Ördög Nóra: A várandósság fantasztikus állapot

2014. június 23. |

Ördög Nóra második gyermekével a szíve alatt tért vissza tavasszal az RTL Klub képernyőjére. A műsorvezető nyolc héten keresztül lépett a Szombat Esti Láz parkettjére, ahol szebbnél szebb ruhákban varázsolta el a tévénézőket, bizonyítva, egy kismama is lehet csinos, és nem kell feladnia a szakmáját sem, kiteljesedhet családja mellett is. Nóri most az anyaságról mesélt nekünk, de a beszélgetést a kölyökklubos időktől kezdtük.

Ördög Nóra: A várandósság fantasztikus állapot

Kezdjük a pályád elején, a Kölyökklubbal…

A Kölyökklubot nem csak csinálni imádtam, hanem nagyon sokat tanultam is belőle. Nem álltam volna készen annak idején egy Szombat Esti Lázra, ha nem töltök el három évet a Kölyökklubban. Bár nem élőben mentek az adások, de élőszerűen vettük fel, így az a rutin és kamerabiztonság, amit ott szereztem, sokat segített abban, hogy egy nagy show felvételén se rogyjon össze a lábam az izgalomtól, és maximálisan tudjak teljesíteni. Akkor minden hónapban volt adásfelvétel, több napot töltöttünk a stúdióban, imádtuk, ami ott történik. Ez egy remek időszaka volt az életemnek. Mindenkivel megismerkedhettem, aki akkoriban fontosnak számított, sokakkal ki tudtam alakítani egy olyan viszonyt, ami később nagyban segített egy-egy reggeli műsoros, vagy éppen Szombat Esti Lázas újratalálkozásnál.

Lehetőséget adott a Kölyökklub a kísérletezésre? Feszegethetted a saját határaidat?

Úgy gondolom, hogy igen, bár én a “jó katona” típus vagyok. Nagyon figyelek arra, hogy a főnökeim mit várnak el tőlem, nem tartom magam lázadónak, aki minden áron ki akar törni a keretek közül. Sokáig dolgoztam szerkesztőként, így látom azt is, hogy mennyi apró részletből tevődik össze a nagy egész, mennyire fontos, hogy mindenki jól végezze azt a feladatot, amit rábíznak. Nyilván néha ki-ki lehet billeni a keretből, és vannak emberi szituációk, melyekben a reakcióidat nem tudod kordában tartani, de nem is ezt várják tőled, mert nem egy robot vagy, hanem egy műsorvezető. Valahol ugyanakkora feladat mind a szerkesztői, mind a rendezői kéréseknek megfelelni, mint a saját határainkat feszegetni. Ráadásul arra vannak más lehetőségek is. Itt arra törekszem, hogy minden rendben legyen, és hogy véletlenül se rontsam el mások munkáját a saját kicsapongásaimmal. A műsorvezető egy nagyon fontos pozíció, de mégsem keverhető össze a műsor szereplőjével. Nem szólhat rólam az egész történet. Ez egy kicsit olyan, mint a Szombat Esti Láz profi táncosainak jelenléte. Tudnának hatszor ilyen jól is táncolni, ha akarnának, de az ő feladatuk az, hogy a rájuk bízott hírességekből a képességeikhez képest a legtöbbet hozzák ki. Ehhez próbálom adni a keretet. Én ez a típus vagyok.

Azt mondod, lehet másképpen is?

Szükség van olyan műsorvezetőkre is, akik felszabadultan a saját egyéniségükkel és humorukkal uralnak egy műsort. Többek között azért, mert pasik. Egyszerűen jobban áll nekik, több mindent megtehetnek.

Ördög Nóra ma az a közszereplő, akivel a címlapon eladási csúcsokat lehet dönteni, te vagy az egyik legkeresettebb hazai híresség. Fel lehet ezt egyáltalán fogni?

