Nőügyek: mi az a patriarchátus, és miért fontos harcolni ellene?

2020. november 13. |

Mi az a gender, és miért vált mára szitokszóvá? Miért kiáltanak szexizmust a feministák minden egyes alkalommal, ha meglátnak egy pucér női fenékkel díszített sörreklámot? És ha már itt tartunk. Miért van egyáltalán még mindig szükség feminizmusra? Elvégre a jogegyenlőség már megvalósult... Ezeknek semmi nem elég? Ha gondolkoztál már ezeken a kérdéseken, de eddig még nem tudtad, hol találhatnál rájuk választ, akkor ne keress tovább. Nőügyek című sorozatunkban mindent elmagyarázunk, ami velünk, nőkkel kapcsolatos.

Ha rendszeresen olvasol nőügyekkel, feminizmussal kapcsolatos cikkeket, akkor szinte biztosan te is találkoztál már a patriarchátus kifejezéssel – sőt nem is kell cikkeket olvasnod, elég, ha csak ismered az egyik legnagyobb magyarországi női jogvédő szervezetet, a PATENT-et. Az egyesület teljes megnevezése ugyanis a Patriarchátust Ellenzők Társasága.

A patriarchátus kifejezésről tehát már hallottál, de vajon tudod, hogy pontosan mit is értünk alatta? Hogy miért is olyan fontos beszélni róla, vagy éppen harcolni ellene? A kérdésekre a következőkben dr. Nógrádi Noá nőjogi szakértő segítségével keressük a válaszokat.

patriarchatus-feminizmus

Egy évszázadok óta fennálló társadalmi berendezkedés

A patriarchátus szó szerint férfi uralmat jelent, a kifejezés alatt pedig egy olyan társadalmi struktúrát értünk, amiben a férfiak szisztematikusan a nők fölé vannak rendelve, a nők pedig szisztematikusan a férfiak alá. Ahogy Noá is mondja, ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden egyes férfinak, minden egyes helyzetben hatalma van minden egyes nő felett, hanem sokkal inkább azt, hogy a társadalomban megjelenő hatalmi pozíciók túlnyomó többségét a férfiak foglalják el, és hogy a nemükön kívül az egyéb (gazdasági, etnikai) tekintetben azonos társadalmi helyzetű férfiak és nők között a férfiak vannak domináns helyzetben.

„Ha megnézzük a különböző társadalmi egységeket az úgynevezett mikroszinttől a makroszintig, tehát például a családoktól a közösségeken, munkahelyeken, állami intézményeken át egészen a parlamentig, akkor azt látjuk, hogy szisztematikusan a férfiak lesznek hatalmi pozícióban, a nők pedig alárendelt pozícióban. A patriarchátus ezt a férfi uralmú társadalmi berendezkedést írja le.”

A patriarchátus intézménye nem valami modern találmány, ez a társadalmi felépítés valójában már évszázadok óta fennáll. A feudalizmus idejében is patriarchális berendezkedés jellemezte a társadalmakat, de a kialakulása egészen az ókori görögökig visszanyúlik. Érdekesség, hogy egyes források szerint a még korábbi, törzsi társadalmak viszont egészen másfajta berendezkedésben működtek. Akkoriban a matriarchátus, tehát az anyajogú társadalmak, vagy az egyéb, egyenlőségen alapuló berendezkedések voltak az elterjedtek. Noá azt is hozzáteszi, hogy vannak, akik a kapitalizmushoz kötik a patriarchális berendezkedést.

„Vannak, akik azt gondolják, hogy a patriarchátus azért alakult ki, mert létrejött a kapitalizmus. A kapitalizmusban az embernek dolgoznia kell, miközben az az elképzelés, hogy ennek a dolgozó embernek a létfenntartásához szükséges feladatokat valaki ellátja. Tehát a rendszer alapvetőnek veszi, hogy ezt a dolgozót és a gyerekeit valaki felneveli, eteti, ha beteg, akkor ápolja, tisztán tartja a lakhelyét. Ha ugyanis ezek a gondoskodó feladatok el vannak látva, akkor a rendszer a dolgozóra teljes mértékben munkaerőként tud tekinteni: nincsenek időbeli, kapacitásbeli vagy bármilyen váratlan helyzetből fakadó korlátozó körülmények. Ezeket a gondoskodó, háttérben folytatott fenntartó feladatokat kell a patriarchális berendezkedés szerint a nőknek ellátni, míg a férfiak a dolgozók.”

