Angelina Jolie feladná a színészkedést a politikai karrierért?

2014. november 07.
Angelina Jolie a világ egyik legszebb és legismertebb színésznője, egyben a világ egyik legsármosabb férfijának felesége és csodás gyerekek édesanyja. Bátran mondhatnánk, hogy szinte mindent elért az életben, amire vágyni lehet. Jolie mégis fontolgatja, hogy feladja hollywoodi karrierjét és politikusi pályára lép.

A Vanity Fair decemberi számának címlapjáról mosolygó, gyönyörű színésznő a lapnak adott interjúban bevallotta, úgy érzi, szívesen kipróbálná magát más területeken is. Azt már régóta tudjuk, hogy Angelina sokoldalú nő: hollywoodi szerepei mellett rendezőként is kipróbálta magát, ráadásul nemrégiben magától az angol királynőtől kapott kitüntetést humanitárius munkájáért.

Úgy tűnik, a hangsúlyok kezdenek eltolódni Angelina életében, és a fényes színészi karrier helyett inkább a politikában tevékenykedne.

„Mikor humanitáriusként dolgozol, rengeteget foglalkozol a politikával is – feleli Jolie Janine di Giovanni újságírónak arra a kérdésre, hogy fontolgatta-e, hogy a választásokon is induljon. – Hiszen ha valóban változást akarsz elérni, akkor felelősséget kell vállalnod.” Persze gyorsan hozzátette: „De őszintén nem tudom, milyen szerepkörben lehetne több hasznom. Tisztában vagyok vele, hogy a színészkedésből élek, és így ez kevésbé volna megoldható.”

Bár jelenleg Jolie életében még biztosan a filmezés áll az első helyen, hiszen épp második rendezésének, a Rendíthetetlen című film decemberi bemutatójára koncentrál, ráadásul újra közösen forgat Brad Pittel is, a By the Sea című filmben, amiben játszik is, és amit rendezőként is jegyez.