„Beszél majd az utókor, kiről?” – Interjú Ternovszky Bélával, a Dr. Bubó rajzfilm társrendezőjével

2021. január 17. |

„Kígyónak lábsó, madaraknak fogsor, diktál a beteg, írja a doktor” – szól a Kérem a következőt! ikonikus, felejthetetlen csengésű főcímdala. Az inkább csak Dr. Bubó néven emlegetett mese egyszerre szólít meg gyerekeket, felnőtteket és nagyszülőket, és teszi ezt úgy, hogy a különböző generációk számára teljesen más értelmezéssel bír a mindent tudó bölcs bagolydoktor (sikertelen) orvoslásainak története. Magát a mesét a magyar rajzfilmtörténet egyik legendás alkotópárosának, Ternovszky Béla rendezőnek és a néhai forgatókönyvíró-rendező Nepp Józsefnek köszönhetjük, akiknek segítségére volt még Romhányi József szövegírói zsenialitása. Dr. Bubó és főnővére, Ursula most a Vates mesekollekciójának részeként visszatértek közénk. Ennek alkalmából, hogy jobban megismerhessük a Dr. Bubó mögötti alkotói munkát, Ternovszky Béla rendezővel készítettünk interjút.

A „bezzeg régen…” vagy „a mai fiatalok már…” kezdetű mondatok első hallásra talán közhelyesnek tűnhetnek, de ha a magyar rajzfilmekről van szó az ember akarva-akaratlanul is ehhez az eszköztárhoz folyamodik és ilyenkor talán azt is meg lehet bocsátani, ha valaki rigolyás vénember módjára védelmezi a régi értékeket. Az 1970-80-as években számtalan olyan mese készült, ami az életünk és a kultúránk részévé vált. A 21. századi technológia hiányát végtelen kreativitással, szárnyaló fantáziával és jóízű humorral kompenzálták ezek az alkotások, és kinek ne lenne legalább egy olyan kedvenc karaktere, ami végleg beleégett az emlékezetébe!? Az egyik ilyen felejthetetlen szereplő kétségkívül Dr. Bubó a Kérem a következőt! című rajzfilmsorozatból, amelynek első epizódja több, mint 40 éve, 1974 januárjában került TV képernyőre.

Ha bárki érett fejjel ül le megnézni egy epizódot, akkor hamar rájön, hogy a Dr. Bubó valójában felnőttsorozat, mégis, mivel meséről van szó, gyereknek szóló alkotásként él legtöbbünk emlékezetében. Gyerekként inkább a vizuális elemek, a jópofa állatkarakterekből összeálló világ a megragadó. Ezzel szemben a rengeteg mögöttes pszichológiai és társadalmi problémára való utalás csak felnőttfejjel nyernek értelmet. A súlyos témák ellenére viszont a szórakoztatásé a főszerep, amit többek között az antropomorfizált állati karakterek kifogyhatatlannak tűnő szójátéka is biztosít. Na meg az a tény, hogy maga a főszereplő Dr. Bubó, a bölcs bagoly sztereotípiát kiforgatva, a tudományt szabadon értelmezve próbálja meggyógyítani a pácienseit és mindig óriási bakot lő!

Egy ilyen sokrétű, időn átívelő alkotás zsenialitását kézenfekvő (és nem hiábavaló) az alkotókban keresni. Ternovszky Béla és Nepp József párosa sok más ikonikus rajzfilmsorozatot szült még, például a Mézga családot, Macskameséket, Gusztáv-sorozatot, de a legismertebb magyar egész estés animációs filmet, a Macskafogót is. Kettejüket egészítette még ki a rímhányó Romhányi József.

Ternovszky Béla 1943-ban született, munkásságát több hazai és nemzetközi elismeréssel is kitüntették, Balázs Béla-díjas, Érdemes Művész, 2015 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja. A hozzájárulásával most a Dr. Bubó karakterei az új MeseKollekciónk részeként elevenednek újra, ennek kapcsán, valamint a rajzfilmrendezés és a Dr. Bubó kulisszatitkairól beszélgettünk vele.

Milyen feladatai vannak egy rajzfilm rendezőnek? Mennyiben más mondjuk, mint egy élőszereplős film esetében?

A filmrendezésnek egy része az ugyanúgy fent forog az animációs filmek, rajzfilmek esetében is pláne a dialógos filmeknél, mert egyrészt ott van egy úgynevezett elő-hangfelvétel, amikor is a kiválasztott szereplők hangjait magyar színészekkel, és lehetőség szerint kiváló színészekkel előre fel kell venni, mint egy hangjátékként és aztán erre a felvett hangra rajzolják a rajzolók, illetve az animátorok a figurákat. Tehát instruálni kell a színészeket, úgy, mint például egy rádió hangjáték rendezője esetében, el kell készíteni a hangfelvételeket, azt rendezni és finomra vágni. Ez az egyik része. Aztán a végén megint csak ugyanúgy, mint a normál filmrendező a felvett képanyagot a hanggal, zörej szalaggal összevágni, lekeverni és végleges kópiát készíteni. Tehát az elején és a végén ugyanazok a munkálatok ránk is ránk hárulnak, mint az élőszereplős filmek rendezőire. A plusz az, ebben az esetben, hogy a rajzfilmrendező az esetek nagy többségében rajzolja is a figuráit és itt nem a színészekkel dolgozunk, hanem a rajzolt figurákkal. Azokkal kell eljátszatni a cselekményt, az érzelmi reakciókat, ezért rajzolni is tudni kell.

Szóval, ha jól értem, akkor először készül el a forgatókönyv, ezt felolvassák a színészek, és erre kell önnek egy animációt megálmodni?

Először elkészül egy irodalmi forgatókönyv, abból elkészül egy úgynevezett képes forgatókönyv, ami már feltételezi, hogy a figurákat is megrajzolta az ember, kitalálta hogy nézzenek ki és azokkal a figurákkal elkészíti a jelenetek sorát, meghatározza, hogy ez közeli vagy premier plán legyen, hárman legyenek a képen, vagy csak egy figura, second, kistotál, nagytotál, tehát a különböző képbeállításokat többnyire már az elképzelt háttér vázlatba beültetve. És ezután, mikor ez elkészül, megmutatni a színészeknek, hogy milyen szituációba kell beleképzeljék magukat, egyáltalán hogy néz ki a karakter, aminek a hangját adják: testes, sovány, vékony, fiatal, milyen belső karakterjegyekkel rendelkezik, egy joviális valaki vagy egy kötözködő, mint Máris szomszéd. És így készül a hangfelvétel. Ezután következik a rajzfilm animálása. A rendező megadja az animátornak a story board alapján elkészített beállítási rajzot, most már abban a képméretben, amiben könnyű rajzolni. Nem apró, pici kis kockákba, hanem egy 30×25-ös méretű papíron megkapják a beállítási rajzát az adott jelenetnek, belehelyezve a figurákat, és innentől az animátor feladata, hogy abban a jelenetben a figurákat megmozgassa. Egy egyedi film elkészítésénél, az esetek jó részében a rendező, ha tud és ad magára, akkor maga is animál, tehát mozdulattervezője is a filmnek, de egy sorozat esetében ez már nem lehetséges, mert parallel több filmet kell kézben tartani, és akkor már csak ezeket az úgynevezett beállítási rajzokat készíti.

A Bubóban milyen volt az alkotói folyamat megoszlása Nepp József, Romhányi József és ön között?

Társrendezők voltunk. Munkamegosztás volt, mivel egyszerre öt-hat film is készült, ezért egy ember nem tudta volna ellátni a rendezést. A képes forgatókönyveket Nepp rajzolta, a dialógot, tehát a párbeszédeket végleges formában Romhányi írta, ez bekerült a képes forgatókönyv jobb oldalára, és a színészek már ezt kapták. Ezután került át hozzám a feladat: kiosztani stáboknak az egyes epizódokat, a jelenetek beállítási rajzát elkészíteni, a mozgás próbákat ellenőrizni, az operatőrrel a felvételt figyelemmel kísérni és instruálni, és a mustereket (mintákat) összevágni. A végén a hangosításnál, amikor a végleges kópia alá került a zörej, a dialóg és a zene azt már megint Nepp vette át, tehát a legelejét és a végét Nepp csinálta, és így voltunk mi rendező páros. A Neppel való szimbiózisom egyébként az egész tevékenységemet áthatotta, és végig együtt dolgoztunk.

