Olyan, mint Sophie Marceau volt húszévesen. A francia, csinos fiatal lányok megtestesítője, annyi kis szépséghibával, hogy Stéphanie Schlesser Belgiumban született magyar anya és luxemburgi apa gyermekeként. Jelenleg Párizsban él, és a francia musicalek ígéretes tehetsége. Ambíciókban és kitartásban nincs hiány nála, még az is előfordulhat, hogy néhány éven belül tényleg Sophie Marceau utódja lesz a francia filmekben. A téli szünetben Budapesten járt – ekkor találkoztunk.
Kislány korodtól kezdve musicalszínésznő szerettél volna lenni?
Tízéves koromtól tanulok énekelni, táncolni. A suli mellett szórakozásból jártam ének- és táncórákra, a tanáraim azonban úgy gondolták, érdemes bemutatni a tehetségemet másoknak is. Kamaszkoromban már főszerepeket kaptam gyerekmusicalekben. Érettségi után a szüleim biztattak a művészpályára, de én nagyon tartottam tőle. Számomra fontos a biztonság, a kiszámítható élet, a művészvilág pedig ennek pont az ellenkezője. Elkezdtem egy menedzserképző iskolát, de néhány hét után rájöttem, hogy ez nem az én világom. Hiányzott a tánc, az éneklés, a színház. Végül a szüleimmel együtt találtunk egy magániskolát Párizsban, ami kifejezetten musicalszínészek képzésére szakosodott. Felvételiztem a párizsi Nemzetközi Musical Akadémiára, az AICOM-ra.
Nehéz volt bejutni?
Volt egy felvételi vizsga, de az első évfolyamba elég sok embert felvesznek. Mivel ez magániskola, a tandíj az első évben nagyon magas. A második és harmadik évfolyamig már sokkal kevesebben jutnak el, csak a legjobbak maradhatnak – számukra a tandíj is kevesebb már. Ez a leghíresebb musicaliskola Franciaországban, a nagy nemzetközi musicalek vezető színészei általában ebből az iskolából kerülnek ki.
Volt lehetőséged a tanulmányaid mellett dolgozni?
Mivel az első év tandíja 8000 euró volt, amit a szüleim nem tudtak fizetni, a tanulás mellett mindenképpen dolgoznom kellett. Szerencsém volt, mert az iskola igazgatója maga ajánlotta fel, hogy esténként és a hétvégén recepciósként dolgozzam náluk. Nagyon szerették volna, hogy bekerüljek hozzájuk. Az első évben nem volt időm szereplőválogatásokra járni, vagy színházakban statisztálni, színházi előadásokat megnézni. Csak munka volt és tanulás. Másodikban már kevesebbet kellett fizetni, így a recepciósállást lecseréltem alkalmi gyerekvigyázásokra, és több szabadidőm lett a szakmai programokra. Kaptam néhány kisebb szerepet is gyerekelőadásokban, és megismertem a francia musicalvilág kulisszatitkait. A második év után sikerült lediplomáznom egy évvel előbb, mint a többieknek. Júniusban kaptam meg a diplomámat, júliusban pedig már részt is vettem a Notre-Dame de Paris musical szereplőválogatásán. Megkaptam Fleur de Lys szerepét, ami a második női szerep, így három szép dalt is énekelhettem benne. Öt hónapos turnéra indultunk Ázsiába ezzel a darabbal.
Hogy néz ki egy ilyen turné? Olyan, mint a Cirque du Soleil világ körüli útjai?
Igen. Hasonlít rá. A francia musicaleket nagyon szeretik külföldön. A Notre-Dame de Paris és a Rómeó és Júlia musicaleket Franciaországban már nem játsszák, viszont a darabok folyamatosan turnéznak a világban. Dél-Korea után Tajvanra és Libanonba is eljutottunk két-két hétre. A technikusokkal együtt 70-en utazunk, jönnek velünk a díszletek, a jelmezek. A főszereplők esetében mindig van második szereposztás, ha valaki lebetegedne. A csapat ugyanazokból a tagokból áll, akkor vesznek fel új embert, ha valaki elhagyja a társulatot, vagy nem tud elmenni a következő turnéra.
Milyen volt a közönség Dél-Koreában?
Több városban is fellépünk, és mindenütt azt tapasztaltuk, hogy a közönség fantasztikusan lelkes. Több ezer férőhelyes gyönyörű színházakban, sportcsarnokokban léptünk fel,– és mindig telt ház előtt. Életemben először találkoztam lelkes ázsiai rajongókkal, voltak lányok, akik egyik városból a másikba is követtek, és többször is megnézték az előadást. Sok-sok ajándékot, rajzot, virágot is kaptam tőlük. Olyan megható és felemelő érzés azt látni, hogy mennyi örömöt tud jelenteni egy művészi produkció.
A felejthetetlen élményen kívül anyagilag is megérte ez a turné?
Igen. Öt hónapon át nagyon intenzív volt az életünk, de amikor visszajöttünk Franciaországba, egyáltalán nem volt biztos, hogy újra lesz munkám. Észnél kell lenni, mert ebben a szakmában soha nem lehet tudni, hogy mennyi ideig lesz az ember parkolópályán. Franciaországban minden színész szabadúszó, produkciókra szerződnek. Nincsenek állandó színházi társulatok, mint Magyarországon. Ha egy évben ledolgoztál egy bizonyos óraszámot, igényelheted az úgynevezett művészstátuszt, ami minimális fizetést biztosít azokra az időkre, amikor éppen nincs munkád.
