Nőügyek: mik azok a nemi sztereotípiák, és miért károsak?

2020. szeptember 04. |

Mi az a gender, és miért vált mára szitokszóvá? Miért kiáltanak szexizmust a feministák minden egyes alkalommal, ha meglátnak egy pucér női fenékkel díszített sörreklámot? És ha már itt tartunk. Miért van egyáltalán még mindig szükség feminizmusra? Elvégre a jogegyenlőség már megvalósult... Ezeknek semmi nem elég? Ha gondolkoztál már ezeken a kérdéseken, de eddig még nem tudtad, hol találhatnál rájuk választ, akkor ne keress tovább. Nőügyek című sorozatunkban mindent elmagyarázunk, ami velünk, nőkkel kapcsolatos.

A genderről, vagy más néven a társadalmi nemi szerepekről sorozatunk első részében már részletesen beszéltünk, most pedig egy lépéssel tovább megyünk: a következőkben a társadalmi nemi szerepekből fakadó nemi sztereotípiák témáját vesézzük ki Dés Fanni feminista aktivista segítségével.

Mik azok a nemi sztereotípiák?

Vannak tehát a társadalmi nemi szerepek, amelyek alatt azokat a tulajdonságokat, szerepeket, viselkedésformákat és társadalmi pozíciókat értjük, amiket a társadalom a nőktől és a férfiaktól az alapján vár el, hogy mi a biológiai nemük. A konzervatív nemi szerepek szerint például egy családban a nőknek hagyományosan az anyaság, a gyereknevelés, a családi otthon érzelmi melegének biztosítása a feladata, míg a férfiak elsődleges kötelessége a család gazdasági fenntartása. Ahhoz, hogy a két nem meg tudjon felelni a számukra kijelölt szerepeknek, a társadalom azt várja el tőlük, hogy a „nemüknek megfelelően” viselkedjenek. A nemi sztereotípiák szerint például a férfiknak erőseknek, dominánsaknak, ambiciózusaknak és határozottaknak kell lenniük, míg a nőkre ezeknek a tulajdonságoknak az ellentétpárjait vetítik ki – magyarán a nőktől a többi között gondoskodó, kedves és alárendelt viselkedést várnak el.

Ahogy Dés Fanni is mondja, a nemi sztereotípiák gyakorlatilag egy alá-fölérendeltséget, egy hierarchiát teremtenek meg a nők és férfiak között – hiszen a férfiaktól olyan viselkedésformákat vár el a társadalom, amelyek a dominanciához kapcsolódnak, a nőktől pedig olyanokat, amelyek az alárendelődéshez szükségesek. „Ez egy nagyon fontos alapköve a patriarchátusnak és a nők elnyomásának. Ráadásul ezt a hierarchiát és ezeket a nemi sztereotípiákat sokszor teljesen természetesnek tekintjük, pedig valójában a nemi szocializáció teremti meg őket.”

nemi_sztereotipiak

Már magzat korban elkezdődik

Az, hogy a férfiak szégyellnek nyilvánosan sírni, nem azért van mert egy X és egy Y kromoszómával születtek, mint ahogy a nők sem a két X kromoszómájuknak köszönhetik, hogy egy párkapcsolatban általában övék az érzelmi gondoskodó szerep. A nemekhez társított sztereotípiákat a szocializáció során valójában a társadalmi intézmények és az emberek adják tovább – gyakran észrevétlenül is – generációról generációra az utódaiknak. Dés Fanni azt mondja, hogy ez a szocializáció már kisbaba, sőt magzat kortól elkezdődik, a társadalom ugyanis már a gyerekekre is különféle sztereotip tulajdonságokat és elvárásokat aggat, attól függően, hogy milyen nemi szervvel jönnek a világra.

„A gyerekek nemi szocializációja abban a pillanat elkezdődik, hogy a szülők megtudják a magzat nemét, innentől a legtöbben tudatosan készülnek a kislányukra vagy kisfiúkra. A fiúknak például kék, a lányoknak pedig rózsaszín ruhákat kezdenek el vásárolni” – magyarázza Fanni. Ám ez a készülődés nem feltétlenül merül ki annyiban, hogy bevásárolnak „fiús” vagy „lányos” holmikból – sokszor előfordul az is, hogy a nemétől függően már ebben a korai időszakban is máshogy viszonyulnak, máshogy beszélnek a magzathoz. A lányokhoz például hajlamosabbak gyengédebben, lágyabban beszélni, míg a fiúkról már magzatkorban is úgy beszélnek, mint akiktől erőt, bátorságot, teljesítményt várnak el.

