legjobb barátnői gyilkolták meg a 16 éves tinilányt

„Már nem kedveltük” – legjobb barátnői gyilkolták meg a 16 éves tinilányt

2023. február 16.
A 16 éves Skylar Neese az utolsó lélegzetvételével mindössze ennyit kérdezett barátnőitől: "Miért?"

A 16 éves Skylar Neese az átlagos tini lányok életét élte: kitűnő tanuló volt, imádott olvasni, a barátaival lógni, és mint minden 21. századi tinédzser, ő is rendkívül aktív volt a közösségi oldalakon. A iskola mellett a lánynak még dolgozni is volt ideje – egy helyi gyorsétteremben kapott állást részmunkaidős felszolgálóként. 2012. július 6-án azonban Skylar addigi felhőtlenlen élete pillanatok alatt a darabjaira hullott. A lány azon a nyári éjszakán titokban kilopódzott a szobájából, hogy a két legjobb barátnőjével, Shelia Eddyvel és Rachel Shoaffal találkozhasson. A találkáról Skylar soha nem tért haza. 

A három jóbarát

Skylar, Shelia és Rachel egy városban laktak, és ugyanabba a középiskolába jártak. Skylar és Shelia évek óta barátnők voltak, 8 éves korukban ismerték meg egymást – majd hozzájuk csatlakozott harmadiknak Rachel, a gimnázium első évében. A trió elválaszthatatlannak tűnt. Míg Skylar volt a két barátnő érzelmi támasza, miután mindkét lány szülei elváltak, Shelia lett a társaság motorja. Az ismerősök elmondása szerint Shelia egy rendkívül szórakoztató, kalandvágyó, de gyakran kiszámíthatatlan lány volt, akit Skylar szülei szinte saját lányukként kezeltek. „Shelia még csak nem is kopogott az ajtón, amikor átjött hozzánk, egyszerűen beengedte magát, annyira otthonosan mozgott nálunk” – mesélte egy interjúban a régi időkről, Skylar édesanyja, Mary Neese. A trió harmadik tagja, Rachel pont az ellentéte volt Sheliának. Bár egy kifejezetten kedves lány volt, szigorú katolikus családból származott, és sokszor irigyelte barátnőjét a vad, gondtalan viselkedéséért. A három lány három különböző személyisége eleinte tökéletesen kiegészítette egymást.

legjobb barátnői gyilkolták meg a 16 éves tinilányt

Skylar Neese szülei

Megjelentek a repedések

Skylar, Shelia és Rachel barátsága kívülről már-már idillinek látszott, a közösségimédia-posztjaik azonban arról árulkodtak, hogy a trió között Skylar halála előtt egyre feszültebbé vált a viszony. Skylar néhány héttel július 6. előtt az egyik tweetjében kétszínűnek nevezte a lányokat, egy másik bejegyzésben pedig azt írta, hogy „kár, hogy az állítólagos barátaim nélkülem élik az életüket”. Skylar élete utolsó hónapjaiban úgy érezhette, hogy legjobb barátnői hanyagolják a társaságát. Rosszul esett neki, hogy a lányok kettesben töltik az idejüket és nélküle is jól érzik magukat. „Shelia és Skylar sokat veszekedtek – mesélte a lányok egyik osztálytársa. – Egyszer éppen próba volt a színjátszókörrel, amikor Rachel kihangosította a telefonját. A vonalban Shelia és Skylar nagyon csúnyán veszekedtek egymással, és Skylar nem tudta, hogy a hívásba Rachel is be van csatlakozva, és lehallgatja őket.” Shelia és Rachel valamilyen okból kifolyólag nem szerettek volna többet Skylarral barátkozni – ám ahelyett, hogy egyszerűen megszakították volna a lánnyal a kapcsolatot, a két barátnő egy sokkal kegyetlenebb tervet eszelt ki.

A Neese család biztonsági kamerája rögzítette, ahogy július 6-án éjjel Skylar kiszökött a szobája ablakán és beszállt egy sedan típusú autóba. Másnap reggel a lány nem jelent meg a munkahelyén  – ez volt az első alkalom, hogy Skylar bármilyen jelzés nélkül kihagyta a műszakját. A lány családja biztos volt benne, hogy Skylar nem szökhetett el, a személyes dolgai – a mobiltelefon-töltője, fogkeféje és piperecikkei – ugyanis még még mindig a szobájában hevertek. Bejelentették hát a rendőrségen a lányuk eltűnését.

