Bízunk benne, hogy a tokiói olimpia megrendezésének már nem állhat útjába a koronavírus-járvány, ezért a magyar csapat egyik legígéretesebb ifjú sportolóját, Tótka Sándor kajakozót még időben, az edzőtáborok előtt szerettük volna elcsípni egy interjúra. Klubjában, az UTE vízitelepén beszélgettünk.
Nagyjából fél év van az olimpiáig. Hónapról hónapra intenzívebb a felkészülés és egyre keményebbek az edzések?
Az edzések száma változatlan, ami nehézséget jelent, az inkább a bizonytalanság. Januárban és februárban általában minden kajakos úgy készül, hogy elmegy melegebb vizekre – ezt meleg vízi edzőtábornak hívjuk –, jelen esetben Dél-Afrikába megyünk. Azonban pár nappal ezelőttig még nem volt fix, hogy utazhatunk, ugyanis az úszókat sem engedték ki az edzőtáborba amiatt, hogy Dél-Afrika szigorítja a beutazást. Ez a kiszámíthatatlanság eléggé idegőrlő, pláne ahhoz képest, hogy a Covid előtti időkben milyen precíz menetrend szerint éltünk. Az év számunkra mindig októberben kezdődik, innen haladunk a világversenyig, amelyet általában augusztusban rendeznek. Én októberben már pontosan szoktam tudni, hogy a következő évben, mondjuk március 13-án délelőtt milyen edzésem van, mert az edzőm, Hüvös Viktor mindent alaposan eltervez előre. Na most ez nincs. Hétről hétre alakulnak a dolgaink, és pont ezért gondolom azt, hogy ebben az olimpiai évben az fog jól teljesíteni, aki gyorsan és jól tud reagálni a különböző helyzetekre, a változó körülményekre. Szóval az edzések kemények, de az a lényeg, hogy kihozzuk belőlük a legtöbbet, mert nem tudhatjuk, hogy mi lesz mondjuk egy hónap múlva.
Hogyan kell elképzelni a mindennapjaidat?
Korán kelő vagyok. Általában hatkor szól az ébresztő, de ébredés után szeretek olvasni egy kicsit, és csak utána indul a napom. Napi két edzésünk van, viszont télen a kajakosok nem eveznek, csak futunk, úszunk, kondizunk – és ezeket váltogatjuk. Vannak olyan fanatikusok, akik ilyen időben is elmennek evezni, de én nem tartozom közéjük. (Nevet.)
Az új év ellenére elég sokan panaszkodnak motiválatlanságról. Te miből szoktál erőt meríteni, ha a lelkesedésed alábbhagy?
Tavaly, amikor eltörölték az olimpiát, csak egy óriási űr maradt utána. És a kérdés, hogy akkor mire készüljek? Viszont nem dőlhettem hátra, mert tudtam: ha ezt megteszem, akkor idén nem tudok majd olyan jó formában lenni. Tavaly tavasszal és nyáron edzegettünk ugyan, de én eléggé motiválatlan voltam, mondhatni kiégett állapotba kerültem, és ősszel sem lett jobb a helyzet. Amikor ugyanis októberben elkezdődött számunkra az olimpiai év, még mindig hiányzott belőlem a lelkesedés, valószínűleg akkor is még az előző szezonon keseregtem.
Hogyan sikerült ebből kilábalnod?
Decemberben elkaptam a koronavírust, emiatt három hétig nem edzhettem, ami rettentően hosszú időnek számít egy felkészülés során. Otthon feküdtem az ágyban, görgettem az Instagramot, és ott láttam egy posztot, hogy 200 nap van hátra az olimpiáig – ettől valami átkattant bennem. Amint megkaptam a sportorvosi engedélyt, hogy mehetek edzeni, visszatért a lendületem is. Most már nagyon nagy belső tüzet érzek. Nekem az a filozófiám, hogy minden okkal történik. Ha megesik velem valami rossz dolog, meg szoktam vizsgálni, hogy miért lehetett ez így. A betegségemnek tuti az volt a célja, hogy ismét motivált legyek. Ez olyannyira sikerült, hogy újra élvezem az edzést, és soha nem éreztem még ilyen jól magam.
Elképzelhető, hogy az olimpián nem lehetnek nézők. A szurkolók hiánya mennyire befolyásolja egy sportoló teljesítményét?
Tavaly Tokió polgármestere és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is elmondta, hogy az olimpia biztosan meg lesz tartva. Hogy lehetnek-e nézők, na az engem is rettentően érdekel. Hallottam olyan teóriát, hogy oltással rendelkezők lehetnek majd csak a nézőtéren, de erről még nincs hivatalos állásfoglalás. Ha nem lesznek szurkolók a helyszínen, akkor a szívem biztosan fájni fog egy kicsit, de meggyőződésem, hogy a televízión keresztül annál többen fogják nézni az olimpiai versenyszámokat. A magyar szurkolókról egyébként tudni kell, hogy nemcsak kajak-kenuban, de az összes többi sportágban olyan fantasztikus hangulatot tudnak varázsolni – akár csak egy kis mag is –, hogy most is kiráz tőle a hideg, ha belegondolok.
A kajak-kenusok az ország nagy reménységei minden olimpián, extranyomást jelent ez számodra?
Hallomásból tudom, hogy a 2008-as játékokon a kajak-kenusokon extra nagy nyomás volt. A kajak-kenu versenyszámok ugyebár mindig az olimpia második felében vannak, és Pekingben nagyjából két hétig nem sikerült magyar aranyat szerezni. „Na majd a kajak-kenusok megmutatják” – gondolta egy egész ország. És emiatt állítólag minden sportoló egy kicsit rá volt feszülve a versenyre, és talán ezért is szereztek „csak” két aranyérmet. De engem ez a fajta nyomás nem izgat. Vannak olyan versenyek, amikor izgulok, de már tudom, hogyan kell ezt a fajta stresszt kezelni. Élvezem a kajakozást, versenyezni még jobban szeretek, hát még egy olimpián…
Mi lebeg a szemed előtt?
Tudjuk, hogy az olimpiával mekkora pénzösszeg jár, de én nem ezért csinálom. Csak saját magamért: van egy gyerekkori álmom, elhatároztam, hogy szeretnék olimpiai bajnok lenni, és azóta ezzel kelek, ezzel fekszem. A feleségem a tanú rá, hogy az én életemben minden a célom körül forog, mert ezt szeretném beteljesíteni. Ha most Tokióban nem szerzek aranyérmet, akkor is úgy akarok kiszállni a hajóból, hogy minden tőlem telhetőt megtettem. Ezért járok sportpszichológushoz, ezért van étkezési tanácsadóm, ezért keresem a módját, hogyan tudok még jobb lenni.
Sportpszichológus segített feldolgozni azt is, hogy tavaly elmaradt az olimpia?
Én azt hittem, jól vagyok, ezért nem is kerestem – és ahogy az előbb említettem, ennek később láttam a kárát. De egyébként a sportpszichológus nagy támaszom, ugyanis beláttam, hogy pszichésen van hova fejlődnöm. Szerintem nem szégyen pszichológushoz járni, és egyébként is úgy vagyok vele, hogy minden lehetőséget meg kell ragadnom, ami segít, hogy akár csak egy századdal is jobb teljesítményt tudjak nyújtani, hiszen sokszor ennyin múlik egy aranyérem.
Évekkel ezelőtt megjelent rólad egy cikk azzal a címmel, hogy Tudatosan hizlalják a fiatal kajakost. Még mindig hízókúrán vagy?
Nem, már nem. Akkoriban kritikusan alacsony volt a testzsírszázalékom, és azok a szakemberek, akikkel akkor dolgoztam, ezt az arányszámot próbálták növelni. Ez azért lett volna fontos, mert a zsír védelmi vonal az immunrendszer számára, és ha nincs belőle elegendő, könnyebben meg lehet fázni – így jártam rendre én is. De hiába ettem meg a napi 5000 kalóriát – amit amúgy nem is tudtam jó szájízzel elfogyasztani –, a hízás elmaradt. Most viszont már egy teljesen más filozófiát követek a táplálkozásban: régen zabáltam a szénhidrátot, most már nem, továbbá csak meghatározott napszakokban ehetem. A jelenlegi dietetikusom megtanított helyesen étkezni, és már tudom, hogy mit érdemes például edzés előtt és után fogyasztani. A másik nagy szerencsém, hogy a feleségem főz rám, ő a privát séfem.
Mennyire szigorú ez a diéta?
A mostani étrend sokkal jobban rám illik, egyszerűbben tudom tartani. Viszont a legjobb, hogy minden szombatom csalónap, akkor azt eszem, amit csak akarok – és mindig élek is a lehetőséggel. Ilyenkor rendelünk a feleségemmel a kedvenc mexikói éttermünkből, és a desszertet se hagyom ki, a sült fagyi és a churros a kedvenceim.
Miért pont a kajak mellett kötöttél ki?
A szüleim szerették volna, hogy sportoljak, ezért gyerekkoromban mindenhová elvittek, hátha valamelyik sportág megtetszik. Persze a focival kezdtem, de az első edzés után kijelentettem, hogy engem ez nem izgat. Hasonlóképpen jártam a karatéval, a tenisszel… Jóval később jöttem rá, hogy nem is az érdekelt, mit sportolok, hanem hogy milyen a csapat. Ezért is ragadtam le először a társastáncnál. Nagyon jó volt a társaság, nagy részükkel a mai napig tartom a kapcsolatot. Aztán egy osztálytársam lehívott egy kajakedzésre, adtam neki egy esélyt, és egyszerűen ott maradtam. Egy ideig párhuzamosan űztem a kettőt, de amikor felső tagozatos lettem, azért, hogy a sport ne menjen a tanulás rovására, választanom kellett, és én a kajak mellett döntöttem.
Miért nem a tánc mellett?
Kajakból már volt egy aranyérmem, táncból pedig csak egy ezüst.
A kajak lehet egyéni és csapatsport is, te melyikben érzed jobban magad?
Az utóbbi időkben a négyes élvezett elsőbbséget mindenek felett, de szerencsére ki tudtam élni magam egyéniben is olyan versenyeken, mint például a Városligeti-tavon rendezett Red Bull Vízisprint, ahol 2018-ban és 2019-ben is a dobogó legfelső fokára állhattam.
Még csak 26 éves vagy. Gondolsz már arra, hogy mivel foglalkoznál majd az élsport után?
Durván négyévente változik, hogy mit szeretnék majd csinálni. (Nevet.) Jelenleg kereskedelem és marketing szakos vagyok az Edutus Egyetemen, és nagyon érdekel a marketing világa, de szeretnék még egy diplomát szerezni a Testnevelési Egyetemen is, hogy ha úgy alakul, a sportvezetésben el tudjak helyezkedni.
Ha éppen nem olimpiára készülsz, mit csinálsz a szabadidőben?
Tavaly a pszichológusom tanácsolta, hogy kellene találnom egy hobbit, hiszen csak a playstationözést tudtam szabadidős tevékenységként említeni. (Nevet.) A közösségi médiában láttam, hogy sok élsportoló golfozik – például Michael Phelps vagy Steph Curry –, és gondoltam, akkor én is teszek vele egy próbát. Megkerestem Lugosi Balázst, aki az ország egyik legjobb golfoktatója – hála neki imádok golfozni! A másik hobbim pedig a kite-szörf, amelyet apukám által szerettem meg. Viszont mivel ez utóbbi extrém sport, csak az olimpia után merem majd űzni.
Fotó: Czvitkovits Judit
