Anyajegyszűrés biztonsággal

2016. április 01.
Szerencsére egyre több ember mutatja meg szakembernek az anyajegyeit. Többségük azonban, amikor megkapja a negatív leletet, megnyugszik, és jó időre megfeledkezik a bőréről. Nem vesz észre rajta látványos változásokat, ezért egy év múlva nem megy el újra szűrésre. Pedig a rosszindulatú daganat szépen csendben alakul ki, a páciensnek semmi panaszt nem okoz. Ezért fontos a rendszeres szűrővizsgálat, hogy időben elkerülhessük a nagyobb bajt.


Profimedia Red-Dot

Mióta gyerekeim vannak, nagyon komolyan veszem a szűrővizsgálatokat. Minden tavasszal felkeresem a háziorvost, a nőgyógyászt, a fogorvost, és kétévente mellrákszűrésre is elmegyek. Tudom, ezek a vizsgálatok nem igazán kellemesek, szorongok is előtte néhány napig, de végül mindig győz a józan ész, és legyőzőm a félelmeimet.
Az anyajegy-szűrővizsgálat tavaly került a látóterembe, kicsit későn, de szerencsére még időben. A bőrömmel soha nem voltak problémáim. Nagymamámtól örököltem kreol bőrömet, amit viszonylag kevés anyajegy borít. Napozáskor eddig még nem égtem le, gyorsan lebarnulok, és a megfelelő fényvédelemre is mindig odafigyelek. Egészen tavalyig – amikor készítettem egy interjút a MelanomaMobil szűrőközpont szakembereivel – fel sem merült bennem, hogy az anyajegyszűrés rám is vonatkozhat.

A beszélgetésünk során kiderült, hogy a melanoma kialakulása nemcsak a napfénnyel van kapcsolatban, hanem a genetikával is. Ugyanez érvényes az anyajegyek számára. Akár kevés anyajeggyel rendelkező emberek bőrén is kialakulhat daganatos elváltozás. Azóta felvettem a melanomaszűrést is az egészségmegőrző programomba, és idén is visszatértem a MelanomaMobil szűrőközpontba.

Nem fáj, nem kellemetlen

A melanomaszűrés azon vizsgálatok közé tartozik, amelyek nem fájnak, nem kellemetlenek. Egyetlen kellemetlenség van benne: a vizsgálathoz le kell teljesen vetkőzni. A bőrgyógyász szakorvos – aki egy kedves hölgy volt – végignézte az összes anyajegyemet, és matricákat helyezett a bőröm felületére. Ez iránymutatást adott a fotósnak, aki elkészítette az egész testre kiterjedően távoli és közeli felvételeket a testem minden részéről. Minden bőrelváltozást regisztráltak. Nemcsak azokat, amelyeket gyanúsnak tartott az orvos, hanem mindegyiket. Hiszen a melanoma nemcsak anyajegyből alakulhat ki, hanem teljesen új pigmentált képletként is jelentkezhet.

Ezek a képek bekerültek egy központba, ahol egy szenior orvos egyenként kiértékeli őket, és elkészíti a részletes, többoldalas leletet. Mivel én már másodszor voltam szűrésen, az orvos anyajegyről anyajegyre tudja összehasonlítani a felvételeket a tavalyi fotókkal. Az eredményt hat hét múlva kapom meg, addig izgulhatnék, ha a bőrgyógyász doktornő nem nyugtatott volna meg: a szabad szemmel történt vizsgálatok alapján nem látott kóros elváltozást. Ha pedig milliméterben történő változások vannak az anyajegyeimben, az még a kezdeti stádium, tehát tökéletesen orvosolható.