Az Alsózsolcán élő Vadász Viktória mindig is olyan ember volt a közösségben, akihez szívesen fordultak a nők kérdéseikkel. Akkor ugyan még nem volt semmiféle speciális szaktudása a női test működéséről, a fogamzásgátlásról vagy a szülésekről, személyiségével mégis képes volt ösztönösen megteremteni azt a biztonságos teret, amiben megnyílhattak neki a helyi nők. Akkor még „csak” egy jó ismerős volt, ma már – ezt ő is bátran kijelenti magáról – aktivista, aki az EMMA Egyesület közösségi dúlaképzését követően most is rendszeresen kíséri a várandós roma nőket.
A világ számos pontján működő közösségi dúlaszolgálatok mintájára létrehozott projekt alapvető célja, hogy a választott kísérő lehetősége ne legyen privilégium a szülő nők számára. De nemcsak az a fontos, hogy az alacsony jövedelmű nők se maradjanak egyedül a szülőszobán: az is szempont, hogy itt a dúlák a kismamák saját közösségéből érkeznek, ismerve a közösség tabuit, hiedelmeit, kulturális szokásait, amivel hatékonyabban segíthetik a nőket.
Az alsózsolcai dúlaszolgálatról részletesebben is írtunk a Roma nők a szülőszobán kerekasztal beszélgetés nyomán – ITT.
Amikor 2020-ban az EMMA Egyesület felajánlotta a dúlaképzés lehetőségét az alsózsolcai nőknek, Vadász Viktória egyáltalán nem volt biztos benne, hogy szeretne ezzel foglalkozni. Rengeteg volt benne a bizonytalanság, ráadásul attól is tartott, hogy mit reagál a család, ha komoly felelősséggel járó munkát vállal. „Nálunk, romáknál az a szokás, hogy a kisgyerekes nő otthon marad gyereket nevelni, nem nézik jó szemmel, ha a nő gyerekek mellett munkát vállal. Arról nem is beszélve, hogy a szülések gyakran este, éjszaka indulnak be, így sokszor éjjel is ki kell maradoznom, amit eleinte nehezen emésztett meg a férjem” – magyarázza a dúla. Náluk egyébként sokat formálódott a családi dinamika: a férje is megtanult főzni, és amikor otthon van, igyekszik kivenni a részét a gyerekek körüli feladatokból. „Persze ehhez kellett az is, hogy én is ki tudok magamért állni” – teszi hozzá nevetve Vadász Viktória.
Az, hogy Vadász Viktória épp az anyaság kapcsán, épp kisgyerekek mellett vállalt társadalmi szerepet, egyáltalán nem egyedi eset – nagyon is jellemző, hogy az anyák az aktivizmus felé fordulnak. Kupcsok Julianna szociológus, az Anyákkal anyákért – Nőszervezetek támogató megoldásai című kötet társszerzője aktivista nőkkel készített interjúi alapján egyértelműen úgy látta, hogy a kisgyerekes élettel természetesen járó befelé fordulás nagyon erősen megteremti a nőkben a vágyat, hogy nyissanak a társadalmi színtér felé. „Bármennyire is csodálatos dolog otthon lenni egy kisbabával, teljesen érthető, hogy az anyák szeretnének részt venni az úgynevezett felnőtt életben is, hiszen a gyerekvállalással gyakran életükben először kell megélniük, hogy kiszorulnak ebből a világból. Ilyenkor gyakran fordulnak női csoportokhoz, ahol ideális esetben egy támogató, ítélkezésmentes közegben beszélhetnek az anyasággal kapcsolatos érzéseikről, élményeikről. Ezekben a közösségekben gyakran fókuszba kerül az anyaság, várandósság vagy épp szülés körüli témákkal kapcsolatos társadalmi felelősségvállalás – ezért is van, hogy épp ez az az időszak, amikor sok nő elindul az aktivizmus útján.”
Anya felvonul
A kisbabás időszakra vonatkozóan a társadalom világos elvárásokat fogalmaz meg a nők felé: a – sokszor tudománytalan vagy kiforgatott – gyerekpszichológiai érvelésnek megfelelően az a feladata, hogy feladja korábbi identitását, felnőtt életét, és teljes odafordulással, minden erejével a gyereknevelésnek szentelje magát. Ebben az időszakban, amikor a nők fókusza általában ösztönösen is beszűkül, nehéz megtalálni a teret bármi másnak, ugyanakkor a gyerek jövője és a női sorstársak helyzete kellő motivációt ad az anyáknak, hogy fellépjenek ezekben a témákban. Persze ez nem könnyű, hiszen ahogyan Kupcsok Julianna is rávilágít, az aktivizmus – akárcsak a gyereknevelés – érzelmi munka, amit gyakran nemcsak gyereknevelés, de fizetett munka mellett végeznek a nők.