A Notre-Dame de Paris után lett munkád?
Még Ázsiában voltam a turnén, amikor egy régi tanárom beajánlott a Rómeó és Júlia musical Júlia szerepének castingjára. Mivel személyesen nem tudtam elmenni a válogatásra, videófelvételt kellett készítenem magamról. Emlékszem, a musical díszletei között, szőke parókában, romantikus jelmezben énekeltem el a kért dalokat. Annyira jól sikerült, hogy másnap visszahívtak. Megkaptam a szerepet. Néhány hónap nyári pihenő után újra csomagoltam, és indultam vissza Dél-Koreába, ahol két hónapig a második szereposztásban voltam Júlia.
A második szereposztás hányszor énekelt a produkcióban?
A második szereposztásnak is pontosan ugyanúgy meg kell tanulnia a szerepet, mint az elsőnek. Végig a színházban kell lennie, hogy bármikor beugorjon, ha az első szereposztás lebetegszik, vagy valami baja történik. Három alkalommal helyettesítettem a kolléganőmet, ami fantasztikus volt. Imádom ezt a szerepet, rengeteget vagyok színpadon, és gyönyörűek a dalok, amelyeket énekelek. Az első szereposztású Jùlia ezen a turnén jelentette be, hogy tíz év után kiszáll a produkcióból. Úgyhogy a következő turnén már én éneklem Júlia szerepét az első szereposztásban.
Nagyon fiatal vagy és nagyon lelkes. Meddig lehet ezt az életformát ilyen intenzíven vinni? Család mellett is lehetséges?
Nehéz, de Franciaországban sokan család mellett, idősebben is így élnek. Inkább attól kell félni, ahogy idősödik az ember, lassan elfogynak a szerepek. Jönnek az új, fiatal tehetségek, akik rivaldafénybe kerülnek. A tévés tehetségkutató versenyek minden évben ontják magukból az új arcokat. Könnyen ki lehet pörögni ebből a világból, ha nem figyelsz oda.
Soha nem álmodtál szólókarrierről?
Eddig mindig musicalekben játszottam, ahol az ének-, a tánctudásomat és a színészi képességeimet egyszerre tudtam megmutatni. Most jutottam el odáig, hogy szeretnék néhány saját dalt is elénekelni. Találkoztam néhány zeneszerzővel, akikkel el tudnám képzelni, hogy együttműködünk és többen felajánlották, hogy dalt írnának nekem. Ami az éneklésnél is jobban izgat mostanában, az a filmezés. Franciaországban a filmes világ nagyon zárt közösség, ahol egyenlőre még nincsenek kapcsolataim. Most egy ideig Párizsban maradok, készítek majd bemutatkozóvideókat magamról, és igyekszem egy jó ügynököt is találni, aki egyengeti majd a filmes karrieremet.
Mit jelent számodra Magyarország?
Anyukám magyar, az egész családja Magyarországon él. Akkor került Belgiumba, amikor megismerte apukámat, aki Luxemburgból származik. Egész pici koromtól fogva minden évben legalább kétszer ellátogattunk Magyarországra a nagyszüleimhez. A karácsonyt és a nyári szünet egy részét minden évben itt töltjük. A nagy családi vakációk helyszíne mindig a Balaton, Siófokon évek óta ugyanazt a házat béreljük ki. Gyakran barátokat is hozunk magunkkal, megmutatjuk nekik, milyen szép ez az ország. Sajnos nem tudok jól magyarul, otthon franciául beszélünk a szüleimmel és a testvéreimmel. De mostanában elkezdtem tanulni ezt a nyelvet, mert nagyon hiányzik, hogy kommunikálni tudjak rajta. Itthon érzem magam Magyarországon, de a nyelv miatt mindig van egy hiányérzetem.
Nemrég együtt énekeltél Vastag Csabával a SingSingSing Musical Show-ban, még hírbe is hoztak titeket.
Csabával nagyon jó barátok vagyunk. Mivel más országban élünk, és mind a ketten nagyon elfoglaltak vagyunk, ritkán találkozunk. Figyeljük egymás munkáját, levelezünk egymással, és amikor Magyarországon vagyok, találkozunk. Többször voltam már Csaba koncertjein – a bulvárújságíróknak feltűnt a jelenlétem. Elkezdtek kombinálni. A SingSingSing előadásba véletlenül kerültem, nagyon szép emlék maradt. Nyáron a szabadságunk alatt valami zenés műsort szerettünk volna megnézni, a SingSingSingre esett a választásunk. Amikor a show rendezője megtudta, hogy jövünk megnézni az előadást, megkérdezte, hogy egy duett erejéig lennék-e Júlia a show Rómeójának oldalán. Mielőtt elfogadtam volna a felkérést, szerettem volna próbálni Rómeóval, hogy megtudjam, miként tudjuk a Szívből szeretni című dalt két nyelven előadni. A közös próba nagyon jól sikerült, úgy éreztem, színpadra léphetünk ezzel a produkcióval.
A következő kihívás?
Nelson Mandela életéről készült egy új musical Madiba címmel, ebben fogok január közepétől a párizsi Théâtre Comédia-ban két hónapig játszani. Első szereposztásban kóruslány vagyok, énekelek és táncolok a többiekkel, de párhuzamosan a főszereplő lány szerepére is készülök a második szereposztásban. Tökéletes párosítás, minden előadásban szerepelek, de soha nem tudhatom, hogy főszereplőként vagy kóruslányként lépek-e föl este. Párizs után pedig Franciaországban turnézunk majd a darabbal.