Akkor ezek szerint jó volt az összhang önök között, szerettek együtt dolgozni?

Abszolút! Az első együttműködésünk a Romhányival úgy alakult ki, hogy a Mézgát (Mézga család) kitalálta a Nepp, a televízió jóváhagyta, de a Pannónia akkori dramaturgja azt mondta, hogy – Jó, de egy ilyen nagy sorozathoz kell egy dialóg író is. – Miért kellene? Tudok én dialógot írni! – mondta a Nepp. – De az más, az egy külön műfaj! – Hát jó! És kire gondoltál? És akkor mondott két-három nevet, amire a Nepp azt mondta, hogy – Hát nem kell az nekem! és akkor jött a Romhányi! – Jaa, a Romhányi! Na az jó, akkor azzal nincs probléma. És innentől kezdve tényleg nem is volt, nem is lehetett probléma. De akkor már a Romhányi csinálta a Foxi Maxi, meg a televízióban menő amerikai Hanna-Barbera sorozatok magyar szövegeit, amik sokkal jobbak voltak, mint az eredeti. Ő már egy kipróbált szerző volt, úgyhogy boldogan dolgoztunk vele együtt, és tényleg harmonikus, nagyon jó hangulatú és jó kedélyű volt az utolsó pillanatig.

Mennyi ideig tartott elkészíteni egy epizódot?

Körülbelül 3-4 hónap.

Említette, hogy sokszor elismert színészekkel dolgoztak együtt. A Bubóban például Bodrogi Gyula, Szabó Gyula és Csala Zsuzsa volt magyar hang többek között. Az ő karakterük is hatással volt a rajzfilm alakulására?

Persze! Ez főként az animátorokra hatott vissza. Ők, a felvett hang alapján rengeteg inspirációt kaptak a színésztől, a színész hangjától. De először kitalálja az ember a történetet és a történetben szereplő figurákat, hogy: apa, anya, kislány, kamaszlány, kisfiú, és aztán keres hozzá színészt, és ha van rá lehetőség, akkor bizonyos karakterbeli és morfológiai hasonlóságok alapján választ. Az, hogy a Bubóban a Csala Zsuzsa az Ursula, az nem véletlen, mert egy ilyen korpulens, molett valakit rajzoltunk már eleve, és őrá esett a választás.

Ezt már láttad?

A dialógusok felvételénél jelen volt és ellátta tanácsokkal a színészeket, vagy ezt inkább rájuk bízták?

Voltak olyan sorozatok meg filmek, amiknél igen, de a Nepp nagyon élvezte a színészekkel való együttműködést, úgyhogy ott én zömében inkább nézőként voltam bent. Volt, hogy a hangmérnöknek vagy a Neppnek mondtam valamit, de közvetlen nem én instruáltam a színészeket ezekben a sorozatokban. De életem és tevékenységem során, a Macskafogótól kezdve a Cini és Pufi és egyéb sorozatok esetében az ember sokszor kerül színészekkel kapcsolatba.

Korábban rajzolóként és animátorként is dolgozott. Gondolom, ez kapóra jött, a rendezésnél is.

Így van, és kapóra jött, hogy elismertek ebbéli tevékenységemben a kollegák, mert ha egy olyan rendező instruál, akinél az animátor tudja, hogy ő maga jobban rajzol vagy jobban animál, akkor nehéz azt mondani, hogy – Ez nem jó! mert – Igen?? Már miért ne lenne jó. Az úgy jó, ahogy csináltam! vagy – Mutasd meg hogy kell! és akkor meg kell mutatni és nem egyszer előfordul, hogy leülök az asztalhoz, és megmutatom.

Miért döntött úgy, hogy rendezéssel szeretne foglalkozni, és hogy jött a lehetőség a váltásra?

Amikor az ember bekerül a Pannoniába, vagy egyáltalán rajzfilmre adja a fejét, és azt mondja, hogy nem festő leszek vagy nem grafikus, hanem rajzfilmes, mert a film része is érdekel a dolognak, akkor a végső cél mindenki előtt az, hogy majd önálló filmet tudjon csinálni, ergo rendező legyen. Sajnos ennek a filmes hierarchiának a tetején a rendező van, abszolút méltánytalanul, mert egy sikeres filmben néha az animátornak meg a rajzolónak a keze munkája van benne 90 százalékban, és mégis a sikert mindig a rendező aratja le, de a kudarcot igyekszik megosztani. Úgyhogy a végső, távlati cél mindenkiben az, hogy rendezhessen. Hogy aztán meddig jut el a ranglétrán…? Elkezdi rajzoló gyakornokként, aztán mikor ott megfelelt, akkor fázisrajzoló lesz belőle, ami azt jelenti, hogy darabszám szerint a legtöbb rajzot csinálja, de csak az úgynevezett kulcspozíciók közti sűrítő rajzokat készíti el, aztán jön a kulcsrajzoló, akinek már nem minden rajzot kell megcsinálni, csak a kulcspozícióit a mozgásnak és a technikai részét megoldani, hogy az operatőrnek felvehető legyen. Itt már azért rengeteg technikai probléma is felmerül, mert rétegekre kell bontani a rajzot stb. Ennek a résznek a csúcsa az animátor, aki tulajdonképpen olyan, mint az élőszereplős filmekben a színész. Ott, a színész sokkal inkább megkapja azt a rangot és elismertséget, ami megilleti őt a rendező mellett, de itt néha teljesen elvész az animátor, aki lényegében a színésze az animációs filmnek, és minimum 50 százalékban kéne részesüljön az elismerésből és a sikerből.

És végül a Nepp Józsefen keresztül sikerült rendezőként bemutatkoznia?

Szépen menegettem a ranglétrán, és abban a pozícióban, amiben éppen voltam, elismert voltam, és így egyre több lehetőséget kaptam. Még nem a Neppel dolgoztam együtt egy sorozatban, amikor az egyik forgatókönyvét módomban állt önálló rendezésként megcsinálni. Amikor a sorozatgyártás beindult, akkor kezdtünk el együtt dolgozni, de egyébként minden forgatókönyvemet a Nepp írta.

Melyik volt ez az első rendezés?

Ez volt a Modern edzésmódszerek. Egy 7 perces animáció, ami, hogy úgy mondjam meghozta nekem az átütő sikert.

Mi az, amitől jó lesz egy jó mese? Mi az, amit a legfontosabbnak tart?

A mi esetünkben a mese kifejezés nem is teljesen helytálló. A mesének van egy ilyen „gyermekmese” mellékzöngéje. Mi általában felnőttmeséket csináltunk, amik korosztálytól függetlenek vagy családi filmsorozatot, amit 6 évestől kezdve 80 évesig nézhet bárki és tulajdonképpen, ha szereti akkor élvezheti. Ahhoz, hogy sikeres legyen egy mese vagy egy történet, csak azt tudom mondani, hogy olyat kell megcsinálni, amit én, mint néző vagy olvasó szeretnék és élveznék. Mindig azt vallottam, hogy én maradtam néző filmkészítőként is és ebből a nézői szemszögből ítéltem meg, hogy tetszene-e nekem. Ebben persze lehet tévedni, mert nem biztos, hogy az én ízlésem az abszolút mérvadó, de azért ez többé-kevésbé bevált.

Sokszor az az érzése az embernek, hogy beskatulyázzák a rajzfilmeket, hogy a mese az gyerekeknek készül! A Bubónak, akkor nem volt kifejezett célközönsége, csak egyszerűen egy jó filmet akartak készíteni?

