Egy döglött aktákra specializálódott korábbi FBI-ügynök eredt Anne Frank és családja ügyének nyomába, hogy kiderítse, ki lehetett az a személy, aki elárulta a náciknak a rejtekhelyüket. Hat év kutatómunka után az 1950-ben elhunyt Arnold van den Bergh zsidó jegyzőt jelölte meg árulóként a nyomozó, akit az Otto Frank által kapott névtelen üzenet vezetett nyomra. Anne Frank édesapja, aki túlélte a második világháborút, akkor kapta a levelet, amikor a felszabadulás után visszatért Amszterdamba.
A névtelen üzenet szerint Van den Bergh adta fel a náciknak a Frank családot és árulta el rejtekhelyüket, más címekkel együtt. Van den Bergh a zsidó önkormányzat jegyzője volt, amit a németek neveztek ki, és fenyegetéssel vették rá a tagokat arra, hogy másokat feljelentsenek. A Betrayal of Anne Frank című dokumentumfilmben és hasonló című könyvben tárja fel a részleteket Rosemary Sullivan, aki Vince Pankoke volt FBI-ügynökkel és csapatával dolgozott együtt Anne Frank rejtélyének felgöngyölítésében.
Pankoke rájött, hogy Van den Bergh nem zsidónak vallotta magát, majd egy üzleti megbeszélésen azt mondta magáról, hogy zsidó. Ez azt sugallta a nyomozóknak, hogy a nácik által kinevezett jegyző – aki többek között Hermann Göringgel is együttműködött – a rejtekhelyek címét egyfajta életbiztosításként használta a saját maga és családja számára. Sem őt, sem a lányát nem deportálták a nácik haláltáboraiba.
Anne Frank és családja két évig rejtőzött a raktárban kialakított búvóhelyén Amszterdamban, mielőtt 1944. augusztus 4-én őt, édesapját, édesanyát, Edithet és nővérét, Margot-t el nem vitték. Anne Frank először a Westerbork átmeneti táborba, majd onnan Auschwitzba került, mielőtt elvitték volna Bergen-Belsenbe, ahol 1945. februárjában, 15 éves korában halt meg – feltehetően tífuszban. A naplója, melyet azóta számtalan nyelven kiadtak, a búvóhelyükön töltött napjaikat írta le az 1942. és 1944. augusztus 1. közötti időszakban.
Számos nyomozást folytattak korábban is, hogy megoldják a rejtélyt, vajon ki adta fel a családot a náciknak. Otto Frank, aki 1980-ban halt meg, erősen gyanította, ki lehetett az áruló, ám soha nem fedte fel a nyilvánosságnak.
Sok-sok évvel a háború után egy újságírónak azt mondta, a zsidó közösség egy tagja árulta el őket. Miep Gies egyike azoknak az embereknek, akik a családot segítették, egy amerikai előadáson 1994-ben elejtette, hogy az áruló 1960-ban halt meg.
Két rendőri nyomozást folytattak, az egyiket 1947-ben, a másikat 1963-ban. A második nyomozás detektívjének fia, Arend van Helden bocsátotta az írógéppel készült névtelen levelet az FBI-nyomozóknak. „Van den Bergh jól ismert jegyző volt, egyike a hat zsidó jegyzőnek Amszterdamban akkoriban. A jegyző Hollandiában leginkább egy magas rangú ügyvédet jelent. Jegyzőként köztiszteletnek örvendett. Együtt dolgozott a zsidó menekülteket segítő bizottsággal, mielőtt a németek lerohanták volna Hollandiát – magyarázta a könyv szerzője. – A névtelen levélben nem említik név szerint Otto Frankot. Annyit írnak, hogy a címzettet elárulták. A tény az, hogy Van den Berg rengeteg rejtőzködő zsidó búvóhelyének címét ismerte. Ezekhez a címekhez nem csatoltak nevet a listákon, és nem volt rá garancia, hogy a zsidók még mindig ott bujkáltak. Ezt adta át a náciknak, hogy mentse a bőrét és a családját. Személy szerint azt gondolom, hogy az ő sorsa is személyes tragédia.”
Forrás: The Guardian Fotó: Getty Images
