Vékonyabbá válni, párt találni, sikeres karriert építeni, létrehozni egy jól menő kisvállalkozást vagy feljebb kerülni a céges ranglétrán – általában ilyesmikről szólnak az újévi fogadalmak. Viszonylag ritkán tűzzük ki magunk elé, hogy„”szeretnénk több időt tölteni egy padon ülve, fókuszálatlanul bámulva a semmibe”, pedig az elmúlt évek kutatásai egyre inkább arra mutatnak, hogy ettől sokkal boldogabb emberekké válhatunk, mint az elsőként felsorolt céloktól.
A modern társadalmakat mozgató pszichopolitikai rezsim lényege a kizsákmányolás teljes tökélyre fejlesztése, amennyiben már nincs szükség külső elnyomóra, hiszen önként, saját vélelmezett érdekeinket szolgálva, zsákmányoljuk ki magunkat. Ennek egyik eszköze a végeláthatatlan önoptimalizálás: új sportok, tuti táplálékkiegészítők, ökológiailag ellenőrzött bioételek, este egy kis meditáció és jóga – mind annak reményében, hogy így hatékonyabbak és boldogabbak leszünk. Ezt a két fogalmat gyakran egymás szinonimájaként használjuk, ami pontosan rámutat, hogy mi is a legnagyobb baj teljesítményalapú társadalmunkkal, amiben a boldogság ideális útja az önmegvalósításnak álcázott termelésen keresztül vezet. A sikeres karrier sikeres élet, a munka ne is pusztán munka, hanem szenvedély legyen – ezt a sugallatot támogatják meg azok a modern munkavégzési formák, amik egyszerűen elmossák a határokat a szabadidő és a munka között, ilyen konstrukció például a home office vagy a flexibilis munkaóra-modell is. Már nem elég elvégezni a munkát, azonosulni is kell vele, emellett pedig érdemes a megmaradt időnket arra fordítani, hogy minden mentális és fizikai gáttól megszabadulva minél ideálisabb állapotba hozzuk a testünket (nem utolsósorban azért, hogy a betegség vagy fájdalom zavargása nélkül, akadálytalanul tudjuk folytatni a termelést).
Öt centi hatalom vagy elnyomás tűsarkakon?
Mit jelent magassarkút viselni a #MeToo mozgalom idején, és mi történik azután, hogy Gal Gadot lapos szandálban lépett a vörös szőnyegre? A rengeteg szimbolikus jelentéssel terhelt magassarkú cipő egyszerre mutatja meg a női erőt és a nők kiszolgáltatottságát, de ezért nem feltétlenül azt az ötcentis tűsarkat kell hibáztatnunk.Az újévi fogadalmak kultusza arra sarkall minket, hogy évről évre megpróbáljunk „jobbá” (sikeresebbé, vékonyabbá, stb.), vagyis a kapitalista rendszer számára ideálisabb állampolgárrá válni. Pedig ha jobban belegondolunk, ez a teljesen abszurd növekedési mánia (ami ugyanúgy jelen van a gazdaságban is) nem reális elvárás az emberi pszichétől: az elmúlt évek kutatásaiból világosan látszik, hogy a boldogság eléréséhez – már amennyiben abból indulunk ki, hogy valóban ez a cél, és nem csak a boldogság nevében felturbózható fogyasztási-termelési körforgás – nem a végtelen sikerhalmozáson, vagy anyagi haszonszerzésen keresztül vezet az út. Lyubomirski 2008-as kutatásában azt kérdezte a kísérleti személyektől, hogy milyen fizetésre vágynak? Később, amikor az alanyok többet kerestek, újra megkérdezték őket, ekkor már egy magasabb összeget neveztek meg. A vizsgálatból kiderült, hogy az ideális fizetésünket mindig magasabbra tesszük, mint az aktuális bérünket, függetlenül az összegtől – vagyis mindig többre és többre vágyunk, sosem leszünk elégedettek a pénzünkkel. Ugyanígy nem tesz minket boldogabbá a tökéletes test sem. Egy 2014-es pszichológiai kutatásban túlsúlyos személyeket követtek négy éves diétaprogramjuk alatt. Három csoportot különböztettek meg (súlyvesztés, súlygyarapodás és változatlan súly), majd kiderült, hogy négy év elteltével – bár mindenkinek csökkent a szubjektív boldogságszintje – a fogyáson átesett személyek voltak a legkevésbé boldogok. Von Soest 2011-ben közel 1600 kamasz saját testével kapcsolatos attitűdjeit vizsgálta. A vizsgálat tizenhárom évig tartott, ez alatt a vizsgált tinédzserek 5 százaléka esett át valamilyen vágyott plasztikai beavatkozáson – ők eleve boldogtalanabbak voltak, mint azok, akik nem vállalkoztak műtétekre, de a beavatkozás után tovább romlottak az elégedettségükkel kapcsolatos faktorok.
