jött az is, hogy nőnek kezdtem magam definiálni. Nem egyéni testi attribútumként, hanem a társadalomban betöltött szerepemben éreztem nőnek magam. Hozzátenném: nem úgy látom magam nőként, mint tizenöt évesen. Már tudom, hogy akkor kislánynak éreztem magam és az is voltam. Még most sem mondom azt, hogy huszonnégy évesen nő vagyok és kifejlett gondolkodásom van, és nem is akarnám ezt tenni soha. Nagyon élvezem, hogy folyamatosan újra tudom definiálni a saját nőiességemet. A podcast sokan változtatott azon, ahogy a meghallgattuk a véleményét és akiket fontos témákról kérdeztünk. Rengeteg olyan aspektusát ismertem meg a nőiességnek, ami azelőtt eszembe sem jutott.
Szerintetek milyen egy nő és milyen egy férfi?
Hanna: Úgy gondolom, hogy minden nő és minden férfi más. Akit én férfiasnak vagy nőiesnek látok, nem biztos, hogy más számára is az lesz.
Lili: Vannak női és férfi attribútomok, amik teljesen természetesek, mert bizonyos szinten ez egy életösztön és útmutatás. Életösztön, mert ha látsz egy férfit az utcán éjszaka, akkor átmész az út túlsó oldalára és nem nézel vele szembe úgy, mint egy nővel. Útmutatás például ahhoz, hogy hogyan neveld a gyermeked, mit mondj vagy milyen játékot vegyél neki. Az nem baj, ha az emberben vannak sztereotípiák vagy alapvető gondolatok valamivel kapcsolatban, de az már igen, ha nem tudjuk ezeket megváltoztatni. Ha valaki megtanulja ezeket elvetni és elfogadja, hogy nem mindenki vagy férfi vagy nő, lányos vagy férfias, akkor megtanulja, hogy ez az egész egy skála és az emberekben keverednek a dolgok. Ez pedig teljesen helyénvaló.
Fotó: Fejér Berni, Pataki Zóra
