Biztonságos utak, játékos buszmegállók és a természet találkozása az építőanyagokkal – Hogy is néz ki a gyerekbarát város?

2025. január 29.
Velünk együtt léteznek és közlekednek a tereinkben nap mint nap, mégis csak a legritkább esetben kérdezzük meg a gyerekeket arról, milyen városban szeretnének élni. Miközben a felnőttek játszóterekkel teremtenék meg a gyerekeknek a szabad játék terét, ők sokkal szívesebben töltenék az időt fára mászással vagy erdei fantáziajátékkal, de a közterek gyakran csak tiltással vannak tele. Szilágyi-Nagy Annával, a kultúrAktív Egyesület elnökével beszélgettünk a gyerekbarát városokról, a kacsázás öröméről és izgalmas váci kezdeményezésükről.

Kezdjük a legelején: hogyan lehet egy város gyerekbarát, milyen szempontoknak kell megfelelni?

Az egyik legjobb kiindulási pontot az UNICEF Gyerekbarát város kezdeményezése adhatja, ők hasznos kézikönyvekben szedték össze, hogy milyen aspektusokat érdemes figyelembe venni. Ilyen például a részvétel és állampolgáriság kérdése, vagyis hogy a gyerekek akár személyesen, akár ifjúsági képviselőkön keresztül részt tudjanak venni bizonyos döntési folyamatokban. Ide tartoznak a környezeti, fenntarthatósági szempontok is, például hogy a gyerekek találkozzanak az újrahasznosítás és környezetvédelem témáival. Fontos szempont még a játék és a szabadidő – ez talán a legkönnyebben megfogható pont, ide tartozik, hogy legyenek olyan terek, ahol a gyerekek kikapcsolódhatnak, játszhatnak, kreatív tevékenységekben, sportokban vehetnek részt. Ugyanúgy szempont a jó intézmények, jó bölcsődék, iskolák létrehozása, és fontos a gyerekek biztonsága és védelme is, mind a családon belül, mind a köztereken. De szerepel még a listán az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés vagy akár a drogprevenció kérdése is – látható tehát, hogy nagyon komplex témáról van szó.

Én alapvetően tájépítész vagyok, a kultúrAktív Egyesületen keresztül épített környezeti neveléssel foglalkozom, vagyis a mi fókuszunk ezek közül elsősorban a települési környezet gyermekbaráttá tétele és a részvételiség kérdése, hiszen az egyik legfőbb célunk, hogy a gyerekek is részt vehessenek a városfejlesztésben, környezetük alakításában. Erre koncentrálunk az egyik futó projektünkben, a Gyerekbarát Vác Living Labben is, ahol a gyerekekkel együtt szeretnénk egy olyan Vácot létrehozni, ahol a gyerekek minél többet tudnak biztonságban szabadtéren, a természetben játszani – ami persze a fejlődésükhöz és egészségükhöz is hozzájárul. Ennek kapcsán külföldi kutatásokra és kezdeményezésekre is ránéztünk, amelyekből egyértelműen kirajzolódott, hogy a városi gyerekek számára kiemelt fontosságúak a természetes terek. Számunkra tehát az lett a legizgalmasabb kérdés, hogy miként tudunk a városokon belül a természetes élményterek közösségi tervezésével, fejlesztésével, elérhetőbbé tételével foglalkozni – ezt vizsgáljuk most Vácon.

Sokan azt gondolják, annyitól lesz gyerekbarát egy tér, hogy van valahol egy játszósarok, vagyis egy dedikáltan a gyerekek számára létrehozott tér.

Ez beltérben valóban működhet, és fontos is, hogy hivatalokban, éttermekben, üzletekben legyenek ilyen terek. De ez csak egy nagyon kis szelete az egész kérdésnek. Ugyanez a helyzet a játszóterekkel is. Ahhoz, hogy egy város gyerekbarát legyen, még egyáltalán nem elég, ha elhelyezünk egy-egy gyereksarkot az intézményekben, vagy egy-egy játszóteret a városban.

„Mesés felfedezés!” Szilágyi-Nagy Anna szigetfelfedező gyerekjáték tervezése közben.
Forrás: CitizensLab

Nagyon szembetűnő, hogy miközben vannak országok, ahol a gyerekek sokkal szabadabban használhatják a köztereket – rajzolhatnak az aszfaltra, megfürödhetnek a szökőkútban – Magyarországon ez egyáltalán nem jellemző, a gyerekek gyakran szinte ki vannak tiltva a közterekről.