Vágyak vagy elvárások
Nyilvánvalóan nem azzal van probléma, ha célokat tűzünk ki magunk elé. Gondot inkább a megrögzött „célkeresés” jelent, vagyis az a fölülről jövő nyomás, hogy folyamatosan megpróbáljunk fejlődni valamilyen irányba – ebben a rendszerben az aktivitás, a tevékenység, vagyis a produktivitás a mentális jólléttel, az egészséggel asszociálódik, míg a tétlenséget azonnal patologizáljuk. Ha nincs kedvünk dolgozni, családot alapítani, betagozódni a társadalmi rendbe, akkor a pszichológia mentális betegséget (leggyakrabban depressziót vagy szorongást) kiált. Nem arról van persze szó, hogy ezek az állapotok ne létezhetnének, inkább csak arról, hogy a mentális betegségeket sem lehet (vagy legalábbis nem nagyon érdemes) tágabb társadalmi kontextus nélkül értelmezni.
Amikor célokat tűzünk ki magunk elé, gyakran nagyon nehéz eldönteni, hogy az internalizált kapitalizmus vagy „valós” vágyak mozgatják-e őket. Ilyenkor érdemes feltenni a kérdést, hogy vajon valóban minket szolgál-e egy adott cél, tényleg boldogabbak lennénk-e, ha megkapnánk az előléptetést, sikerülne megvennünk végre egy menő autót, vagy öt kilóval kevesebbek lennénk. Ez egyáltalán nem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik, tekintve, hogy a nap 24 órában bombáznak minket mesterien manipulatív üzenetekkel, amik folyamatosan megpróbálják elhitetni velünk, hogy ezekkel a kívülről érkező nyomások a saját vágyálmaink. Mély önvizsgálat és hatalmas tudatosság kell ahhoz, hogy képesek legyünk észrevenni a különbséget.
És ami talán még fontosabb, akkor se érezzük magunkat rosszul, ha nem tűztünk ki semmilyen célt, vagy nem tettünk fogadalmat, vagy ha mégis megfogadtunk valamit, de hamar kiderült, hogy nem tudjuk tartani magunkat hozzá. Michael Inzlicht, a University of Toronto szociálpszichológusa szerint a tudatos döntéshozatalunk fájóan kis szerepet játszik hosszú távú viselkedésünkben. Az önkontrollra való képességünk például nagyon eltérő lehet – ezt biológiai, kulturális és szociális faktorok is meghatározhatják –, és ezen tudatossággal nem is tudunk radikálisan változtatni, ahogyan személyiségük más alapvető jellemzőit sem írhatjuk át csak azért, mert újra január lett. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy teljes fatalizmusban kell gondolkodni, és természetesen az egészséges személyiségfejlődés vagy változás is lehetséges, azt azonban mégsem reális elvárni magunktól, hogy egy csapásra radikálisan más (pontosabb, kitartóbb, társaságibb, stb.) emberek legyünk. Amúgy is hasznos lehet, ha megpróbáljuk elengedni az elvárásokat arra vonatkozóan, hogy milyenek kellene lennünk, és inkább azokra a dolgokra koncentrálunk, amikben valóban boldogságot, flow-élményt élünk meg. Ilyen lehet mondjuk a természetben töltött idő, vagy a pihentető, semmittevő ücsörgés – az utóbbi években az derült ki, hogy pontosan ezek azok a tevékenységek, amik sokkal elégedettebbé, boldogabbá tehetnek minket.
Ne tegyünk olyan fogadalmat, ami valamilyen negatív érzésből, elégedetlenségből, szorongásból táplálkozik – ilyenkor érdemesebb lehet az adott rossz érzés vagy szorongás gyökerével foglalkozni. És bár az újévvel járó szertartásosság miatt valóban úgy tűnhet, hogy az év kezdete különleges, mágikus és kizárólagos időpont a fogadkozásra, ne felejtsük el, hogy az év bármelyik napján hozhatunk új döntéseket az életünkkel kapcsolatban.
Fotó: Getty Images
Olvass tovább!
