Hétfő délután öt óra. A Centrál Színházhoz közel, egy kávézóban találkozom Kátyával, akinek bár hamarosan készülődnie kell az esti My Fair Lady előadásra, most még teljes nyugalomban kávézgat egy félreeső sarokban. Évekkel ezelőtt ismerkedtünk meg, ma már barátnők vagyunk. Ez egyfelől érdekes kihívást jelent, mert nekem most újságíróként, neki pedig színésznőként kell szemben ülnünk egymással és nem ehhez vagyunk szokva. Ugyanakkor szerencsésnek tartom a helyzetet azért, mert így egy kicsit közelebbről is be tudom mutatni őt a következő beszélgetésben.
Bő egy óra múlva kezdődik a My Fair Lady előadásod. Nem az első eset, amikor azon gondolkodom, vajon hogyan tudsz egy több órás darabra vagy koncertre ilyen rövid időn belül mentálisan felkészülni, főleg úgy, hogy egészen mással foglalkozol még, mint a szereped?
Olyan előadásokról és koncertekről beszélünk, amelyekből már sok volt. Volt időm kipróbálni őket. De például, amikor a MOM Kulturális Központban bemutattuk a Holdjárat lemezünket, ott még volt bennem némi bizonytalanság. Próbáltam felmérni, melyik dal, milyen hatással van a nézőkre, igyekeztem belehelyezkedni a szituációba, kimozogni magamnak a teret. De akár egy koncertről, akár a My Fair Lady-ről legyen is szó, már van rutinom, berögzült biztos alapom, amin túl már szeretek és ki is tudok próbálni új dolgokat.
Egyébként előadásnapokon már reggel úgy ébredek fel, hogy hangolódom az estére. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy már napközben is a karakterembe bújva közlekedem, de a gondolataim már a darabra terelődnek, látom magamat a színpadon azokban a helyzetekben, amelyekben majd leszek. Régen, amikor pályakezdő voltam, elkövettem azt a hibát, hogy azon stresszeltem, jaj, vajon hogyan fogok kibírni három órát a színpadon?! Ezt nem szabad csinálni, el kell felejteni mindent, csak játszani kell. Szeretem estéről-estére meglepni magamat és a kollégáimat is valami apró újítással, és mindeközben az idő is csak úgy elröppen. Évekig küzdöttem gátlásokkal, ma már élvezem a játékot.
A rutinos fellépések mellett viszont nemrég egy premiered is volt a Nemzeti Színházban, a Házasság Palermoban című darab. Ebben az esetben mennyire tudsz felszabadult lenni a szerepedben?
Friss szerep még, de már az is sokat lazult bennem. Egy új darab esetében mindig nagyon fontos, hogy milyen a próbafolyamat. Egyrészről nagyon jól éreztem magamat, mert hihetetlen művészekkel voltam körülvéve, Bánsági Ildikó, Bodrogi Gyula, Györgyi Anna, Farkas Dénes és még sok más kiváló színész játszik a darabban, valamint gyönyörű díszleteink és jelmezeink is vannak. Ugyanakkor magammal szemben voltak kételyeim. A premier környékén még azt éreztem, hogy a rendező utasításait próbálom végrehajtani és nem játszom a szó azon értelmében, amit már egy színész élvezni szokott a színpadon. A premier után eltelt másfél-két hét és újabb előadások következtek. Éreztem, hogy kezdenek kilazulni bennem a kezdeti feszültségek, már tudtam magamra formálgatni a szerepet. Hálás vagyok a sorsnak, amiért az ösztöneim valahogy mindig a jó mederbe terelnek, ahol már jól tudom érezni magam.
Gondolom kellett idő és tapasztalás ahhoz, hogy ma már ezt ilyen bizonyossággal ki tudd jelenteni magadról.
Persze! Attól, hogy sok rendezővel dolgoztam, volt alkalmam mindenféle színházban játszani. Évekkel ezelőtt még nem volt ekkora keveredés a színészek között. Volt, aki nem játszott zenés darabban, inkább prózai előadásai voltak, de most már egyre inkább azt látom, hogy többen kipróbálják magukat új dolgokban is, szeretnének más területekről is inspirálódni. Szerintem kétféle színész típus létezik: aki nagyon elmélyül egy irányzatban és aki sok mindenbe belekóstol, de persze azokban is egyesével el tud mélyülni. Én előbb vagy utóbb mindig mást igényelek, ilyen a személyiségem. Megfulladnék, ha nagyon sokáig kéne ugyanazt csinálnom.
Ebben biztos vagyok, ha csak az idei nyarat vesszük is. Nem csak a színészetben, hanem úgy általában, a szabadidődben is szinte minden nap mást csináltál, és úgy is meséltél ezekről, mint inspirációs forrásokról, amelyek hatására fel tudsz töltődni energiával. Kiállítások, balatoni kirándulások, spanyolországi énekórák és még sorolhatnám…
Most tartok ott az életemben, hogy amit csinálok fontosabb, hogy számomra legyen érdekes és inspiráljon, mint az, hogy produkáljam vele magam. Nyilván fontos, hogy mit szól a közönség és első sorban őket szólítom meg, de már eljutottam odáig, hogy tudom, ha engem is érdekel az, amit csinálok, akkor biztos, hogy marad valamilyen nyoma az emberekben is, mert ugyanazt fogják érezni, mint amit én érzek a színpadon. És emellett ott a kíváncsiságom is. Nem szoktam elítélni művészi stílusokat, ami annak is lehet köszönhető, hogy általános iskolában, majd a gimnáziumban is tudatosan készültem arra, hogy humán területtel fogok foglalkozni. A tanulást nagyon komolyan vettem, minden, ami felém elvárás volt, maximálisan akartam teljesíteni. És bár ez sikerült is, hiányzott az a szabadság, amivel magam rendelkezem. A gimi után azonnal bekerültem a Színművészetire, ami jó dolog volt, persze, mert nagyon ritka, hogy valakit elsőre felvegyenek, csak ott megint az volt a baj, hogy be lettem zárva. Hiába foglalkoztam azzal, amit szeretek, nem voltam biztos a dolgomban, nem tudtam felhőtlenül játszani, mert elvárásokból újabb elvárásokba kerültem. Amióta sikerült ezt a nehézséget kicsit lebontani magamról, azt érzem, van egyfajta szabadságom, amivel rendelkezhetek, sokkal kreatívabban tudok ezáltal alkotni, jobban bele tudok szeretni a szerepeimbe. Mindeközben a sok tanulás, koncentráció és maximalizmus, amelyek korábban jellemzőek voltak rám, lefektettek egy bizonyos alapot bennem, hogy legyen munkabírásom és kellő kitartásom.
Térjünk kicsit vissza a felvételidre a Színművészetin. Nyáron mesélted, hogy bár valóban ritka, hogy valakit elsőre felvegyenek, neked ez a siker egy hatalmas csalódásból indult.
Bizony, életem első nagy szerelmi csalódásából. Az első ilyen élmény a legnagyobb érzelmi hullámokat váltja ki az emberből, ami után napokig nem tud aludni, teljesen kikészül, semmire nem tud koncentrálni. És nekem pont akkor volt a felvételim. Az összes energiámat, amitől pulzált a lelkiállapotom bele tudtam tenni a felvételibe. A helyzetet bonyolította, hogy félni kezdtem a felvételitől, hiszen az ember egy ilyen csalódás után kevesebb önbizalommal bír és úgy érzi, semmire sem elég jó. Ezerrel futottam bele a felvételibe és pont ez hozta meg a szerencsémet. Ugyanis nem volt még színészi rutinom. Ösztönösen tudtam kiborulni a színpadon vagy éppen hirtelen elnevetni magam, ha olyan jelenetet kértek tőlem. Nem színészként gondolkodtam, hanem inkább kiadtam magamból azokat az akkor még irányíthatatlan szélsőséges érzelmi állapotokat amelyektől valószínűleg érdekes lettem a bizottságnak. Lehet, ha ez a felvételi egy évvel korábban történik, nem sikerült volna.
Keresztül Európán és Holdjárat. Ezen a két lemezen számtalan stílusú és nyelvű dalok szerepelnek. Néhány hete voltam az egyik koncerteden és bevallom őszintén, néha nem tudtam eldönteni, hogy önmagadat adod vagy egy szerepet játszol a színpadon. Ez esetben nekem kicsit összeolvadt a kettő.
Fontos volt, hogy legyen egy olyan anyag, amely az én testemre és lelkemre van szabva. Az életben is szeretek játékos lenni. Nagyon unnám magamat, ha nem hülyéskedhetnék és viccelődhetnék. Nem bújok szerep mögé, de ha énekelek, szeretek úgy gondolni a dalokra, mintha önálló darabok lennének. Remélem, ez átjön a közönségnek is. A hangulatokhoz sokat hozzáad a nyelv is. A zenei toldásokat Hrutka Róbert zenésztársammal találtuk ki. Van olyan dal, amivel felrázom magamat és a közönséget, egyébként pedig a koncertekben sok az improvizáció is. A dalok érzelmeket közvetítenek, ahogyan egy nő megéli azokat. Egyfajta önkeresgélés is, a saját érzelmeimet, gondolataimat fogalmaztam meg a saját dalszövegeimen keresztül, mert hogy Hrutka Robi unszolására ezen a lemezre már saját dalokat is írtam. Eleinte nehezen adtam be a derekamat, nem tudtam, hogyan kezdjek neki, miről írjak? Robi azt mondta, szerinte csak egyszerűen fogalmazzam meg a gondolataimat.
Miért éppen a Holdjárat címet adtad az új lemezednek?
Egyrészről, mert általában késő este volt időm szövegeket írni, akkor jött az ihlet is. Másrészről inspirált is ez az égitest. Az emberiségnek mindig volt köze a Holdhoz, tudjuk, hogy mindenki ugyanezt a Holdat látta az égbolton ezer és ezer évvel ezelőtt is. Vannak dolgok, amik nem változnak, ez is egy. Kicsit ennek a misztikumát szerettem volna tükrözni a címmel.
A színházi darabok és a zenei koncertek mellett a filmezés is újra terítékre került. Nem is akármilyen filmben láthatunk téged jövő év elején! A Valami Amerika 3-ban újra magadra öltöd Vivi karakterét.
Nagyon jó volt újra találkozni a kollégákkal, szuper hangulatban telt a forgatás, rengeteget nevettünk. Ebben a részben a film elején lesz egy közös jelenetem a Csuja csapattal, azaz a maffiózókkal, szerintem nagyon viccesre sikerült! Utána a karakterem kiutazik külföldre. Így mondhatom, amikor majd megnézem a filmet, én is olyan kíváncsisággal fogok beülni a moziba, mint más nézők.
Fotó: Kleb Attila, Sárosi Zoltán, Czank Lívia
