Néhány évvel ezelőtt egy rakás régi könyvet örököltem a nagymamám után, ám a nagy részüket egészen mostanáig nem volt időm fellapozni. A karácsonyi szabadságom alatt azonban végre lett rá alkalmam, és a régi regények, illetve verseskötetek között egy valódi kis gyöngyszemre is rábukkantam: egy illemkönyvre, amit kifejezetten nőknek írtak, és 1880-ban adtak ki. A címe: Az illem. Utmutató a művelt társaséletben., az írójáról azonban sajnos nem lehet sokat megtudni. Az első oldalon a cím alá mindössze ennyit biggyesztettek oda: „Írta egy nagyvilági hölgy.”
Ez a bizonyos nagyvilági hölgy 20 fejezeten keresztül veszi sorra, hogy a 19. század végefelé miként is volt illő viselkediük a jó családból származó úrihölgyeknek a különféle helyzetekben. Tippeket ad a megelelő öltözködéshez, a társalgáshoz, a férfiakkal való, illő kommunikációhoz, de végigveszi azt is, hogy az egyes társadalmi eseményeken, például bálokon, eskövőkön, keresztelőkön mit tehet és mit nem tehet meg egy nő. Mai fejjel – főleg feministaként – egészen elképesztő élmény volt végigolvasni a könyvet, éppen ezért gondoltam úgy, hogy érdekesség gyanánt elhozok belőle néhány részletet. Ebben az első részben a nagyvilági hölgy öltözködési tanácsai lesznek soron – azt nem mondom, hogy érdemes őket megszívlelni, de azon mindenféleképpen hasznos lehet elgondolkozni, hogy mi minden változott, vagy éppen nem változott az elmúlt 140 évben ezen a téren.
Hiába telt el több mint egy évszázad, van, amit a mai napig nem tudtunk magunk mögött hagyni. Most, a 21. században is teljesen általánosnak számít, hogy a nőket a külsejük, megjelenésük, ruházatuk alapján ítéljék meg, és ezekből a külsőségekből vonjanak le a személyiségükre, netán erkölcsösségükre vonatkozó következtetéseket.
Mielőtt azonban rátérnék a 19. századi divattanácsokra, a könyv utószavából is idéznék egy részletet. Ez a néhány sor tökéletesen bemutatja, hogy milyen kínzó társadalmi nyomás alatt kellett egykor élniük a nőknek.
(Az idézetekbe változtatás nélkül másoltam be a szöveget, az esetleges helyesírási furcsaságok a kor sajátosságai.)
„A nőnek legdrágább kincse a jó hírneve, s ezért percig sem szabad megvetnie a világ ítéletét.
A nőnek az illem társadalmi vallás, s aki eretnekké válik, azt kérlelhetetlenül égeti el a közvélemény. A világ pedig leginkább a látszat után szokott ítélni – s így óvakodnia kell az oly tettektől, melyek kétértelmű színt vethetnétek reá, még ha indokai a legártatlanabbak, legtisztábbak volnának is. Mert hiába. A világ ítélete a családra is kihat. A férj feleségét, a fiú anyját, csak akkor fogja szívből tisztelni, ha az úgy áll előtte, mint a női tisztaság és erény mintaképe, kihez soha kétség nem fért s kit büszkén vezethet karján a világ elé.”
És akkor jöjjön a divat…
A kötelező alapdarabok
„Minden nő ruhatára a következő öltözeteket foglalja magába (megjegyzendő, hogy ezen öltözetek minősége és értéke az illető hölgy vagyoni körülményei szerint változik): pongyolák, háziruhák, utcai ruhák, melyek között helyet foglal az úti ruha is; nappali ruhák, melyek magukban foglalják a látogatásra, fogadásra, kocsikázásra stb.-re viselt ruhákat és végre társasöltözetek, azaz díszebédekre, estélyekbe, színházba és bálokba viselt ruhák.”
A pongyola és a férj szerelme
„Művelt, finom hölgy nem ül ebédhez pongyolában, ha csak nem beteg, és sem pongyolára, sem házi ruhára nem használ elviselt társasöltözetet (ez utóbbi a rossz izlés netovábbja), hacsak úgy át nem alakítattja azokat, hogy előbbi használatuknak nyoma sem marad. A pongyola vagy háziruha a legegyszerűbb szövetből készülhet, csak csinos, tiszta és tetszetős legyen, mi fő dolog. Hány férj szerelmének tartóssága függ neje tesztetős, friss pongyoláitól és hány nő hűtlenségét lehetne férje elhanyagolt külsejének beszámítani.”
A földig érő ruha az illő
„Utcára csak rövid, azaz földig érő ruha illő. Az utcai ruha szabása egyszerű, szövete solid és soha sem kihívó. Utcán elegáns nő nem visel elől kivágott ruhát, sem könyökig érő újat, s ha valamely nyári ruhája úgy készült, a kivágást chemisettel tölti be és oly hosszú kesztyűt húz, hogy karjának nyomát se lássák. Délelőttre nem való sem világos keztyű, sem csipke, sem ékszer, legfeljebb egyszerű melltű.”