De volt! Kifejezetten ez volt a célközönség, hogy családi sorozat. Voltak felkérések a televízió részéről, amikor direkt gyermekmeséket kellett készíteni. Ilyenek voltak a bábfilmek, a Mirr-Murr, a Pom Pom vagy a Magyar népmesék sorozat, de mi nem is csináltunk tulajdonképpen ilyen gyerekmese sorozatot, mert nem ez érdekelt minket. Sajnos a műfaj az, amit egy kicsit beskatulyáznak, hogy a rajzfilm az egy olyan kis infantilis, gyerekműfaj, és hát ebből akartunk sokan kitörni. Ennek az egyik legeklatánsabb példája a Sysiphus a Jankovicstól vagy a Szabó Sipos Tamástól a Homo Faber vagy a Neppnek a Hófehér című, idézőjelbe tett mesefilmje. Egy egész estés film, ami egy klasszikus mesének egy szarkasztikus, ironikus, felnőtt átdolgozása, amit azért még a gyermekek is ugyanúgy megnézhetnek, mert az alapsztori benne van. Mi azon dolgoztunk, hogy ezt a sztereotípiát, hogy a rajzfilm az egy ilyen „gügyögős”, infantilis műfaj, ezt megcáfoljuk és ezt elég nagy sikerrel művelte a magyar animáció és a Pannónia Filmstúdió. A színészeknél is el kellett érni azt, hogy ne változtassák el a hangjukat. Mondtuk nekik, hogy–- Azért lettél te választva, mert pontosan a te hangodra van szükségem! Például a Béres Ilona, amikor a Macskafogóban a Pissy szerepére felkértük, Ő mondta, hogy – De hát én nem tudok ilyen rajzfilmesen gügyögni. És akkor mondtuk, hogy – Szó nincs róla, pontosan a te hangszínedre van szükség! – Ja, jó akkor jövök, akkor elvállalom!

Gondolta volna, hogy 47 évvel a rajzfilm megjelenése után még mindig népszerű és közkedvelt lesz Dr. Bubó karaktere és világa?

Reméltük, mert egyébként ez a műfajnak egy másik sajátossága, hogy az erkölcsi kopás az nem olyan nagy a rajzfilmek esetében, mint a rendes játékfilmeknél. Ha egy hasonló korból származó nagy, átütő sikerű játékfilmre gondolok, például a Párduc című olasz filmre, ma megnézve lassú, tempótlan, már-már unalmasnak tűnik, pedig nagy színészek játszottak benne. Ezzel szemben, ha a Walt Disney Hófehérkéjét vagy Bambiját nézzük, az ugyanúgy hat és működik, és élvezhető, mint annak idején.

Mi lehet ennek az oka? Mélyebbre nyúlnak a mesék?

Azt hiszem a játékfilmek esetében a rendezők sokszor az aktuális divatok hullámaira ülnek fel, és azt szolgálják ki. A divat pedig jön-megy. Egy időben például az volt a Jancsónál (Jancsó Miklós), hogy nagyon hosszú snitteket csinált vágás nélkül. Akár tízperceseket is egy beállítással, legfeljebb sínen követte a jelenetet, de nem vágott. Egy időben ez egy nagyon divatos megoldás volt, aztán kimentek a divatból, és jött ez a videoklipszerű, pörgős, nagyon gyors vágásokból álló hatás. Akkor már egy ilyen lassú film az unalmas volt. A rajzfilmek esetében nem volt ennyire jellemző a divathullámokon való lovaglás. A lényeg az volt, hogy jó történet legyen és csak készültek a filmek a rajzfilm, a grafika, és a képzőművészet belső törvényei szerint. Talán emiatt időtálló és ezért bízhatunk abban, hogy a Bubó is meg a Mézga is még évtizedek múlva is élvezhető, szerethető sorozat lesz. De azért erről még valaki írhatna egy tanulmányt!

A 2000-es évek előtt rengeteg olyan rajzfilm készült, amire a mai napig mindenki emlékszik. Az utóbbi évtizedekről ez már nem mondható el. Mi történt a magyar mesékkel?

