Gyerekként azt hittük, a felnőttek tudják, mit csinálnak. Aztán elértük a harmincat, majd a negyvenet – és még mindig vannak napok, amikor egyes döntések előtt legszívesebben anyánkat hívnánk fel tanácsért. A felnőtt identitás, amit egykor a stabil munkahely, a saját ingatlan, a házasság és a gyerekek jelentettek, ma sokak számára elérhetetlennek, vagy legalábbis irrelevánsnak tűnik. Miért alakult így?
Egy új korszak küszöbén: a felnőttség eltolódása
A klasszikus életszakaszok ma már kevéssé írják le a valóságot. A Harvard Developmental Psychology kutatói szerint a felnőtt identitás kialakulása kitolódott – a 20-as éveink a „próbálkozás” időszakává váltak, a 30-as éveink a „keresésé”, a 40-esek pedig gyakran még mindig nem hozzák meg a várt stabilitást.
A közösségi média ezt a bizonytalanságot időnként humorral mutatja meg. A TikTokon #adulting, #adultingisajoke és a #notreadytoadult hashtagekkel futnak azok a tartalmak, ahol negyvenesek vallanak arról, hogy fogalmuk sincs, mit csinálnak – miközben mosogatnak, adót fizetnek, vagy próbálnak úgy tenni, mintha kontrollálnák az életüket.
@corporatenatalie So I go to the DMV and then what?? Being an adult is hard. Finding health care can be vague, overwhelming, and complicated. Surest is a health insurance plan that lets you search, see ratings and reviews, and compare actual prices. Nudge your employer about Surest at Surest.com/nudge. #surest #simple #comedy #momdaughter #seehowpowerfulsimplecanbe ♬ original sound - CorporateNatalie
A TikTok-videók, Instagram-posztok és Reddit-fórumbejegyzések nemcsak szórakoztatnak, hanem közösséget is építenek azoknak, akik egyedül érzik magukat a bizonytalanságukkal. A vicces és önironikus tartalmak végre normalizálják ezt az állapotot: például amikor valaki bevallja, hogy még mindig nem érti a villanyszámla részleteit, vagy hogy retteg a hivatali ügyintézéstől.
„A TikTokon láttam először, hogy mások is így vannak ezzel. Nem én vagyok az egyetlen, aki harminc pluszosan sem érzi magát kompetensnek bizonyos dolgokban” – meséli a 34 éves Eszter, aki két éve költözött haza Londonból. „Amíg ott éltem, azt hittem, a bizonytalanság a külföldi lét miatt van. Most már sejtem, hogy ez generációs tapasztalat is lehet.”
A „nem vagyok kész” érzés mögött: társadalmi átalakulás
A 20. század végéig viszonylag egységes volt a felnőtté válás forgatókönyve: harmincéves korra család, saját lakás, stabil munkahely, és lehetőleg már gyerek(ek) is. Ehhez képest ma sok harmincas, negyvenes még mindig albérletben lakik, karriert vált, nem vágyik gyerekre – vagy még mindig keresi önmagát.
„Harmincnyolc éves vagyok, és még mindig albérletben lakom” – mondja Judit, aki budapesti marketingesként dolgozik. „Van egy jó állásom, van párom is, de sokszor érzem azt, hogy nem tartok ott, ahol ebben a korban lennem kéne. A szüleim ennyi idősen már rég hitelmentes házban éltek, én meg azon gondolkodom, hogy kifizessem-e a Netflixet vagy inkább minőségibb alapanyagból főzöm meg a vacsorát.”
A jelenség nem egyedi. Az OECD 2024-es jelentése szerint a 25–44 éves korosztályban a saját ingatlannal rendelkezők aránya Európában jelentősen csökkent az elmúlt tíz évben. Az élet drágulása, a gazdasági bizonytalanság, a klímaválság és a háborúk árnyékában egyre többen érzik úgy:
felnőttnek lenni nem cél, hanem luxus.
