Orgazmus helyett a szépülést választjuk: a 12 lépéses beauty rutin öli meg a szexuális életünket

2024. október 28.
Éjjeli arcmaszk, állkontúrozó, természetes hajgöndörítő és ajakdúsító tapasz: a TikTokról ellesett 12 lépéses esti rutin mellett már nem is maradna idő az előjátékra, de a szépség egyébként is fontosabbá vált, mint az élvezet.

Először csak krémek és szérumok hosszú sora kerül az arcra, aztán következnek az olyan bizarrabb, már-már BDSM-hangulatú beauty eszközök, mint az állívet kontúrozó pánt, az ajkakra illeszthető hidratáló tapasz, az orrnyeregformázó és a hő nélküli hajgöndörítő. Valószínűleg sokakkal szembejöttek már azok a TikTok- és Instagram videók, ahol fiatal lányok egészen extrémnek tűnő, de a videók száma alapján mégis tipikusnak mondható esti rutinjukat, vagy azt követő másnap reggeli „lepakolást”, vagyis a „morning shedet” mutatják be.

„Minél csúnyábban mész lefeküdni, annál szebben fogsz felébredni” – szól a Z generációs TikTok- és Insta-lányok mottója. Mindebből persze az is következik, hogy a termékek garmadájával elért szépség célja nem az, hogy este a partnerünk mellé befeküdve ragyogjon – akkor nyugodtan lehetünk „csúnyák”. Egy végtelenül idealizált, de sokkal inkább irreális elképzelés szerint persze lehetséges volna, hogy az igaz szerelem jegyében a férfiak ugyanúgy megkívánják selyem hajhálóba, arcformázókba és tapaszokba bújt szerelmeiket is, de a szépségeszközök és a szex viszonya ennél sokkal praktikusabb problémákat is felvet – elég csak a hidratáló szérumokkal átitatott zselés szájtapaszokra gondolni.

@maytexmyers nother day nother shed! I can CLEARLY see results from usinf medocube products what do you guys think? #medicube #morningshed #morningdeshed #morningroutine #morningroutine #morningskincareroutine #fy #fyp #asmebeauty #routine ♬ once upon a dream - 🎧

A szépségipar letarolta a libidónkat is?

Ahogyan Serena Smith, a Dazed Digital szerzője rámutat, a friss kutatásokból egyértelműen az látszik, hogy az emberiség egyre kevesebbet szexel, a Z generációs fiatalok körében pedig különösen szembetűnő a szexuális aktivitás csökkenése. A fent említett online videókat elnézve pedig rögtön felmerül a kérdés: szexelnek ezek a lányok, vagy úgy döntöttek, inkább a szépülést választják az orgazmus helyett?

A 24 éves Daisy például minden este úgy megy aludni, hogy először felkeni arcára kedvenc bőrápoló termékeit, majd beteszi éjszakai fogvédőjét és a szemmaszkját is felhelyezi. A barátjával ugyan élnek szexuális életet, de Daisy szépségápolás iránti elköteleződése már többször is okozott konfliktusokat a kapcsolatukban. „A barátomat nagyon idegesíti az egész…” – kezdi a lány. „Ahogy vége a szexnek, rohanok a fürdőszobába és legalább 20 percbe telik, mire alaposan megtisztítom az arcom és felviszem a szérumokat és hidratáló krémeket.” Daisy bevallja, hogy már sosem fordul elő, hogy szeretkezés után összebújva, együtt alszanak el, ugyanakkor azt is rögtön kijelenti, hogy a szépségápolási rutinját illetően nem hajlandó semmiféle kompromisszumra.

Vannak, akik egyenesen úgy érzik, hogy az esti szépségrutin és a vele járó „elcsúnyulás” ennyire transzparens vállalása kifejezetten építi a párkapcsolatot, hiszen őszinteséget és sebezhetőséget mutat a másik fél felé. Holly például sokáig még a sminkjét sem mosta le esténként, annyira nem akarta megmutatni friss szerelmének természetes esti arcát. Az idő múlásával aztán már elég stabilnak érezte a kapcsolatot ahhoz, hogy belevesse magát soklépéses esti rituáléjába, amit így egyszerre „az intimitás új formájának” élt meg. „Úgy éreztem, a partnerem még így is vonzónak talál, egy olyan állapotban, amiben a legkevésbé éreztem magam szexinek.”

Mindemellett persze az is igaz, hogy szexualitás nem csak éjszaka, az ágy szent terében létezhet, vagyis nyugodtan feltételezhetjük, hogy még a legrigorózusabb esti szépségrutin mellett is lehetséges szexelni. Elvileg. Mert ez a jelenség valójában egy sokkal nagyobb és sokkal félelmetesebb trend tünete.