Nem így élem meg, bármily nehéz is elhinni. Tényszerűen talán így van, tudom, hogy szakmailag ma Magyarországon egy olyan műsorvezető, akik szórakoztató műsorokban dolgozik, nem kaphat nagyobb feladatot egy szombati, egész estés shownál. Ebben a műfajban ennél nincs feljebb. Csodaszép ruhákban, gyönyörű frizurákban, sminkben ott állni minden szombat este az én életkoromban elérhető maximális csúcs. Néha leesik ez a dolog, és találkozom is olyan emberekkel, hogy a jelenlétükben a bőrömön is érzem, szeretnek, kíváncsiak rám. De valahol ezt még mindig nem tudtam teljesen felfogni. Ez talán annak köszönhető, hogy sokáig a háttérben dolgoztam. Soha nem hírességként tekintettem magamra, aki az arcát adja a műsorhoz, hanem egy olyan valakire, aki részt vesz a műsor készítésében. Hiába voltam szombaton élő adásban, hétfőtől péntekig az irodai asztalnál ülve, mint szerkesztő vettem rész a munkában, püfölve a gépet. Ez az egész nem úgy csengett le bennem, hogy akkor én most sztár lettem. Magyarországon a sztárkultusz egyébként is gyerekcipőben jár. Amerikában elérhetetlen egy hollywoodi celeb, de mi idehaza ugyanúgy eljárunk vásárolni, ugyanoda viszem a gyerekemet orvoshoz, és magam is ugyanoda járok terhesgondozásra.

Ez nem terhes számodra picit? Például, hogy minden kismama felismer.

Az ember ezt megtanulja kezelni az évek alatt. Hála Istennek nálam ez is fokozatosan jött. A Kölyökklub nem az a fajta műsor volt, ami után hisztérikusan rám rohantak a paparazzók, de azért a három év alatt minden gyerekes családban, megtudták, hogy ki az az Ördög Nóri. Adott egy komoly ismertséget, de mégsem volt intenzív jelenlét. Így amire jött a Szombat Esti Láz, megszokták az arcomat, és nekem sem volt túl drasztikus a változás. Fokozódott az érdeklődés, de már előtte is voltak ilyen élményim, nem lepődtem meg, hogy összesúgnak a hátam mögött. Nagyon örülök annak, hogy ez így alakult, és nem egyik pillanatról a másikra. Megtanultam ezzel együtt élni. Ha kisbabát vársz, de még nem szeretnéd, hogy kiderüljön, akkor megkéred a legjobb barátnődet, hogy vegyen neked ő kismamavitamint a gyógyszertárban. Vagy megbeszéled a nőgyógyászoddal, hogy ha lehet, fogadjon rendelési idő után, amikor már nincs ott senki. Emellett természetesen tudomásul veszem, hogy az embereket érdekli, ami velünk történik. A kezdetektől tudtam, hogy ez is a munkánk része, szeretnék is valamennyit adni magamból, de nyilván van egy pont, ahol meg kell húzni a határt. A személyemet illetően viszont ez még soha nem volt annyira nyomasztó, vagy terhes, hogy disszidáláson kelljen gondolkodnom (mosolyog). Szeretettel teli dolog, ami felém irányul. Itt most nem a kommentelőkre gondolok, hanem azokra, akikkel személyesen is találkozom.

Nagyon sok fiatal nő példaképe vagy. Sokan merítenek erőt a te történetedből.

Nagyon remélem, hogy ez így van. A bloggal is pont ez volt a célom, hogy elmeséljem cukormáz nélkül a valóságot. A legnagyobb bók, amikor egy-egy bejegyzés alá azt írják az emberek, “mintha a mi életünkről mesélnél”, vagy “velünk is ugyanez történt”. A lombikos történet kapcsán sokszor megköszönik, hogy felvállaltam, mert ez itthon még mindig tabutéma, és rengeteg ember van, aki nem tudja, kihez lehet fordulni, kitől lehet segítséget kérni. Nagyon örülök, hogy a blog ehhez a tabudöntögetéshez egy kicsit hozzájárult.

Kicsit fura nem? Nálunk ma az is tabutémának számít, hogy egy kismama miért vezet tévéműsort.

Ez meglepett engem is. A várandósság nem betegség! Fantasztikus állapot, soha nem voltam annyira energikus, mint most várandósan. Nagyon sok szinten konzervatív társadalomban élünk, ahol én azért is harcolok, hogy engedjék a nőket még jobban kibontakozni. Annyi értékes nő van, és annyi izgalmas dolog van bennünk, ami túlmutat azon, hogy otthon a tűzhely mellett álljunk és gyereket neveljünk. Ami persze a legszebb hivatás, és van, akit ez tesz maximálisan boldoggá, de vannak, akik szeretnék összeegyeztetni az anyaságot a munkájukkal, és ehhez a párjuk segítségére is szükség van.

A picúr a pocakodban élvezte a Szombat Esti Láz – A nagy félrelépés adásait?