Gregory Alina pszichológus, holisztikus szakértő szerint a felnőttség elvárásai kulturális konstrukciók: „A felnőttség nem egy konkrét pillanatban következik be, hanem egy folyamat. A probléma az, hogy ez a folyamat gyakran olyan mérföldkövekhez van kötve – gyerekvállalás, ingatlanvásárlás vagy karrierépítés –, amelyek nem mindenki számára elérhetők. Ez frusztrációt és kisebbrendűségi érzést szül.”
A szakember szerint a társadalmi narratíva változása elengedhetetlen lenne: „Az, hogy valaki negyvenévesen nem akar vagy nem tud megfelelni a klasszikus elvárásoknak, nem azt jelenti, hogy kevesebb vagy éretlen. Egyszerűen máshol tart az útján.”
„Nem szégyellem, hogy még keresem magam”
Az egyik legfontosabb felismerés talán az, hogy a felnőttség nem egyenlő a stabilitással vagy a kiszámíthatósággal – sokkal inkább azzal, hogyan viszonyulunk saját bizonytalanságunkhoz. Meg tudjuk engedni magunknak, hogy ne legyenek kész válaszaink? Tudunk kérdezni, tanulni, fejlődni, újratervezni? Ha igen, talán már felnőttünk – még ha néha máig úgy is érezzük, hogy csak játsszuk a szerepünket.
„Korábban úgy gondoltam, hogy a felnőttség egyenes út: iskola, munka, család, nyugdíj. Most már tudom, hogy ez inkább egy labirintus, ahol újra és újra eltévedhetünk – és ez nem baj” – mondja Dóra, egy 42 éves budapesti kommunikációs szakember. „Amikor harmincéves voltam, azt hittem, mire negyven leszek, biztos lesz saját lakásom, két gyerekem, és stabil karrierem. Ehelyett most vagyok életem első pszichoterápiás folyamatában, albérletben lakom és éppen pályát váltok. És sosem éreztem magam ennyire önazonosnak.
A felnőtt identitás ma már sokkal inkább az érzelmi stabilitásról, a felelősségvállalásról és az önreflexióról szól – nem arról, hogy hány négyzetméteren élünk vagy hány gyerekünk van
„Sokáig szenvedtem attól, hogy úgy éreztem, nem értem el semmit – mondja Ádám, 41 éves, szabadúszó grafikus. – Nincs házam, nincs gyerekem, nem vagyok cégtulajdonos. Aztán egy terápiás folyamatban jöttem rá, hogy nem ezek határozzák meg az értékem. A munkámat szeretem, a barátaim fontosak, és sokat fejlődtem önismeretben. Ez is felnőttség, nem?”
A szakértő ezt megerősíti: „A felnőtt identitás ma már sokkal inkább az érzelmi stabilitásról, a felelősségvállalásról és az önreflexióról szól – nem arról, hogy hány négyzetméteren élünk vagy hány gyerekünk van.”
A felnőttség paradoxona
Egy 2023-as Pew Research-felmérés szerint az amerikai fiatal felnőttek 55%-a mondta azt, hogy „nem érzik magukat teljesen felnőttnek”, míg 40 év felett ez az arány még mindig meghaladta a 30%-ot. A közösségi médiában zajló diskurzus, a mentális egészség felértékelődése és az önismeret iránti igény mind azt mutatják: egy újfajta felnőttség képe körvonalazódik.
Ez a felnőttség nem a státuszszimbólumokról szól, hanem arról, hogy megtanuljuk kezelni az élet kihívásait, felelősséget vállalunk magunkért és másokért – még akkor is, ha közben kételkedünk, félünk, vagy olykor elveszettek vagyunk.
Talán éppen az tesz valakit igazán felnőtté, ha hajlandó beismerni, hogy még mindig tanulja az életet. Ha képes nevetni saját tökéletlenségén, és ha elfogadja, hogy a felnőtté válás nem egy állapot, amit egyszer elérünk, hanem egy folyamatos tanulás, újradefiniálás, rugalmasság. Lehet, hogy nem a biztonságos pont elérése a cél, hanem annak elfogadása, hogy ez a pont mindig mozgásban van.
És ha ez így van, akkor lehet, hogy az igazi felnőttség éppen abban rejlik, hogy ezt felismerjük – és megtanulunk jól lenni benne.
Fotó: Canva