Épp ezért lenne nagyon fontos a támogató környezet és a társadalom nyitottsága, ami azonban többnyire nem adatik meg az aktivista anyáknak. „A társadalom szemében furcsa, amikor kisgyerekes nők transzparensekkel vonulnak. Ahogyan a munkaerőpiacon, úgy az aktivizmusban is szüksége van a nőknek a támogatásra, már csak az olyan praktikus kérdésekben is, mint a gyerekfelügyelet megoldása.” Fontos lenne tehát, hogy a társadalmi intézmények valóban segítsék az anyákat, ahogyan az is, hogy a férfiak részt vállaljanak a túlnyomórészt még mindig a nőket terhelő láthatatlan munkából. Az anyák aktivizmusának fenntarthatóságát szintén nehezíti, hogy a „kisgyerekes univerzum” gyakorlatilag más időzónában létezik, mint a „felnőtt élet” – egy anyának gyakran gondot jelent, hogy elmenjen egy esti meetingre, ami a fürdetés és altatás idején zajlik, ahogyan az is, ha a gyerek betegsége miatt hirtelen „ki kell esnie” a munkafolyamatból.
Pedig valójában az egész társadalom profitálhat belőle, ha az anyákat bevonjuk a döntéshozatalba – és nemcsak a gyerekeket érintő témák kapcsán.
Női szemmel
Számos kutatás bizonyítja, hogy a női döntéshozók magasabb aránya jobb egészségügyet és oktatásügyet eredményez, és alapvetően hozzájárul a demokratikus működéshez. A női vezetők jelenlétével inkluzívabb és egalitáriusabb lehet a társadalom, de kutatások igazolják azt is, hogy minél több vezető pozíciót foglalnak el nők, annál inkább növekszik a gazdasági innováció és csoportteljesítmény is a vállalati környezetben. A nők tapasztalata és nézőpontja tehát fontos, sőt, nélkülözhetetlen értéket jelent, távolról sem csupán az olyan „nőinek” titulált területeken, mint mondjuk a szülészet vagy az állami gyerekfelügyelet kérdései.
Kupcsok Julianna szerint az anyák további sajátos értékeket hozhatnak az aktivista munkával, leginkább az elfogadásukkal, figyelmünkkel, kommunikációs készségeikkel, amely minden rendszer hatékony működésének alapja. Vadász Viktória is látja, hogy aktivista munkája már túlnőtt a szülészet vagy a reprodukciós jogok témakörén – közösségében alapvetően is tudatosabbak lettek a nők, és akár saját párkapcsolatukon belül is jobban kiállnak magukért. „A roma közösségekben általában elég nagy tabu a női szexualitás, de ez sokat változott nálunk az elmúlt években, lassan kezdünk megnyílni, többet beszélni a témáról. A fiatalok ráadásul fogékonyabbak is: én például már tudok beszélni a felnőtt lányommal a szexről, míg annak idején a saját anyámmal sosem volt köztünk téma” – magyarázza a dúla. „Nagyon sok problémát okozott, hogy a nők nem érezték magukat komfortosan az orvosoknál, védőnőknél, gyakran egyszerűen azért, mert a szakemberek nem az ő nyelvükön szóltak hozzájuk, előfordult, hogy egyáltalán nem értették, miről van szó, mi történik velük. Így nem lehet kérdéseket feltenni, informálódni. A mi szerepünk egyrészt az, hogy a roma nők biztonságban érezzék magukat ezekben a terekben, másrészt pedig az, hogy segítsünk nekik megérteni, mi történik velük – így ők is visszakaphatják az irányítást a testük felett.”
A gond az, hogy az anyák a társadalom legláthatatlanabb csoportjai közé tartoznak. A nők a terhességgel elveszítik a patriarchátusban értéknek számító szexualitásukat, az egészségügyi ellátórendszer pedig személyiségüktől is megfosztja őket – nem önálló individuumként, hanem „anyukaként” léteznek tovább. A rendszerben egyúttal infantilizálódnak is az anyukák, amit megkönnyít a hormonokkal való érvelés, így végképp könnyű „hisztinek” titulálva félresöpörni bármit, amit egy édesanya mond. „Az is nehéz, hogy egy anya nem lehet hangosabb, keményebb, asszertívebb, mert ezek a társadalom szemében nem női, és kiváltképp anyai tulajdonságok. Míg a keményebben fellépő férfit tiszteletreméltónak látjuk, egy anya csak ellenszenves lesz, ha kiáll magáért” – teszi hozzá a szociológus.
Vadász Viktóriának is gyakran meg kell még tapasztalnia, hogy az orvosok nem felelnek neki, keresztülnéznek rajta, de ma már tudatosan törekszik rá, hogy kitartóan, türelmesen kommunikáljon az egészségügyi szakemberekkel. Mindeközben nem könnyű, hogy a kismama felé nem mutathatják ezeket a nehézségeket vagy a helyzettel kapcsolatos saját rossz érzéseiket, hiszen dúlaként az a legfontosabb számukra, hogy a szülő nő biztonságban érezze magát. „Nekünk nem 100, hanem 150 százalékot kell beleadnunk mindenbe” – összegzi Viki. „De megéri. A férfiak gyakran legyintenek, hogy minek csináljuk ezt, nem fogjuk megváltani a világot. Hát, pedig szerintem de: ha csak egy kicsit is, de meg fogjuk.”
Fotó: Getty Images
