Lady Gaga a hangmérnökével randizik

2019. augusztus 01.
Úgy tűnik, Lady Gagának tényleg semmi köze Bradley Cooperhez. Az énekesnőt hangmérnökével látták meghitten randizni és csókolózni Kaliforniában.

Lady Gaga Hollywoodban dolgozik új lemezén. Itt látták meghitten csókolózni Dan Hortonnal, a hangmérnökével. A szemtanúk állítása szerint elég közel kerülhettek egymáshoz az elmúlt nyolc hónap alatt, mióta együtt dolgoznak.


Lady Gaga valóban vonzódik Danhez” – mondta el az ET Online-nak egy, az énekesnőhöz közel álló forrás. “Hetek óta randiznak. A munka hozta közel őket egymáshoz, hiszen minden nap órákat töltenek együtt, miközben Gaga zenéjén dolgoznak” – tette hozzá. “Egy otthoni stúdióban veszik fel a zenéket Hollywoodban, és már az elejétől érződött, hogy pattognak a szikrák közöttük. Egyszerűen nem lehet nem érzékelni a kettejük közötti vonzódást. És most már Gaga is készen állt a randevúzásra. Úgy tűnik, tényleg összeillenek” – mondta a közeli ismerős.

Ez az első információ arról, hogy Lady Gaga ismét ismerkedne valakivel, mióta februárban felbontotta eljegyzését korábbi menedzserével, Christian Carinóval. A szakítása utáni hónapokban Bradley Cooperrel hozták össze a pletykák, akivel a Csillag születik című filmben játszott együtt az énekesnő. Főleg azután erősödtek a híresztelések, miután a színész júniusban különvált gyermeke édesanyjától, Irina Shayk modelltől.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lady Gaga has a new boyfriend and it’s not Bradley Cooper. 5 fun facts about Dan Horton -> link in bio.

Hype Malaysia (@hypemy) által megosztott bejegyzés,


Ezek után úgy tűnik, végleg leszámolt ezekkel a pletykákkal Lady Gaga. “Senki sincs meglepve, aki kicsit is ismeri őt, hogy Hortonnal kezdett kapcsolatot. Jóképű, tehetséges, és Gaga szeret a munkatársaival randizni. Folyton dolgozik, úgyhogy egyszerűbb számára, ha a csapatból találkozgat valakivel.” Dan Horton korábban olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Camila Cabello, Bruno Mars, Justin Timberlake, a KISS, Lenny Kravitz vagy Jay-Z. “Dan elbűvölő, déli, művészi és teljesen más, mint a tipikus hollywoodi srácok. Jelenleg még kezdeti fázisban van a kapcsolatuk, de imádnak a zenéről beszélgetni. Lady Gaga tiszteli a munkáját, és olyan számára a férfi, mint a friss levegő” – mondta Lady Gaga ismerőse a bimbózó románcról.

Forrás: ET Online
Fotó: Getty Images