Újságíróként és külföldi tudósítóként kezdte, jelenleg politikai érdekérvényesítéssel foglalkozik, de a pandémia kitörése óta leginkább arról ismert, hogy síkidegre idegeskedi magát – tavasz óta pedig már nemcsak az Instagramon, hanem a Márkó és Barna síkideg című, pillanatok alatt toplistássá váló podcastjében is, amelyet Linczényi Márkkal visz. YouTube-műsorában, a Pajor Kristóffal vezetett Mivanaveledben épp az ellenkezőjét teszi, híres embereket próbál meg kiidegelni. Csak remélni merjük, hogy az interjú alatt nem mentünk az idegeire.
Annyira adja magát az első kérdés. Mivanaveled?
Minden szuper, és veled?
Én nagyon boldog vagyok, hogy az év utolsó napjaiban össze tudtuk még hozni az interjút, és azon gondolkoztam idefelé jövet, hogyan reagálnál, ha én is hasonlóan abszurd kérdéseket tennék fel neked, mint amilyenekkel ti bombázzátok a vendégeiteket a YouTube-műsorotokban. És mondjuk konzekvensen Thuróczy Barnabásnak hívnálak… De én egy perc alatt elröhögném magam. Ti hogy bírjátok végigcsinálni fapofával?
Úgy, hogy halálosan komolyan gondoljuk az egészet. (Nevet.)
Még a legutóbbi epizódokban vendégül látott hírességek sem voltak beavatva? Tényleg ilyen jó fej mindenki?
Aki eljön, az tudja, hogy jót tesz az ő imidzsének is, ha állja a sarat a Mivanaveledben.
Sok interjút adtál mostanában, mik azok, amiktől síkideg tudsz lenni egy ilyen szituációban?
Nagyon megtisztelőnek érzek minden megkeresést, mert alapvetően nem gondolom, hogy elég érdekes lennék interjúalanynak. Viszont szerintem már elégszer elmeséltem, hogy hogyan indult a Síkidegvagyok Instagram-oldal, vagy hogy honnan jött a neve.
Szerencsére ezeket eszem ágában sem volt megkérdezni. Azzal viszont szeretnék elbüszkélkedni, hogy a Spotify 2021-es összesítése szerint a leghallgatottabb podcastem a Márkó és Barna síkideg volt. Óriási rajongója vagyok a műsorotoknak. Tudod már hova tenni az emberek rajongását?
Izgalmas jelenség ez a rajongás dolog. A közösségi oldalakon is jönnek üzenetek, az utcán is oda szoktak jönni hozzám, és ez nagyon jólesik, ugyanakkor borzasztóan zavarba is jövök tőle. Ugyanis igyekszem ezt leválasztani magamról, mert a rajongás tárgya alapvetően nem én vagyok, hanem az általunk előállított produktum, amelyben történetesen én vagyok az egyik karakter. De amúgy iszonyatosan jó érzés, hogy ez az embereket szórakoztatja és kikapcsolja.
Ja, és a Spotify szerint „teljesen oké, ha a kedvenc podcastkészítődet családtagnak tekinted”. De nem tudom, hogy az öcsém vagy a bátyám vagy, pedig a Google-ön a nevedhez kapcsolódóan több keresés is a korodra vonatkozik. Elárulod, hány éves vagy? Csak hogy a Google-ről is jöjjenek a kattintások a cikkre.
24-től 32-ig terjednek a koromra vonatkozó tippek, az igazság pont félúton van, december elején töltöttem be a 28-at.
Akkor az öcsém lehetnél, fiatal vagy még.
Még. Mindjárt jön a harminc, aztán meg a jézusi kor… ja, és az asztrológia szerint – amiben amúgy egyáltalán nem hiszek – 29 éves koromban még vár rám a Szaturnusz visszatérése (amikor a Szaturnusz a Nap körül egy teljes kört leírva visszatér a születési képletben lévő helyzetéhez – a szerk.). Nem gondolom, hogy azért történnek az ember életében változások, mert mások a mágneses vonzások és más a csillagállás, de nagyon tetszik ez a kép. Harmincéves kor környékén sok minden változik az ember életében, és azt hiszem, felém is közeledik a Szaturnusz.
Csodálkoztam, hogy nincs még rólad szócikk a Wikipédián, a port.hu-n viszont előadóként és szereplőként is jegyeznek. Voltak, vannak színészi ambícióid?
Édesanyámékkal pár éven keresztül ment egy Radnóti-estünk, az a profil ahhoz kapcsolódóan jöhetett létre. Egészen kicsi koromtól fogva jártam színházba, és az épületbe lépve mindig hatalmába kerített egy különös érzés, amit ma leginkább úgy tudnék leírni, hogy izgatott gyomorgörcs. A legnagyobb álmom volt, hogy színész váljon belőlem. Hát nem lettem az, de nem mondtam le róla teljesen. Hátha lesz még lehetőségem filmben vagy színházban szerepelni, nagyon nyitott vagyok az ilyesmire.
És az előadó címkének is van létjogosultsága, december 2-án a TEDxLibertyBridgeWomenen adtál elő. Sajnos pont aznapra tolódott a Marie Claire nyomdai leadása, ezért lecsúsztam a Lemegyek Hídba című előadásodról. Akik látták, milyen visszajelzéseket adtak?
Sok gratulációt kaptam, anyukámnak például nagyon tetszett. Hatalmas elismerés nekem is, hogy TED-előadó lehettem, ha lenne bakancslistám, biztosan szerepelt volna rajta az a tétel, hogy egyszer előadhassak ezen a konferencián. De lehet, hogy fel se mertem volna írni, mert álmaimban sem gondoltam, hogy egyszer teljesülhet. Az előadásban igyekeztem megmutatni több oldalamat, és többek között arról beszéltem, hogy a közösségi média egy formanyelv vagy formai keret, nem pedig élettér. Sokan összetévesztik a formanyelvet a tartalommal, felcserélik a kettőt. És szerintem ez ultraveszélyes, mert nem lenne szabad komolyan venni és elhinni a közösségi médiát. Októberben, amikor pár órára leállt a Facebook és az Instagram, végigfuttattam magamban, hogy mi lenne, ha egyébként se léteznének? Ha nem lenne többé a több mint 63 ezer követős Instagram-oldalam?
És milyen érzés lenne?
Nagyon sok munkát fektetek ebbe az oldalba, ezért amikor először belegondoltam, gyomorgörcsöm lett tőle. Aztán hátraléptem kettőt, és ezzel a svunggal el is engedtem. Azóta direkt vissza-visszatérek erre a gondolatra, pont azért, hogy a helyén tudjam kezelni. A közösségi média nekem egy eszköz, amelynek a segítségével remélhetőleg valódi értéket is létre tudok majd hozni a jövőben. Na nem mintha a humort ne tartanám értéknek…
A TED-bemutatkozásodban az áll, hogy digitális tartalomgyártó és political advocate. Előbbi nyilván a Síkidegvagyok Instagram-oldalra, a Márkó és Barna síkideg podcastre és a Mivanaveled YouTube-műsorra utal, de mit takar az, hogy political advocate? És amúgy miért nem lehet ezt magyarul mondani? A felesleges angol kifejezésektől én síkideg tudok lenni.
Elmondom, hogy mit takar, és meglátjuk, hogy tudsz-e jól hangzó magyar megfelelőt találni rá, szerintem nincs. Szó szerinti fordításban politikai érdekérvényesítő lenne, de ez nem is hangzik szépen, plusz nem is fedi teljesen a valóságot. Mondhatnánk azt, hogy lobbista, de annak meg van egy pejoratív csengése. Egy amerikai nonprofit szervezetnél dolgozom, amely politikai érdekérvényesítéssel foglalkozik, és én vagyok a magyarországi képviselője. A zsidóság és a kisebbségek mellett, valamint a radikalizmus és a kirekesztés ellen tevékenykedünk társadalmi és politikai szinteken, és nagyon hiszünk abban, hogy ezek az értékek politikai oldalaktól mentesek, tehát nem azért véli úgy valaki, hogy a kirekesztés rossz, mert jobboldali vagy baloldali. Éppen ezért mi is politikai oldalaktól függetlenül dolgozunk, és hacsak nem nyíltan antiszemita, neonáci vagy radikális egy párt, akkor együttműködünk vele. A politikában mindenki szövetségeseket keres az ellenségekkel szemben; mi is szövetségeseket keresünk, de mi a fontos ügyek mentén. Ez egy elég nagy kihívás itthon, egy olyan közegben, ahol alapvetően elég tribális a politikai élet, illetve ahol a pártmentes érdekérvényesítésnek nincs kultúrája. Dolgozom kormánypárti politikusokkal, kormánytagokkal, miniszterekkel, döntéshozókkal, de diplomatákkal és ellenzéki politikusokkal is.