Valóban, erre van is egy nagyon izgalmas külföldi példánk. Korábbi SAFECITY projektünk keretében Marguerite Hunter Blair, a Play Scotland ügyvezető igazgatója, ismertette az úgynevezett skót játékstratégiát. Ők azt vizsgálták, hol és miért szeretnek a gyerekek játszani a városi terekben, és hogy miként tudják lehetővé tenni számukra az önálló játékot a városon belüli szabadterekben, legyen az természetes vagy épített. Különösen izgalmas, hogy a 2019-es tervezési törvény óta Skóciában kötelezővé tették, hogy a gyerekek is részt vegyenek a tervezési folyamatokban, és hogy felmérjék a játéklehetőségek mennyiségét és minőségét. Ennek hatására elkezdték átalakítani a skót városokat úgy, hogy tiltás helyett inkább játékra hívja a gyerekeket. Például elvitték a „fűre lépni tilos” táblákat és „fűre lépni szabad” feliratokat tettek a helyükre. Szerintem ez egy nagyon jó példa arra, hogyan lehet segíteni a gyerekek szabad játékát a városban, akár megváltoztatni egy-egy kialakult mintázatot. Ez az egész úgy kezdődik, hogy akciókutatás keretében leülnek a gyerekekkel interjúzni és megkérdezik őket, hogy ők hogyan érzik magukat a városban, mik azok a fontos élményadó terek, amiket érdemes megvédeni, mik azok a helyek, amik fejlesztésre szorulnak. Mi is igyekszünk Vácon feltérképezni ezeket a területeket: kielemeztük az elmúlt egy évben elkészített interjúk és a workshopok eredményeit, és szépen kirajzolódott, hogy a szabadtéri, természetben zajló játék nagyon eltűnőben van még egy olyan látszólag zöld településen is, mint Vác. A fantáziaközpontú, kötetlen játék helyeit a jóval strukturáltabb játékterek, tipikusan a játszóterek veszik át. Pedig a patakpart, egy titkos zöld folt vagy akár egy buszmegálló is csodás játéktér lehet a gyerekeknek. Baromi érdekes az is, hogy a váci felnőttek számára a biztonság a legfontosabb szempont a gyerekek játékterei kapcsán – ez a külföldi szakirodalommal összecseng. Ennek kapcsán viszont érdekes kérdés, hogy mit és miért tartunk biztonságosnak vagy veszélyesnek? Angliában vannak például nagyon klassz játszóhelyek (ezeket adventure playgroundnak hívják), ahol úgynevezett játékkoordinátorok (playworker) felügyelete mellett játszhatnak a gyerekek egy olyan helyszínen, amit elsőre valószínűleg leginkább szeméttelepnek lehetne nézni. Az amerikai Governor Island-i kalandjátszótéren például van minden: építési anyag, kirakati bábuk, kiszuperált golfütők, összetákolt mászóhelyek. Lehet árkot ásni, mászni, összetörni, építeni – a gyerekek kiélhetik az összes fantáziájukat egészen addig a pontig, amíg nem veszélyeztetik vele a saját maguk vagy mások testi épségét. Ezek a tevékenységek elsőre talán veszélyesnek tűnnek, valójában azonban nagyon jó lehetőséget biztosítanak a gyerekeknek, hogy megéljék az érzelmeiket, kreativitásukat, önállóságukat és problémamegoldó képességüket. A hagyományos játszóterek ennél sokkal korlátozottabbak. Fontos tehát megkülönböztetni a valódi veszélyt a felnőttek félelmeitől.

A Váci Living Labben volt egy jövőkép-megálmodó workshopunk, ahol a város aktivistáival és képviselőivel közösen felelevenítettük gyerekkori természetélményeiket. Előkerült az aknaásás, az indiános játék, a Star Wars-fantáziák – csupa olyan helyszínen, ami alapvetően nem játékra volt kialakítva, de a természet és a gyermeki képzelet együtt csodálatos játéktereppé varázsolta őket. Ez is lett az egyik legfontosabb cél, hogy olyan természetközeli terek jöjjenek létre Vácon, ahol ilyen fantáziajátékok megvalósulhatnak. 

Miért olyan fontos a gyerekek fejlődése szempontjából a természetben való szabad játék?

Az egyik fontos fogalom ennek kapcsán a Nature-deficit Disorder, vagyis Természethiány-zavar, ami Richard Louv, Az utolsó gyermek az erdőben című könyvéből származik. Itt persze nem diagnosztizált betegségre kell gondolni, de ezzel együtt is fontos jelenségről van szó – Louv 10 éven át vizsgálta, hogy milyen hatással van az elvárosiasodott térben élő gyerekekre a természet hiánya. Ő azt figyelte meg, hogy borzasztóan káros hatással van a gyerekekre, hogy a természettől elzárva, képernyők előtt nőnek fel: romlik például a kreativitásuk és problémamegoldó képességük, a stressz kezelésére való képességük, illetve a természetvédelemmel kapcsolatos attitűdjeik is rosszabbak lesznek később. Bár ez nem szakterületem, de én úgy látom, a természeti élményterek kulcsfontosságú szerepet játszanak a gyerekek érzelmi, mentális fejlődésében. 