A patriarchátus két arca

Sylvia Walby szociológusprofesszor elmélete szerint a patriarchátusnak kétféle típusa van: a kizáró és a szegregáló (elkülönítő). A kizáró patriarchátus egy olyan társadalmi berendezkedés, amiben a nők a közéletből (ebbe beletartozik a politika, a gazdaság és a munka világa is) ki vannak zárva, és vissza vannak szorítva a privát szféra, az otthon keretei közé. Ahogy Noá is mondja, erre a berendezkedési típusra ma jó példák lehetnek egyes extrémen konzervatív muszlim államok, ahol a nők nem dolgozhatnak, nem utazhatnak, gyakorlatilag nem cselekedhetnek semmit a férjük vagy egy férfi családtagjuk engedélye nélkül.

Ezzel szemben a szegregáló patriarchátusban a nők ugyan már bekerülhetnek a különféle közéleti folyamatokba, ám a társadalomban strukturálisan olyan dinamikák működnek, amik különválasztanak „férfiasnak” és „nőiesnek” tekintett területeket és feladatokat. „Míg a nők a gondoskodási szakmákban, az oktatásban, ápolásban vagy éppen a bürokratikus, kevesebb hatalommal járó közszolgálati feladatokban vannak nagy számmal jelen, addig a férfiak a jobban elismert és több anyagi kompenzációval járó szakmákban kötnek ki. Ez nem egy törvény által előírt dolog, tehát nem a törvény szabja meg, hogy a nők csak a kiszolgáló jellegű munkákat végezhetik, vagy az alulfizetettebb feladatköröket láthatják el, miközben a férfiakat jobban el kell ismerni; ezt a fajta berendezkedést nagyon sok kumulatív, egymással összeadódó, kisebb dinamika és mechanizmus idézi elő.”

Azt szokás mondani, hogy ez a szegregáló típusú patriarchátus áll fenn még ma is a legtöbb nyugati országban, és itt nálunk, Magyarországon is.

Hiába tűnik tehát első ránézésre egymástól nagyon különbözőnek egy vallásos arab állam és Magyarország társadalmi berendezkedése, az alapvető elv mindkettőben ugyanaz: más szerepeket képzelnek el a férfiaknak, mint a nőknek. Míg a nőknek elsősorban kiszolgáló és kvázi társadalmi háttérmunkás szerepet, addig a férfiaknak vezető és döntéshozó szerepet.

Ezt olvastad már?

Az elnyomás biológiája

A patriarchális társadalmakat elsősorban a belénk rögzült/rögzített, tanult nemi szerepek, nemi alapú elvárások és előítéletek segítenek fenntartani. Ám ezeken kívül a patriarchátusnak van egy kézzel fogható és materiális alapja is – még pedig az, hogy biológiai felépítésükből adódóan a nők képesek a szülésre.

„A nyugati államokban ma már több nő vesz részt az egyetemi oktatásban, mint férfi, ám ahogy ezek a nők és férfiak haladnak előre az életükkel, harmincéves kor körül egyszer csak megváltozik valami. Az emberek elkezdenek családot alapítani, és ezzel egyidejűleg a nők elkezdenek elmaradozni a férfiaktól. A családalapítás a férfiak előmenetelére pozitív hatással szokott lenni, nagyobb eséllyel kapnak például előléptetést vagy fizetésemelést, mert az elképzelés szerint nekik most már egy családot is el kell tartaniuk. Ezzel szemben a nők, amikor a gyerekvállalási korba érnek, egyre kevésbé jutnak munkához, egyre kevesebbet tudnak fizetett munkát végezni, mert az az elképzelés, hogy az ő feladatuk a gyerekvállalással és háztartással járó fizetetlen munka elvégzése.”

A patriarchátus alapja tehát az a biológiai tény, hogy a női test képes csak a szülésre. A szüléssel és az azt követő gyermekágyi időszakkal könnyedén be tudják szorítani a nőket a gondoskodó, kiszolgáló szerebe – amely szerepet pedig előszeretettel meg is ideologizálnak, mondván, hogy ez a nők „dolga”, vagy éppen „princípiuma”.

