Brie Larson szerint fontos beszélni a pénzről

2019. április 13.
Miután nyilvánosságra hozták, mennyi pénzt kapott Brie Larson a Marvel kapitány főszerepéért, elárulta, hogy érte el, hogy fizetése ne legyen kevesebb a férfiakénál.

“Nagyon szívesen beszélek a pénzről akár egy interjúban, akár általánosságban a hétköznapokon. Az emberek többsége úgy érzi, ez egy szuperkínos dolog, és ez a csapda – fejtegette Brie Larson a Vanity Fair főszerkesztőjének adott interjújában. – Mivel kínosnak érezzük, hogy beszéljünk a pénzről, ezért nem is merünk annyi fizetést kérni, amennyit megérdemelnénk, pedig tudjuk, igazából mennyit érünk.”


A 29 éves Brie Larson annak tulajdonítja, hogy megkapta az 5 millió dolláros fizetését a Marvel kapitányért, hogy egyre több nő elég bátor ahhoz, hogy kiálljon és felszólaljon a nemek közötti egyenlőtlenségek ellen. Larson fizetése egyébként felülmúlja Robert Downey Jr. első Vasember filmért kapott pénzét, ami félmillió dollár volt vagy Chadwick Boseman Fekete Párducért kapott 2 millió dollárját. “Azért kaphattam ekkora összeget ezért a moziért, mert már előttem is voltak nők, akik nem hagyták magukat, és az ügyvédek ezt nem hagyhatták már figyelmen kívül” – mondta Brie Larson.

Bár a pénzről beszélni kényelmetlen, a színésznő emlékeztette rá a nőket, hogy nem lehetnek szégyenlősek, tartoznak ezzel az utánuk következő generációknak. “Ha kínosnak találod beszélni a pénzről, ne magadért tedd meg. Tedd azokért a nőkért, akik utánad jönnek. A jövőbeli magadért, a felnövekvő generációért. Mert ezzel segítesz, és szükségünk van rád” – buzdította a nőket Brie Larson.

Fotó: Getty Images