A wellness- és szépségipar által konstruált és folyamatosan újratermelt nyomás, hogy szépek és tökéletesek legyünk, nem „csak” a szexuális életünk fontosságát írta felül. Annyira a szépséggel (pontosabban a szépség egy nagyon jól meghatározott definíciójával) azonosítjuk az értékességet, hogy emberi kapcsolatainkat is hajlandóak vagyunk feláldozni, vagy legalábbis kockára tenni néhány koreai arcmaszkért cserébe.

A szépségipar gyakorlatai ellen rendszerese felszólaló Jessica DeFino szerint a „beauty culture” az esztétikát az erotika fölé helyezi, vagyis sokkal fontosabb, hogy szexinek nézzünk ki, mint hogy szexinek érezzük magunkat.

Ennek fényében nem is olyan meglepő, hogy a Kinsey Institute és a Feeld nevű randizós applikáció friss közös felméréséből az derült ki, hogy a Z generációba tartozó fiatalok átlagosan csak havi három alkalommal szexelnek, míg jelentős részük (37%) azt nyilatkozta, hogy egyáltalán nem volt része szexben az előző hónapban. DeFino szerint a modern szépségipar mindenhol a sterilitást és makulátlanságot favorizálja, és ezért előbb kenünk csiganyálkát az arcunkra, mint hogy engedjük a partnerünk testnedveit szétkenődni rajta.

A „morning shed” trend valóban extremitásnak számít, de épp ezért szinte karikatúraszerű éleslátással mutatja meg, mennyi mindenre vagyunk hajlandóak a szépség ígéretéért cserébe. Annyira megszállottan keressük a tökéletességet a megjelenésünkben, hogy közben elhittük, hogy nem is vagyunk méltóak a szeretetre (és így az intimitásra és a szexre sem), ha nem felelünk meg az Instagram-és TikTok-videókból mosolygó szépségideáloknak. DeFino szerint sok nő számára azért lett ennyire fontos a szépség, mert úgy érzik, hogy ez a kötelező „belépő szint” a szex és a párkapcsolatok megszerzése felé. Szépség nélkül nem akar majd senki, ezért – gyakran kontraproduktív módon – a nők gyakran inkább a szépség eléréséért tesznek a kapcsolódásra való törekvések helyett. „A szépség elérése a modern kultúrában a ‘jó élet’ elérésének zálogát jelenti, amely a szexet és a szerelmet is magában foglalja.”

Mindenki gyönyörű, de senki nem akar dugni

Csakhogy a tökéletességre való törekvés gyakran épp az erotikát és a kapcsolódás lehetőségét öli meg. A „self care” narratívájába ágyazott szépségrutinok valójában még inkább saját maga felé fordítják az egyén figyelmét végletesen individualista társadalmunkban. A motivációt már nem is feltétlenül a valódi kapcsolódás igénye jelenti, hanem az önoptimalizálás kényszeres vágya: még kisebb pórusok, még puhább ajkak, még fényesebb haj, még hosszabb szempillák.

Raquel S. Benedict 2021-ben Mindenki gyönyörű, de senki nem akar dugni című szövegében amellett érvelt, hogy míg a múltban az emberek azért vágytak a szépségre, mert valóban szerettek volna vonzani másokat és szexelni velük, modern kultúránkban a test egyszerre fetisizált és deszexualizált. „A test már nem holisztikus rendszer többé” – írja. „Már nem az öröm és élvezet megtapasztalásának eszköze, amely végigkísér minket az élők között töltött rövid időszakunkban. Nem az az otthon, amelyben élhetünk és amelyben boldogságra találhatunk. Testünk pusztán kívánatos tulajdonságok tárháza: kockás has, a combok közötti rés, Adonisz-öv. Ezek a tulajdonságok nem azért léteznek, hogy kellemesebbé tegyék az életünket, hanem azért, hogy növeljék piaci értékünket.” Mindezekből az is következik, hogy a társadalmi státusz és az online térben való megjelenés fontosabbá vált, mint a valódi boldogság elérése.

Sok pszichológus úgy véli, hogy ezek a bonyolult rutinok kényszeressé tehetnek minket, vagyis hatásukra még intenzívebben alárendeljük magunkat a szépségipar elvárásainak. Ráadásul azzal, hogy már az alvást is a szépülés szolgálatába állítjuk, gyakorlatilag tényleg minden percünkben a szépülésért élünk. A kérdés, hogy amikor reggelente egyedül ébredünk fel az ágyban, levesszük a selyem hajhálót, az állpántot, az éjszakai maszkot és az arcformázó tapaszokat, hogy aztán csak a tükörképünk értékelhesse ragyogóra hidratált, kontúrozott arcunkat, vajon úgy fogjuk-e érezni, hogy megérte a dolog? Vagy egy napon rádöbbenünk, hogy a kemény munkával elért szépség nagyon keveset ér, ha csak az Instagrammal tudjuk megosztani.

Forrás: Dazed Digital, Vogue Fotó: Getty Images