Mennyire összeegyeztethető ez a két karriered? A komolyan vehetőségedet nem csorbítja a szituációs humor?
Sokáig frusztrált ez a kérdés engem is, de igyekszem úgy csinálni egyiket és másikat is, hogy ne menjenek egymás kárára. Sőt, a végcél, hogy a kettőt egymás érdekében is fel tudjam használni. Úgy értem, ha van rajtam fókusz a Síkidegvagyok miatt, akkor így rá tudom irányítani a figyelmet az általam fontosnak tartott ügyekre is. Egyébként meg arra tart a világ, hogy egyre több embernek van a szakmai jelenléte mellett internetes perszónája is. A munkaadónak ezt el kell fogadnia, a munkavállalónak pedig arra kell ügyelnie, hogy harmóniában tudjon működni a kettő.
CNN újságírói programban vettél részt, évekig külföldi tudósító voltál, olyan ígéretesnek tűnt a pályád. Miért hagytad abba a tévézést 2019-ben?
Az egyetemről frissen kikerülve kezdtem el dolgozni egy televíziónál, szép lassan riporter, majd izraeli tudósító lett belőlem, és nagyon hálás vagyok ennek a csatornának, mert rengeteget tanulhattam ott, rengeteg lehetőséget kaptam. Azért váltottam, mert már akkor azt láttam, hogy a média – piaci megfontolások miatt – sokszor nem a saját világnézet kialakításához szükséges gondolatokat adja meg az embereknek, hanem felfűti a már meglévő világnézeteket. Erőteljesen polarizálódik a közgondolkodás, mert az emberek is úgy nyúlnak a médiához, hogy csak azt olvassák el, amiről tudják, hogy alá fogja támasztani a nézeteiket. Az olvasók és a nézők hergelődni akarnak, és sok médium ezt ki is használja – kénytelen így tenni, mert muszáj eladni a terméket. Akkoriban azt éreztem, hogy én ebben nem akarok részt venni, nem akarok világnézeteket adni mások fejébe. A váltás előtt azon kezdtem el gondolkodni, hogy mi az, amibe bele tudok állni maximálisan, és mi az, amiben nem ismerek kompromisszumot, és így jött a zsidóság, Izrael, a kisebbségek érdekképviselete, úgyhogy elkezdtem ezen a területen képezni magam.
Bátor lépés volt.
Négy évet voltam egy munkahelyen és egy karrierúton, és szerintem a velem egyidőseknél – a nálam fiatalabbaknál pedig még inkább – megfigyelhető, hogy ilyesmi karrierváltások vannak. Lehet, hogy generációs hóbort ez a hirtelen kanyar, de közben büszkévé is tesz, hogy ez a korosztály mer váltani. Meg aztán egyre többet beszélnek arról, hogy ebben a mind inkább big datára épülő, robotizált világban nem szakspecifikus tudásra van szükség, hanem holisztikus készségek kellenek. Az, amit most csinálok, egyértelműen építkezik az újságírásból és az egyetemi tanulmányaimból is – nemzetközi tanulmányok szakra jártam. Szóval egy karrierváltással nem dobjuk ki az előző néhány évet, sőt, minél szélesebb a látókörünk, annál izgalmasabb dolgokat tudunk létrehozni. Lehet, hogy négy év múlva nyitok egy reggelizőt, regényíró leszek vagy elmegyek ácsnak – na jó, az utóbbi nem valószínű.
De ezzel a mentalitással nem is nagyon lehet előre tervezni, nem?
Mindent, amibe belekezdek, komolyan gondolom, de tény, hogy nehéz elképzelni magam ötvenévesen. Mondjuk nem is egy pályafutást látok magam előtt, hanem egy érzetet vagy egy értékirányt, amihez hű maradtam, és ami mentén egyengettem az életem. És innen nézve igazából mindegy is, hogy szabóként, étteremtulajdonosként vagy íróként dolgoztam.
A podcastben kellemetlenebbnél kellemetlenebb elköszönéseket használtok. Már csak pár nap van vissza az évből, hogyan köszönnél el 2021-től?
Jó napot kiváglak! Azt hiszem, ez rímel erre az évre, de van még a tarsolyunkban sok béna köszönés 2022-re.
Olvass tovább!
Fotó: Czvitkovits Judit
