Talán kijelenthetjük, hogy középkorúság az egyik legmegosztóbb életszakasza az egész életünknek. Fiatalon azért imádkozunk, hogy minél később érjük el, idősödve pedig mindent megadnánk, csak hogy minél tovább középkorúak maradhassunk. A középkorúság olyan, mint életünk vészharangja, ami kíméletlenül arcunkba tolja saját halandóságunkat.
De mit is jelent ma, a 21. században középkorúnak lenni, és hogyan tudjuk a legtöbbet kihozni ebből az életszakaszból?
Csak egy társadalmi konstrukció
A középkorúság valójában egy meglehetősen új találmány, a 19. század elején ugyanis még nem is nagyon létezett a középkorú kifejezés. Az életközép szó 1895-ben került be a szótárakba, magáról az életszakaszról pedig csupán a 19. század második felében kezdtek el rendszeresen írni és beszélni. Ekkortól váltak a magazinok állandó témájává a „mit tehet, és mit nem egy középkorú”, illetve a „mit vehet fel, és mit nem egy középkorú” típusú. nőket nyomasztó cikkek.
A kifejezéshez a megjelenése óta ezerféle konnotáció kapcsolódott és kapcsolódik még a mai napig is, ám ezek a jelentések nem állandók, együtt változnak és formálódnak az idővel, valamint a társadalmi átalakulásokkal. A 19. században például a középkorúságot a hatalommal, gazdagsággal és a befolyásossággal kötötték össze (persze főleg a férfiak esetében), nem pedig a hanyatlás kezdetével, ahogyan a 20. századtól kezdve gondolunk rá.
És bár az elmúlt évtizedekben a kutatók egyre intenzívebben kezdték el tanulmányozni ezt az életszakaszt, valójában még mindig nem teljesen egyértelmű, hogy mikortól is számít valaki középkorúnak.
Hány éves, aki középkorú?
A bizonytalanság oka, hogy az elmúlt nagyjából 100 évben a fejlett országokban jócskán kitolódott a várható élettartam, ami pedig azzal is együtt járt, hogy a jól ismert életkori szakaszok kezdete és vége is megváltozott. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelenleg az alábbi főbb életszakaszokat különbözteti meg: 14–18 éves kor között beszélhetünk serdülőkorról, ezt váltja 18–24 éves kor között a fiatalkor, ezután pedig jön a felnőttkor, ami egészen 65 éves korunkig tart. Ezt a bizonyos felnőttkort a WHO még további csoportokra osztja: a középkor alsó határának a 45 évet tekintik, azaz 45-től 59 éves korig tart tehát a középkorúság, az öregedés korának a 60–74 évet, öregkornak a 75–90 esztendőt mondják, míg az aggastyánkor 90 év felett következik.
A WHO tehát azt mondja, hogy 45 éves kortól számítunk középkorúnak, maga az idősödés pedig 60 éves kortól kezdődik. De persze nem szabad elfelejteni, hogy a különböző országokban ezeknek az életkoroknak is kicsit eltérő jelentése lehet. Nyilván mást jelent 80 évesnek lenni például Németországban vagy az Egyesült Államokban, ahol még ez a korosztály is vígan utazgat, vásárlóerővel bír, miközben nálunk már alig létezik, vagy ha igen, súlyos marginalizációban.
Emellett az életkor már csak azért is egy igen összetett téma, mert magát az időt is többféle dimenzióban értelmezhetjük. Van például a biológiai idő, ami azt mutatja meg, hogy a testünk milyen ütemben öregszik, míg a kronológiai azt, hogy hány évesek vagyunk. A pszichológiai idő azt takarja, hogy mi magunk mennyinek érezzük magunkat, hogyan állunk a saját az életkorunkhoz, a szociológiai idő pedig arra utal, hogy az adott társadalom, amiben élünk, mennyi idősnek tart bennünket, és hogyan viszonyul hozzánk. Ezek összhatása adja meg az életkorunk valódi jelentését – és ezek miatt a különböző dimenziók miatt van sok esetben óriási eltérés aközött, hogy mások hogyan vélekednek rólunk, és milyen idősnek érezzük mi magunkat.
Mennyinek érezzük magunkat?
Kutatások már azt is bebizonyították, hogy az emberek egészen másképp vélekednek a különböző életkorokról, ha saját magukról van szó, vagy ha valaki másról. Egy néhány éve készített, egész Európára kiterjedő felmérés szerint például a 15 és 24 év közötti angolok úgy gondolták, hogy a fiatalság 28 évnél véget ér, az öregkor pedig 54 évesen kezdődik – miközben a kutatásban megkérdezett idősek úgy látták, a fiatalság 42 éves korig tart, az időskor pedig 67 évesen kezdődik.
A tanulmány azt is megállapította, hogy az öregség felfogása az életkor előrehaladtával megváltozik: minél idősebbek leszünk, annál valószínűbb, hogy fiatalabbnak fogjuk érezni magunkat a korunknál, és ezzel párhuzamosan próbálunk is fiatalosan viselkedni. A kutatók szerint mindennek meg is van az oka: a korunk előrehaladtával azért próbálunk meg a lehetőségekhez mérten fiatalosak maradni, hogy elkerüljük a ageizmussal járó előítéleteket, a megbélyegzést.
Mi történik a testünkkel, ha középkorúak leszünk?
