Olajos öblögetéssel a fehérebb fogakért

2014. május 09.
Szinte napról-napra őrjíti meg a világot valamiféle új, bizarr, szépségápolási technika. Ezúttal egy ősi módszer kapott újra szárnyra, természetesen a sztárvilág berkeiből indulva. Utánajártunk az olajos öblögetés kultuszának!

Talán elsőre modernkori hisztériának tűnhet, de valójában az olajos öblögetés már évszázadokkal ezelőtt is alkalmazott ayurvédikus módszer. Shailene Woodley és Gwyneth Paltrow is esküsznek rá, hogy az olaj nem csak a salátára való, de vajon tényleg hatásos?

A technika nagyon egyszerű: a szánkban tartott olajjak körülbelül 15 percig öblögetünk, majd kiköpjük. Ezzel az eljárással fehérebbek lehetnek a fogaink, erősebb az ínyünk, sőt, még a fejfájásunkra és sok egyéb problémára is gyógyírt jelenthet.

Milyen olajjal öblögessek?

Tulajdonképpen bármilyen fajtájú olaj megfelelő a módszer kipróbálására. Gwyneth kókuszolajjal, Shailene pedig szezámolajjal tisztítja száját, Dr. Sohére Roked, az Egyesült Királyság vezető holisztikus gyógyászattal foglalkozó háziorvosainak egyike pedig kimondottan hidegen sajtolt organikus szezámolajat ajánl erre a célra.

Hogyan működik?

„Először az olaj összekeveredik a nyállal, amiből, híg, fehéres folyadék keletkezik. Az olajban található lipidek magukhoz vonzzák a nyálban lévő toxinokat, így öblögetés közben egyre több méreganyag kerül át a fogak és az íny felületéről az olajba, ami ettől szép lassan sűrűvé, nyúlóssá és fehéres színűvé válik. Amikor a szánkban lévő olaj elérte ezt az állapotot, gyorsan köpjük ki, mielőtt még a toxinok visszarakódnának a fogakra.” – magyarázza Dr. Roked. Ezzal az eljárással állítólag számos káros baktériumot távolíthatunk el a szánkból, de kitartónak kell lennünk, legalább 1-2 héten keresztül kell ismételni az olajos öblögetést, hogy látható eredményt kaphassunk.

Mik az előnyei?

Dr. Roked elmondása szerint a módszer hívei általában fehérebb és erősebb fogakról, erősebb ínyről és állkapocsról számolnak be. Az öblögetés segíthet megelőzni a fogak kilyukadását, a fogínygyulladást és a rossz leheletet is, továbbá remekül alkalmazható vérző fogíny és egyes állkapocshoz köthető megbetegedések esetében is.

De sokan nem állnak meg a száj higiéniájának javításánál, és egyéb gyógyító hatásokat is tulajdonítanak az olajnak. „Úgy tartják, hogy ez az eljárás segít a nyirokrendszernek a káros baktériumok eltávolításában.” – tette hozzá a szakértő. Így tehát az olajos öblögetés nem csak fehérebb fogakat jelenthet, de lehetséges gyógyír lehet a migrénekre, köszvényre, hörgőhurutra, álmatlanságra, allergiás tünetekre és még sok másra is. Bár nem mondhatjuk, hogy az olajos öblögetés ilyen jellegű eredményei tudományosan elismertek lennének, annyi biztos, hogy a módszer alkalmazói mind az ínygyulladás enyhüléséről és jobb állapotú fogakról számoltak be.

Persze nehéz látatlanban megítélni a módszer hatékonyságát, de annyi bizonyos, hogy – eltekintve egy kis kellemetlen, nyálkás érzettől a szájüregben – semmilyen káros hatása nem ismert az olajos öblögetésnek. Szóval mindenki nyugodtan kipróbálhatja, és meggyőződhet róla.