Az amerikai nők negyede nem tudja, hol a vaginája

2020. december 06.
A nők több mint fele nem tudja helyesen megnevezni a méhet, méhnyakat vagy éppen a vaginát a női reprodukciós szerveket bemutató ábrán, derült ki ugyanabból a kutatásból, amely szerint a nők negyede azt sem tudja, hol található a vaginája.

Nem csak amerikai sajátosság, ám ezúttal egy Amerikában végzett kutatásból derült ki, hogy hatalmas hiányosságok vannak a nők oktatásában a női reprodukciós szervek tekintetében. Csupán négyből egy nő volt képes helyesen azonosítani a kutatásban mutatott diagramon a vaginát.

vagina-nem-tudja-hol-van

A kétezer nő bevonásával végzett reprezentatív kutatás szerint a nők 46 százaléka nem tudja, hol a méhnyak, több mint fele (59 százalék) teljesen más testrészt azonosított méhként a női nemi szerveket bemutató ábrán. 

Csupán tízből egy nő tudta helyesen megnevezni az összes női reprodukciós szervet a képen.

„A tény, hogy közel a nők negyede eltévesztette a vaginát, és 46 százalékuk nem tudja helyesen elhelyezni a női testben a méhnyakat, azt mutatja, hogy nem jól oktatják a női nemi szerveket, a havi ciklussal kapcsolatos ismereteket és a hormonális változásokat, amelyek a nők élete során történnek” – mondta Danela Žagar, a kutatást szervező Intimina nevű cég brand menedzsere.

Fogalomzavar a menstruációval kapcsolatban

A kutatásban résztvevőket arra is megkérték, hogy írják le, hogy zajlik a menstruációs ciklus. Sok nőnek voltak téves ismeretei arról, hogy valójában miért történik a havi vérzés. Egy válaszadó szerint „a menstruáció során baktériumoktól szabadul meg a test”, ám nem volt egyedül ezzel az elképzeléssel, volt olyan, aki szerint „a havi vérzés egyfajta méregtelenítés”.

A megkérdezettek negyede válaszolta azt, hogy „a folyamat során a női test nagy mennyiségű vért veszít”. Több mint a nők fele (63 százalék) azonban helyesen magyarázta el a menstruáció folyamatát. 

Olvastad már?

A menopauzával kapcsolatban még hiányosabbak voltak a válaszadók ismeretei: 13 százalékuk szerint egyszerűen a menstruáció elmaradása a menopauza, 10 százalékuk szerint ha betöltik a negyvenedik életévet, automatikusan megtörténik. 

A nők harmada (36 százalék) vélte úgy, hogy a női reprodukciós rendszerrel kapcsolatos hiányos ismereteikért az iskolai tanáraik a felelősek. Negyedük az egyházakat hibáztatta, 27 százalékuk a rossz központi alaptantervet, 28 százalékuk pedig a szüleit. 

Máshol is nagyok a hiányosságok

A kutatás eredményeit más, korábbi tanulmányok is megerősítik. Egy szintén 2020-as felmérés szerint négyből egy lány és fiatal nő nem tudja, mi történik, amikor megjön az első vérzése. A WaterAid által Nagy-Britanniában, 14–21 év közötti fiatalok körében végzett kutatásban a megkérdezettek negyede válaszolt úgy, hogy a menstruáció szégyellni való, ötödük szerint pedig undorító. 

2019-ben a YouGov által, szintén az Egyesült Királyságban végzett felmérés is arra a következtetésre jutott, hogy hatalmas hiányosságok vannak az emberek fejében a női nemi szervekkel kapcsolatban. A britek fele nem tudja, mire való, és hol található a női testben a húgycső (58 százalék), a szeméremajkak (47 százalék) vagy a hüvely (52 százalék), derült ki a kutatásból. A nők valamivel jobban képben voltak a nemi szervekkel kapcsolatban, mint a férfiak: a nők 55 százaléka tudta, hol a vagina, míg a férfiaknak csupán 41 százaléka.

Olvass tovább!

Forrás: The Independent
Fotó: Unsplash