Ez a hozzáállás pedig csak tovább erősödik a baba megszületése után. A gyerekek belekerülnek a saját nemüknek kijelölt dobozokba, és a társadalom gyakorlatilag az élet minden területén elvárja majd tőlük, hogy a fiúkhoz vagy lányokhoz illő módon viselkedjenek.

A sztereotípiák egyben elvárások is

A nemi sztereotípiák elvárások is, főleg ha a két nem közötti interakcióról van szó. Mivel a nemi sztereotípiák szerint a nők általában alacsonyabb képességűek (ügyetlenebbek, butábbak, kevésbé humorosak, kevésbé tehetségesek), gyakran előfordul, hogy a nők nyomást éreznek, hogy ennek megfelelően is viselkedjenek. Egy párkapcsolatban például a nők sokszor arra törekszenek, hogy férfi partnerüknél butábbnak tűnjenek, vagy, hogy még véletlenül se legyenek nála humorosabbak. De a társadalmi nemi szerepek a hatalmi viszonyokat is megalapozzák a párkapcsolatokban: az elvárások szerint a férfiaké az irányító szerepek, míg a nőktől a gondoskodó, alárendelődő viselkedésformákat várnak el.

Ezt olvastad már?

Ha nem felelsz meg, büntetés jár

„Nagyon jellemző, hogy a társadalom bünteti azokat az embereket, akik nem felelnek meg a nemi szerepeknek és sztereotípiáknak, és ez is már gyerekkorban elkezdődik. Ha egy fiú babával játszik, akkor szinte biztos, hogy ki fogják csúfulni ezért, és azt mondják rá, hogy lányos… Ami sokszor a fiúnak a legnagyobb sértést jelenti, mert a társadalom azt közvetíti, hogy fiúként nincs ennél szégyenteljesebb dolog.” A fiúk szocializációja során – csúfolódással, rosszallással – már csírájában elfojtják a társadalom által „puhánynak” és „lányosnak” kezelt viselkedésformákat, mint például az érzelmes, gondoskodáshoz kapcsolódó viselkedéseket. Egy fiú játszhat labdákkal, katonákkal vagy éppen kockákkal – de babákkal semmiféleképpen.

De a nemünknek „nem megfelelő„ viselkedést a társadalom később is hasonlóan bünteti. Ha például egy felnőtt férfi kilép a sztereotípiákból és kimutatja az érzelmeit, akkor megeshet, hogy a környezete,  „lányosnak”, „buzisnak” nevezi majd. (Mintha lánynak vagy melegnek lenni szégyen lenne.)

A nőket ráadásul sok esetben nemcsak azért büntetik, ha nem felelnek meg egy sztereotípiának, hanem azért is, ha igen. Vegyük csak azt a sztereotípiát, ami szerint a nőknek fontos, hogy a külsejükkel foglalkozzanak – és gyakorlatilag elvárás is feléjük, hogy „nőiesen” viselkedjenek és nézzenek ki. Ha valaki nem felel meg ennek a sztereotípiának, ha nem elég nőies, nem elég igényes, vagy kifinomult, akkor értelemszerűen a társadalom meg fogja szólni ezért. Ám a valóság az, hogy azt a nőt is ugyanígy megbüntetik, aki igenis alkalmazkodik az elváráshoz. Ha ugyanis valaki nőiesen öltözködik, sminkel és sokat foglalkozik magával, akkor könnyen megeshet, hogy végül egy üresfejű, buta libának bélyegzik majd, vagy túl kihívónak.

Ráadásul még egymásnak is ellentmondanak

A nőkkel szemben rengeteg olyan elvárást támaszt a társadalom, amiknek már csak azért sem lehet megfelelni, mert egymásnak is ellentmondanak. Erre tökéletes példa a női szexualitással szemben támasztott kettős mérce. Egyrészt elvárják a nőktől, hogy „erkölcsösek és erényesek” legyenek (különben ne csodálkozzanak, ha megerőszakolják őket), de mindeközben szexinek és csábítónak is kellene lenniük, hiszen csak így tudják rendesen kielégíteni a férfiak vágyait.