A férfi hierarchia

Noá hangsúlyozza, hogy a patriarchátus nem egy önmagában álló és mindent megmagyarázó fogalom, hiszen mellette más hatalmi rendszerek is jellemzik a társadalmakat. Ez pedig azt jelenti, hogy természetesen nem csak a férfiak és nők között létezik hatami struktúra, ugyanígy a férfiak és férfiak között is áll fenn hierarchia. Mint mondja, egyes elképzelések szerint a férfiak a társadalomban valójában azért versenyeznek, hogy kinek legyen joga a nőket kizsákmányolni, hogy kinek legyen joga a nőkhöz. Sokszor felmerül például etnikai feszültségek kapcsán, hogy a „mi férfiainknak” legyen szexuális és nemzési célú hozzáférése a „mi asszonyainkhoz”, a más bőrszínű vagy nemzetiségű férfiakkal szemben, jegyzi meg Noá.

„Ami érdekes, hogy szerintem a patriarchátus az egyetlen olyan struktúra, amiben gyakorlatilag nem létezik olyan, hogy az ebből a szempontból fölérendelt személyek (férfiak) semmiképp ne tudnának visszaélni a hatalommal és erővel az ebből a szempontból alárendelt személyek (nők) felett – még akkor is, ha minden más szempontból az előbbi hátrányosabb helyzetben van, mint az utóbbi. Például hajléktalan, kisebbségi csoportba tartozó férfiak is vissza tudnak élni a patriarchátus nyújtotta hatalmukkal, nemcsak a hasonló helyzetű nők fölött, hanem akár középosztálybeli, fehér nőkkel szemben is – leginkább a szexuális zaklatás és erőszak, és az ezekkel való fenyegetés eszközén keresztül. Ugyanakkor nem nagyon adódhat olyan helyzet, amiben ez a hajléktalan férfi igazán el tudna nyomni egy középosztálybeli, fehér férfit.”

A feminizmus és a patriarchátus

A feminizmus alapvetően azt szeretné elérni, hogy megszűnjön ez a hierarchikus berendezkedés, hogy az emberek, nők és férfiak egyenlő alapon vehessenek részt a társadalomban, valamint, hogy az egyén társadalmi lehetőségeire, életútjára és előmenetelére a lehető legkisebb hatása legyen annak, hogy milyen szerepet tölt be az illető a biológiai reprodukcióban. Tehát ne számítson, hogy valaki megtermékenyítő vagy megtermékenyített. Ne arra legyen felépítve a struktúra, hogy a nők fizetetlen munkában, kiszolgáló személyzetként, háttérmunkásként fenntartják a társadalmat.

„Ehhez kapcsolódva fontos, hogy a gondoskodói feladatok is legyenek elismerve, ne csak eszmeileg, hanem anyagilag is. Az állam intézmények és infrastruktúra kialakításával vállaljon szerepet, hogy gyerekvállalás esetén ne háruljon minden feladat a családra, főként a nőkre.”

Noá szerint a nőket sújtó fizetetlen munka problémáját nem lehet kizárólag családi szinten megoldani. Tehát az valójában nem jelent megoldást, ha a férfiak is ugyanakkorra részt vesznek ki a gyereknevelésből és a házimunkából. Hiszen hiába osztják fel egyenlően az otthoni munkát, a kapitalista gazdasági berendezkedés továbbra is egy olyan dolgozót fog vizionálni, akinek nincsenek otthoni teendői, és azt várja majd el a munkavállalótól, hogy egész életében erőforrásként robotoljon. A patriarchátus megszüntetéséhez úgy kellene felépíteni a társadalmat, hogy tudomásul vesszük azt a tényt, hogy az emberek nem önműködőek.

„Az ember nem egy fáradhatatlan munkaerő, akit az ideje száz százalékában lehet dolgoztatni. Az önműködő ember látszatát csak annak árán lehet fenntartani, hogy elhallgatjuk mindazt a láthatatlan munkát, amit a nők beletesznek abba, hogy a munkavállalók a kapitalizmusban működni tudjanak. A feminista gondolat szerint nem szabad eltagadni azt, hogy az emberek egymással kapcsolatokban állnak, hogy társadalmilag beágyazottak, nem különálló lények; hogy gyerekként kezdik és (jó esetben) idősként végzik, és közben mind gondoskodásra szorulnak. Úgy kellene felépíteni a társadalmunkat, hogy ezt a tényt tudomásul vesszük. Olyan intézményeket, olyan munkarendet és olyan tágabb szisztémákat kellene létrehozni, amik ezt veszik alapul. Ha ez megvalósult, akkor el lehetne kezdeni építkezni egy egyenlőbb társadalomért.”

Olvass tovább!

Fotó: Getty Images

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter