Bradley Cooper és Irina Shayk kapcsolata pengeélen táncol

2019. június 05.
Egyre több hírt hallani róla, hogy Bradley Cooper és Irina Shayk kapcsolata válságba került, nem boldogok együtt, és már csak lányuk kedvéért próbálják megmenteni szerelmüket és kitartani egymás mellett.

A 44 éves Bradley Cooper és a 33 éves Irina Shayk négy évvel ezelőtt kezdett randevúzni egymással, majd két évvel később, 2017-ben született meg lányuk, Lea De Seine. “A lányuk kedvéért próbálkoznak a kapcsolatuk megmentésével. Nem állnak túl jól a dolgok, egyikük sem boldog. Pengeélen táncolnak” – mondta egy párhoz közel álló forrás a People magazinnak.

 


A felek nem szívesen beszélnek magánéletükről, igyekeznek megtartani maguknak. “Mivel a munkám azzal jár, hogy megmutassam magam, úgy döntöttem, a magánéletemet csendben élem. Ezért is hívják magán-életnek, ez olyasmi, ami a tiéd, a családodé, és én így vagyok boldog” – nyilatkozta nemrég Irina Shayk. Ezzel párja, Bradley Cooper is egyetért, sosem tárulkozik ki a családját érintő kérdésekről, ezért is kaphatnak szárnyra feltételezések minden egyes megmozdulásukat látva.


Nem most merül fel először, hogy a pár kapcsolata válságba került. Bradley Cooper és Lady Gaga érzelemdús duettje az idei Oscar-gálán már elindította a pletykákat, ám akkor az énekesnő rövidre zárta a filmvásznon kívüli románcról szóló  feltételezéseket. Azt mondta, hogy az előadás csupán a történetről és a karakterekről szólt. “Az emberek szerelmet láttak, és tudod mit? Pont ez volt a célunk” – mondta ekkor Lady Gaga.

A fő probléma Bradley Cooper és Irina Shayk között az eltérő igényeik miatt lehet, az ismerősök szerint hónapok óta gyötrődnek egymás mellett, mivel a színész nem iszik alkoholt és elmélyedt a spiritualitásban, a modell viszont szórakozni szeretne járni. Nemrégiben látták is együtt vacsorázni őket, ám a szemtanúk beszámolói szerint nem voltak túl vidámak, nem tűntek boldognak, bár akkor cáfolták, hogy bármi probléma lenne kettejük között. Számos spekulációra ad okot az is, hogy a májusi MET-gálán Irina Shayk egyedül jelent meg.

Forrás: Page Six
Fotó: Getty Images