Három nő, akiről nem gondolnád, hogy Brad Pitt barátnője volt

2016. szeptember 25.
Nem túlzás azt állítani, hogy napok óta az egész világ Angelina Jolie és Brad Pitt válásával van elfoglalva. Sokaknak az is eszébe jut, mit élhetnek át most azok a nők, akiket a világhírű színész korábban elhagyott. Közülük talán a leghíresebb Jennifer Aniston, akitől éppen Jolie miatt vált el a sztár, azt azonban már kevesen tudják, hogy Pitt karrierje alatt több más híres színésznővel is járt.


(ABC Studios)

Tinédzser szerelem

Pitt egyik nagy szerelme Juliette Lewis volt, akivel négy évig, 1989 és 1993 között voltak együtt. A botrányairól is ismert színésznő akkor még mindössze 16 éves volt, de a mai napig szeretettel gondol vissza Pittre. „Tinédzser voltam, középiskolába jártam, és párkapcsolatban éltem egy csodálatos, mókás és intelligens fiúval. Aki később híres lett” – emlékezett vissza együtt töltött éveikre a színésznő.

Persze Juliette Lewisnak sem kell a szomszédba mennie egy kis hírnévért. A most 43 éves sztár karrierje csúcspontján olyan filmekben szerepelt, mint a Született gyilkosok, a Gilbert Grape vagy az Alkonyattól pirkadatig. A Rettegés foka című filmben nyújtott alakításáért 1991-ben a Legjobb női mellékszereplő Oscar-díjára jelölték.

Juliette Lewis-t a magyar tévénézők a Titkok és hazugságok című sorozatból is ismerhetik, amely jelenleg az AXN műsorán látható. Ebben Lewis egy detektív bőrébe bújik, hogy felderítse az igazságot egy gazdag és titokzatos családban történt gyilkosság ügyében.

Házasságon kívül

Ha Demi Moore szóba kerül, szinte mindenkinek Bruce Willis jut eszébe, akitől a színésznőnek három gyermeke is született. A két sztár házassága azonban nem volt mindig felhőtlen, ezt bizonyítja Demi és Brad viszonya 1998-ban. Hosszú távú kapcsolat ugyan nem lett belőle, és hivatalosan egyikük sem erősítette meg, hogy valaha is együtt voltak, de Hollywoodban mindenki tényként kezeli románcukat.

Demi egyébként azóta sem volt túl szerencsés a szerelemben: Freddy Moore énekessel kötött első házassága 1985-ben ért véget, Bruce Willisszel 2000-ben adták be a válókeresetet, a nála 15 évvel fiatalabb Ashton Kutcher 2005 és 2013 között volt a férje.

Majdnem feleség

Brad Pitt a Hetedik forgatásán találkozott az akkor 22 éves Gwyneth Paltrow-val. A jóképű színész és a fiatal színésznő hamar egymásba szeretett, Brad pedig annyira komolyan vette a kapcsolatot, hogy két év múlva megkérte Gwyneth kezét. Nem sokkal később mégis felbontották az eljegyzést, bár a kapcsolatra a mai napig szeretettel gondolnak vissza.
Brad egy interjúban elmondta, hogy a lánykérés „élete egyik legfantasztikusabb pillanata” volt, Paltrow pedig arról mesélt, hogy a mai napig barátságban vannak egykori vőlegényével.

„Szerelmes voltam belé. Annyira csodálatos és kedves volt, és hát ő volt Brad Pitt, ha érted, mire gondolok” – emlékezett vissza Gwyneth.

Titkok és hazugságok második évad premier augusztus 28-tól vasárnaponként 21:00-tól az AXN műsorán.