A fiatal lányok legszebb dísze az érintetlenség
„Fiatal leányok jó körökben igen egyszerűen öltözködnek. Feltünő szövetű és szabású ruhák, kihívó formájú kalapok nem nekik valók. Fiatal asszonyok és oly leányok, kik a húszévet meghaladták, engedhetnek maguknak némi kis excentricitást az öltözködésben – ez azonban fiatal leányoknak épen nincs előnyére, kiknek legeszebb díszük a fiatalság és érintetlenség. Negyven éves kora után nő, ha csak nem különösen jól conservált, nem visel többé sem egészen kivágott ruhát, sem feltünő formájú kalapot. Általában minden nőnek tanulmányoznia kellene külsejét, hogy korához, állásához és főkép kinézéséhez illőn öltözködhessék. A ki nem bir az erre szükséges tapintattal és éleslátással, az minden költség mellett sem fog ízléssel öltözködni.”
Az alsószoknya hatalma
„Magától értetődik, hogy az alsóruháknak kifogástalanoknak és az öltözethez illőnek kell lenniök; a legdíszesebb öltözetü nő, ha ruháját felemelve, piszkos alsószoknyát s öltözetének meg nem felelő cipőt és harisnyát láttat – azonnal osztályozva van, s legyen bármilyen születésű, nem teszi azt a hatást, mit valódi úri nőnek tennie kellene.”
Gendersemleges babaruhák
„A leánykák és fiúk egyaránt, hétéves korukig »bébé«-knek öltöztetnek, azaz majdnem egyforma princess alakú ruhát viselnek, s csak a kalap különbözteti meg őket. A hétéves kortól a leánykák már különböző szabású ruhácskákat, a fiúk nadrágot, mellényt, kabátkát nyernek. A leánykák rendesen bérmálásuk alkalmával, azaz 14-15 éves korukban kapják az első hosszú ruhát, ezt azonban okos anyák nem a kortól, de a leányka fejlettségétől teszik függővé.”
Az ékszerekkel csak csínján
„Az ékszerre nézve általjában óvatosnak kell lenni. Drágakövek nappali viseletre nem valók, csak lámpa- és csillárfénynél teszik meg a kellő hatást és csak akkor viseltetnek elegáns nők által. Este is óvakodni kell a túlzástól; mert hiszen a nő igen elegánsan nézhet ki minden ékszer nélkül is; azonban rendivül nevetségesen, ha úgy jön elénkbe, mint egy ékszerész kirakata. Fiatal leányok minél kevesebb ékszert viselnek, legfeljebb óraláncot, de azt sem nagyon vastagot; medaillont vagy keresztet, egyszerű brocheot és még egyszerűbb karpereceket.”
Kivágott ruha csak bálba dívik
„A fogadási öltözet soha nem túldíszes. A háziasszonynak és kisasszonyoknak mindig azon kell lenniök, hogy nő-vendégeiket valahogy el ne homályosítsák. Díszebédekre, hangversenyekbe, kisebb esélyekbe stb. egyforma minőségű toilettek dívnak, hosszabb vagy kisebb uszálylyal, magasan vagy elől kivágva, félhosszú újakkal. A keztyű fehér vagy igen világos színű. Az egészen kivágott ruha azonban csak bálba dívik, vagy olyan nagyobb estélyekbe, melyeken táncolnak is.”
Az idős nőknek megmaradnak a sötét színek
„Általjában ruhák választásánál nagy tényező a szín. A sárga és a vörös például a barnáknak áll legjobban, míg a kék, halványzöld, s annak árnyalatai a szőkéknek tanácsolhatók leginkább. Rózsaszínt minden fiatal nő viselhet, úgyszíntén fehéret is. Körépkorú nők már nem viselnek rózsaszínt, azonban halvány-kéket, halvány-lilaszínt, fehéret, stb. még viselhetnek. Idős nőknek pedig megmarad a sötét színek minden árnyalata, s a világosakból a lilaszín. A neutralis színek, mint a szürke, a drappszín, a créme, az ivoire stb. fiatal és idős nők, leánykák és asszonyok által egyaránt viselhetők.”
És akkor most jöjjenek… a teremtés urai
„A teremtés urai nem igen szeretnek öltözködni, s ha csak lehet, mindig találnak valami kibúvót, ha frakkot kell ölteniök. Mindazonáltal nekik is meg kell hajolniok a társadalom törvényeinek – s bár sóhajtva, de elő kell szedniök claquejukat s még fehér nyakravalójukkal is bajlódniok a tükör előtt. Városban férfiak mindig keztyűt viselnek az utcán; azt viselik látogatásra, színházba, ebédre, templomban is. Színes ing csak délelőttre való. Ebédhez nem viseltetik, sem pedig látogatásra s legkevésbé délutáni látogatásra. Operába frakk, drámába salon-öltözet illő; külvárosi színházakba ellenben mehetnek, a hogy akarnak, kivéve, ha hölgyeket kísérnek, mely esetben a salon-öltözet nélkülözhetetlen. Sétára, hivatalba s fürdőhelyre délelőttre teljes angol costumeket viselnek, pörge kalappal. Még néhány szót a férfiak fehérneműjéről. Tudvalevő dolog, hogy a valódi gentleman fehérneműje mindig kifogástalan. A gyűrött, piszkos ingelő vagy kézelő azonnal elárúlja a jó társasághoz nem szokott és magát elhanyagoló férfit.”
Fotó: Getty Images