Shelia még aznap délután felhívta Neese-éket, és elmondta a szülőknek, hogy előző este Skylar velük volt. Mind mondta, csak szórakozni szerettek volna kicsit, ezért mindannyian kiszöktek otthonról és kocsikáztak a városban. A lány azt állította, az egész csak egy ártalmatlan tinicsíny volt, és pár óra múlva hazavitték Skylart. 

Shelia történetében eleinte semmi gyanúsat nem találtak. A nyomozás azonban hamar rávilágított, hogy az a bizonyos nyári este nem teljesen úgy zajlott, ahogy arra két barátnő visszaemlékezett.

Nyomozás az eltűnt Skylar Neese után

Shelia azt állította, hogy ő és Rachel este 11-kor vették fel Skylart és éjfél előtt haza is vitték. A biztonsági kamera felvételei viszont egészen mást mutattak: a felvételen tisztán látszott, hogy Skylar hajnali fél egykor hagyta el szobáját, a lányok autója 12:35-kor hajtott el, ami után soha többé nem tért vissza.

Az egész város az eltűnt Skylar keresésére indult, a kutatáshoz pedig természetesen a lány legjobb barátnője, Shelia, valamint az édesanyja is csatlakozott. Rachel ugyanebben az időben elhagyta a várost, és két hétre egy katolikus nyári táborba ment. Miközben a szerettei mindent megtettek a lány felkutatása érdekében, őrültebbnél őrültebb pletykák kaptak szárnyra az eltűnésével kapcsolatban. Az iskolatársai között elterjedt egyik elmélet szerint a lány egy házibuliba ment aznap éjjel, ahol drogozni kezdett és heroin-túladagolásban az életét vesztette, majd a testét ezután a pánikba esett társai tüntették el. A különféle híresztelések hamar eljutottak a rendőrökhöz is, ám az ügy nyomozója, Jessica Colebank nem sokat foglalkozott velük. Az ösztönei azt súgták, hogy a figyelmüket a bizarr pletykák helyett a két legjobb barátnőre kellene irányítani. Úgy érezte, hogy a lányok sokkal többet tudhatnak annál, mint amennyit bevallottak. „A két lány sztorija szó szerint ugyanaz volt. Csak akkor lehet ekkora az egyezés két történet között, ha azokat begyakorolták. „Shelián azt éreztem, hogy csak színészkedik, Rachel pedig valamiért halálra volt rémülve” – mesélte a nyomozó. 

Hiába voltak csúsztatások a két lány vallomásában, a letartóztatásukat ekkor még semmi nem indokolta. A rendőrök tovább folytatták a nyomozást, és hamarosan a látóterükbe került a három lány közösségi aktivitása. Megtaláltak Skylar azon tweetjeit, amelyeket az eltűnése előtti délután posztolt. Ezekben is egykori barátnőire panaszkodott: „Elegem van abból, hogy csak otthon ülök. Köszi ‘barátok’, én is imádok veletek lógni” – írta a lány.

Chris Berry hadnagy szintén Skylar ügyén dolgozott, az ő szemében is a két lány volt a leggyanúsabb a nyomozás első percétől fogva. A hadnagy mindig is úgy vélte, hogy a gyilkosok nem tudják sokáig titokban tartani a tettüket – és volt egy olyan érzése, hogy idővel Rachel és Shelia is beismerő vallomást fog tenni. Hogy szóra bírja a lányokat, Berry létrehozott egy kamu online profilt: egy jóképű tinédzser fiú bőrébe bújt, és kapcsolatba lépett a két lánnyal. Ezt az online kapcsolatot a nyomozók arra használták, hogy Rachel és Shelia posztjaiból betekintést nyerjenek a mentális állapotukba. A hadnagy elmondása szerint míg Shelia élénk, addig Rachel visszafogott volt az online térben, de egyik lány sem tűnt feldúltnak, vagy szomorúnak a legjobb barátjuk eltűnése miatt. Az idő múlásával a két lány nemcsak a rendőrség, de a szűkebb-tágabb környezetük szemében is gyanússá vált – a twitterezők közül többen meg is vádolták őket Skylar meggyilkolásával. A hatóságok is rendszeresen beidézték őket kihallgatásra, mindennek hatására pedig a barátnők magukba fordultak, zárkózottak lettek.

Amikor a rendőrök átvizsgálták a város biztonsági kamerái által készített felvételeket, hamar lelepleződtek Shelia és Rachel további hazugságai. A két barátnő korábban váltig állította, hogy Skylar eltűnésének az éjszakáján keletre tartottak az autójukkal, a felvételeken viszont jól látszott, hogy a lányok autója pont az ellenkező irányba ment. Bár a nyomozók egyre biztosabbak lettek Shelia és Rachel bűnösségében, a vádemeléshez továbbra is szükségük volt egy beismerő vallomásra.

