Az egész Golden Globe beleremegett Oprah Winfrey beszédébe

2018. január 08.
A legendássá vált tévés Cecile B. DeMille életmű díjat vehetett át, zseniális beszédében pedig szólt a feketék egyenjogúságáról, a nők zaklatásáról is, amit egy teremnyi híresség fogadott álló ovációval.

Szinte teljesen néma, pattanásig feszült teremben mondta el beszédét Oprah Winfrey, aki a 75. Golden Globe díjátadón Cecile B. DeMille életműdíjat vehetett át.

A tévés mesterien felépített beszédétől bármelyik politikus kampányfőnökét megehette a sárga irigység, mert Winfrey egyszerre volt okos, érzékeny és húzta elő profi módon a megfelelő kártyákat. Oprah a beszéd felütéseként egészen gyerekkoráig ment vissza, mikor először látta, ahogy Sidney Poitier fehér nyakkendőbe bújva átveszi a díját, és egyúttal azt is, ahogy egy fekete férfit először ünnepelnek így. Számára meghatározó volt ez a pillanat, amit az akkor takarítónőként dolgozó édesanyjával éltek át, és most reménykedik benne, hogy ezekben a percekben is sok fekete kislány tapad a képernyők elé, akik végignézhetik, ahogy az első fekete nő átveszi az anno Poitier kezébe került díjat.

A tévés utána aztán kitért az újságírók fontosságára, akiknek a szerepe szerinte minden korábbinál felértékelődött, most a korrupció és az igazságtalanság elleni harcban. És innen Oprah már egy lépéssel át is tért a zaklatási botrányokra és a tavalyi évet meghatározó kiállásokra: „Ma este szeretném kifejezni a hálámat  minden nő felé, akik évek zaklatását és bántalmazásait állták ki, mert – akárcsak az édesanyámnak – etetniük kellett a gyerekeket, fizetniük kellett a számlákat és harcolniuk kellett az álmaikért.”

Winfrey aztán elmesélte a néhány napja meghalt Recy Taylor történetét, akit 1944-ben hat fehér férfi elrabolt és brutálisan megerőszakolt, mikor a fekete asszony hazafelé tartott a templomból. Taylor ügyéért akkoriban Rose Parks aktivista állt ki, és bár az elkövetőket azonosították, büntetést sosem kaptak tettükért. „Recy Taylor hozzánk hasonlóan túl sokáig élt egy olyan kultúrában, amit brutális hatalmú férfiak törtek ketté. Túl sokáig nem hallgattuk meg, és nem figyeltünk oda a nőkre, mikor az igazságukat mondták el ezekkel a férfiakkal szemben. De most lejárt az idejük.”

Oprah beszédét megrendült hírességek hallgatták végig, felváltja gyűltek a könnyek és tört ki a tapsvihar a majdnem 10 perces beszéd alatt. „Szeretném, ha minden lány, aki most a képernyők előtt ül tudná, hogy új nap bukkant fel a láthatáron! És ennek az új napnak a felvirradását ezeknek a csodálatos nőknek köszönhetjük, akik itt ülnek ma este, és köztük néhány fantasztikus férfinak is, akik mind keményen harcolnak azért, hogy ők vezessenek el minket azokba az időkbe, mikor senkinek nem kell már azt mondania: Me Too.”