Gyerekkori természetélmények. Vácon olyan tereket terveznek, amelyek a gyerekek szabad játékát ösztönzik.
Forrás: kultúrAktív Egyesület. Rajz: Izsák Hajnalka

A legtöbb városban élő szülő valószínűleg azt mondja erre, hogy jó, de nincs idejük vagy pénzük elutazni olyan területekre, ahol találkozhatnak a természettel. Helyettesíthetik az élményt a kültéri, épített terek, amik lehetőséget adnak a szabad játékra? Mondjuk egy köztéri szobor, amire fel lehet mászni, vagy egy kőrakás, amin lehet egyensúlyozni?

Fontos látni, hogy a gyerekek teljesen másképp tekintenek a természetélményeikre: miközben a felnőttek helyhez kötik, a gyerekek általában a megélt élményeikre emlékeznek. Szóval nem a dedikált tér, az erdő vagy a park a fontos, hanem hogy legyen a gyereknek lehetősége játszani – kacsázni, fára mászni, állatokat látni a szabadban. Sok olyan helyszín van, ami nincs kinevezve játszótérnek vagy sportpályának, mégis magában hordozza az élmények lehetőségét. Ahogy említettem már, ilyen lehet egy buszmegálló is: nem gondolnád, hogy a gyerekek a buszmegállóban fognak közel kerülni a természethez. De Vácon van például egy buszmegálló, ami egy zöld szigeten helyezkedik el. Egy-egy apró beavatkozás segítségével a gyerekeket meghívhatjuk rá, hogy várakozás közben figyeljék meg a természetet, egyensúlyozzanak farönkökön, játszanak. És máris megkapják a természeti élményt a városi környezeten belül. Most épp azon dolgozunk, hogyan tudjuk egy-egy helyszín potenciálját kiemelni apróbb beavatkozásokkal.

Van például egy erdős terület Vácon, ahol egyszerre van jelen az építési törmelék, illegális szemétlerakás, szerhasználatra utaló jelek, de a nagy potenciált jelentő természetes tér is. Ezt szeretnénk úgy átalakítani, hogy biztonságosabb, hozzáférhetőbb helyszín legyen. Ez egy viszonylag nagy méretű erdőfolt, de az is érdekes kérdés lehet, hogy miként lehet dolgozni olyan kisebb terekkel, mint egy fasor vagy egy zöld árok.

A váci gyerekek házikót építettek a három erdei jó barátnak.
Forrás: kultúrAktív Egyesület. Fotó: Guba Anna

Milyen eszközökkel lehet ösztönözni a gyerekeket a természettel való kapcsolódásra? Olyan direkt kommunikációs elemekre kell gondolni, mint a „Fűre lépni szabad” tábla, vagy akár olyan megoldásokra, amikkel hozzáépítünk valamit a természetes elemekhez?

Ez a következő lépésünk, ez lesz az előttünk álló félév fókusza, a gyerekekkel és szülőkkel közös beavatkozások kidolgozása. Azt már észleltük, hogy fontos a léptéket újragondolni, hogy ne mindenből egy tipikus játszóteret csináljunk, hogy egy klassz, időnként elárasztott ártér helyett ne csináljunk mondjuk mesterséges tavat. Fontos, hogy rá tudjunk hangolódni a gyerekek kívánságaira, és segítsünk nekik elérhetőbbé tenni a vágyott élményeiket. Mondjuk egy-egy lépcsővel segíteni a fára mászást, jó búvóhelyet kialakítani a bokrok metszésével vagy játéklehetőséget teremteni akár csak egy farönk megfelelő elhelyezésével. Az edukációs tartalmak is fontosak, de tudatosítanunk kell, hogy nem kell mindenhová tanösvény. Egyensúlyt kell tartani, hogy a gyerekek meghívva, és ne irányítva érezzék magukat. 

A városi környezetünkben minden a felnőttek méreteire van optimalizálva a kapaszkodóktól a liftek nyomógombjaiig. Ez a téma a nemi különbségek kapcsán került revideálásra, mikor a nők elkezdték problematizálni, hogy minden a férfiak magasságához és méreteihez van szabva. Mi a helyzet a gyerekekkel, hogyan lehetne hozzájuk is igazítani az épített tereket? 