Nem a mesékkel történt, hanem a Pannóniával történt és a filmkészítés struktúrájával a rendszerváltás tájékán vagy már azt megelőzően. Az állami finanszírozás nagyon leredukálódott, mondhatni megszűnt. A televízió már nem rendelt, mert ugye a Mézga, a Bubó, A kockásfülű nyúl meg a Kukori (Kukori és Kotkoda) azok televíziós finanszírozásra készültek. Ezek a sorozatok megszűntek. Azt hittük, hogy a kereskedelmi televíziózás beindulásával eljön az újabb aranykor. De egy fenét! Nem rendelt a kutya sem, hanem megvették reklámidő fejében a külföldi sorozatokat és a rosszabbnál rosszabb külföldi filmeket, és egyszerűen elfogyott a levegő a rajzfilm körül. A Pannónia szétoszlott, megszűnt létezni mint stúdió, és egy olyan alkotó egység, ahol egymást inspirálták az emberek, pedig nagy produkciókra is képesek voltunk már a létszámnál fogva is.

Vannak azért olyan új mesék, amiket szeret és színvonalasnak tart?

Kecskemét őrzi a Pannónia felépítését és hagyományos struktúráját, és ott készülnek például a Magyar népmesék epizódjai, az újabbak a Cigánymesék, amit a Duna Tv-n lehet látni időnként. Aztán nem kifejezetten gyermekmese, de az elmúlt években egy-két nagyon sikeres animációs film is készült. Például a Ruben Brandt, a gyűjtő, ami egy nagyon nívós és jól sikerült egész estés film. Csak sajnos a mai mozi forgalmazás olyan, hogy egy-két hét után eltűnik a mozikból, felkerül az internetre, és nem lehet nyomon követni a nézőszámot és a film útját.

Mit gondol az új technológiák használatáról? Van olyan érték, ami útközben elveszett, amiért kár?

Ez elkerülhetetlen. Sok minden elveszett amiért fáj az ember szíve, de ugyanakkor mérhetetlen lehetőségeket nyújt az új számítógépes technika. Sokan azt mondják, hogy azok a „felcsillogások” vagy a festék berohadás, amitől foltos lesz a kifestett figura és ezért villódzik az hiányzik nekik. Ilyen már nincsen, technikailag tökéletesek a filmek, de pont ez az esetlegesség, a kézművesség bája hiányzik – mondják sokan. Valaki azt mondja, hogy – Miért hiányozna valami, ami hiba? Mert tulajdonképpen ez egy hiba, de ez olyan, hogy itt is, a zenészeknél is megoszlik a társadalom. Az élő koncert, ahol esetleg a vadászkürt, bizony, melléfúj egyet, annak a maga hibáival együtt megvan a varázsa. A stúdióban felvett, patikamérlegen tökéletesre csiszolt alkotás néha túl steril, és elveszíti azt az egyszeri és megismételhetetlen sármját. De ugyanakkor nem lehet nem haladni a korral, és azt mondani, hogy én elvetek minden újat!

Milyen érzés, hogy ennyi év távlata után most ruházati termékeken jelennek meg a karakterek?

Volt már megkeresés korábban Mézga és Bubó ügyben is, de a termék színvonala az olyannak ígérkezett, hogy inkább nemet mondtunk. A Vates ajánlati anyaga úgy tűnt, hogy garancia lehet minőségi és nívós termék forgalmazására, ezért örömmel fogadtuk, és természetesen az ember annak mindig örül, ha a gyermeke nem tűnik a feledés homályába.

Van a Bubóból kedvenc karaktere? Szokta néha rajzolgatni ezeket a figurákat kérésre vagy saját magának?

Persze! Sokszor. A fő figurákat: Bubót, Sólymot, Ursulát rendre kérik, és kell, hogy rajzolja az ember. Ezek mindegyike, tehát tényleg, a négy főszereplő, beleértve a Teknőc Ernőt is, nagyon-nagyon kedves figuráim!

Olvasd el interjúnkat a márka alapítójával!

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter