Ha rendszeresen olvasol nőügyekkel, feminizmussal kapcsolatos cikkeket, akkor szinte biztosan te is találkoztál már a patriarchátus kifejezéssel – sőt nem is kell cikkeket olvasnod, elég, ha csak ismered az egyik legnagyobb magyarországi női jogvédő szervezetet, a PATENT-et. Az egyesület teljes megnevezése ugyanis a Patriarchátust Ellenzők Társasága.
A patriarchátus kifejezésről tehát már hallottál, de vajon tudod, hogy pontosan mit is értünk alatta? Hogy miért is olyan fontos beszélni róla, vagy éppen harcolni ellene? A kérdésekre a következőkben dr. Nógrádi Noá nőjogi szakértő segítségével keressük a válaszokat.
Egy évszázadok óta fennálló társadalmi berendezkedés
A patriarchátus szó szerint férfi uralmat jelent, a kifejezés alatt pedig egy olyan társadalmi struktúrát értünk, amiben a férfiak szisztematikusan a nők fölé vannak rendelve, a nők pedig szisztematikusan a férfiak alá. Ahogy Noá is mondja, ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden egyes férfinak, minden egyes helyzetben hatalma van minden egyes nő felett, hanem sokkal inkább azt, hogy a társadalomban megjelenő hatalmi pozíciók túlnyomó többségét a férfiak foglalják el, és hogy a nemükön kívül az egyéb (gazdasági, etnikai) tekintetben azonos társadalmi helyzetű férfiak és nők között a férfiak vannak domináns helyzetben.
„Ha megnézzük a különböző társadalmi egységeket az úgynevezett mikroszinttől a makroszintig, tehát például a családoktól a közösségeken, munkahelyeken, állami intézményeken át egészen a parlamentig, akkor azt látjuk, hogy szisztematikusan a férfiak lesznek hatalmi pozícióban, a nők pedig alárendelt pozícióban. A patriarchátus ezt a férfi uralmú társadalmi berendezkedést írja le.”
A patriarchátus intézménye nem valami modern találmány, ez a társadalmi felépítés valójában már évszázadok óta fennáll. A feudalizmus idejében is patriarchális berendezkedés jellemezte a társadalmakat, de a kialakulása egészen az ókori görögökig visszanyúlik. Érdekesség, hogy egyes források szerint a még korábbi, törzsi társadalmak viszont egészen másfajta berendezkedésben működtek. Akkoriban a matriarchátus, tehát az anyajogú társadalmak, vagy az egyéb, egyenlőségen alapuló berendezkedések voltak az elterjedtek. Noá azt is hozzáteszi, hogy vannak, akik a kapitalizmushoz kötik a patriarchális berendezkedést.
„Vannak, akik azt gondolják, hogy a patriarchátus azért alakult ki, mert létrejött a kapitalizmus. A kapitalizmusban az embernek dolgoznia kell, miközben az az elképzelés, hogy ennek a dolgozó embernek a létfenntartásához szükséges feladatokat valaki ellátja. Tehát a rendszer alapvetőnek veszi, hogy ezt a dolgozót és a gyerekeit valaki felneveli, eteti, ha beteg, akkor ápolja, tisztán tartja a lakhelyét. Ha ugyanis ezek a gondoskodó feladatok el vannak látva, akkor a rendszer a dolgozóra teljes mértékben munkaerőként tud tekinteni: nincsenek időbeli, kapacitásbeli vagy bármilyen váratlan helyzetből fakadó korlátozó körülmények. Ezeket a gondoskodó, háttérben folytatott fenntartó feladatokat kell a patriarchális berendezkedés szerint a nőknek ellátni, míg a férfiak a dolgozók.”
A patriarchátus két arca
Sylvia Walby szociológusprofesszor elmélete szerint a patriarchátusnak kétféle típusa van: a kizáró és a szegregáló (elkülönítő). A kizáró patriarchátus egy olyan társadalmi berendezkedés, amiben a nők a közéletből (ebbe beletartozik a politika, a gazdaság és a munka világa is) ki vannak zárva, és vissza vannak szorítva a privát szféra, az otthon keretei közé. Ahogy Noá is mondja, erre a berendezkedési típusra ma jó példák lehetnek egyes extrémen konzervatív muszlim államok, ahol a nők nem dolgozhatnak, nem utazhatnak, gyakorlatilag nem cselekedhetnek semmit a férjük vagy egy férfi családtagjuk engedélye nélkül.
Ezzel szemben a szegregáló patriarchátusban a nők ugyan már bekerülhetnek a különféle közéleti folyamatokba, ám a társadalomban strukturálisan olyan dinamikák működnek, amik különválasztanak „férfiasnak” és „nőiesnek” tekintett területeket és feladatokat. „Míg a nők a gondoskodási szakmákban, az oktatásban, ápolásban vagy éppen a bürokratikus, kevesebb hatalommal járó közszolgálati feladatokban vannak nagy számmal jelen, addig a férfiak a jobban elismert és több anyagi kompenzációval járó szakmákban kötnek ki. Ez nem egy törvény által előírt dolog, tehát nem a törvény szabja meg, hogy a nők csak a kiszolgáló jellegű munkákat végezhetik, vagy az alulfizetettebb feladatköröket láthatják el, miközben a férfiakat jobban el kell ismerni; ezt a fajta berendezkedést nagyon sok kumulatív, egymással összeadódó, kisebb dinamika és mechanizmus idézi elő.”
Azt szokás mondani, hogy ez a szegregáló típusú patriarchátus áll fenn még ma is a legtöbb nyugati országban, és itt nálunk, Magyarországon is.
Hiába tűnik tehát első ránézésre egymástól nagyon különbözőnek egy vallásos arab állam és Magyarország társadalmi berendezkedése, az alapvető elv mindkettőben ugyanaz: más szerepeket képzelnek el a férfiaknak, mint a nőknek. Míg a nőknek elsősorban kiszolgáló és kvázi társadalmi háttérmunkás szerepet, addig a férfiaknak vezető és döntéshozó szerepet.
Az elnyomás biológiája
A patriarchális társadalmakat elsősorban a belénk rögzült/rögzített, tanult nemi szerepek, nemi alapú elvárások és előítéletek segítenek fenntartani. Ám ezeken kívül a patriarchátusnak van egy kézzel fogható és materiális alapja is – még pedig az, hogy biológiai felépítésükből adódóan a nők képesek a szülésre.
„A nyugati államokban ma már több nő vesz részt az egyetemi oktatásban, mint férfi, ám ahogy ezek a nők és férfiak haladnak előre az életükkel, harmincéves kor körül egyszer csak megváltozik valami. Az emberek elkezdenek családot alapítani, és ezzel egyidejűleg a nők elkezdenek elmaradozni a férfiaktól. A családalapítás a férfiak előmenetelére pozitív hatással szokott lenni, nagyobb eséllyel kapnak például előléptetést vagy fizetésemelést, mert az elképzelés szerint nekik most már egy családot is el kell tartaniuk. Ezzel szemben a nők, amikor a gyerekvállalási korba érnek, egyre kevésbé jutnak munkához, egyre kevesebbet tudnak fizetett munkát végezni, mert az az elképzelés, hogy az ő feladatuk a gyerekvállalással és háztartással járó fizetetlen munka elvégzése.”
A patriarchátus alapja tehát az a biológiai tény, hogy a női test képes csak a szülésre. A szüléssel és az azt követő gyermekágyi időszakkal könnyedén be tudják szorítani a nőket a gondoskodó, kiszolgáló szerebe – amely szerepet pedig előszeretettel meg is ideologizálnak, mondván, hogy ez a nők „dolga”, vagy éppen „princípiuma”.
A férfi hierarchia
Noá hangsúlyozza, hogy a patriarchátus nem egy önmagában álló és mindent megmagyarázó fogalom, hiszen mellette más hatalmi rendszerek is jellemzik a társadalmakat. Ez pedig azt jelenti, hogy természetesen nem csak a férfiak és nők között létezik hatami struktúra, ugyanígy a férfiak és férfiak között is áll fenn hierarchia. Mint mondja, egyes elképzelések szerint a férfiak a társadalomban valójában azért versenyeznek, hogy kinek legyen joga a nőket kizsákmányolni, hogy kinek legyen joga a nőkhöz. Sokszor felmerül például etnikai feszültségek kapcsán, hogy a „mi férfiainknak” legyen szexuális és nemzési célú hozzáférése a „mi asszonyainkhoz”, a más bőrszínű vagy nemzetiségű férfiakkal szemben, jegyzi meg Noá.
„Ami érdekes, hogy szerintem a patriarchátus az egyetlen olyan struktúra, amiben gyakorlatilag nem létezik olyan, hogy az ebből a szempontból fölérendelt személyek (férfiak) semmiképp ne tudnának visszaélni a hatalommal és erővel az ebből a szempontból alárendelt személyek (nők) felett – még akkor is, ha minden más szempontból az előbbi hátrányosabb helyzetben van, mint az utóbbi. Például hajléktalan, kisebbségi csoportba tartozó férfiak is vissza tudnak élni a patriarchátus nyújtotta hatalmukkal, nemcsak a hasonló helyzetű nők fölött, hanem akár középosztálybeli, fehér nőkkel szemben is – leginkább a szexuális zaklatás és erőszak, és az ezekkel való fenyegetés eszközén keresztül. Ugyanakkor nem nagyon adódhat olyan helyzet, amiben ez a hajléktalan férfi igazán el tudna nyomni egy középosztálybeli, fehér férfit.”
A feminizmus és a patriarchátus
A feminizmus alapvetően azt szeretné elérni, hogy megszűnjön ez a hierarchikus berendezkedés, hogy az emberek, nők és férfiak egyenlő alapon vehessenek részt a társadalomban, valamint, hogy az egyén társadalmi lehetőségeire, életútjára és előmenetelére a lehető legkisebb hatása legyen annak, hogy milyen szerepet tölt be az illető a biológiai reprodukcióban. Tehát ne számítson, hogy valaki megtermékenyítő vagy megtermékenyített. Ne arra legyen felépítve a struktúra, hogy a nők fizetetlen munkában, kiszolgáló személyzetként, háttérmunkásként fenntartják a társadalmat.
„Ehhez kapcsolódva fontos, hogy a gondoskodói feladatok is legyenek elismerve, ne csak eszmeileg, hanem anyagilag is. Az állam intézmények és infrastruktúra kialakításával vállaljon szerepet, hogy gyerekvállalás esetén ne háruljon minden feladat a családra, főként a nőkre.”
Noá szerint a nőket sújtó fizetetlen munka problémáját nem lehet kizárólag családi szinten megoldani. Tehát az valójában nem jelent megoldást, ha a férfiak is ugyanakkorra részt vesznek ki a gyereknevelésből és a házimunkából. Hiszen hiába osztják fel egyenlően az otthoni munkát, a kapitalista gazdasági berendezkedés továbbra is egy olyan dolgozót fog vizionálni, akinek nincsenek otthoni teendői, és azt várja majd el a munkavállalótól, hogy egész életében erőforrásként robotoljon. A patriarchátus megszüntetéséhez úgy kellene felépíteni a társadalmat, hogy tudomásul vesszük azt a tényt, hogy az emberek nem önműködőek.
„Az ember nem egy fáradhatatlan munkaerő, akit az ideje száz százalékában lehet dolgoztatni. Az önműködő ember látszatát csak annak árán lehet fenntartani, hogy elhallgatjuk mindazt a láthatatlan munkát, amit a nők beletesznek abba, hogy a munkavállalók a kapitalizmusban működni tudjanak. A feminista gondolat szerint nem szabad eltagadni azt, hogy az emberek egymással kapcsolatokban állnak, hogy társadalmilag beágyazottak, nem különálló lények; hogy gyerekként kezdik és (jó esetben) idősként végzik, és közben mind gondoskodásra szorulnak. Úgy kellene felépíteni a társadalmunkat, hogy ezt a tényt tudomásul vesszük. Olyan intézményeket, olyan munkarendet és olyan tágabb szisztémákat kellene létrehozni, amik ezt veszik alapul. Ha ez megvalósult, akkor el lehetne kezdeni építkezni egy egyenlőbb társadalomért.”
Fotó: Getty Images
