Térjünk vissza Patricia Arquette beszédére!

2015. február 24.
Örültünk a díjazottaknak és a csodaszép ruháknak, de érdemes visszatérni a 46 éves, friss Oscar-díjas színésznő lelkesítő és bátorító beszédére is, amelyet az idei Oscar-gálán mondott el.

Patricia Arquette lelkesítő és bátorító felhívása mindenkit lázba hozott. Egyes médiumok egyenesen az Oscar abszolút győztesének kiáltották ki a Birdman című film mellett.

A Sráckorban nyújtott alakításáért, amely Golden Globe- és a Bafta-díjat is hozott számára, a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjjal jutalmazott Patricia Arquette az Oscar szobrocskát a kezében szorongatva elővette gyűrött papírlapját, és 40 millió néző füle hallatára, miután gyorsan elsorolta azoknak a nevét, akiknek hálás a díjért, rátért a lényegre: kiállt a nőknek járó egyenlő bérezés mellett.

„… Köszönöm az önkénteseknek, akik a környezettudatos higiéniáért dolgoznak a fejlődő világban… Minden nőnek, aki gyereket szült, a nemzet minden adófizető állampolgárának… Harcoltunk már mindenki egyenlő jogáért… elérkezett a mi időnk, hogy mi nők azonos bérezést és egyenlő jogokat kapjunk egyszer és mindenkor az Egyesült Államokban.”

A gálát követő interjúkban a színésznő elmondta, hogy szerinte elfogadhatatlan az a tény, hogy egy nő minél több gyereket vállal, annál nagyobb esélye van az elszegényedésre, és fontosnak tartotta, hogy egy alkotmánymódosítással véget vessenek a nemek közötti diszkriminációnak.

Persze arról is mesélt, hogy a Sráckor 12 évig tartó forgatása alatt egyszer sem plasztikáztatott, mert fontosabbnak tartotta, hogy külsejét tekintve is hiteles maradjon a fiát egyedül nevelő édesanya szerepében. Sőt, a díjkiosztón viselt ruháját a gyerekkori barátnője tervezte, és aznap a manikűrözésre sem jutott ideje, (amit persze egyáltalán nem bánt) mert délelőtt még adományokat gyűjtött a fejlődő országok tiszta vizet és higiénikus szennyvízelvezetést biztosító alapítványának.

A GiveLove alapítvány, amelyet a színésznő testvérével, Rosettával alapított 2010-ben, kezdetben a haiti földrengés áldozatainak segített, hogy a menekült gyerekek és családok számára újra élhető világot teremtsenek. A GiveLove célja, hogy javítsanak a fejlődő országok csatornázási rendszerein. A higiénia ugyanis javítja a közegészségügyet, csökkenti a gyermekhalandóságot és védi a vízkészletet is.

Az alapítvány önkéntesei egy úgynevezett EcoSan rendszer kiépítésében segítenek a helyieknek, és megtanítják nekik, az olcsó komposzt toalettek használatát és azt is, hogyan fordítsák előnyükre mindezt. A szerves komposztálásról, a talaj javításáról és a fenntartható földhasználatról is szóló projektjüket már más országokba, például Nicaraguába is eljuttatták.

A színésznő alapítványa többek közt neki is köszönhetően nagy léptékben fejlődik, talán a gálán elmondott szavai is elindítanak valamit.

Az alapítvány munkájáról bővebben olvashatsz: GiveLove!

A lelkesítő beszéd: