„Unalmas, normális életet élek” – interjú Wolf Katival

2016. december 20.
A rajongók december 29-én a Budapest Kongresszusi Központban találkozhatnak Wolf Kati megszokott, lendületes és érzelmes dalaival, de az énekesnő kevésbé ismert, meghittebb oldalával is bemutatkozik a közönség előtt. Ezen a különleges estén ráadásul saját zenekara mellett, a világhírű Liszt Ferenc Kamarazenekarral is színpadra lép. Az év végi nagykoncert előtt a Kati még elárulta nekünk, mitől retteg a fellépések előtt, és hogy mi volt a garázsbandája legemlékezetesebb fellépése.

Úgy tudom, kamaszkorodban volt egy garázsbandád. Mi volt a legemlékezetesebb fellépésetek?

A legelső! Sokáig próbáltunk rá, és nagyon komolyan vettük. Szentendrei gyerek vagyok, az összes ismerős jött, és nagyon nagy buli kerekedett belőle.

Arról is híres vagy, hogy gyerekként te énekelted a Vuk főcímdalát. Nem szoktak megkérni néha, hogy énekeld el?

Sokszor, de nem énekelem… Néha gyerekekkel együtt, de fellépésen már nem. Sokszor egyebként nem is gyerekek kérik, hanem meglett apukák, nagymamák… vicces. Persze imádom a dalt, és a rajzfilmet is, de már mást énekelek.

És ez nem idegesítő?

Nem, nekem ez egy szép emlék, és meghatározó dala az életemnek. Az emberekben kivétel nélkül jó érzés kötődik hozzá. Szerencsém volt, hogy elénekelhettem gyerekként.

Az igazi ismertséget az X-Faktor hozta meg számodra. A szakmában bélyeget jelent a tehetségkutatós múlt?

Nem én vagyok az egyedüli, aki a tehetségkutató előtt sok évet állt színpadon, ismeretlenül. Nekem sokkal inkább az a múltam. Befutni viszont más – ahhoz kellett a média. Aztán, hogy ki hogyan tud gazdálkodni a hirtelen jött ismertséggel később, az már egy nehezebb dolog.

Sokáig próbálkoztál a zenei életben, míg megjött a várva várt siker. Mi hajtott, mi lendített át a kudarcokon?

Sokáig egyáltalán nem kudarcnak éltem meg, hogy nem futottam be. Imádtam énekelni, és nem a színpad helye vagy stílusa, vagy a fellépés hangulata határozta meg, hogy jól érzem magam. Egyszerűen szerettem énekelni mindenhol, mindig. Nagyon szerettem azokat az embereket, akikkel színpadon álltam emberileg és szakmailag is. Valahogy azt éreztem, hogy egyszer majd eljön az én időm. Mikor a második kislányom megszületett, akkor döbbentem rá, hogy mar mamakorba értem a popszakma szerint, kéne valami nagyobb, ütős dolog, amivel megmutathatom magam. Akkor kezdtem el félni, mi lesz, ha nem jön össze a nagy álom.

Az X-Faktor után aztán hirtelen szakadt rád az hírnév. Mi volt benne a legnehezebb?

A legnehezebb, úgy érzem a nagyobbik lányomnak, Jankának volt. Az ő élete már kialakult, normális, megszokott dolgok körül zajlott. Anya, apa, család, ovi. Hirtelen sokat mentem el otthonról, címlapon voltam, megismertek. Ez neki lehetett a legnagyobb váltás. Szerencsére nagyon nyitott lányka, meg lehet vele beszélni mindent már kicsi kora óta.

A bulvárlapok nem környékeztek meg, hogy a magánéletedben turkáljanak?

Szerencsére szinte mindenki tiszteletben tartja, hogy meghúztam egy határt. Velem kapcsolatban van más értelmes téma: koncertek, család, gyerek, karrier összeegyeztetése. Ez szerintem kifogyhatatlan téma, nem kell keresgélni mást. Nem is vagyok egy botrányos darab. „Unalmas”, normális életet élek, aminek a monotonitását én nagyon szeretem, sokat dolgozunk érte, és becsben tartjuk. Az nem lehet a nagyközönség szeme előtt.

Év végi nagykoncerted némiképp rendhagyónak ígérkezik: az ismert dalaid mellett a Liszt Ferenc Kamarazenekarral közös produkció „emelkedett” hangulatot ígér. Mit értsenek a rajongók ez alatt?

A koncert nagy részében a saját dalaim, popslágereim hangzanak el. Vendégnek viszont nem egy énekest hívtam, hanem egy világhírű magyar kamarazenekart. Óriási megtiszteltetés, hogy eljönnek velem zenélni! Apám, Wolf Péter csodálatos dalait fogjuk együtt előadni, van Sztevanovity Dusán szövegű dal is, de lesz például egy Vörösmarty vers is, illetve az én zongoristám, Neumann Balázs meghangszerelte az egyik dalomat, titok, melyiket, de gyönyörű lett. Teljesen más dal született belőle. Olyan lett, mint egy érzelmes filmzene.

Nagy koncertek előtt sosem szoktad azt álmodni, hogy elfelejted a szövegedet, vagy valami más baki történik?

Van egy visszatérő marhaság, amit álmodni szoktam, és ráadásul pont a Kongresszusi Központ a helyszín az álmomban is. Hallom, hogy már játszik a zenekar, én meg még smink nélkül, farmer gatyában, otthoni pólóban ülök az öltözőben…

December 29-én lesz a koncert. Azért tudsz majd előtte karácsonyozni?

Persze, csak még jobban előre kellett dolgozni. A december amúgy is diliház minden zenésznek, úgyhogy hozzászoktam. És bár nagyon utálok kapkodni, így is mindig van valami, ami utolsó pillanatban derül ki, de azért a nagy része már megvan a készülődésnek.

Ha bármit kaphatnál, mi lenne a legszebb karácsonyi ajándék?

Egészség a szeretteimnek… Bármilyen elcsépelten hangzik, tényleg nincs annál fontosabb.