Amerikában van egy klassz kezdeményezés a NACTO-nál, amivel kifejezetten a gyerekek városi közlekedését szeretnék segíteni várostervezési eszközökkel – itt a méretek is nagy szerepet játszanak. De az is gyakori mondás, hogy ha a gyerekek számára tervezzük a városi tereket, az mindenki számára jó lesz, hiszen így sokkal inkluzívabb lesz a város. Ahová egy gyerek kényelmesen fel tud lépni, oda jó eséllyel egy babakocsis, egy kerekesszékes vagy egy rosszul járó idős személy is kényelmesen fel tud lépni. Van egy izgalmas érzékenyítő gyakorlat is ehhez, amit a Placemaking Europe Gyermek munkacsoportjánál tanultam: egy 90 centis pálcára helyezett maszkon keresztül, tehát a gyerekek szemmagasságában kell megfigyelni a várost, és megállapítani, hogy így mit látunk, mit érzékelünk belőle. Ez elég megvilágító élmény tud lenni. 

A gyerekbarát város kapcsán az egyik legfontosabb kérdés egyértelműen a biztonság kérdése. Hogyan lehetnek biztonságosabb a városok a gyerekek számára?

Erre van egy nagyon jó német példa a griesheimi játszható város stratégiában. A gyerekek tipikus közlekedési útvonalán játszó- és pihenőelemeket jelöltek ki, hogy a gyerekek „végigjátszhassák a városukat”, vagyis játékosan közlekedhessenek. Az átkelőhelyeket egy speciális szimbólummal jelölték meg a burkolaton, ami egyszerre figyelmezteti a felnőtteket a fokozott óvatosságra és mutatja a gyerekeknek, hogy ez egy biztonságos útvonal a számukra. 

Érdekes egyébként, hogy a váci projektünkben a gyerekek részéről nagyon erősen felmerült az önállóság igénye, vagyis úgy látszik, a gyerekek számára fontos, hogy lehetőségük legyen szabadon mozogni az élettereikben. Fontos azt is látni a biztonság kapcsán, hogy a szubjektív biztonságérzet és a tényleges biztonság két különböző dolog. A már említett SAFECITY projektünkben épp ezt a kérdéskört jártuk körül: többek között arra kerestük a választ, hogyan lehet városépítészeti eszközökkel segíteni a bűnmegelőzést. A biztonságérzet leginkább környezetpszichológiai kérdés. Érdekes például, hogy akkor érezzük magunkat biztonságban egy városi térben, ha sok nőt és gyereket látunk magunk körül, mert ezeket a tereket barátságosnak és alacsony kockázatúnak érzékeljük. Ezzel szemben a tényleges biztonságot különböző környezetalakítási technikákkal is lehet növelni, amelyekkel valóban biztonságosabbá tudjuk tenni a városi tereket: ilyen például az átláthatóság fokozása, a jó megvilágítás vagy a tájékozódást segítő jelzések elhelyezése.

Említetted, hogy az egyik fókuszotok a részvételiség erősítése. Valószínűleg sokan nem gondolják, hogy egy gyereknek is lehetnek releváns és megvalósítható elképzelései a várostervezéssel kapcsolatban. Ti mit tapasztaltatok, mennyire hasznos és megvalósítható elképzeléseket hoznak a diskurzusba a gyerekek?

Már évek óta foglalkozunk a gyerekközösségekkel való együttműködéssel a várostervezésben. Nagyon izgalmas és látványos tapasztalat volt a Budaörsi 1. Számú Általános Iskolával közös projektünk, ahol a gyerekekkel együtt gondoltuk újra az iskolaudvart. A gyerekek álomudvar rajzain megjelentek igazán kreatív és játékos ötletek, mint például a csúszdás medence vagy a csokiszökőkút. Bár ezek az ötletek nyilvánvalóan nem minden esetben valósíthatóak meg, a mögöttes igények – például a víz közelsége és az iskolaudvar hűsítése – viszonylag könnyen kiszolgálhatók – mondjuk egy párakapuval. Emellett születtek egyszerűen kivitelezhető, klassz ötletek is: mondjuk miért ne lehetne – különleges napokon – fagyit kapni az iskolaudvaron? A Dr. Ámbédkar Iskola közösségi tervezése után egy ilyen napot meg is valósítottak, ami nagy sikert aratott a gyerekek körében. Mindig fontos meghallgatni a gyerekeket és együtt gondolkodni velük az ötleteikről, hiszen a részvételük elengedhetetlen ahhoz, hogy tényleg gyerekbarát tereket hozhassunk létre.    

Riporter
Ne maradj le!