Bar Refaeli ismét gyermeket vár

2019. június 22.
Lassan nem is tudjuk már elképzelni a várandós pocak nélkül Bar Refaelit. Az izraeli szupermodell és férje nagy örömmel jelentette be, hogy ismét gyermeket várnak. Két és fél éven belül a harmadikat.

Az izraeli származású szupermodellnek, Bar Refaelinak annyira bejött az anyaság, hogy egy évvel második gyermeke születése után máris érkezik az újabb kistestvér. A 34 éves modell és férje, Adi Ezra az Instagramon osztotta meg követőivel az örömhírt.

 


Bar Refaelinek már van két gyermeke üzletember férjétől, a két és fél éves Liv és egyéves Elle. A pár 2015-ben házasodott össze az izraeli Haifában, a ceremónián háromszáz családtag és barát vett részt, pedig már az eljegyzési ünnepségük is igen nagyszabású volt, egy több mint háromszázezer dolláros rusztikus, kültéri fogadást tartottak.

Bar Refaeli, aki előzőleg Leonardo DiCaprio barátnője volt hosszú ideig, már korábban is úgy nyilatkozott, hogy szeretne megállapodni és gyerekeket szülni. “Úgy érzem, ez az évtized a családról szól majd az életemben. Nagy családból származom, négyen vagyunk testvérek. Sokan azt mondják most erre, persze, nagy családot szeretnél, megnézem mit mondasz majd az első gyerek után. Én mégis remélem, nagy családom lesz, de lépésről lépésre alakul majd” – mondta Bar Refaeli a terveiről, amik úgy tűnik, valóban valóra váltak.


Forrás: People
Fotó: Getty Images