Rachel nem bírta tovább

A két lány egyre nehezebben viselte a rájuk nehezedő nyomást, ami a rendőrök számára jó hír volt. Bíztak benne, hogy egyikük hamarosan meg fog törni. Ez végül meg is történt. 2012. december 28-án egy kétségbeesett szülő hívta a 911-et és bejelentette, hogy a 16 éves lánya önkívületi állapotba került. A telefonáló szerint a lány megállás nélkül sikítozott, miközben magában és másokban is megpróbált kárt tenni. A szülő Patricia Shoaf, Rachel édesanyja volt. A hívás közben behallatszódott a háttérből Rachel kontrollálatlan sírása: „Add ide a telefont. Ne! Ne! Vége van. Vége van” – mondogatta a lány. 

Rachel idegei nem bírták tovább, a lány készen állt a vallomásra. Rachel ismét a rendőrségen találta magát, és ezúttal elmondta a szörnyű igazságot Skylar Neese eltűnéséről. „Leszúrtuk” – fakadt ki a meghallgatás során, majd részletesen ecsetelni kezdte barátnőjük életének utolsó pillanatait. Mint kiderült, Rachel és Shelia előre kieszelték Skylar megölését: a két lány kerek egy hónapon át tervezte a gyilkosságot. A szörnyű ötlet az egyik iskolai órájuk közben pattant ki a fejükből, ekkor állapodtak meg abban, hogy végezni fognak harmadik barátnőjükkel. Úgy tervezték, hogy a gyilkosságot közvetlenül azelőtt hajtják végre, hogy Rachel elutazik a nyári táborba.

A gyilkosság éjszakáján Rachel magához vett egy ásót az apja házából, Shelia két kést az anyja konyhájából, ezenkívül tisztítószereket és váltóruhát is pakoltak az autójukba. Amikor a két barátnő elment Skylarért, a lány azt gondolta, hogy csak kocsikázni és szórakozni fognak. A lányok egy pennsylvaniai erdő felé vették az irányt, és Rachel elmondása szerint, Skylar még ekkor sem sejtett semmi rosszat. Kiszállva az autóból, aztán Shelia és Rachel kivárta a megfelelő alkalmat, mind a ketten Skylar mögé lopóztak és megtámadták. Skylar próbált ugyan elmenekülni, de mivel térden szúrták, nem jutott messzire. A sorsa ekkor már megpecsételődött. Rachel szerint a lány az utolsó lélegzetvételével mindössze ennyit kérdezett barátnőitől: „Miért?”

A hatóságok a kihallgatás során ugyanezt a kérdést tették fel Rachel Shoafnak, mire a lány csupán ennyit felelt:

„Mert már nem kedveltük. Már nem akartunk vele barátkozni.”

2013. január elején Rachel elvitte a nyomozókat abba az erdőbe, ahol ő és Shelia megölték Skylart. Mivel a tájat hó borította, és a lány sem emlékezett pontosan a helyszínre, Skylar testét kezdetben nem találták. A beismerő vallomás miatt viszont a hatóságok holttest nélkül is megvádolták Rachelt és Sheliát a gyilkosság elkövetésével. A keresést mindeközben nem adták fel, aminek köszönhetően egy héttel később megtalálták a 16 éves lány szinte felismerhetetlen holttestét. Shelia autóját megvizsgálva újabb bizonyítékokra leltek: a csomagtartójában talált vérnyomok egyeztek Skylar DNS-ével.

Mivel Rachel együttműködött a rendőrséggel, a lánynak előre nem eltervezett gyilkosság vádjával kellett a bíróság elé állni, ahol 30 év börtönbüntetést kapott, 10 év után feltételes szabadlábra helyezés lehetőségével. Shelia semmilyen megbánást nem tanúsított a nyomozás és a tárgyalás során – őt végül előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság vádjában találták bűnösnek és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, 15 év után feltételes szabadlábra helyezés lehetőségével. 

David Neese, Skylar Neese édesapja az ítélethirdetés után így nyilatkozott lánya gyilkosairól: „Mindketten betegek, és mindketten pontosan ott vannak, ahol lenniük kell: távol a civilizációtól, bezárva, mint az állatok. Mert ők azok, állatok.”

Forrás: allthatsinteresting.com Fotó: YouTube