Többször jelezte bentről, hogy neki is tetszenek az adásban felcsendülő dalok, pedig általában akkor szokott elkezdeni mocorogni, amikor éppen leülök, és nyugodtabb állapotban vagyok. Ezek a napok egyébként nekem nagyon pihentetőek voltak. Otthon egész nap Mici után rohangálok, és őt emelgetem, itt viszont ültem egy smink és fodrászszékben sokat, vagy a megjelenések között a takarásban. Inkább mentálisan volt fárasztó.

Gondoltál arra, hogy mi lesz, ha Mici szembesül azzal az oviban, hogy ki az anyukája?

Igen, gondoltam, már erre. Nagy ügyet biztosan nem csinálok belőle, és az a típus sem vagyok, aki Micit burokban szeretné nevelni, hiszen az is irreális elvárás, hogy el legyen zárva a külvilágtól. Biztosan érdekes helyzet lesz, de most úgy hiszem, hogy a lehető legtermészetesebben kell ezt kezelni, neki addigra a világ legtermészetesebb dolga lesz az, hogy én vagyok az anyukája. Szembesülni fog addig máshol is azzal, hogy felismernek minket az utcán, odajönnek, autógrammot kérnek, fotózkodnak. Mire oviba kerül, ezzel már tisztában lesz, nem éri váratlanul. Ami inkább érdekel, hogy a döntésem, mellyel felvállaltam, hogy ő lombikos baba – látva azt, hogy Magyarországon mennyire nincsenek tisztában azzal az emberek, hogy ez mit is jelent pontosan – , mennyire fogja befolyásolni, mit fog ebből ő visszakapni, milyen benyomások érhetik őt egy gyerekközösségben. Kell-e nekem ezt előre kezelni, és felkészíteni őt erre, elmondani neki, hogy ő ugyan olyan gyerek, mint a többiek? Az foglalkoztat, hogy meggondolatlanul nem adtam-e már neki születése előtt egy stigmát azzal, hogy felvállaltam, ő lombikos baba. Nem hinném, hogy ez ilyen súlyos lenne, de ez a gondolat csak később jutott eszembe. Amikor felvállaltam, úgy éreztem – és ez nem is változott -, hogy ez egy nagyon hasznos és fontos lépés. Pont a tabudöntögetés miatt. Nagyon büszke vagyok, hogy ki tudtam állni emellett, és ezáltal bizonyíthatóan segítettem másoknak. Rengeteg e-mailt és visszajelzést kaptam arról, hogy ez hány embert juttatott át nehezebb időszakokon. Ezzel a kis teherrel a hátán Micinek sem lesz feltétlenül egyszerű, de erre nem kell előre ráparázni. Majd ezt is természetesen kezeljük.

A második babátok érkezését férjed egy csodaszép fotójával jelentettétek be. Míg te a szavakkal kommunikálsz főként, ő a képeivel. Közös munkán nem gondolkodtatok?

Többször is felmerült az ötlet egy olyan fotóalbum kiadásáról, ahol Palkó fotói mellé én írnék rövid szösszeneteket. Ez nagy álmom, és össze is fogjuk hozni biztosan! A sok-sok elfoglaltság mellett ez most nem a legelső a teendők listáján, de minél több közös időt töltünk együtt, ez az anyag annál gazdagabb lesz. Mire ez valósággá válik, már csak válogatnunk kell a sok élményből, hogy mi is kerüljön bele pontosan.

Akarni kell nagyon? Vagy inkább vágyni arra, hogy valami létrejöjjön? Megteremted magadnak legbelül?

A fejemben, vagy a szívemben megszületnek bizonyos gondolatok, képek és addig csűröm-csavarom a dolgokat, amíg úgy nem történik. Majdnem mindennel kapcsolatban. Azért volt nagyon kemény időszak miközben Micire vártunk, mert ahhoz szoktam, hogy gyorsabban válnak valóra az álmaim. Talán azért is, mert nem szoktam túlságosan elszállt dolgokat kívánni. Valószínűleg a tévés karrieremnek is ez a titka. Soha nem vágytam ezzel kapcsolatban nagy dolgokra, ami egy fura ellentmondás, mert mindenki azt mondja, hogy merj nagyot álmodni. De én inkább örültem annak, hogy ott lehetek, csinálhatom, és az adott szituációban próbáltam a legjobban teljesíteni. Így adódtak olyan lehetőségek, amelyekkel tudtam élni. Meg kell találni az egészséges középutat, és olyan dolgokra vágyni, amelyekben sikerélményed lehet, létre tudod hozni, meg tudod valósítani.

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Sztárok