Kutatók szerint az emberi test öregedési folyamata már meglepően korán, 27 éves kortól beindul, a középkorúság elérésével, tehát 40 év környékén pedig egyre erőteljesebben kezdjük megtapasztalni az évek múlásának kellemetlen mellékhatásait. Csak hogy néhány változás említsünk: 40 éves kor körül, tehát a középkorúság kapujában a csontjaink gyengébbé, törékenyebbé kezdenek válni, amivel párhuzamosan az izomtömegünk, valamint az izmaink teherbírása is csökkeni kezd. Ez az az életkor, amikor a termékenység is hanyatlásnak indul – a nőknél és a férfiaknál egyaránt. Igaz ugyan, hogy a ketyegő biológiai óra mítoszával kizárólag a nőket szokták nyomasztani, valójában az öregedéssel a hímivarsejtjeik minősége is egyre csak romlik. Egy bizonyos kor felett már a magasságunk sem lesz állandó: 50 éves kortól kezdődően évtizedről évtizedre majdnem egy centivel leszünk alacsonyabbak, a szervezetünk víztartalmának mennyisége pedig már 20 éves korunk után csökkeni kezd, és mire elérjük a 80 éves kort, 15 százalékkal kevesebb vizet fog tartalmazni a testünk.
És persze ott van a bőrünk, valamint az öregedéssel együtt járó esztétikai problémák. Miután betöltjük a 30-at bőrünkön észrevehetővé válnak a napfoltok, vagy a terhesség miatt kialakult hiperpigmentációk, miközben az arcunk fokozatosan kezdi elveszteni volumenjét, a bőrünk alatt található zsírszövetek megfogyatkozása miatt. 40 éves korunkra a bőrünk észrevehetőbben szárazabbá válik, ami miatt a finom vonalak és ráncok egyre hangsúlyosabbak lesznek. A bőrünk feszessége és rugalmassága megállíthatatlanul csökkeni kezd, majd a gravitáció hatására láthatóan megereszkedik.
Hogyan viszonyul a középkorúakhoz a társadalom?
A helyzet nem túl rózsás, különösen, ha középkorú nőkről van szó. Mivel a nőket már egészen fiatalon arra tanítja a társadalom, hogy a legfőbb értékük a megjelenésük, a szépségük, és hogy az életüknek az egyik legfontosabb célja, hogy vonzóvá váljanak a másik nem számára, nagyon gyakran megesik, hogy a középkorúságot elérve a nők azt veszik észre, hogy a társadalom szemében egyszerre csak láthatatlanná váltak. Az erősen szexista fogyasztói társadalmakban az öregedés és vele együtt a középkorúság a nők számára gyakorlatilag egyet jelent a kudarccal – ezért is van az, hogy középkorú nők tömegei próbálnak meg különféle praktikákkal, szépészeti beavatkozásokkal minél tovább szexisek és kívánatosak maradni.
A középkorú férfiaknak egy fokkal talán könnyebb dolguk van, már csak azért is, mert őket az emberek nem a megjelenésük alapján ítélik meg, náluk a legfőbb tőke a hatalom és a presztízs, ami pedig a korral egyre csak gyarapodhat. (Persze azt tegyük hozzá, hogy egészen másképp számít öregnek egy gazdag, nagy hatalmú férfi, és egy kisnyugdíjas. Míg az utóbbira azt mondjuk, hogy egy bácsika, addig a másiknak azt is elfogadjuk, hogy fiatal női vannak.)
Középkorúan, boldogan
Bár a középkorúságot elérve hajlamosak lehetünk visszasírni az elmúlt fiatalságunkat, a kutatások szerint valójában a huszonévesek, pontosabban a huszonéves nők élete sem túl rózsás. Felmérések szerint a 18 és 30 éves kor közötti időszakot sok nő kifejezetten teherként éli meg, pontosan azért, mert az életük minden területén szinte kizárólag a nőiségük, megjelenésük kerül előtérbe, ami nagyban akadályozza, hogy egyéb dimenziókban ki tudjanak teljesedni. Ha nem elég szépek és kívánatosak, akkor az a baj, ha túl szépek és kívánatosak, akkor pedig az. A fiatal nőket körülvevő fojtogató elvárásrendszer nagyon sokakat taszít bele különféle önértékelési problémákba, állandó megfelelési kényszerbe, bűntudatba és sok-sok rossz döntésbe. Innen nézve valójában még jó hír is lehet, hogy a középkorúságot elérve a nőkön kicsit enyhül a szorítás, és egy bizonyos életkor felett már nem tapad a testükre minden tekintet, nem vizslatják, kritizálják minden mozdulatukat. A középkorúság beköszöntével végre eljöhet az az időszak, amikor az energiájukat nagy részét nem a kinézetükbe kell fektetni, hanem saját kiteljesedésükre tudják fordítani.
A legfontosabb – és ezt minden életkorban érdemes megszívlelni –, hogy amennyire csak lehet, próbáljuk meg függetleníteni magunkat azoktól a játszmáktól, amelyekbe a társadalom akar beleszorítani bennünket. Ne hagyjuk, hogy a korral és öregedéssel kapcsolatos sztereotípiák korlátozzák a lehetőségeinket. A legtöbbet az segíthet, ha már fiatalabb korunktól kezdve arra törekszünk, hogy ne csak egyetlen dimenzióban éljünk – például ne a megjelenésünk legyen a szemünkben a legfontosabb tulajdonságunk, vagy ne csak az anyaság legyen életünk egyetlen elérendő célja. Lehet, hogy 40 évesen nem lesz már olyan feszes fenekünk és makulátlan az arcbőrünk, mint 20 évesen volt, de ha hasznosnak érezzük magunkat például a munkánkban, ha van olyan hobbink, amiben örömünket tudjuk lelni, akkor az öregedéstől is sokkal kevésbé fogunk összeomlani, és a gyerekek kirepülése sem fog annyira megviselni bennünket.
Fotó: Getty Images
