Cara Delevingne: „Színésznek készültem, amióta az eszemet tudom”

2017. augusztus 10.
Az Év Modellje díjat már bezsebelte – Cara Delevingne, a színészként is nagy terveket dédelgető brit szupermodellel Köves Gábor készített exkluzív interjút.

Az Oscar még várat magára, de az Év Modellje díjat már bezsebelte – Cara Delevingne, a színészként is nagy terveket dédelgető brit szupermodell kétszer is elnyerte a British Fashion Awards elismerését, papírja is van róla tehát, hogy a nemzetközi divatvilág előkelősége. Nem sokkal azután, hogy 16 évesen felfedezték, jó úton haladt a modellszakma csúcsai felé, követve hat évvel idősebb nővérét, Poppyt, a kifutók világába.


Fotó: Profimédia – Red Dot

Alig néhány évnek kellett csak eltelnie, hogy a Burberrytől a Dolce & Gabbanán át a Chanelig a legnagyobb divatmárkák adják kézről kézről, divatházról divatházra. De családilag is illik rá, hogy jó házból való úrilány: London előkelőségei közé született, ám sem a jómód, sem a legmagasabb körökben forgolódó rokonság nem védte meg a depressziótól – kamaszkori problémáiról többször is beszámolt a nagy nyilvánosság előtt. Mindez azonban távoli emlék, Cara Delevingne immár a 25-öt is betöltötte és szorgosan építgeti filmszínészi karrierjét. Párizsban találkoztunk vele, itt forgatta Luc Besson nagyszabású új sci-fijét, a Valerian és az ezer bolygó városát, melyben ő Laureline, a női főszereplő.

Sci-fiben hova húz a szíved: a Star Trekhez vagy inkább a Star Warshoz?

Az ötödik elemhez! De Luc Bessontól jöhet a Leon, a profi is. Vagy A nagy kékség.

A Valerian és az ezer bolygó városa egy Franciaországban nagy becsben tartott képregény filmváltozata. Milyen képregényeken nőttél fel?

Nem voltam nagy képregényolvasó, inkább csak amolyan társutas: szerettem beöltözni mindenféle népszerű figurának, például Woodynak a Toy Storyból.

Gondolom, Luc Besson sokat áradozott Laureline-ról, amikor a szerepről beszélgettetek.

Ültünk, reggeliztünk, az élet nagy dolgairól beszélgettünk, mert vele lehet ilyenekről, és akkor bevallotta, hogy Laureline volt az első nő az életében, aki elrabolta a szívét. Ez persze még kisfiú korában történt. Nem csodálom, hogy ekkora hatással volt Lucre; Laureline erős nő, egy igazi, jövőbeli feminista. Luc elképesztő nőalakokkal, belevaló, erős nőkkel népesítette be a filmvásznat. Hogy ne menjek messzire, ott van Scarlett Johansson a Lucyben. De mondhatnám akár Natalie Portmant is, aki a Leon, a profiban alakított emlékezeteset. Nekem az Alien-filmek Ripley-je, Sigourney Weaver is nagy példakép. Ripley hangja sokat járt a fejemben.

Az interjú folytatását a szeptemberi Marie Claire-ben olvashatjátok, ahol Cara mesél gyerekkori depressziójáról és arról is, hogy melyik kifutós munka jelentette számára a legnagyobb kihívást.