Ezekben a városokban élnek a világ legboldogabb emberei. Te melyikbe költöznél?

2022. február 26. |

Sokszor készült már olyan lista, ami a leggazdagabb, a legegészségesebb vagy a leginkább gyerekbarát városokat sorolja fel, most pedig egy olyan rangsor is előállt, ami azt mutatja meg, hol élnek a világ legboldogabb emberei.

Persze egyáltalán nem könnyű megfogalmazni, mit is jelent pontosan a boldogság, azt pedig pláne nehéz megmérni, hogy kinek mennyi jutott belőle. A GFK Costum Research nagy fába vágta a fejszéjét, és 20 különböző országban, 10 000 ember bevonásával végzett kutatást, majd az eredmények összesítése után elkészítette a világ legboldogabb városainak toplistáját

ezek a világ legboldogabb városai

A felmérés során olyan fontos szempontokat vettek figyelembe, mint a szórakozási és kikapcsolódási lehetőségek, a kulturális programok, valamint az éghajlat. Ennek fényében már lehet sejteni, kik lesznek a befutók.

10. Buenos Aires (Argentína)

Bár ennek a listának a végére került, ez egyáltalán nem ad okot az elkeseredésre, hiszen már arra is érdemes büszkének lenni, hogy benne van a TOP10-ben. Buenos Airest még nem fedezte fel annyi turista, mint az utána következőket, ha így lenne, valószínűleg előrébb végzett volna, hiszen a városvezetők minden bizonnyal nagyobb figyelmet fordítanának a szórakozási lehetőségekre.

buenos aires argentina

9. Párizs (Franciaország)

Franciaország fővárosa az egyik legkedveltebb város a világon, romantikus hangulatának, csodás látnivalóinak és kulturális élményeinek köszönhetően sokakat elbűvöl. Elég csak elképzelni, milyen lehet nap mint nap betérni egy Szajna-parti bisztróba, és egy percig sem kételkedünk benne, hogy helye van ezen az illusztris listán.

Párizs Franciaország

8. Róma (Olaszország)

Egyáltalán nem véletlen, hogy Itália fővárosa is szerepel az összeállításban: egyszerűen nem hiányozhat róla egy olyan kivételes látnivalókkal, gasztronómiai élményekkel és vendégszeretettel rendelkező város, mint Róma, a dolce vita otthona, ami minden évszakban csoda szép.

Róma Olaszország

7. San Francisco (Egyesült Államok)

Ez az egyetlen város, ami bejutott erről a kontinensről. Az elismerést az olyan meseszép látnivalóknak köszönheti, mint amilyen például a Golden Gate, az itt élők boldogságán pedig – a válaszadók szerint legalábbis – rendkívül sokat lendít a szexuális szabadság és az elfogadás.

San Fransisco, Egyesült Államok

6. Madrid (Spanyolország)

Sokak számára nehéz elképzelni, pedig igaz, hogy boldogságban maguk mögé utasították az olaszokat a madridiak, ami elég nyomós ok, hogy egy pohár hűs sangriával koccintsanak.

Madrid, Spanyolország

5. Melbourne (Ausztrália)

Ebben a városban óriási teret hódított magának a művészet, és kiemelten fontos szerepet kap a magas szintű oktatás, ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az itt élők ilyen szép helyezést érjenek el boldogságszintjükkel. 

Melbourne, Ausztrália

4. Amszterdam (Hollandia)

Korábban az európai kereskedelem egyik legfontosabb központja volt, ma viszont egyike a legmenőbb városoknak – semmihez sem fogható hangulatának köszönhetően. Ott, ahol megszámlálhatatlan színben pompáznak a tulipánok a napfényes hónapokban, és ahol még Maxima holland királynénak is természetes, hogy biciklivel közlekedjen autó helyett, nem csoda, hogy szinte mindenki boldognak vallotta magát.

Amszterdam, Hollandia

3. Barcelona (Spanyolország)

Csaknem egész évben barátságos hőmérséklet, élénk kulturális élet, egymást érő látnivalók és nem mellesleg egy parádésan játszó focicsapat kell ahhoz, hogy egy város bronzérmet szerezzen a világ legboldogabb városait összesítő listán.

Barcelona, Spanyolország

2. Sydney (Ausztrália)

Operaháza legalább olyan híres, mint vendégszeretete és az ott élők nyitottsága, ami miatt nagyon sokan vágynak ebbe a városba. Akik pedig már lehorgonyoztak itt, nagyon örülnek neki, hogy így döntöttek.

Sydney, Ausztrália

1. Rio de Janiero (Brazília)

A riói karnevál minden itt élőt felvillanyoz és rendkívül sok turistát vonz magához. Persze vannak, akik kifejezetten kerülik ezt a zsúfoltabb időszakot, mert inkább a brazilok igazi életébe szeretnének belelátni. Fantasztikus klímája, csodás tengerpartja és az éjszakákba nyúló mulatozás a homokos brazil strandokon az első helyre repítette ezt a csupa boldog ember lakta várost.

Rio de Janeiro, Brazília

Fotó: Getty Images

Ezt láttad már?

Szólj hozzá te is!

Még több Utazás