Till Attila: „A humor a legjobb oldás” – Marie Claire Filmnapok

2016. április 18.
Tiszta szívvel című új filmjében egyszerre van benne József Attila dühe, a mozgáskorlátozottak humora, valamint Tilla riporteri kíváncsisága és mesélőkedve. A végeredményről magát a rendezőt kérdeztük. A filmet a Marie Claire Filmnapokon két alkalommal is láthatod, a vetítések után pedig találkozhatsz a szereplőkkel is a helyszínen.

Mióta foglalkoztatott, hogy kerekes székesekről készíts nagyjátékfilmet?

A Tiszta szívvel régóta, 5-6 éve készül, és a kerekes székes ismerőseimnek köszönhetően jött az ihlet. Az elmúlt években több, mozgáskorlátozottakkal foglalkozó alapítvánnyal is kapcsolatba kerültem, így tapasztaltam meg azt, hogy a közhiedelemmel ellentétben ők egyáltalán nem elesett, szánni való, a társadalom által kivetett emberek. A film egyik főszereplője, Fenyvesi Zoli például százszor több helyen megfordul, mint én. Megragadott, hogy ezt a hangulatot történetbe szőjem.

A film címe azonos József Attila egyik leghíresebb versével. Van különösebb oka az egyezésnek?

Szeretem a verseit, és fontosnak tartom, ahogy belehergelte, beleőrjítette magát az írásba. A Tiszta szívvel egy nagyon erős, elementáris vers, mindig is nagyon szerettem. A benne felmerülő gondolatok, a balladisztikus düh és elkeseredés kimondottan inspirált, amikor a történetet írtam. Eredetileg csak munkacím volt, de aztán megmaradt – szeretem, és jó címnek tartom. A tiszta és a szív szavak eleve nagyon szépek, maga a vers pedig szinte mindenki számára felkavaró. Mindig kérdés, hogy lehet-e kölcsönvenni címet a klasszikusoktól, én azonban úgy gondolom: nem baj, ha az utókor hozzányúl egy régi darabhoz. Ez is egy kapcsolat a múlt és a jelen között. Egyébként szerintem József Attila nem bánná, hogy használjuk a címét.

A filmben Thuróczy Szabolcson kívül a főbb szerepekben a valóságban is kerekes székes szereplőket látunk. Ezt miért tartottad fontosnak?

A filmtörténet tíz legfontosabb fogyatékossággal élő karakterét mind olyan színészek játszották el, akik az életben nem fogyatékossággal élők. Ehhez számtalan trükkre volt szükség, én pedig azon gondolkoztam, vajon nem lenne-e egyszerűbb, ha a mozgáskorlátozottakat valóban mozgáskorlátozottak játszanák. Szerettem volna, ha nemcsak eljátsszuk ennek a valóságát, hanem megpróbáljuk sokkal közelebb is hozni. A filmben benne van a testük, a lelkük, a reakcióik különböző helyzetekben, és ez mind-mind erősíti a történetet.

Mi a legfontosabb, amit a Tiszta szívvel kapcsán megtanultál róluk?

A film miatt sokat voltam velük, így a legapróbb részletekig megismertem a lelki világukat, a problémáikat, az életük mozgatórugóit. Úgy gondolom, hogy ha már megnézzük a filmet, vagy beszélünk erről a témáról, azzal is érzékenyítünk. Itt van például Fenyvesi Zoli. Egyáltalán nem úgy gondolok rá, mintha más lenne. Ugyanolyannak látom, mint magamat. Ez a legfontosabb, ami történhet. Tudni, hogy bárki képes bármire, bárki lehet bármi. Az ember a lényeg, az összes többi csak körítés. Ő gurul, én meg járok, ennyi a különbség. Azt is nagyon fontosnak tartom, hogy meg tudtuk mutatni, hogy valaki, aki kerekes székben van, el tud játszani egy főszerepet, el tud vinni egy filmet. A mozgáskorlátozottak nagyon sok munkát nem kapnak meg, márpedig ha egy kerekes székes lehet főszereplő, akkor vezérigazgató is lehet.

Honnan ered ez a nagyfokú érzékenység, hogy ennyire magabiztosan tudsz idegen helyzetekhez, kényes témákhoz nyúlni?

Alapvetően minden alkotó képes erre, ez önmagában nem különleges. Nálam nem az érzékenység, inkább a munkamódszer érdekes. Én egy riporter adatgyűjtő lelkesedésével vetem bele magam azokba a világokba, amelyeket szeretnék megmutatni. Ez így volt a Pániknál és a Csicskánál is. Elmerülök ezekben a világokban, és így alakul ki a fikció is.

A Tiszta szívvel tele van humorral. Lehet és szabad nevetni a kerekes székeseken, nem szentségtörés?

Kinevetni senkit sem lehet. Rajtuk nem, de velük nevetni mért ne lehetne? Rengeteg jó fej mozgáskorlátozott ember van, aki tud nevetni saját magán, és persze van saját poénrendszerük is. Mindig azt tapasztalom, hogy a humor a legjobb oldás. Ami humorral valósul meg, az sosem fáj.

Fotó: Laokoon_Filmgroup_Stalter_György

Várunk a Marie Claire Filmnapokon:

Április 29., 20 óra Tiszta szívvel című film vetítése
21.45 óra Kerekasztal-beszélgetés a Tiszta szívvel című film két szereplőjével, Thuróczy Szabolccsal és Danis Lídiával

Április 30., 20 óra Tiszta szívvel című film vetítése
21.45 óra Kerekasztal-beszélgetés a Tiszta szívvel című film két szereplőjével, Balsai Mónival és Fenyvesi Zoltánnal

A Marie Claire Filmnapok részletes programjáért kattints a képre!