Csak a felszínt kapargatjuk

Gondolhatnánk, hogy most a 21. században egyszerűbben fellazíthatóvá váltak ezek a – valójában mindkét nem számára káros – sztereotípiák, ám valójában közel sincs így. „Nyilván más helyzetben van egy középosztálybeli és egy alsósztálybeli nő. Egy középosztálybeli nőnek több erőforrása van, ezáltal neki több minden megengedett. Például fizethet valakit a takarításért vagy gyerekfelvigyázásért így mentesülhet a gondoskodó feladatok alól, és ezáltal például nem kell két műszakban dolgoznia (piaci munka mellett nem kell a háztartási munkát is ellátnia). De még őt is erősen éri az a nyomasztás, ami szerint a nőknek alapvetően otthon van a helyük és gyereket kell szülniük, vagy hogy megfeleljen a társadalom elvárt női nemi szerepeknek. A jobb gazdasági helyzetbe lévő nők számára kiszélesedtek a lehetőségek. Ha valaki nem felel meg a nemi elvárásoknak és sztereotípiáknak és vannak erőforrásai, akkor ma már tud hova nyúlni, tud mit elolvasni, megértheti, hogy mi történik vele. De közben alapvetően ugyanolyan nyomasztóak ezek az elvárások és sztereotípiák, és én nem látom, hogy elkezdenének érdemben fellazulni. Nagyon messze vagyunk még attól, hogy strukturális változások történjenek a társadalomban, tehát, hogy ne várjunk el emberektől szerepeket, viselkedésformákat az alapján, hogy mi a nemük” – magyarázza Dés Fanni.

Ráadásul rengeteg olyan 21. századi, elvileg nőket erősítő (empowerment) mozgalom indult el főleg a közösségi oldalakon, amik valójában ugyanúgy ezeket a káros a nemi sztereotípiákat erősítik. Ott van például a virágkorát élő body posivity mozgalom, ami elsőre egy ártalmatlan, sőt nőket segítő törekvésnek tűnhet, ám valójában inkább csak a felszínt kapargatja. A body posivity ugyanis elsődlegesen megint csak a női testet, a megjelenést helyezi a középpontba, mintha a nők boldogsága csak azon múlhatna, hogy a tükörbe belenézve elégedettek-e külsejükkel vagy sem. A társadalom szemében már így is a szépség a nők legfontosabb tulajdonsága, miközben a személyiségükre, intelligenciájukra, tehetségükre sokkal kevesebb hangsúlyt kap. Erre a hozzáállásra pedig a body positivity mozgalom is csak ráerősít. Ahelyett, hogy megpróbálna leszámolni azzal a mérgező szemlélettel, miszerint a nők egyetlen értéke a szépségükben rejlik, vagy a szépséget mint fogalmat kritikusan szemlélné, pusztán csak kiterjeszti a szépség fogalmát egy nagyobb réteg számára.

Akkor mégis mit tehetünk?

Fanni azt mondja, hogy mivel ezek a nemi szerep elvárások hozzájárulnak a társadalmi rendünk fenntartásához, és mivel az elsajátításuk a szocializációnk része, ezért nagyon nehéz egyéni szinten tenni ellenük. Azzal viszont véleménye szerint szülőként könnyíthetünk a gyerekek életén, ha megpróbálunk tudatosan tenni ellenük, és nem kényszerítjük bele a kicsiket olyan szerepekbe, amik nyomasztóak a számukra. Ne nemi szerepekben, fiús és lányos dolgokban gondolkozzunk, hanem abban, hogy a gyerekünk mit szeretne, hogy érzi jól magát, mire vágyik. „De egyedül a szülők ezt nem tudják megoldani. Törekedhetnek rá, hogy a gyerekek önazonosak maradjanak azzal, hogy nem erőltetnek rájuk szerepeket, de közben körbeveszi őket egy fogyasztói társadalom, és ha a gyerek bekapcsolja a tévét úgyis látja a reklámokat, a sorozatokat… És mindenhonnan ezek a nemi szerep elvárások folynak az életünkbe. Lehet, hogy egy szülő nem akar Barbie-t venni a kislányának, mert nem szeretné, hogy már gyerekkorában találkozzon azzal a nyomasztó elvárással, amit a baba a nőkről sugároz, de a barátainak úgyis lesz Barbie-ja, és ezáltal a gyerek vágyni fog rá.”

Olvass tovább!

Fotó: Getty Images

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter