Anna Faris megható üzenettel reagált a szakításra

2017. augusztus 23.
Anna Faris és Chris Pratt múlt héten jelentették be, hogy nyolc év házasság után elválnak útjaik, a rajongók pedig azóta is az álompár felbomlása felett szipognak. Faris most szívhezszóló üzenettel kommentálta döntését.

Sokak néztek értetlenül, mikor Hollywood szupervicces és elképesztően cuki párosa bejelentette a válást. Anna Faris és Chris Pratt nyolc év után döntöttek úgy, hogy felbontják házasságukat, amit egy közös nyilatkozatban így kommentáltak: „Sajnálattal jelentjük be, hogy hivatalosan is elválunk. Régóta próbálkozunk már, és nagyon csalódottak vagyunk most.” Majd azt is hozzátették: „A fiúnknak két szülője van, akik nagyon szeretik őt, ezért az ő érdekében szeretnénk privát módon kezelni ezt az ügyet.


Fotó: Profimedia – Red Dot

A szomorú hír óta Faris és Pratt sem nyilatkozott a médiában, de a színésznő a napokban egy előre felvett podcastja elé fűzött kurta, de megható kommentárt: „Drága rajongók! Szeretném megköszönni nektek azt a rengeteg szeretetet, amit az elmúlt időszakban kaptam tőletek. Nagyon szeretlek titeket!” A héten Chris Pratt is megjelent a nyilvánosság előtt a Teen Choica Awardson, ahol a Galaxis őrzőiben nyújtott alakításáért vehetett át egy díjat.